
Keresés az archívumban
Művészet az évszázados falak között – Az Egyetemi templom kevéssé ismert oldala
2022. július 17. 9:00
Pest belvárosában immár 280 éve magasodnak az Egyetemi templom falai: a magyar barokk építészet egyik gyöngyszeme közel húszévnyi kivitelezés után, 1742-ben került tető alá. Ez azonban nem jelentette a befejezését, a belső tér ugyanis ekkor még teljesen dísztelen volt. Az meglepően későn, csak a XIX. század közepére kapta meg méltó arcát, amit a XX. század elején további részletekkel egészítettek ki – a ma ismert templom tehát ekkor alakult ki.
Amikor megrendszabályozták a bérkocsisokat Budapesten
2022. július 16. 14:00
Kisebbfajta háború tört ki a budapesti rendőr-főkapitányság és a bérkocsisok között 105 évvel ezelőtt, 1917-ben. A főkapitány a sok visszaélés és szabálytalanság miatt mindenképpen szabályok közé kívánta terelni ezt a fajta közlekedési szolgáltatást, erre a bérkocsisok sztrájkkal fenyegetődztek.
Egy IV. Béla által alapított monostor maradványait találhatták meg a régészek a Háros-szigetnél
2022. július 15. 14:00
Az 1264-ben alapított premontrei monostor maradványait találhatták meg a búvárrégészek a Háros-sziget mentén. A monostor IV. Béla idejében épült, és a török korban pusztult el. Az épület feltételezett helyét korábban több régész is kereste. A most vizsgált omladékmezőben sok középkori eredetű faragott követ találtak, köztük kváderköveket, ablakkeretek töredékeit, de újabb kori leletek is előkerültek.
255 éve szűnt meg a repülőhíd Pest és Buda között – A folyó sodrása működtette a különleges kompot
2022. július 14. 10:30
Buda és Pest között 255 éve épült fel az első – török kor utáni – hajóhíd, de addig is valahogy át kellett kelni a folyón. Ezt egy nagyon érdekes szerkezet tette lehetővé, amit repülőhídnak neveztek. A folyó sodrása működtette, és a mai Erzsébet híd, majd a Lánchíd vonalában oldotta meg az átkelést a Dunán 1767-ig.
A pesti főútvonalak építésze – 110 éve halt meg Schmahl Henrik
2022. július 13. 14:00
A Párisi Udvart és az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét tervező Schmahl Henrik munkássága egy-két kivételtől eltekintve szinte teljes egészében Budapesthez kötődött. Az Ybl Miklós irodájából induló építész önállóvá válása után többféle stílusban tervezett, épületei főleg a város századforduló környékén kiépült legfontosabb útvonalait gazdagítják. Alkotásait megtaláljuk többek között az Andrássy úton, a Nagykörúton és a Rákóczi úton is.
Egy közutálatnak örvendő emlékmű a Várban – Ma 170 éve avatták fel a Hentzi-féle „szégyenoszlopot”
2022. július 11. 13:00
Budapesten számos olyan emlékmű, épület állt a múltban és áll jelenleg is, amely az egykori megszállókra emlékeztet, a magyarok ellen bűnöket elkövetőket dicsőíti. A legnagyobb ezek közül a Citadella, amit az osztrák hadsereg emelt, kifejezetten abból a célból, hogy Pest és Buda lakosságát fenyegesse. A budai Várban pedig egy olyan ember emlékművét állították fel, aki indokolatlanul lőtte Pest városát és az ottani polgárokat 1849-ben. A Hentzi-emlékoszlopot éppen 170 éve, 1852. július 11-én avatta fel a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József.
Egy ikonikus hely születése – 150 éves az Oktogon, melyet évtizedekig Nyolcszög térnek hívtak
2022. július 10. 12:30
Az Oktogont bátran nevezhetjük Budapest legegyedibb közlekedési csomópontjának: szabályos nyolcszög formájával a térképről is hamar feltűnik, könnyen megjegyezhető neve pedig a külföldiek számára felüdülést jelent, főleg a magyar viszonyok között. Ráadásul Európa-szerte híres tömegközlekedési útvonalak metszik itt egymást: a kontinens első földalatti vasútja, valamint a legforgalmasabb villamosjáratai. Születése is egybeesik a főváros aranykorának kezdetével: 150 évvel ezelőtt határozták meg mai formáját, és hosszú időn keresztül Nyolcszög tér volt a neve.
A Budavári Palota környezete – Megújulnak a történelmi kertek
2022. július 9. 9:00
A Nemzeti Hauszmann Program nemcsak a Budavári Palotanegyed épületeinek rekonstrukciójára, hanem az azokat körülfogó kertek megújítására is kiterjed. A királyi környezet a századfordulón értelemszerűen megkövetelte a szemet gyönyörködtető zöld felületeket is, amelyeken kertépítők serege dolgozott. E csodás környezet viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, a második világháború utáni átépítés viszont nem kímélte, így tulajdonképpen e kertek is a tudatos rombolás óriási veszteseinek tekinthetők.
Felújítják az ELTE jogi karának Kecskeméti utcai épületét – A telken egykor a Csekonics-palota állt
2022. július 7. 19:30
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épülete a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt található, illetve hozzá csatlakozik a Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárny is. A műemlék épületegyüttest most felújítják, korszerűsítik. A telken egykor egy híres épület állt, a dúsgazdag Csekonicsok fényűző palotája.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát
2022. július 7. 13:00
Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
Bordélyházak a régi Pesten – 155 éve adták ki az első bárcát
2022. július 6. 9:00
Magyarországon az első bárcát 155 éve, 1867-ben adták ki. A „hivatásos kéjelgés" elsősorban a fővárosban terjedt el, ahol a szabályozásának egészségügyi okai voltak, de az adóbevételek növekedését és a rendfenntartás sikerességét is várták tőle. A legismertebb bordélyházak a VI., VII., VIII., kerületben működtek, de az orfeumok, lebujok, mulatók, egyes kávéházak is teret adtak a szakma képviselőinek.
Százötven éve indult el az első propeller Pest és Buda között – Sokan közlekedtek hajóval a fővárosban a XIX. században
2022. július 5. 10:30
Budapesten egykor nagyon élénk átkelőhajózás volt. A Lánchíd, majd a később felépülő többi híd nem tudott minden igényt kielégíteni, ezért lehetett sikeres vállalkozás az átkelőhajók üzemeltetése. A nagy Dunagőzhajózási Társaság mellett 1872-ben egy új vállalkozás jelent meg új típusú hajókkal, a csavargőzösökkel, akkori közkeletű nevükön propellerekkel.
150 éve költözött Zuglóba a Bethesda Kórház – A XIV. kerület legrégebbi épülete
2022. július 4. 11:00
A Bethesda Kórház történetének kezdete a terézvárosi Rózsa utca 5. szám alatti épülethez kötődik, ahol 1866-tól Bakody Tivadar főorvos irányításával folyt a gyógyító tevékenység. A Sugár út, a mai Andrássy út kiépítése miatt 1870-ben eladni kényszerültek a kórház 1868-tól használt Rózsa utca 8. szám alatti épületét. A Herminamezőn álló Bartl-villa megvásárlásával nyílt lehetőség egy nagyobb és korszerűbb kórház kialakítására. A Bethesda Kórház zuglói gyógyító szolgálata 150 éve, 1872 májusában kezdődött el.
Tragikus házomlások Budapesten
2022. július 3. 13:30
Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
Esküvő a Festetics-palotában – A főúri család házi kápolnájában volt a szertartás
2022. július 2. 13:00
A VIII. kerületben, a Pollack Mihály tér 3. szám alatt álló Festetics-palota nemcsak azért különleges helyszín a fővárosban, mert a nagyvárossá válás útján az elsők között épült, hanem azért is, mert azon ritka épületek közé tartozik, amelyben a XIX. század második felében egy házi kápolnát is kialakítottak. S ez nemcsak a vallási áhítat céljait szolgálta, hanem esküvői szertartást is tartottak benne. Az egykori mágnásnegyedben található épületben kétszer is rendeztek esküvői lakomát.
Az első omnibusz Pesten 190 éve indult el – Közel száz évig közlekedtek a ló vontatta kocsik a főváros útjain
2022. július 1. 9:00
Az első omnibusz, azaz társaskocsi 1832. július 1-jén indult el Pesten. Két kávéházat kötött össze, az egyik a Városligetben, a másik a Belvárosban állt, a vállalkozás fő célja a városligeti kávéház forgalmának növelése volt. Az omnibuszok közel száz évig voltak a budapesti utcakép részei.
Budapest legszebb részein szól a zene
2022. június 30. 19:00
A főváros történelmi terein 160 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Várkert Bazár, a Magyar Zene Háza vagy a Hegyvidéki Kulturális Szalon. Idén a Budai Palotanegyed megújult történelmi helyszínein, így például a Csikós-udvaron is lesznek rendezvények.
A Marhavágóhíd emlékére – 150 éve készült el a főváros egyik húsipari központja
2022. június 30. 9:00
Amikor elkészült, a főváros egyik építészeti látványosságának számított. Sok budai és pesti polgár, sőt vidékről vagy külföldről idelátogató volt kíváncsi, hogy néz ki az az épületegyüttes, mely 1872-től a közélelmezés egyik meghatározó intézménye lett, és maradt is majdnem 100 éven keresztül.
Idén is megnyílik a szabadstrand a Római-parton
2022. június 29. 19:00
Július 15-től újra lehet fürödni a Dunában, a Római-parton, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám melletti, Duna-parti területen. A szabadstrand augusztus végéig lesz nyitva.
Uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztése
2022. június 29. 16:00
A Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére 2,8 millió eurót, azaz 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el a Nemzeti Közlekedési Központ. A fővárosi Déli Körvasút fejlesztése is kiváló minősítést kapott az uniós pályázaton.
Elfalazott díszítőfestés került elő az Igazságügyi Palota megújuló épületében
2022. június 28. 14:00
A Kossuth téren, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotából 1949-ben kiköltöztették az igazságszolgáltatást, ezt követően az épületet két részre osztották, amelyek közé falat emeltek. Jelenleg folyamatban van az épület helyreállítása, s ennek során az elbontott falak alatt több helyen eredeti díszítőfestés került elő.
Az első alagút a Duna alatt – Kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg a fúrás
2022. június 27. 10:00
Régi álom volt egy alagút építése Pest és Buda között a Duna alatt, az elképzelés már a XIX. században megmozgatta a tervezők fantáziáját. Ám az első ilyen építkezésre csak az 1930-as években került sor, mégpedig Budapest északi határán, a Szentendrei-szigetnél. Ez az alagút még nem a közlekedést szolgálta, mert vízvezetékeket vezettek át rajta. A fúrás kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg.
Aki budapesti kávéházakban írta meg életművét – 135 éve született Karinthy Frigyes
2022. június 26. 13:00
A pesti utca népszerű alakja volt, akinek megállt a busz és a villamos, akit fesztelenül szólítottak meg a járókelők, és aki élvezte, hogy mindenki megismeri. Humoreszkjeiben, regényeiben, novelláiban, verseiben sűrűn megjelenik a város, amelyhez hozzátartozott, s amelynek lakóiról árnyalt, sokszor egészen karikírozott képet festett. Karinthy Frigyes kávéházakban élte az életét, a Hadik, a New York és a Centrál asztalainál írta meg hatalmas életművét.
Híres budapesti épületeket kereshetünk fel a Múzeumok éjszakáján
2022. június 25. 9:00
Június 25-én, szombaton, a Múzeumok éjszakáján épületbejárások, tárlatvezetések, interaktív események, koncertek várják hajnalig az érdeklődőket országszerte több mint négyszáz intézményben. Nemrég megnyílt különleges fővárosi épületeket is bebarangolhatunk.
Védett síremlékeket újítottak fel a Fiumei úti temetőben
2022. június 24. 19:00
Az olimpia napján, csütörtökön adták át Manno Miltiades görög származású sportoló, olimpiai bajnok és Jász Géza, a Magyar Labdarúgó-szövetség első elnöke felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben, mindkettőjük nyughelye védett.
Megújult a Fradi Múzeum
2022. június 24. 16:00
Felavatták a megújult a Fradi Múzeumot, és vele egy időben megnyitották a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdásának, Albert Flóriánnak szentelt időszaki emlékkiállítást a Groupama Arénában. A múzeumban helyet kapott az FTC történetét végigkísérő idővonal, felvonulnak a legjelentősebb sporthistóriai ereklyék is.
A Nemzeti Múzeum építésének kezdete – 185 éve volt az első kapavágás
2022. június 24. 14:00
A Magyar Nemzeti Múzeum építése 185 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor még külvárosi telken, amelyet már 1813-ban megvásároltak a múzeum számára, korábban lucernát termesztettek. Az építkezésre az Országgyűlés óriási összeget, 500 000 forintot szavazott meg, az első kapavágásra 1837. június 22-én került sor.
Az első „modern Déli” 60 éve épült, de ma már nem láthatjuk
2022. június 22. 9:00
A Déli pályaudvar 1861 óta szolgálja a vasúti forgalmat. Megnyitása óta a mostani már a harmadik állomásépülete. A legérdekesebb valószínűleg a második épület volt, amelyet 60 évvel ezelőtt, 1962-ben adtak át, és amely alig 13 évig állt eredeti formájában. Ez első „modern Déli”-re emlékezünk.
Ilyen is lehetett volna Budapest – A meg nem valósult fővárosi tervekről nyílt kiállítás
2022. június 21. 19:00
A jó közlekedés megteremtésében és fenntartásában minden ember egyformán érdekelt. Sok koncepció látott napvilágot Budapest közel 150 éve során, amely segíteni vagy színesíti kívánta közlekedési lehetőségeinket: legyen siklóvasút, mely felvezet a Gellért-hegyre? Kerüljön valahová gyalogoshíd a Dunán? Legyen kétszintes a Hungária körgyűrű? A meg nem valósult, de a tervezőasztalig sikeresen eljutott közlekedésfejlesztési víziók bemutatására vállalkozik a június 21-én megnyílt kiállítás a Közlekedési Múzeum új helyszínén, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában.
A Vámháztól a Gerbeaud cukrászdáig – Egy legendás telek 240 éves története
2022. június 20. 11:00
A mai Vörösmarty tér és József nádor tér között, a Gerbeaud cukrászda és környezete helyén egy nagyon értékes telek húzódott. 240 évvel ezelőtt ide épült fel a Harmincadhivatal (Vámház), melyet 70 év után ódivatúnak ítéltek meg és lebontottak. A területet ezután többen is szerették volna hasznosítani, gróf Széchenyi István a Nemzeti Kaszinót, Pest városa az új városházat emelte volna fel a helyszínen. A telket végül négy részre osztották a XIX. században. Az ide épült házak ma is állnak, értékes darabjai a belváros építészeti örökségének.
Hűvösvölgy, amely már csak nevében hűvös
2022. június 18. 11:30
Hűvösvölgy nevéből a legtöbben a hidegre asszociálnak, de ma már kevésbé hűvös, főként nyáron, mint a korábbi évszázadokban. Sőt, a hűvösre egy igen érdekes természeti emlék is rácáfol. Elég nagy területről van szó, ezért a Hűvösvölgyet és környékét két kirándulós nap keretében érdemes bejárnunk. Természeti, épített és kulturális látnivalókban is bővelkedik a városrész, amely már Mátyás idején is kiemelt jelentőséget kapott.
Aki naggyá tette a Ganz-gyárat – 115 éve hunyt el Mechwart András
2022. június 17. 11:30
Épp 115 éve hunyt el Mechwart András, aki egy pár száz fős vállalkozásból hozta létre a magyar ipart évtizedekre meghatározó vállalatóriást, a Ganz-gyárat. Eredetileg a törzsgyár Budán, a mai Bem József utca és a Ganz utca közötti területen feküdt, innen terjeszkedett a Kacsa utcába, a Fény utcába, majd pesti telephelyeire. A gyár emlékét ma a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény őrzi a Bem József utca 20. szám alatt, a gyárat felvirágoztató Mechwart András előtt pedig a róla elnevezett II. kerületi térrel és az itt látható mellszoborral tiszteleg az utókor.
Átadták Rákosmentén az új Görparkot
2022. június 16. 18:00
A XVII. kerületi Akadémiaújtelepen létesült új Görpark görkorcsolyások, gördeszkások és kerékpárosok számára is ideális helyszín. A három tagból álló medencés flow-pálya kialakítását és méretét tekintve is egyedülálló Magyarországon.
Ötven éven át építtették kolostorukat a klarissza apácák, ma az ELTE-nek ad otthont
2022. június 14. 11:00
Alamizsnából, hitelekből közel ötven év alatt építtették fel a klarissza rend apácái zárdájukat a mai Szerb utca 21. – Királyi Pál utca 1–3. szám alatt a XVIII. században. A zárt sorú beépítésű, háromudvaros kolostor barokk magja egy középkori romtemplom falmaradványait őrzi. Az apácarend feloszlatása után többször átalakított épületegyüttesben működött papnevelde, kórház, börtön, majd a Pesti Királyi Főzálogház. Lebontása a XX. században kétszer is felmerült, de szerencsére megmaradt: ma az ELTE intézményeinek ad helyet a műemlék.
Végre megkezdődik a Károlyi-palota felújítása
2022. június 13. 18:00
Évtizedek óta üresen áll a Pollack Mihály tér 10. szám alatti Károlyi-palota. A Nemzeti Múzeum mögött kiépült mágnásnegyed egyik ikonikus épületének számított, egyidőben az olasz nagykövetség működött benne, a rendszerváltás után pedig raktárnak használták Ybl Miklós híres alkotását. A kiemelten védett műemléket eredeti állapotának megfelelően állítják helyre.
Egy zseniális építész gazdag munkássága – A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékezünk
2022. június 13. 12:00
Hauszmann Alajos neve az utóbbi években kezd ismét a köztudatba kerülni, a megbecsülés olyan szintjére, ami életműve alapján méltón kijár neki. A királyi palota bővítése és környezetének kialakítása volt munkásságának csúcspontja – ezért is nevezték el róla a napjainkban zajló épületrekonstrukciós programot –, de az építészi életmű sokkal változatosabb ennél és rendkívül gazdag. Születésének 175 éves évfordulója alkalmából megkíséreljük bemutatni Hauszmann Alajos fontosabb alkotásait, természetesen a budapestiekre összpontosítva.
Ahol a Trapper farmer reklámja és nászút is volt – Lebegni a város felett
2022. június 13. 9:00
Lehetett volna Villamosszék, Sétahinta, Páros János, Égibusz: több mint tízezer javaslat érkezett az elnevezésére. Végül a zsűri a Libegő mellett döntött. 1970 óta szállítja az utasokat Zugliget és a János-hegy között. Nyitott, kétüléses székeken utazva lehet leküzdeni a két végállomás közötti 260 méteres szintkülönbséget, a drótkötélpályát 17 hatalmas acélpillér tartja. Volt itt nászút, a Trapper farmer reklámja, és számos filmben feltűnik ez a ritka közlekedési eszköz.
Kolegerszky, Wampetics, Gundel – A városligeti éttermek világa
2022. június 12. 10:00
A Városliget már több mint kétszáz éve a pestiek kedvelt kirándulóhelye, ahol a sétálgatásban, csónakázásban megfáradt emberek előtt mindig nyitva állt néhány étterem kapuja is. A Liget aranykora a millennium idejére esett: az 1896-os ezredéves kiállításra közel hatmillió látogató érkezett, ennek megfelelően a vendéglátás is magasabb fokozatra kapcsolt.
A reformkorban volt az első pesti lóverseny Széchenyi István szervezésében
2022. június 10. 15:00
Széchenyi István évekig dolgozott azon, hogy itthon is meghonosítsa az Angliában megismert lóversenyeket. Már 1821-ben kidolgozta a lóversenyszabályzatot, és 1822-ben engedélyt kért a lóversenyek megtartására. Ezt elsőként Pozsonyra kapta meg 1826-ban, majd 1827-ben Pesten is megtarthatta a versenyt.
Lechner Ödönhöz kötődik a szecesszió világnapja
2022. június 10. 12:30
A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük minden év június 10-én. Ez a nap a századforduló két híres építészéhez kötődik: ekkor halt ugyanis meg Lechner Ödön (1914-ben) és Antoni Gaudí (1926-ban). Az Iparművészeti Múzeum kéthetes ünnepléssel készül, és ezalatt számos budapesti szecessziós épületet mutat be az érdeklődőknek.
A királyi palota építője 175 éve született – Hauszmann Alajosra emlékeztek
2022. június 10. 10:00
A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékeztek csütörtökön a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a Kossuth téri Királyi Kúria, a New York-palota, a Műegyetem központi épülete, valamint a királyi palota bővítésének és átépítésének tervezője, de számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.
A Lánchíd felújítása miatt két hónapra lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát
2022. június 9. 19:00
A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt június 20-tól augusztus közepéig lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a forgalom elől. Ugyanakkor ebben az időszakban a pesti alsó rakparton mindennap, így hétvégenként is lehet majd gépjárművel közlekedni.
Védetté nyilvánították a nagytétényi Duna-partot
2022. június 9. 17:00
A védett természeti területté nyilvánított, 4,7 kilométer hosszú nagytétényi Duna-parton továbbra is lehet kutyát sétáltatni, és a szúnyogirtás is szabad, ám nem lehet bicikliutat és kerékpáros-pihenőt kialakítani, csónakházat és állandó kikötőhelyet építeni hajók és kishajók számára.
Apja árnyékában alkotott a ma 215 éve született Pollack Ágoston
2022. június 9. 9:00
Pollack Ágoston, a klasszicista építészet kiemelkedő alkotójának, Pollack Mihálynak a fia számos köz- és magánépületet jegyzett Pesten és Budán. A legtöbbet mára lebontották, átépíttették, számos terve csak dokumentáció formájában maradt fenn. Pollack Ágoston együttműködött Ybl Miklóssal és édesapjával is, utóbbival együtt dolgozott például a Szent Rókus Kórház bővítésén. Pollack Ágoston tevékenysége és megítélése az apa remekművei árnyékában háttérbe szorult, noha tervei láttán elmondhatjuk, hogy korának jeles építészei közé tartozott.
Új utcanevekről döntött a Fővárosi Közgyűlés – Ezentúl Horn Gyula sétány is lesz
2022. június 8. 20:30
Szabad-e egy ellentmondásos politikusról utcát elnevezni Budapesten? Ez volt az egyik legfontosabb kérdés a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Végül a testület megszavazta, hogy legyen Horn Gyula sétány a XIII. kerületben.
A Fiumei úti sírkertben avattak emléktáblát Jókai Anna tiszteletére
2022. június 8. 17:00
Jókai Anna halálának ötödik évfordulóján avatott emléktáblát a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben. A nemzeti emlékhelyen nemcsak tábla, de mostantól a főbejáratnál található tér is őrzi a kilencven éve született író nevét, aki a Nemzeti Kegyeleti Bizottság első elnöke volt.
Megkezdődtek a Jókai-kertben az építési munkák
2022. június 8. 15:00
Megújul a Jókai-kert és benne a műemléki védettségű Steindl-villa, amely jövő ősztől egy új természetismereti kiállítóhelyként várja a látogatókat. Az építési munkálatok már megkezdődtek.
Budapest tündérváros: így ünnepelték Ferenc József megkoronázását
2022. június 8. 9:00
A magyar főváros egyértelmű nyertese lett az osztrák–magyar kiegyezésnek, amelynek eredményeként Ferenc Józsefet 155 évvel ezelőtt, 1867. június 8-án a budavári Nagyboldogasszony-templomban magyar királlyá koronázták. Budapest a következő évtizedekben világvárossá fejlődött, így magától értetődő volt, hogy a koránázás 25. és 40. évfordulóján is többnapos ünnepségsorozatot tartottak. Diadalkapuk épültek, a Citadella ágyúi díszlövéseket adtak le, volt katonai díszszemle, fáklyás felvonulás, tűzijáték és szerenád, az utcákon százezres tömeg hömpölygött.
Városnéző villamos közlekedik egész nyáron a fővárosban
2022. június 7. 14:00
Városnéző járat közlekedik hétvégente a 19-es villamosvonalon a Kosztolányi Dezső tér és a Margit híd, Budai hídfő megállók között. A villamoson turisztikai érdekességek lesznek hallhatók az útvonal mentén látható nevezetességekről, többek között a Hadik kávéházról, a Szent Gellért térről, a Rudas fürdőről, a Várkert Bazárról, a Lánchídról, a Batthyány térről és a Margit hídról is.
A pesti Sóhivatal vége – Így született a József nádor tér
2022. június 7. 11:00
A Duna a mai napig fontos kereskedelmi útvonal, de a XIX. század első felében még nagyobb jelentősége volt a jól hajózható vízi útnak. Itt szállították többek között a sót is, amelynek raktározására és a hozzá kapcsolódó adók adminisztrációjára a pesti Duna-parton Sóhivatalt emeltek. Tőle délre, a Harmincadhivatal épületében pedig a kereskedelmi árucikkek vámügyeit lehetett intézni. A város fejlődése azonban kikényszerítette a lebontásukat, helyükön a József nádor teret alakították ki.


