
Keresés az archívumban
Légi parádé 1912-ben – Amikor még fizetni kellett a repülős bemutató megtekintéséért
2022. augusztus 27. 9:00
Elmaradt a légi parádé az idén augusztus 20-án, pedig a Szent István napi repülős bemutatók immár 110 esztendőre tekintenek vissza Budapesten. Az első augusztus 20-i légi bemutatót 1912-ben tartották, ugyanazzal a céllal, mint napjainkban: szemléltetni a pilóta tudását és megmutatni a repülőgép képességeit. A nagy és látványos eseményért akkor fizetni is kellett, ám utólag kiderült, a nézők többet vártak volna a pénzükért.
Amikor még jegesemberek járták Pest és Buda utcáit
2022. augusztus 5. 12:00
Tombol a kánikula Budapest utcáin, és egyre forróbb napok köszöntenek ránk. E szokatlanul meleg időszakban minduntalan a felfrissülés lehetőségeire gondolunk, na és a hűtésre, a jég jótékony hatására. A múlt században a budapesti utcák egyik jellegzetes figurája volt a jegesember, aki az élelmiszerek hűtéséhez, a jégvermek feltöltéséhez szállította, és igény szerinti méretre darabolta a hatalmas jégtömböket. Jóval az első hűtőszekrények megjelenése után, még az 1950–1960-as években is járták a jegesek Pest és Buda utcáit, miként ezt a korabeli fényképek is tanúsítják.
A városegyesítés előtt kezdték meg a Margit híd építését – 150 éve indult a cölöpözés
2022. augusztus 1. 9:00
Pest és Buda második hídja volt a Margit híd, amelynek építését 150 éve, 1872. augusztus 1-jén kezdték meg, még a városegyesítés előtt. Sokan bírálták a kijelölt helyszínt, de a kormány úgy döntött, hogy az új dunai átkelőnek csatlakoznia kell a tervezett Nagykörúthoz, és azon keresztül a Sugárúthoz. A hidat egy francia mérnök tervezte, és az általa alapított francia cég építette, négy év alatt készült el.
Ahol a Nyugat szerkesztőinek kedvenc kávéháza működött – A Krausz-palota még a Sugárútra épült
2022. július 27. 10:30
A főváros legreprezentatívabb útvonalán, az Andrássy út 12. szám alatt áll az egykori Krausz-palota. Tervezője, Quittner Zsigmond – a Gresham-palota alkotója – mindössze 27 éves volt, amikor ezt a látványos bérházat tervezte a tehetős gyáros, Krausz Lajos megrendelésére. Az 1885-re megépült ház díszítésében olyan neves művészek vettek részt, mint Lotz Károly, Donáth Gyula, Róna József, akiknek munkáit többek között az Operaház, a Vigadó, a Nemzeti Bank épületén is láthatjuk. A földszinten működött később a Magyar Korona Kávéház, amely a Nyugat szerkesztőinek és szerzőinek is kedvenc helye volt.
Egy IV. Béla által alapított monostor maradványait találhatták meg a régészek a Háros-szigetnél
2022. július 15. 14:00
Az 1264-ben alapított premontrei monostor maradványait találhatták meg a búvárrégészek a Háros-sziget mentén. A monostor IV. Béla idejében épült, és a török korban pusztult el. Az épület feltételezett helyét korábban több régész is kereste. A most vizsgált omladékmezőben sok középkori eredetű faragott követ találtak, köztük kváderköveket, ablakkeretek töredékeit, de újabb kori leletek is előkerültek.
255 éve szűnt meg a repülőhíd Pest és Buda között – A folyó sodrása működtette a különleges kompot
2022. július 14. 10:30
Buda és Pest között 255 éve épült fel az első – török kor utáni – hajóhíd, de addig is valahogy át kellett kelni a folyón. Ezt egy nagyon érdekes szerkezet tette lehetővé, amit repülőhídnak neveztek. A folyó sodrása működtette, és a mai Erzsébet híd, majd a Lánchíd vonalában oldotta meg az átkelést a Dunán 1767-ig.
A pesti főútvonalak építésze – 110 éve halt meg Schmahl Henrik
2022. július 13. 14:00
A Párisi Udvart és az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét tervező Schmahl Henrik munkássága egy-két kivételtől eltekintve szinte teljes egészében Budapesthez kötődött. Az Ybl Miklós irodájából induló építész önállóvá válása után többféle stílusban tervezett, épületei főleg a város századforduló környékén kiépült legfontosabb útvonalait gazdagítják. Alkotásait megtaláljuk többek között az Andrássy úton, a Nagykörúton és a Rákóczi úton is.
Több mint 100 évvel ezelőtt jelentek meg a strandfürdők Budapesten
2022. július 2. 17:00
A hagyományos fürdők mellett a XX. században jelentek meg a strandfürdők Budapesten. A margitszigeti Palatinus nyílt meg elsőként, majd egyre több szabadtéri fürdő szolgálta ki a fővárosiak strandolás iránti igényeit. A nyári kánikulában régen is vízparti vagy medence melletti felfrissülésre vágytak a városlakók. Mutatjuk, milyen strandokon lehetett fürdeni a múltban Budapesten.
Az első alagút a Duna alatt – Kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg a fúrás
2022. június 27. 10:00
Régi álom volt egy alagút építése Pest és Buda között a Duna alatt, az elképzelés már a XIX. században megmozgatta a tervezők fantáziáját. Ám az első ilyen építkezésre csak az 1930-as években került sor, mégpedig Budapest északi határán, a Szentendrei-szigetnél. Ez az alagút még nem a közlekedést szolgálta, mert vízvezetékeket vezettek át rajta. A fúrás kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg.
Aki budapesti kávéházakban írta meg életművét – 135 éve született Karinthy Frigyes
2022. június 26. 13:00
A pesti utca népszerű alakja volt, akinek megállt a busz és a villamos, akit fesztelenül szólítottak meg a járókelők, és aki élvezte, hogy mindenki megismeri. Humoreszkjeiben, regényeiben, novelláiban, verseiben sűrűn megjelenik a város, amelyhez hozzátartozott, s amelynek lakóiról árnyalt, sokszor egészen karikírozott képet festett. Karinthy Frigyes kávéházakban élte az életét, a Hadik, a New York és a Centrál asztalainál írta meg hatalmas életművét.
A Közeledési Múzeum megújult tárlatával nyílik meg az Északi Járműjavító
2022. május 25. 18:00
Megújult időszaki kiállítással nyit újra a hétvégén a Közlekedési Múzeum leendő otthona, az Északi Járműjavító. A tavalyi időszakos kiállításhoz képest kétszer nagyobb területen és számos újdonsággal várják az érdeklődőket. A kiállításon az Északi Járműjavítót és a hazai vasút történetét bemutató kiállításon túl meg lehet majd tekinteni a múzeum legújabb szerzeményeit is.
135 éve számíthatunk a mentőkre Budapesten – Az első mentőkocsikat még ló vontatta
2022. május 10. 9:00
Immár 135 éve számíthatunk a mentők segítségére Budapesten. A Budapesti Önkéntes Mentő Egylet 1887. május 10-én kezdte meg a működését a mai Szent István téren, nem sokkal később azonban már beköltözhettek az új, Markó utcai székházukba. A mentők kezdetben még lovas kocsikkal jártak, 1902-ben, 120 éve viszont már elektromos autóval siettek a bajba jutottak segítségére.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán
2022. április 17. 9:00
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Menedék a város szélén – 30 éve szűnt meg a Csúcs-hegyi turistaház
2022. április 16. 9:00
Az egykor rendkívül jól felszerelt, manzárdtetős turistaház 1926 óta fogadta a kirándulókat és a máriaremetei zarándokokat, a harmincas években több ezer turista fordult meg benne évente. Bár a II. világháborús hanyatlás után felújították, és visszatértek a vendégek, a rendszerváltást már nem sikerült túlélnie: magánkézbe került, és 1992-ben lebontották. Helyét ma már csak egy emlékkő és a Menedékház utca elnevezése őrzi.
120 éve nyílt meg a Batthyány téri vásárcsarnok
2022. április 13. 9:00
Buda első vásárcsarnoka 1902-ben nyílt meg az akkori Bomba, a mai Batthyány téren. Az épület egy nagy vásárcsarnok-építési program részeként valósult meg egykor, és bár ma már inkább üzletközpont, hosszú története során felmerült az is, hogy teniszcsarnokká alakítják.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca
2022. április 7. 14:30
A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Munkásszállóból irodaház – Még idén elkészülhet az egykori Postás Hotel felújítása
2022. március 29. 10:00
Az Ecseri úti metrómegállónál, az Üllői út 114–116. szám alatt toronyház magasodik az ég felé. Egykor a fejlődő posta munkaerőigénye hívta életre az épületkomplexumot, amely modern, gépesített postahivatal, munkásszálló és oktatási központ volt egyben. A torony fél évszázad után most funkciót vált, és a jelenleg is zajló felújítást követően, várhatóan még idén irodaházként nyit újra.
A Kerepesi úttól a Rákóczi hídig – Húsz éve nyílt meg az új Nemzeti Színház
2022. március 24. 11:30
A magyar nyelvű színjátszás igénye hívta életre a reformkorban a Nemzeti Színházat, amelynek igencsak hányatott sorsa volt: évtizedekig a mai Astoriánál működött, majd a Blaha Lujza téren talált otthonra, de első épületét lebontották, a másodikat pedig felrobbantották. Végleges helyét tervezték többek között az Erzsébet térre, a Városligetbe, végül az elmaradt világkiállítás egyik telkén épült fel, a pesti Duna-parton, a Lágymányosi hídnál. Húsz évvel ezelőtt adták át.
Szecessziós budai házban nyílt meg az Egyszülős Központ
2022. március 23. 18:00
Egy szép szecessziós házban, egy egykori bankfiók földszinti irodáinak helyén alakították ki az új budai Egyszülős Központot. A családokat segítő intézmény hétfőn nyitotta meg kapuit a XII. kerületi Magyar jakobinusok terén.
Az utolsó pillanatban mentették meg, ma már újra régi fényében tündököl a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély
2022. március 18. 11:00
Idén lesz 90 éve, hogy elhunyt gróf Klebelsberg Kunó, a Horthy-korszak első felének kultuszminisztere. De az idei évhez egy másik évforduló is kapcsolódik: öt évvel ezelőtt, 2017-ben a nagyközönség számára is megnyitották a néhai miniszter felújított, pesthidegkúti kastélyát, amely mára a főváros II. kerületének egyik kultúrtörténeti kincsévé vált.
A háború után csak a Lánchíd budai oldalán maradtak meg a főnemesi címerek
2022. március 11. 11:00
A Lánchídon 170 évvel ezelőtt, megnyitása után három évvel két címert helyeztek el. Olyan családi, főnemesi jelképeket, amelyek arra a két emberre utaltak, akik nélkül nem épült volna meg a Pestet és Budát összekötő első állandó Duna-híd. Ők a legnagyobb magyar és a dúsgazdag bankár voltak, Széchenyi István és Sina György, akiknek a Lánchídtársaság közgyűlése így kívánt köszönetet mondani.
A török kor tanúja – Még mindig várat magára a Király fürdő felújítása
2022. március 5. 9:00
Jó ideje várja felújítását a török kor egyik legemblematikusabb fennmaradt budapesti épülete, a jelenleg is zárva tartó Király fürdő. A felújítási munkálatokat még nem kezdték meg, noha 2017-ben kiírták az ötletpályázatot, és ki is választották a legjobb tervezetet, de a tényleges átalakítási munka bizonytalan ideig várat magára. Az épület legutoljára az 50-es években kapott teljes körű felújítást. Azóta voltak ugyan kisebb-nagyobb helyreállítási munkák, de mára igencsak rossz állapotban találjuk a fürdőt, amelynek története egészen a török hódoltság idejéig nyúlik vissza.
A szervezet, amelynek a Lánchidat köszönhetjük: 190 éve alakult meg a Hídegylet
2022. február 28. 16:00
Közel ötven évig csak meddő tervek születtek a Pest és Buda közötti állandó híd megépítésére. Az elképzelések nemcsak műszaki okból buktak el, hanem azért is, mert se pénzügyi, se politikai támogatást nem sikerült szerezni a nagyszabású munkára. Ezt a reménytelennek tűnő helyzetet változtatta meg az éppen 190 évvel ezelőtt megalakult civil szervezet, a Hídegylet, amelynek köszönhetően végül felépülhetett a főváros első állandó Duna-hídja, a Lánchíd.
Százezer ember a megnyitón, milliók a kiállításon – Húsz éve nyílt meg a Terror Háza Múzeum
2022. február 24. 11:00
Húsz évvel ezelőtt, február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapja előestéjén nyílt meg a Terror Háza, az egykori nyilas-, majd kommunista kínzóház, az Andrássy út 60. alatt. Hatalmas volt az érdeklődés, a megnyitón csaknem százezer ember jelent meg, hogy a magyar történelem két rettenetes korszakával megismerkedjen.
Ferde pályás liftekkel nyílnak meg májusban az M3-as metró belvárosi állomásai
2022. február 18. 16:00
Megnyílik májusban az M3-as metróvonal három állomása, a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák. Hazánkban először ezen a metróvonalon alakítanak ki ferde pályás felvonókat, amelyek összesen hat állomáson biztosítják majd az utasoknak a könnyebb közlekedést, másik három állomás a Ferenciek tere, az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar megálló lesz.
Egykor nehezen szokták meg őket, mára Budapest látványosságaivá váltak a 125 éve átadott vásárcsarnokok
2022. február 15. 10:00
Budapest világvárossá fejlődésének a korszerű élelmiszer-ellátás az egyik fontos tényezője volt. A városvezetés elengedhetetlennek találta a fedett, egészségügyileg is megfelelő elárusítóhelyeket, a folyamatosan ellenőrzött árukészletet, a megszabott árakat és a rögzített nyitvatartási időt, de ezeknek a feltételeknek az addig működő, szabadtéren rendezett piacok csak kevéssé vagy egyáltalán nem tudtak eleget tenni. Mindezek szabályozására tervezték a vásárcsarnokokat: a Fővám téri Központi Vásárcsarnok, a Rákóczi téri, a Klauzál téri, a Hunyadi téri és a Hold utcai éppen 125 éve, 1897. február 15-én nyitott meg.
Több ezer tonna hulladéktól tisztították meg a Tétényi-fennsíkot
2022. február 10. 15:30
Több mint 4100 tonna építési hulladéktól tisztították meg a XXII. kerületi Tétényi-fennsíkot a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) kertészeti és hulladékgazdálkodási szakemberei. Ezzel a védett természeti területet, amely Budapest legnagyobb kiterjedésű száraz rétjeit fogja össe, visszaadták az őshonos növényvilágnak.
Az egykori Járitz-villában nyílik meg a Szent János kórház új részlege
2022. február 3. 19:00
Az 1942-ben elkészült, II. kerületi Bauhaus stílusú Járitz-villában alakítják ki a Szent János Kórház új gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs részlegét. A villát 1941 és 1942 között építtette Járitz István autókereskedő Fischer József tervei alapján, az épületben egykor luxuslakások voltak.
A XX. század kiemelkedő építésze volt: 90 éve halt meg Árkay Aladár
2022. február 2. 11:00
Budapest-szerte számos épületet köszönhetünk Árkay Aladárnak: első önálló munkája az eredetileg szecessziós stílusban készült Andrássy úti Babocsay-villa, mely később, lecsupaszított formájában jugoszláv nagykövetségként vált ismertté, de ő tervezte a kissvábhegyi villanegyed házait is. Árkay későbbi épületei azonban már a modernizmust képviselik: a városmajori kistemplom vagy az art deco jegyeket is felmutató fasori református templom máig emblematikus részei a városképnek.
A Régi Műcsarnok történetét idézi meg a 150 éves Képzőművészeti Egyetem
2022. január 31. 15:00
A Régi Műcsarnok néven is ismert főépületének frissen restaurált Lotz-freskói mellett a ház múltját idéző klasszikus és kortárs műalkotásokkal, valamint dokumentumokkal várja a közönséget február 15-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei című kiállítása. A tárlat az Egyetem 150 évét ünneplő programsorozat része.
Kilencven éve jelentek meg a buszok a Nagykörúton – Ingyen utazhatott a közönség az első járaton
2022. január 25. 9:00
A Nagykörút képéhez immár közel egy és negyedszázada hozzátartozik a villamos. A körút közlekedése elképzelhetetlen nélküle, ám volt idő, amikor a villamosok nem voltak elégségesek, ezért 1932-től, 57 éven keresztül autóbuszok is jártak a Nagykörúton. Épp 90 éve, 1932. január 25-én indultak el.
45 éve szűnt meg a legendás zugligeti villamosvonal
2022. január 17. 14:00
Az egyik legkedveltebb villamosvonalat, melynek utolsó, ikonikus villamosjárata az 58-as volt, 45 évvel ezelőtt, 1977. január 17-én szüntették meg. A budai oldal egyik első villamosvonala volt a zugligeti, mely már 1896-ban, a millennium évében elindult, és bár az 1977-es leállás után járt helyette kezdetekben az 58V pótlóbusz, majd a 158-as busz, manapság pedig a 291-es busz, mind a mai napig sokan várják a fővárosban a villamosvonal újraélesztését.
Még több fa lesz a Városmajorban: felújítják Buda legrégibb közparkját
2022. január 4. 18:30
Kiírták a történeti jelentőségű városmajori közpark felújítására a nyílt tájépítészeti tervpályázatot. A beruházás során zöldebb, rendezettebb parkot hoznak létre Buda szívében, a XII. kerületben. A park zöldfelületét bővítik, új fákat telepítenek, új tisztásokat alakítanak ki, kizárják az autókat, újragondolják a belső ösvényeket, megújítják a játszótereket, az idősebbek több csendes pihenőhelyet kapnak, és a kutyásokra is gondolnak a tervpályázat kiírói.
Kényszerűségből költözött a Divatcsarnok az Andrássy útra – Hatvanöt éve nyílt meg új helyszínén az áruház
2022. január 2. 15:00
A Magyar Divatcsarnok 1957-ben költözött a Rákóczi útról az Andrássy útra, a Párisi Nagy Áruház háború után államosított, könyvraktárként használt egykori épületébe. Az 1956-os forradalomban ugyanis annyira megsérült a Divatcsarnok Rákóczi út 72. szám alatti áruháza, hogy új helyszínt kellett keresni. Az Andrássy úti épület rendelkezésre állt, csak 10 vagonnyi eladatlan könyvtől kellett megszabadulni.
Negyven éve jelentek meg a maszek taxik Budapest utcáin
2022. január 1. 10:00
Az 1980-as években egyre nagyobb szerephez jutott a szocialista rendszerben is a magánszektor. A taxizásban 40 évvel ezelőtt jött el a változás, a fővárosban 1982-től dolgozhattak magántaxisok. Eleinte Ladák, Zastavák, Daciák szállították az utasokat.
Állandó tárlattal nyílt meg a Szépművészeti Múzeum megújult Városligeti-szárnya
2021. december 15. 17:00
A múzeum átfogó rekonstrukciójának újabb állomásaként, az épület Városligeti-szárnyának felújított részén, több mint másfélezer négyzetméteren, új koncepció szerint rendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége.
110 éves az Erkel Színház – Eredetileg Népoperaként nyílt meg az ország legnagyobb teátruma
2021. december 7. 9:00
Az Erkel Színház volt Népopera, Városi Színház, varieté és a Magyar Művelődés Háza, később mozi, majd az Operaház tagintézménye lett. Eredeti homlokzatát és belső tereit az idők során átépítették, a 110 év alatt egy valami nem változott: máig ez az ország legnagyobb befogadóképességű állandó kőszínháza.
95 éve nyílt meg a Puskin mozi elődje, a Fórum filmszínház
2021. november 25. 10:00
A Puskin mozinak otthont adó, 1895-ben Czigler Győző tervei szerint emelt épületben 1926 óta filmszínház működik, előtte a Magyar Világ kávéház volt az épület földszintjén. Az egykori Fórum filmszínházban vetítettek először hangosfilmet Magyarországon 1929-ben, igaz, ezt majdnem meghiúsította egy szabadalmi per.
Hamarosan elkészül a Makovecz-templom, amelynek alapkőletételén még az építész is jelen volt
2021. november 24. 9:00
Makovecz Imre, az organikus építészet mestere számos épület mellett sok templomot is tervezett. A rákoskerti Mennybemenetel-templom terveit 2008 és 2009 között készítette el, amelyhez a szükséges anyagi források abban az időben nem álltak rendelkezésre. Két évvel ezelőtt azonban elkezdődött a templom építése, amely mára a befejezéséhez közeledik. A napokban már az új harangot is elhelyezték a tornyában.
Emlékévvel ünneplik meg Budapest egyesítésének 150. évfordulóját
2021. november 18. 10:00
A főváros olyan emlékévet készül tartani 2023-ban, amely a lehető legváltozatosabb módon mutatja be Budapest történelmét. Az emlékévre három új kulturális teret is létrehoznak – hangzott el egy tegnapi sajtótájékoztatón.
2024-ben nyílik meg a hotel a Radetzky-laktanya helyén
2021. november 10. 14:00
A Bem téren az egykori Radetzky-laktanya területén 127 szobás hotel nyílik, várhatóan 2024-ben. A történelmi jelentőségű XIX. századi épületet tavaly majdnem teljes egészében lebontották, csak a térre néző főhomlokzat maradt meg.
Aki nélkül a Szabadság híd sem lenne ugyanaz: száz éve halt meg Nagy Virgil, a fém építőmestere
2021. november 8. 18:30
100 éve hunyt el Nagy Virgil, aki Budapest látképét alapjaiban meghatározó szerkezeteket tervezett, neki köszönhetjük a Szabadság híd építészeti kialakítását és az 1945-ben felrobbantott régi Erzsébet híd esztétikai megjelenését is.
„Budapest világvárossá emeltessék” – 150 évvel ezelőtt hirdették meg a főváros nagyszabású kiépítését
2021. november 4. 10:30
A magyar főváros világvárossá emelése már Pest és Buda egyesítése előtt megfogalmazódott, amikor is 1871-ben pályázatot írtak ki egy olyan szabályozási terv elkészítésére, amely kereteket ad a tervezett nagyszabású építkezéseknek. A 150 évvel ezelőtt zárult pályázatra számtalan olyan javaslat érkezett, amely hozzájárult a főváros jelenleg ismert szerkezetének és városképének kialakításához.
Erzsébet tér, végállomás – Húsz éve szűnt meg a buszpályaudvar a belváros közepén
2021. október 19. 10:30
Immár húsz éve nem indít és nem fogad buszokat az Erzsébet téri buszpályaudvar. A XX. század nagy részében még természetes volt, hogy a mindenki által könnyen megközelíthető központi terekről induljanak az autóbuszok, azonban a városfejlesztési szempontok változása miatt a buszpályaudvarok szép lassan kiszorultak a belső városmagból. Felszámolták az V. kerületi, Erzsébet téri buszpályaudvart is.
André Kertész hazatért – A világhírű fotós képeit a magyar állam vásárolta meg
2021. október 7. 12:00
A józsefvárosi Teleki téren nőtt fel, Budapesten végezte iskoláit, önkéntesként harcolt az első világháborúban, és később az egyetemes fotótörténet egyik legnagyobb alakja lett. André Kertész néven vált világhírűvé. Fotográfiái most New Yorkból tértek haza: a magyar állam 1163 darab képét vásárolta meg, többségük 1925-ös Párizsba költözése előtt készült Magyarországon, a képek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek.
Az első pesti gőzmalom jelentős ipari fejlődést indított el – 180 éve kezdte meg működését a József Hengermalom
2021. szeptember 22. 9:00
Ma már nehéz elképzelni, de egykor a Lipótvárosban, a mai Balassi Bálint – Stollár Béla – Falk Miksa és Balaton utca által határolt területen épült fel és működött Pest első gőzmalma, amely 1841. szeptember 22-én kezdte meg a működését. A József Hengermalom azonban több volt, mint egy egyszerű malom. A Széchenyi István kezdeményezésére létrejött modern üzem pénzügyileg nem volt sikeres, de hatására a malomipar és a gépipar is jelentős fejlődésnek indult. Pest a XIX. század második felében malomipari nagyhatalom lett.
Még megtekinthető a Czigler Győző-kiállítás a Fővárosi Levéltárban
2021. szeptember 10. 16:00
Október végéig látogatható az a tárlat, amely Czigler Győző építőművészetét mutatja be. A Budapest Főváros Levéltára és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös kiállítása a magyar historizmus sokat foglalkoztatott építőművészének pályájával ismerteti meg az érdeklődőket tablók és makettek segítségével.
A híres Fészek Klub 120 éve nyílt meg
2021. szeptember 7. 9:00
A Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások Klubja, azaz a Fészek Klub 120 évvel ezelőtt, 1901. szeptember 7-én nyílt meg a Kertész utca, Dob utca sarkán. A legendás klub a művészeti élet népszerű és kedvelt találkozóhelye volt évtizedeken keresztül, ma már inkább csak rendezvényhelyszín. Ahogyan az egykori pezsgő klubélet, úgy az eredeti elegáns, szecessziós épület és pazar berendezése is már a múlté.
A Nyugatról érkező turistáknak alakították ki a luxusszállót – 60 éve nyitott meg újra a Royal
2021. augusztus 25. 13:00
Budapest egykori legendás szállodái a II. világháborúban szinte teljesen megsemmisültek és az 1950-es években, a Rákosi-érában nem fordítottak arra pénzt, hogy az országban luxushotelek épüljenek, hiszen nem volt rá fizetőképes kereslet. A helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után változott: az ország új vezetésének fontossá váltak a Nyugatról érkező turisták és a valuta, amit itt elköltöttek. Nagyszabású szállodafejlesztések kezdődtek, az első között építették át az egykori luxusszállót, a Royalt, amely 1961. augusztusában nyitott meg újra.
A Pesti Állatkert 155 éve nyílt meg a Városligetben
2021. augusztus 8. 11:30
A különleges, egzotikus állatokra mindig is kíváncsiak voltak az emberek: a XVIII. században Pest-Budán megjelenő, állatsereglettel utazó mutatványosok mindig nagy népszerűségnek örvendtek. Az igazi állatkertre azonban sokáig kellett várni: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit. A pestbudai polgárok körében gyorsan népszerű lett a gyönyörű park, ahol ugrányt, kajdácsot, iramszarvast is láthattak. A foltos nyakorján, vagyis a zsiráf csak 1868-ban érkezett az Állatkertbe, Erzsébet királyné közbenjárására.


