
Keresés az archívumban
Megújul az újpesti rakpart fasora
2020. november 20. 14:00
Az Újpesti rakparton a Jászai Mari tértől indulva négy szakaszban 105 fát vágnak ki, a kiöregedett gömbakácok helyére a Főkert 161 mezei juhart ültet, ami őshonos, jól viseli a városi levegőt és nagy lombja lesz már néhány éven belül.
Petőfi pontonhíd volt a neve, de a pestiek Böske hídnak hívták
2020. november 20. 9:00
A II. világháborús pusztítás és rombolás után Budapesten a Duna felett csak ideiglenes hidak biztosították a közlekedést. Az egyik legfontosabb átkelő a Petőfi pontonhíd lett, amely arról kapta a nevét, hogy a pesti Petőfi teret kötötte össze a budai Döbrentei térrel, a vízbe zuhant Erzsébet híd tőszomszédságában. A pestiek azonban a leleményesebb Böske híd elnevezést kezdték használni, a Petőfi nevet pedig a döntéshozók később egy másik hídra örökítették át.
A Zeneakadémia 145 éve – Liszt és Erkel álma valósult meg Pesten
2020. november 19. 14:00
Az Országos Magyar Zeneakadémia 145 évvel ezelőtt, 1875. november 14-én nyílt meg ünnepélyes keretek között. Az intézmény ideiglenesen a mai Március 15-e téren, az egykori Hal tér 4. (egyes források szerint 5.) számú épületének második emeletén kezdte meg működését, amíg 1879 őszén az Andrássy úti háromemeletes palotába nem költözhetett. Mai, Liszt Ferenc téri székházát 1907-ben avatták fel. Liszt Ferencnek és Erkel Ferencnek köszönhetjük, hogy elindult Budapesten a legmagasabb szintű zenei oktatás.
Csaknem ezer, Trianonra utaló budapesti utcanév került interaktív térképre
2020. november 18. 14:00
Az új, interaktív térkép azokat a fővárosi közterületeket ábrázolja, amelyek névtábláin visszaköszönnek a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok nevei.
A Vizafogó Óvoda nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját
2020. november 17. 14:00
A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a Vizafogó Óvoda átalakítása és bővítése lett, dicséretben részesült a MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztésének 3. üteme, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, a Ligeti-műteremvilla felújítása és átalakítása, valamint a Havanna Hetivásár.
Egykor teherpályaudvar volt, ma Millenniumi Városközpont
2020. november 17. 9:00
Budapest az állandó változások városa. Különösen érvényes ez a megállapítás fővárosunk azon részeire, amelyek egykor egész iparágak központjainak számítottak, vagy ezeket az iparágakat szolgálták ki. Rozsdaövezeteknek is nevezhetjük őket, ahol a 100 vagy 150 évvel ezelőtt működő gyárépületek helyén azok düledező maradványai állnak csupán. A legtöbb ilyen terület jövője még kérdéses, van szerencsére azonban olyan helyszín is, amely mára teljesen átalakult, és új funkciót kapott. Az egykori Duna-part Teherpályaudvar helyén az elmúlt 25 alatt kiépült Millenniumi Városközpont az egyik ilyen példa.
Amikor ötéves tervek alapján épült Budapest
2020. november 16. 9:00
A szocializmus alatt az államilag irányított gazdaság úgynevezett ötéves tervekkel működött. Azaz előre meghatározták, hogy a következő öt évben milyen volumenben, milyen termékekből vagy nyersanyagból mennyit kellene előállítani, gyártani. Más volt ez, mint egy üzleti terv, mert valójában nem a valós igények és az üzleti lehetőségek határozták meg.
A legmagyarabb Habsburg budavári nyughelye – A nádori kriptában jártunk
2020. november 14. 9:00
Van a hatalmas kiterjedésű Budavári Palotának egy kevéssé ismert szeglete, amely a reformkor óta a Habsburg-ház nádori ágához tartozók sírjait rejti. A Habsburg nádori kripta a XIX. század vége óta lényegében változatlan formában maradt ránk. Kevesen tudják, hogy még a 2010-es évek közepén is itt helyezték örök nyugalomra a Habsburg-család egyik elhunyt tagját. Mi még a november 10-én kihirdetett rendezvénykorlátozó szabályok életbe lépése előtt jártuk be a lenyűgöző szépségű helyszínt a Nemzeti Hauszmann Program keretében szervezett Budai Vársétán. Tartsanak velük, nézzék meg, kik nyugsznak a Budavári Palota kriptájában!
A szegények orvosa volt: 150 éve született Batthyány-Strattmann László
2020. november 12. 9:00
A Batthyány-család számos kiváló katonát, politikust és tudóst adott a magyar történelemnek. Közülük is kiemelkedik munkásságával, elhivatottságával, emberszeretetével dr. Batthyány-Strattmann László, aki szemorvosként minden idejét, energiáját és vagyonát a szegények gyógyítására fordította. A tiszta és szerény életű, az orvoslás iránt mélyen elkötelezett herceget 2003-ban avatta boldoggá II. János Pál pápa.
Ötven évet vártunk rá: kétszer kétsávos lesz a repülőtérre vezető út
2020. november 11. 11:00
Bár a járvány miatt most nem sokan utaznak repülőgéppel, azzal mindenki egyetért, hogy jelenleginél sokkal jobb közlekedési lehetőséget kell biztosítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Budapest központja között. Arról már korábban írtunk, hogy új vasúti kapcsolat fog épülni, nemrég pedig a kétszer kétsávossá alakítandó gyorsforgalmi út felújításának és bővítésének tervezésére is kiírták a pályázatot. De hogyan nőtte ki Budapest az elmúlt évtizedek alatt a repülőtérre vezető utat?
Impozáns épületek állnak elhagyatottan Budapest-szerte
2020. november 10. 10:00
A magyar főváros telis-tele van gyönyörű épületekkel. Lakóházak, közintézmények, múzeumok, kórházak, és még hosszasan lehetne sorolni, milyen célokra készültek az általunk ma is csodált mesterművek. Ám sok olyan, jobb sorsra érdemes, egykor fontos feladatokat ellátó épületet találunk ma Budapesten, amelyeknek nincsen funkciójuk, így üresen állnak, és várják a következő bérlőjüket. A következőkben öt elhagyatott fővárosi épületet mutatunk be.
Hetvenéves az Árpád híd – Sztálin nevét viselte átadásakor, 1950-ben
2020. november 9. 9:00
A II. világháború alatt félbehagyták, majd csak részben épült meg. Hat évig Sztálin nevét viselte, és sokáig az ország leghosszabb hídja volt. Hetvenéves az Árpád híd.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből
2020. november 8. 10:00
Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét
2020. november 6. 14:00
Ferencvárosban átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. A fejlesztés nagy segítséget jelent majd a 3-as metróvonal középső szakaszának felújítása alatt, hiszen a 2M villamossal a Nagyvárad térről közvetlenül lesz elérhető a belváros.
Hatvan éve jelentek meg a csuklós buszok Budapesten
2020. november 6. 9:00
Budapesten az 1950-es évek végén nem volt elég busz, és a meglévők is kicsik voltak. A megoldást az Ikarustól várták, de a magyar buszgyár csak az 1960-as évek közepére ígérte a saját, nagy méretű, csuklós buszát. A Fővárosi Autóbuszüzemben nem vártak, házilag építettek csuklós buszt, több mint 300-at. Az első 60 éve állt forgalomba.
Akik a Pénzügyminisztérium palotáját feldíszítették
2020. november 5. 9:00
Ma is csodálattal tekintünk azokra a művészi szakmunkákra, amelyek a historizmus korának építészetét jellemezték. A Szentháromság téri Pénzügyminisztérium épületén is sok ilyen kiváló szakember dolgozott, az ő munkáikat mutatjuk be.
Negyvenöt éve a föld alatt – A kisföldalattinak állít emléket a Deák téri múzeum
2020. november 4. 15:00
Múzeum egy elhagyott föld alatti alagútban, ahol eredeti kocsik és sok-sok tárgy mutatja be a világ egyik első föld alatt vezetett vasútjának történetét. Mindezt egy vonaljegy áráért a város közepén, a Deák téren. Negyvenöt éve nyílt meg a Földalatti Vasúti Múzeum.
Már 195 éves a Magyar Tudományos Akadémia
2020. november 3. 17:30
A Lánchíd pesti oldalán, a Széchenyi téren áll a Magyar Tudományos Akadémia impozáns székháza. Az intézmény megalakulását közel száz év vitái, javaslatai, tervei után egy 34 éves huszárkapitány pénzadománya tette lehetővé 195 évvel ezelőtt.
Megújul az Andrássy út egy újabb szakasza, 4500 növényt ültetnek
2020. november 3. 15:00
A tegnap elkezdett kertészeti munkálatok során az Andrássy úton 4500 darab évelő növényt és 16 fát ültetnek el az Oktogon és a Vörösmarty utca közötti szakaszon.
Már három amerikai elnöknek van szobra Budapesten
2020. november 3. 9:00
Amerika elnököt választ. Míg a világ szeme a tengerentúli eseményeket figyeli, nézzünk körül a fővárosban, és vegyük sorra Budapest amerikai vonatkozású emlékeit!
Elkezdődhet a budavári nagyzsinagóga feltárása
2020. november 2. 16:00
Előkészítik a középkor budavári nagyzsinagóga feltárását a mai Táncsics utca 21-23. szám alatti ház közelében. A zsinagóga az akkori Európa legnagyobb zsidó templomai közé tartozott, amely Mátyás király uralkodása idején épült és 1686-ig állt. Az állagmegóváson és a feltáráson túl hosszú távú cél a zsinagóga látogathatóságának megoldása.
Sírjaik Pesten domborulnak: az elcsatolt területeken született nagyjaink a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben
2020. november 2. 9:00
Szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik jelenlegi határainkon túl születtek, de budapesti temetőkben nyugszanak. Közöttük sok az ismert, jelentős személyiség is. Ennek oka magától értetődő, hiszen ahogy ma is, úgy 1920 előtt is természetes volt, hogy a fővárosba az egész országból érkeztek tehetséges, nagyra hivatott személyiségek, akiknek munkássága Budapesten teljesedett ki, és többnyire itt vált országos jelentőségűvé. A Fiumei úti sírkertet járva is szembesülünk vele: múltunk legnagyobb személyiségei közül milyen sokan születtek a trianoni határokon túl. Összeállításunkban rájuk emlékezünk.
Budapesten és az egész országban helyreállítják az elpusztított kupolákat és épületdíszeket
2020. november 1. 11:00
Elsőként három fontos budapesti épület kapja vissza a háború után elpusztított kupoláját és egyéb díszeit, és e mintaprogram alapján az egész fővárosban és szerte az országban helyre kívánja állíttatni a kormány az építészeti és városképi szempontból fontos épületek megsemmisült tetőidomait és egyéb jelentős épületelemeit. Indul az országos felmérés a díszeiktől megfosztott házakról, a kormány a nem állami tulajdonú épületek helyreállítását is támogatni kívánja.
Pillantás a múltba – Milyen volt Budapest 1990-ben?
2020. október 31. 9:00
Aki mindig Budapesten élt, annak talán fel sem tűnik, mennyi minden változott 30 év alatt, mennyi épület tűnt el, és mennyi épült fel a fővárosban. Talán már arra sem emlékszünk, mi foglalkoztatta az embereket a rendszerváltás zűrzavarában, és milyen volt a mindennapi élet. A Fővárosi Önkormányzat megalakulásának 30. évfordulója alkalmából pillantottunk vissza a múltba.
Már 25 éves a Rákóczi híd – Az elmaradt világkiállítás mementója
2020. október 29. 9:00
Közel harminc tervváltozat és húsz év előkészítés után épült meg Budapest II. világháború utáni első állandó városi hídja 1995-ben. Átadását nem fogadta kitörő örömmel a budapesti közönség, ráadásul elmaradt a világkiállítás is, amely eredetileg a helyét a Dunán kijelölte.
A modern magyar építészet előfutára volt – Száz éve hunyt el Lajta Béla
2020. október 28. 9:00
A XX. század elejének egyik legmeghatározóbb magyar építésze volt Lajta Béla, aki Lechner Ödön nyomán elindulva a szecesszió stílusának nagy hatású képviselője volt, majd megtalálva saját útját és formavilágát a modern építészet hazai előfutára lett. Új szemléletet képviselt a tömegformálásban, megtartva a népies dekorációt, a szecesszió finom ornamentikáját, összekapcsolva az új anyagok művészetével egyszerűségükben is monumentális épületeket alkotott, amelyek a mai napig a nagyvárosi modern építészet szép példái.
Felavatták George Bush szobrát a Szabadság téren
2020. október 27. 14:30
Átadták George H. W. Bushnak, az Egyesült Államok 41. elnökének szobrát a Szabadság téren. Az egész alakos, bronzból készült alkotás Ronald Reagan szobrának közelében kapott helyet.
Csak egy ugrás a Sugár! – Negyven éve nyílt meg a bevásárlóközpont az Örs vezér terén
2020. október 26. 12:00
Negyven évvel ezelőtt nyílt meg a szocialista bevásárlóközpont az Örs vezér terén, s bár az elnevezésére kiírt pályázaton a Terminál győzött, végül a Fővárosi Tanács a Sugár nevet adta a 29 ezer négyzetméteres, ismert állami tulajdonú üzleteket felvonultató korabeli plázának. Az áruház sok mindenben újdonságot hozott: egyes termékeket házhoz lehetett szállíttatni, előjegyzéses rendelést lehetett leadni, és akadálymentesen lehetett feljutni az emeletre. A Sugár jól eltalált reklámszlogenje egy nemzedék számára vált ikonikus mondattá.
Buda modern mozija – Az Átrium filmszínház 85 éve épült
2020. október 24. 15:00
Minden szempontból különleges mozi volt az Átrium Budán. Nemcsak a modern épülete miatt tért el a többi filmszínháztól, hanem az üzemeltetési módja miatt is. Az 1935-ben átadott 800 fős, elegáns intézmény új minőséget hozott a hangban és a nézőtéri eleganciában is.
Forradalom a likőrgyár helyén – A Corvin köz története
2020. október 23. 11:00
Az ország legnagyobb likőrgyárának helyén épült fel a híres Corvin mozipalota, amelynek 1922-es átadása olyan jelentős eseménynek számított a korabeli Magyarországon, hogy jelen volt Horthy Miklós kormányzó, József Ágost főherceg, Kosztolányi Dezső író és a magyar kulturális élet színe-java. Ez a helyszín, a VIII. kerületi Corvin köz lett az 1956-os forradalom egyik legjelentősebb fegyveres központja, az ott harcolók egykori parancsnoka, Pongrátz Gergely könyvet is írt róla. Az itt található szobrokon, emléktáblákon mindig nemzeti színű szalagokat, koszorúkat találunk, de az emlékhely mögött már egy új világ kezdődik.
Budapest és a szerelem
2020. október 22. 14:00
Különleges kis könyv jelent meg a szerelemről. Versek, magyar költőktől. Mi köze ennek Budapesthez? Annyi, hogy a kötetben szokatlan módon budapesti szobrok szerepelnek illusztrációként.
Harmincöt éve nyílt meg a repülési kiállítás a Petőfi Csarnokban
2020. október 20. 9:00
A Petőfi Csarnok emeleti részén harminc éven keresztül volt látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási kiállítása. Megnézhettük itt azt a gépet, amelyet IV. Károly használt az 1921-es visszatérési kísérleténél, láthattunk I. világháborús felderítőgépet, amely az aszódi Lloyd-gyárban készült, de bemutatták itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrkabinját is, amellyel a Szaljut–6 űrállomásról visszatértek a Földre. A PECSA megszűntével az itteni kiállításnak is be kellett zárnia.
Milyen legyen a Római-part? – Várják a javaslatokat
2020. október 19. 14:00
Október 30-ig várják a véleményeket arról, hogy a városlakók milyennek szeretnék látni a Római-part teljes szakaszát a jövőben. A Római-parti vendéglátás és sportélet szereplőit is bevonják a tervezésbe.
A Fővámház neoreneszánsz palotájának különleges épületdíszei
2020. október 19. 9:00
A Fővámház, a mai Corvinus Egyetem épülete Budapest egyik fő látványossága. A homlokzatot 22 szobor díszíti, köztük a görög-római mitológia alakjai és a magyar foglalkozásokat megjelenítő szobrok. A díszudvarok, a lépcsőházak, a külső és belső díszítések mind azt mutatják, hogy a palota építészeti remekmű. Az Ybl Miklós tervezte épületet 150 évvel ezelőtt, 1870-ben kezdték el építeni a pesti Duna-parton.
Hetvenhét év után adtak át ismét református gimnáziumot Budapesten
2020. október 18. 10:00
Hálaadó istentisztelet keretében, a miniszterelnök jelenlétében avatták föl a XXII. kerületben a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új épülettömbjét. Az iskola mellett harangláb épült, amelynek harangján a magyar egységet jelképező történelmi Magyarország térképe is megtalálható. Az esemény jelentőségére jellemző, hogy utoljára 77 éve, 1943-ban adtak át református gimnáziumot Budapesten, a IX. kerületi Lónyay utcában.
Régi-új fakereszt a XII. kerületi Diana úton
2020. október 17. 15:00
Felújították a a XII. kerületben a Diana és a Gyöngyvirág út találkozásánál álló fakeresztet. Az egykori feszületet az 1950-es években lerombolták, majd 2008-ban állították újra.
Harmincöt éve dőlt el, hogy ismét zöld lesz a Szabadság híd
2020. október 17. 11:00
Egy Bécsben bekövetkezett katasztrófa miatt 1979-től hídfelújítási program indult Budapesten. A Szabadság hídra 1981-ben került volna sor, de kényszerűségből előbbre kellett sorolni. Azonban 1985-ben kiderült, hogy ismét halaszthatatlan beavatkozásra van szükség: az eredeti acél tartóoszlopok jelentős mértékben korrodálódtak, ezért a forgalmat újra le kellett állítani. Ekkor azonban a felújítás mellett az is eldőlt, hogy a Szabadság híd visszakapja eredeti, zöld színét.
A boldogító igen – 125 éve kötöttek először polgári házasságot Budapesten
2020. október 16. 13:00
Az állami anyakönyvezésről és a polgári házasságról szóló törvények már 1894-ben megszülettek, de csak egy évvel később, 1895. október 1-jén léptek hatályba. A ma már természetes ceremóniára újdonsága miatt akkora volt az érdeklődés, hogy a házasodni kívánó párok rohamát alig bírta a századfordulón Budapesten működő három anyakönyvi hivatal. De hol és hogyan zajlott le az első polgári házasságkötés?
Átvenné a kormány a budapesti fejlesztéseket
2020. október 16. 10:00
Átvenné a fővárostól a kormány a Biodóm és a Gellért-hegyi sikló megépítését, a rakpartok felújítását, azokat a fejlesztéseket, amelyekre a főváros 55 milliárd forint pluszpénzt kér – derült ki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tegnapi ülésén. Ezekről egyelőre nem született megállapodás, de arról igen, hogy a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötéséről szóló, már elkészült terveket és a feladatot átveszi a kormányzat. Ugyancsak kormányzati finanszírozásban épül meg a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza. A kormány nem támogatja a fővárosnak azt az igényét, hogy hitelt vehessen fel az Európai Fejlesztési Banktól és az újrakezdési adó bevezetéséhez sem járul hozzá. A Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintot akkor utalják majd a fővárosnak, ha már csak ez az összeg hiányzik a befejezéshez.
Ybl és Lechner vonzásában
2020. október 15. 18:00
Ha bárkit megkérünk arra, hogy mondjon magyar építészeket, nagy valószínűséggel Ybl Miklós és Lechner Ödön neve kerül elő a leggyakrabban. Ez nem is véletlen, hiszen e két termékeny és nagy jelentőségű alkotó több művével találkozhatunk akár nap mint nap a várost járva. Ismerjük-e a kort, amelyben éltek és alkottak? Hallottunk-e kortársaikról? Ebben lehet segítségünkre az alábbi kötet.
Székelykapu a Sas-hegyen
2020. október 15. 12:00
A nagy székely mesemondó, Benedek Elek unokája volt Benedek István XX. századi író, orvos, pszichiáter és közéleti személyiség, akinek alakja még él sokak emlékezetében. Könyveit máig olvassák, de ezeken kívül Budapest XII. kerületének egyik utcájában, ahol 1957-től egy villaépületben lakott, egy maga faragta székelykapu is emlékeztet rá és családjának székely származására. A ház külön érdekessége, hogy azt a XIX. század végén a híres könyvkötő, Gottermayer Nándor építtette.
Indul az élhető Nagykörút jövőjéről szóló tervezés
2020. október 14. 14:00
Átfogó tervezési folyamat indul a Nagykörút megújításáról. A tervek szerint több zöldfelületet, kényelmesebb közlekedési lehetőséget, élhető városi tengelyt alakítanának ki, a cél a Nagykörút régi fényének visszaállítása. Ezekhez a tervekhez várja most a Fővárosi Önkormányzat a városlakók javaslatait.
Thália második magyar csarnoka – 145 éve nyitotta meg kapuit az egykori Népszínház
2020. október 14. 10:00
A reformkorban népszerűvé váló népszínművek önálló színháza, vagyis a Népszínház a kiegyezést követően az egyre határozottabb törekvéseknek, a közösségi gyűjtésnek, majd a város támogatásának köszönhetően kapta meg saját épületét a mai Blaha Lujza téren. Thália második magyar csarnoka, ahogy a korabeli lapok hivatkoztak rá, a neves, színházakat tervező páros, Fellner és Helmer osztrák építészek műve volt, és fényes keretek között 1875. október 15-én nyílt meg. A gyönyörű, eklektikus épületet, amely 1908-tól a Nemzeti Színháznak adott otthont, ma már hiába keressük, 1965 tavaszán lebontották.
80 éve hagyta el Magyarországot, és 75 éve hunyt el Bartók Béla
2020. október 13. 9:00
Bartók Béla a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője és népdalgyűjtője ezer szállal kötődik a fővároshoz: karrierje itt indult, és életének magyarországi szakasza is itt ért véget 80 évvel ezelőtt, amikor az országot elhagyva az Egyesült Államokba távozott. Halálának 75. évfordulóján életének fontosabb fővárosi állomásait kerestük fel.
A világ talán legszebb Parlamentjét 135 éve kezdték építeni
2020. október 12. 12:00
A város egy akkor még elhanyagolt, de fejlesztésre kijelölt területén, a Tömő téren 150 munkás kezdett el kiásni egy 40 ezer köbméteres gödröt 1885. október 12-én. Ezzel egy csaknem két évtizedig tartó építkezés vette kezdetét. Országházat építettek Steindl Imre tervei alapján.
Élhető Budapest? Már 80 évvel ezelőtt is ezt tervezték
2020. október 11. 13:00
Budapest 1940-ben fogadta el első modern városfejlesztési tervét, amely közel nyolc évig készült. Az új elképzelés legfontosabb célja az volt, hogy élhető környezetet biztosítson a korszerű és folyamatosan fejlődő nagyváros lakóinak. A hatalmas terjedelmű, 150 oldalas tanulmány számolt az autóforgalom növekedésével, kijelölte a földalatti vasutak nyomvonalát, építészetileg egységes lakóövezetek kialakítását írta elő, a sűrűn lakott pesti városrészben közkertek kialakítását javasolta, a rakpartokat pedig gyorsforgalmi közlekedésre jelölte ki.
Gyönyörűen felújított szecessziós villában nyílt meg a Kertész Imre Intézet
2020. október 10. 15:43
Ünnepélyes keretek között adták át a Kertész Imre Intézet új székházát Budapesten. A VI. kerületi Benczúr utca 46. szám alatti egykori Eisele-villa Hoepfner Guidó és Györgyi Géza által tervezett szecessziós épületét a közelmúltban teljeskörűen felújították, helyreállítva az eredeti díszítéseket is.
A város egyik legszebb helye a Bakáts tér – 225 éve kezdődött a története
2020. október 10. 12:00
Kevés olyan közterület van a fővárosban, ahol a közösség életének meghatározó intézményei szinte kivétel nélkül mind megtalálhatók. Talán nincs is ilyen ma már, és talán nem is baj. Száz vagy éppen százötven évvel ezelőtt azonban sokan tartották fontosnak, hogy ha istentiszteletre akarnak menni, a gyerekeiket iskolába adni, betegség esetén gyorsan kórházba jutni, vagy ha hivatalos ügyeket kell intézni, ne legyen szükség nagy távolságokat bejárni. Hasznos, ha templom, iskola, kórház, hivatal, esetleg mozi és társaskör egymáshoz közel található. A Bakáts tér éppen ilyen hely volt.
Zugló 85 éves lett – Villák, paloták, lakótelepek városrésze
2020. október 9. 15:00
Kilencven évvel ezelőtt hozták létre, de 85 éve kezdte meg önálló kerületként a működését Zugló. A XIV. kerület a belvárost köti össze a külső városrészekkel, és ez az építészetében is megmutatkozik: megtalálhatók itt a kiegyezés utáni évtizedekben készült gyönyörű historizáló és szecessziós épületek, híres művészek egykori villái, lenyűgöző szépségű iskolaépületek és egyéb intézmények műemlék székházai, de az 1970-es években felhúzott lakótelepek is.
A főváros vezetése szerint olcsóbban befejezhető a Biodóm
2020. október 9. 9:30
A városligeti Biodóm építését mindenképpen befejezik, mégpedig kevesebb pénzből, mint korábban tervezték. Igaz, emiatt elmaradnak a beruházás bizonyos elemei, például elhalasztják a hullámvasút felújítását. A létesítményt 2024-ben nyitnák meg.


