Keresés az archívumban

Ez az érték túl rövid. Legalább 3 karaktert kell tartalmaznia.
A Magyar Rádió új épülete a Józsefvárosban Budapest életében a Magyar Rádió épülete több alkalommal is fontos szerepet játszott, hiszen elég csak arra gondolni, hogy az 1956-os forradalom idején ide vonultak a forradalmárok azt követelve, hogy a rádióban olvassák be a tüntetők által megfogalmazott 16 pontot. A Rádió a város közepén, a Bródy Sándor utcában, a Nemzeti Múzeum háta mögött működött évtizedeken keresztül. Nézzük meg, hogyan is került a műsorszolgáltató intézmény a józsefvárosi épületegyüttesbe, a ma Palotanegyednek nevezett városrész kellős közepére!
56-os emlékművet avattak a csepeli Wittner Mária parkban Az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján emlékművet avattak Csepelen Wittner Mária tiszteletére a róla elnevezett parkban. Lelkes Márk szobrászművész alkotása Wittner Mária életének szakaszait szimbolizálja.
Világhírű fotós 1956-os felvételeiből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban Az 1956-os forradalom eseményeiről 150 külföldi tudósító és 36 fotóriporter számolt be a világ különböző lapjaiban. Köztük volt John Sadovy cseh származású fotóriporter is, akinek felvételei az amerikai Life magazinban jelentek meg 1956 novemberében. Az eseményeket megörökítő fotóiból a Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás, amelyen eddig nem ismert felvételeket is láthatunk.
Sokba került 100 éve villamoson utazni – Nyolcszor emelkedtek egy év alatt a tarifák Az 1920-as évek nagyon nehéz időszakot hoztak a Trianon sokkjából alig éledő ország számára. A gazdasági nehézségeket meglehetősen intenzív infláció követte, emelkedtek a megélhetési árak, és természetesen a tömegközlekedés tarifái is. Száz évvel ezelőtt, 1923-ban egy év alatt nyolcszor kellett módosítani a viteldíjakat, míg 1923 októberében a díjak rendszerét is átalakították.
Példát mutat a jövő generációinak – Szobrot állítottak Hidegkuti Nándornak Az Új Hidegkuti Nándor Stadion előtt a napokban avatták fel az egykori kiváló labdarúgó, Hidegkuti Nándor egész alakos szobrát. Majoros Áron Zsolt budapesti szobrászművész alkotása több szempontból újdonságot jelent a magyar sporttematikájú képzőművészeti alkotások sorában.
Új gyalogátkelőhely épül a Rákóczi úton Új jelzőlámpás zebrát alakítanak ki a Rákóczi úton a VII. kerületi Kazinczy utca és a a VIII. kerületi Szentkirályi utca között. Ezzel az összeköttetéssel a gyalog közlekedők akadálymentesen és kerülő nélkül kelhetnek át az úton.
Megújult a Lehel téri Szent Margit-templom Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a kívül-belül felújított újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit-templomot, amelyet kilencven évvel ezelőtt, 1933. október 15-én szenteltek fel.
Aki újabb színt vitt a Gellért-hegyre – 130 éve született Weichinger Károly Az ősszel pompás színekbe öltöző Gellért-hegy az egyedülálló természeti adottságain kívül látványos épületekkel is büszkélkedhet. Közéjük tartozik a délkeleti oldalon elhelyezkedő pálos kolostor, melyet Weichinger Károly tervezett. Az építész születésének százharmincadik évfordulóján bemutatjuk leghíresebb művét, valamint más budapesti alkotásáról is megemlékezünk.
Lehetett-e római híd Aquincumnál? Lehetett-e híd a római korban Aquincumnál? Mit találtak a régészek 150 éve? Egyáltalán lehetett abban a korban akkora hidat építeni, amely átérte volna a Dunát?
Különleges homlokzat mesteri harmóniával – Egy 110 éves iskola a Mester utcából A mesterségek utcája volt egykor a Mester utca, hentesek, szikvízgyártók, tésztakészítők műhelyei szegélyezték. Amikor 110 évvel ezelőtt felépült itt a ma közgazdasági technikumnak helyet adó iskolaépület, környezetében már lakóházak álltak. A tervező, Hültl Dezső nem véletlenül volt a korszak egyik legkeresettebb építésze: a különleges, aszimmetrikus főhomlokzat, a változatos tetőforma és a díszítőelemek harmóniája ma is megállásra készteti az arra járót.
Tizenkét tény a 120 éves Erzsébet hídról Az Erzsébet hidat 1903. október 10-én adták át. Nem lehet azt mondani, hogy sokáig vártak erre a hídra a budapestiek, mert 20 évvel korábban még szó sem volt arról, hogy itt híd legyen. Elevenítsünk fel 12 érdekességet a 120 éve átadott és 1945-ben elpusztított híd életéből!
Kőművesből sztárépítész – A 200 éve született Weber Antal budapesti épületei Weber Antal nevét talán kevesen ismerik, az általa tervezett épületekben azonban tömegek fordulnak meg minden nap: rendeltetésük szerint ugyanis főleg kórházak, de tudományos és oktatási intézmények is működnek bennük. Születésének 200. évfordulóján bemutatjuk a jeles építész legfontosabb budapesti alkotásait.
Mária Teréziával kapcsolatos emlékek Budapesten Sokakat meglepett, hogy a Habsburg-uralom ellen küzdő, 26 évesen a magyar szabadságért életét áldozó Petőfi Sándor helyett nemrég Mária Teréziáról nevezték el a Budaörsi úti laktanyát. Ennek apropóján járunk utána, milyen Mária Teréziával kapcsolatos emlékek találhatók Budapesten.
Ülőkalauzok a fővárosi buszokon és villamosokon Egy évtizeden keresztül megszokott látvány volt a budapesti buszokon és villamosokon az ülőkalauz a kocsi végében. A rendszert 65 évvel ezelőtt, 1958-ban vezették be, és nagy változásokat vártak tőle. Az utasok vegyes érzelmekkel fogadták az intézkedést, amelyet egy évtizeddel később meg is szüntettek.
Csigalépcső az ég felé – A kis-hárs-hegyi kilátó tervezőjére, Makovecz Imrére emlékezünk A tizenkét éve elhunyt Makovecz Imre az organikus építészet hazai mestere volt. Életművéből számtalan különleges épületet ki lehetne emelni, de mi most a Kis-Hárs-hegyen álló, csigalépcsőre emlékeztető kicsiny kilátóját kerestük fel. A fa- és vasszerkezetes torony tekervényes formájával hűen illeszkedik Makovecz organikus épületeinek világába, és persze saját, erdei környezetébe is.
Ilyen lett a megújult Normafa Síház Elkészült a XII. kerületi Normafa Síház rekonstrukciója. Az 1930-ban épült ház egykor síközpontként, majd vámőrségként, később vendéglátóhelyként működött. A mostani felújítás során az épület eredeti karakterének visszaállítására törekedtek. A síház mellé egy új erdei pavilon is épült, környezetében parkot, közösségi teret alakítottak ki.
Madách 200 – Jelenetek a Tragédiából a Nemzeti Múzeumban A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja Madách Imre, aki éppen úgy 200 éve született, mint Petőfi Sándor vagy Andrássy Gyula. A Madách-emlékév alkalmából mutatja be Az ember tragédiája ihlette éremsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum új tárlata.
Vidéki építészdinasztia Budapesten – Hübner Jenő és Tibor fővárosi alkotásai A német eredetű Hübner család a XVIII. század elejétől Székesfehérváron élt, és a XIX. században az építészet vált meghatározó foglalkozásukká. Kezdetben még a szűkebb pátriájukon belül tevékenykedtek, a kiegyezés után azonban a fővárosi építőlázba is bekapcsolódtak. A százhatvan éve született Jenőnek és az ötvenkilenc évvel ezelőtt elhunyt Tibornak is értékes épületeket köszönhet Budapest.
A Ferenc József hídon 95 éve indult meg az autóbusz-közlekedés A mai Szabadság hídon 1928. szeptember 24-én kezdtek el közlekedni az autóbuszok, amit az tett lehetővé, hogy a főváros új buszokat vásárolt. A Fővám téren azonban még ekkor is működött az időszakos piac, ami a járat megindításakor még akadályozta a közlekedést.
Szobrot állítottak Pio atyának a XI. kerületben Olasz kapucinus szerzetes volt a 2002-ben szentté avatott Pio atya, akit nagy tisztelet övez Magyarországon. A közelmúltban felállított bronz szobra a szerzetest kalitkával és egy abból kirepülő madárral ábrázolja, utalva arra a neki tulajdonított állításra, miszerint Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.
Asztalosból iparművész – 100 éve hunyt el Mahunka Imre A hazai műbútor-asztalosság egyik kiemelkedő alakja volt Mahunka Imre. Nevét bizonyára kevesebben ismerik, mint Thék Endréét, de általában is elmondható, hogy a magyar bútorkészítés alkotóit az utókor könnyebben elfelejti, képüket az építőművészet, a belsőépítészet óriásai elhomályosítják. Pedig egy lakóház vagy közintézmény berendezése, tartalommal való megtöltése sosem volt egyszerű feladat. Kreativitás és sokszor valódi művészi tehetség kellett ahhoz, hogy az adott épület szobái, termei harmóniában legyenek az utcáról látható építészeti megoldásokkal.
Soroksáron nyílik meg a Petőfi 200 Emlékkönyvtár Október 4-én adják át a megújult, kibővített soroksári könyvtárat. A fejlesztés befejezése után nagyobb alapterületen, tágasabb térben várják a látogatókat, az udvarban pedig Olvasóligetet is kialakítottak pódiummal. A helyismereti gyűjteményt is bővítették, a könyvtárban látható a Soroksár képekben című tárlat.
Átjárja a fény – Megnyílt a Bibliás Könyvesbolt a Ráday Házban A folyton nyüzsgő Ráday utca egy újabb színfolttal gazdagodott: a Ráday Házban könyvesbolt és egyúttal új kiállítás is nyílt. Bár kívülről nem tűnt olyan látványosnak a változás, mint amikor tavaly átadták a Markusovszky tér felőli új szárnyat, mégis kíváncsiak voltunk, milyen lett az új belső tér.
Közel 90 évig határozta meg Pest és Buda sorsát egy 1838-ban kötött szerződés Egy 1838. szeptember 27-én kötött szerződés egészen 1936-ig meghatározta a Buda és Pest közötti átkelés lehetőségeit, kimondta, ki és milyen hidat, kompot vagy átkelőhajót üzemeltethet.
Budapest közműveinek történetét mutatja be egy kiállítás a Margit-szigeten Nonstop Budapest – A fővárosi közműszolgáltatások 150 éve címmel nyílt kiállítás a közműcégek történetéről a Margit-szigeten. Archív fotókon, tájékoztató táblákon mutatják be a városüzemeltetésben mérföldkövet jelentő változásokat, de a látogatók olyan különleges tárgyakat is megtekinthetnek, amelyek a közműszolgáltatók tevékenységét szemléltetik, sőt egyenruhákat, munkaruhákat is felpróbálhatnak a tárlatnak helyet biztosító Kristály Színtérben, amely a Sportuszoda mellett található.
A legmagyarabb Habsburg, avagy a vén Rákóczi – Új kiállítás a Várkert Bazárban A Várkapitányság idén ősszel is szabadtéri kiállítással teszi színesebbé az egyébként is csodálatos Várkert Bazárt. Ezúttal József nádor gazdag munkásságát ismerhetik meg az arra járók, különös tekintettel a Pest és Buda fejlesztése érdekében végzett tevékenységére. Ezért a fantasztikus fotókat is felvonultató tárlatért érdemes lesz felkeresni a helyszínt!
Zsolnay-kiállítás nyílt a szecessziós Kőrössy-villában Zsolnay-kiállítás nyílt Közép-Európa egyik legszebb szecessziós villájában a Városligeti fasorban. A Kőrössy Albert Kálmán építész által saját maga számára tervezett, néhány éve felújított épület most kiállítóközpontként nyitotta meg kapuit. A tárlaton a Zsolnay-gyár aranykorának mintegy ötszáz kerámiája látható, valamint több ismert festőművész alkotása is megtekinthető.
Fáklyás felvonulással fogadták a fiatalok Deák Ferencet Pesten Deák Ferenc 1841-ben részt vett a büntetőtörvény tervezetének kidolgozásában, ezért Pestre költözött, és közel két évig tartózkodott folyamatosan a fővárosban. Számos olyan helyszíne van Pest-Budának, ahol a haza bölcse ekkoriban rendszeresen megfordult.
Felújították a Jáki kápolnát a Városligetben A honfoglalás 1000 éves évfordulójára, az 1896-os millenniumi kiállításra készült el a Városligetben az építészeti örökséget bemutató történelmi főcsoport pavilonegyüttese, amelyet Alpár Ignác tervezett. Látványos sikert aratott, így később tartós anyagokból újra felépítettek. A Vajdahunyadvárként ismert épületegyüttes része a most felújított Jáki kápolna, amelyet 1915-ben szenteltek fel.
Négy évig keresték, 170 éve hozták vissza Budára az elásott Szent Koronát Hatalmas ünnepség keretében érkezett vissza Budára 1853. szeptember 15–16-án a Szent Korona, majd egy rövid bécsi kitérő után szeptember 21-én végre a Várban, a számára kialakított szobában elhelyezték. A koronát Szemere Bertalan és társai rejtették el 1849 nyarán, mielőtt elmenekültek volna az országból, hogy ne kerüljön a megszállókhoz.
Rangos nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum A European Museum Academy fődíját nyerte el a Széll Kálmán téren található Pénzmúzeum, ezzel magyar intézmény először kapta meg a rangos nemzetközi elismerést. A Sándy Gyula tervei szerint 1926-ban megépült egykori Postapalota épületében működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.
Ötven éve tiltották ki az autókat a Margit-szigetről Budapesten az 1970-es évek elején szinte mindenhova be lehetett hajtani autóval, hiszen a gyalogosutcákat nem ismerték. A Margit-sziget sem volt kivétel ez alól, a kipufogógáz bűzétől fuldokoltak az emberek és a növények. Ám ötven évvel ezelőtt új forgalmi rendet vezettek be a szigeten, és korlátozták a személyautók forgalmát.
Felavatták Zichy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben A magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója volt Zichy Mihály, a rajzolófejedelem. Bár évtizedeken át távol élt hazájától, a Fiumei úti sírkertben, a Deák-mauzóleumhoz vezető díszsoron temették el. A most felújított síremlékének mellszobrát Stróbl Alajos készítette.
Egy Horánszky utcai lakás padlója alól kerültek elő Tornyai János festményei Tornyai János festőművész az alföldi művészcsoport meghatározó egyéniségeként élete nagy részét Hódmezővásárhelyen töltötte, ahol a szegény emberek életét, valamint a végtelen síkságot realista stílusú zsáner- és tájképeken mutatta be. Ötvenkét éves korában, 1921-ben mégis Budapestre költözött. Termékeny időszak következett ekkor, a rengeteg festménynek azonban alkotójuk 1936. szeptember 20-án bekövetkezett halála után évtizedekre nyoma veszett.
Megnézhetjük maketten is, milyen lesz az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épülete Eredeti állapotuknak megfelelően állítják helyre a Hauszmann Alajos tervezte Igazságügyi Palota és a Bukovics Gyula tervezte Agrárminisztérium épületét a Kossuth téren, mindkét rekonstrukció jelenleg is folyamatban van. Mától a helyszínen tekinthető meg a két épület makettje, amelyeken láthatjuk, miben változik a két palota a helyreállítás után.
Átadták a felújított Hild teret a Belvárosban Megújult a belvárosi Hild tér, amelyen közösségi teret és parkot alakítottak ki, és készült egy új tematikus játszótér is. A területen 13 új fát ültettek el, köztük több nagy méretű, 20-25 éves, 15-20 méter magas egyedet, de a park új cserjékkel, évelő növényekkel is gazdagodott.
„A tölgyek alatt vágynám lenyugodni” – Arany János síremlékének története A Fiumei úti sírkertben ünnepélyesen felavatták Arany János felújított síremlékét, amelyet az eredeti állapotának megfelelően állították helyre. A jól ismert bronzszarkofágot és a talapzatát szakműhelyben restaurálták, a sírhely környezetét és kerítését is rendbe hozták. A felújítás és az avatás alkalmából felidézzük Arany János budapesti életét, és bemutatjuk a síremlék felállításának történetét.
Az államosításkor kerültek Klösz György fotói a levéltárba A Klösz György és fia által alapított fényképészeti vállalatot 1948-ban államosították, ezt követően került a levéltárba az az általa készített 1100 fotó, amely Budapestet és a főváros eseményeit örökítette meg. Ez is elhangzott a Fiumei úti sírkertben a fotográfus síremlékénél, amelyet halálának 110. évfordulója alkalmából újítottak fel.
Megnyílt a látványsétány az Aquincumi Múzeum előtt Elkészült a Szentendrei úti látványsétány az Aquincumi Múzeum előtt, aki pedig belép az intézmény kapuján, a római katonasághoz köthető régészeti leleteket is megismerheti a múzeum most kialakított új kiállítási terében.
Féltestvérek voltak, egyszerre építettek palotát: Széchenyi és Zichy grófok a Duna-parton Ma már csak régi fényképeken láthatjuk a Lánchídtól délre felépült egykori főúri palotasort a budai Duna-parton. Grófok és bárók építkeztek itt, hogy gondoskodjanak a királyi palotához méltóképpen illeszkedő környezet kialakításáról. Széchenyi Béla és Zichy Rudolf palotáit 140 évvel ezelőtt kezdték el építeni.
A város hangjai – Beszélgetések Budapestről A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából beszélgetéssorozat indul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban Budapestről. A városfejlesztéssel kapcsolatos tervek mellett szó lesz arról, kik költöztek a fővárosba a városegyesítés korában, téma lesz a lakhatás, a személyes emlékek, de megjelenik a város fényképeken is.
Sétányt neveztek el Kopp Máriáról a Normafánál Átadták a Kopp Mária sétányt, amelyet a Normafánál, a XII. kerületi Eötvös út forgalomtól elzárt szakaszán alakítottak ki. Az eseményen felavatták a 2012-ben elhunyt neves orvos, pszichológus emléktábláját, illetve a Normafa családi pihenőpadját, valamint elültették a magyar családok fáját is.
Ilyen volt a régi város – Klösz György Budapestet bemutató fotóiból nyílik szabadtéri kiállítás Különleges helyszínen, a Fiumei úti sírkertben nyílik kiállítás Klösz György Budapestet bemutató korabeli fotóiból a fényképész halálának 110. és Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A szabadtéri tárlat a Klösz György síremléke melletti területen kereshető fel szeptember 14-től.
Különleges épületek nyílnak meg a hétvégén a Kulturális Örökség Napjain Hétvégén olyan épületeket is felkereshetünk, amelyek máskor nem látogathatók. Bejuthatunk a Belügyminisztérium Széchenyi téri székházába, a Fővárosi Törvényszék és az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épületeibe, a pesti Vármegyeházára vagy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának épületébe is.
Egyetemi épület készült a Z generációnak Átadták a Budapesti Gazdasági Egyetem 6,3 milliárd forint állami forrásból felépült új, multifunkcionális hallgatói centrumát. A felsőoktatási intézmény zuglói telephelyén található épület a XXI. századi igényeknek megfelelően készült el.
Bejártuk a felújított Lánchidat, és több apró változást tapasztaltunk A napokban bejártuk a nemrég felújított Lánchidat, és számos kisebb-nagyobb változást találtunk a korábbi állapothoz képest. Több régi díszítőelem is visszakerült az átkelőre, amelyek azelőtt hiányoztak, és ismét láthatjuk a pesti hídfők oroszlánjainak talapzatán az újonnan elkészült Széchenyi-címert és Sina-címert.
Átadták a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai új sportközpontját A napokban hivatalosan is átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új sportközpontját a XII. kerületi Csörsz utcában. A létesítményt az atlétikai világbajnokságra készülő sportolók már használták augusztusban, szeptember elejétől pedig az egyetemisták vehették birtokba.
Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új épületét A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új hírközléstechnikai épületegyüttese a XIII. kerületi Visegrádi utcában épült fel. Az itt kialakított mérőlaborok a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését szolgálják, ezért az új létesítmény a tudományos és a mindennapi életben is kiemelt helyet foglal el.
Egy XXI. századi iskola – Ilyen lett az újjászületett Jedlik Ányos Gimnázium Átadták a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújított és kibővített épületét. Az ország egyik legmodernebb iskolájában színháztermet, sportcsarnokot, szaktantermeket, könyvtárat, központi aulát és kápolnát is kialakítottak.
Vetítővásznon a főváros műemlékei – Egy 100 évvel ezelőtti előadás-sorozat története Budapest már csak méreténél fogva is az ország legtöbb műemlékkel rendelkező városa, de nem volt ez mindig így. A XIX. század második felében még szinte csak a középkori épületek érdemelték ki ezt a rangot, amelyből a fővárosban meglehetősen kevés van. A XX. század elejétől kezdett változni a helyzet, a figyelem pedig a trianoni katasztrófa után terelődött igazán Budapest régi építményeire. Száz évvel ezelőtt egy nagy hatású előadás-sorozatot is tartottak a témában.