Keresés az archívumban

„A legpazarabb kandalló, ami eddig Magyarországon készült” Aligha vonná bárki kétségbe, hogy az ország leghíresebb kandallója a királyi palota Szent István-termében állt. Az igényesen megtervezett és kivitelezett, Zsolnay majolikából készült iparművészeti remekmű elkészítését Zsolnay Vilmos még megérhette, de a beszerelését már nem felügyelhette: nem sokkal korábban elhunyt. A szerencsés utókor azonban hamarosan megcsodálhatja a II. világháború után megsemmisített alkotást, hiszen az újjászülető Szent István-teremben az egykori műremeket ismét megépítették a Nemzeti Hauszmann Program keretében. Cikkünkben a kandalló újratervezésének kulisszatitkaiba engedünk bepillantást.
Csaknem ezer utcanév emlékeztet Budapesten a határon túli területekre Budapesten utcák, terek elnevezései is őrzik azoknak a területeknek az emlékét, amelyek az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal más államok fennhatósága alá kerültek. A csaknem ezer ilyen közterületből kerestünk fel néhányat a trianoni évfordulón, amely 2010 óta immár a nemzeti összetartozás napja is.
Játszóteret és fitneszparkot is építettek a hűvösvölgyi Nagyrétre Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, a hűvösvölgyi Nagyréten a magyar erdők őshonos állat- és növényvilágát idéző tematikus játszóteret és egy szabadtéri fitneszparkot is kialakított a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség.
Pesten 205 éve gyulladt fel az első gázlámpa Már a XVIII. században sok fejtörést okozott a pesti városatyáknak, hogy miképp lehetne biztosítani az éjszakai világítást a város utcáin, ezért 1715-ben elrendelték, hogy napnyugta után tilos gyertya vagy lámpás nélkül az utcán tartózkodni. Megjelentek a lámpahordozók, akik mécseseket, olajlámpákat vittek a gyalogosok előtt. A század végén kezdték felállítani a közterületen az olajlámpásokat, amelyek még mindig csekély fényt adtak. A megoldást a gázlámpa jelentette, amelyből az elsőt Pesten egy tudós kísérletező orvos, Tehel Lajos állította fel 1816. június 5-én. A lámpa a mai Egyetem téren, a Nemzeti Múzeum gyűjteményének helyet adó egyetemi épület homlokzatán gyulladt fel.
Budapesti kerékpáros útvonalakat terveztetne a BKK Négy budapesti kerékpáros nyomvonal tervezésére jelentetett meg ajánlati felhívást a Budapesti Közlekedési Központ az európai uniós közbeszerzések oldalán. Az utak majd az európai kerékpáros úthálózathoz, az EuroVelo-hoz csatlakoznak.
Aki tojással és túróval kevert festékkel színezte a legdíszesebb homlokzatát – 155 éve született Spiegel Frigyes építész Budapest egyik legdíszesebb szecessziós díszítésű lakóháza, a főváros legkeskenyebb épülete – mindkét „leg” Spiegel Frigyes gazdag alkotómunkáját dicséri. A 155 éve született építész korának elismert iparművésze is volt, a szecesszió és az art deco egyik hazai képviselője, aki belsőépítészként és a homlokzati ornamentika tervezőjeként is figyelemre méltó munkákat alkotott.
A Kútvölgyi kórház szerkezetét megerősítik, a homlokzatot felújítják Megerősítik az Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi Tömb, közismert nevén a Kútvölgyi kórház szerkezetét és folytatják a korábban abbamaradt homlokzati felújítást. A munkálatok során kicserélik a nyílászárókat, új hőszigetelést és klímaberendezéseket is kap a XII. kerületben lévő intézmény. A tervek szerint a tömb felújítása még idén befejeződik.
Újraalkották a Szent István-terem különleges mennyezetét és parkettáját Újabb szakaszához érkezett a Budavári Palota déli összekötő szárnyában található Szent István-terem kialakítása. A Várkapitányság közleménye szerint beépítették a látványos mennyezetet és parkettát, valamint az egyedi bútorok nagy része is elkészült. A következő feladat a pazar falburkolat kialakítása lesz
A Rác fürdő elkelt – Az árverésen a főváros fürdőüzemeltető cége vette meg Újabb mérföldkőhöz érkezett a Rác fürdő, amely felújítása után tíz éve üresen áll. A felszámolási eljárás során a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) egyedüli licitálóként, mintegy ötmilliárd forintos kikiáltási áron vásárolta meg a fürdőt és a hozzá épített szállodát. A nyitásra azonban még várni kell, hiszen az épületet ismét fel kell újítani.
Harmincöt évvel ezelőtt korlátozták a gépjárművek behajtását a Várba A budai Várba ma sorompókon keresztül lehet behajtani, kis buszok járnak csak az ódon falak között. A behajtási korlátozásokat 35 évvel ezelőtt vezették be, mert a forgalom veszélyeztette a műemléki épületeket és a Vár utcái alatt lévő barlangokat.
Holnaptól bezár az Örs vezér terén a Gomba – Még nem tudni, mi lesz az épület sorsa Találkozzunk az Örsön, a Gombánál! Ez a mondat gyakorta elhangzik a mai napig, hiszen az Örs vezér terén álló kör alakú épület legalább annyira ismert találkozóhely, mint a Nyugati téren vagy az egykori Moszkva téren az „óra”. A Gombában egykor forgalomirányító központ is működött, június 1-től pedig már a jegypénztárakat is bezárják. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa az 1971-ben készült, akkor modernnek számító épületnek.
Az első budapesti gyereknapot 115 éve tartották – Évtizedekig folyt az utcai adománygyűjtés az ünnepen a szegény gyerekeknek Száztizenöt éve, 1906-ban tartottak először gyereknapot Budapesten, és igencsak meglepődnénk, ha egy időgép segítségével visszatérhetnénk az akkori fővárosi utcákra. Az esemény tulajdonképpen segélyakció volt az árva és rossz sorsú gyermekek javára, de mindezt olyan népünnepély kísérte, amely a korabeli beszámolók és képek tanúsága szerint megmozgatta a társadalom minden rétegét. Az adománygyűjtő perselyek mellett a legelőkelőbb asszonyok ültek, az utcákon zenészek, mutatványosok vonultak, és emberek sokasága mulatott és adakozott bőkezűen.
Már életében teret neveztek el Pesten a nemzet ügyvédjéről – 175 éve született Apponyi Albert Budapest egyik fontos belvárosi terét már életében elnevezték róla, száz évvel ezelőtt az egész ország által ünnepelt hős volt, akinek születésnapján díszsorfalat álltak a fővárosiak. A nemzet ügyvédjének nevezték, ezt a címet a trianoni békediktátumot megelőző tárgyalásokon elmondott híres védőbeszédével érdemelte ki a ma 175 éve született Apponyi Albert. Bár életében és halála után is Magyarország egyik legnagyobb fiának tartották, a háború után igyekeztek őt elfeledtetni. Ma nem sok minden emlékeztet az egykor mindenki által tisztelt politikusra a magyar fővárosban.
Hadjárat indult a patkányok ellen 90 évvel ezelőtt Budapesten A patkányok ellen indított háborút a főváros 1931-ben, de az alaposan és hosszasan előkészített akcióba hiba csúszott. A tervezettnél kevesebb patkány hullott el, és sok volt a „civil" áldozat, azaz sok kutya, macska és madár is elpusztult.
Június 7-én kezdődik a pesti rakpart, július elején a Blaha Lujza tér felújítása Két jelentős budapesti rekonstrukció is megkezdődik idén nyáron: másfél hét múlva indul a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti szakaszának megújítása, amely során a gyalogosoknak kedvezve megszüntetik a kihasználatlan, burkolt felületeket és fákat is ültetnek. A Blaha Lujza tér évek óta várt rekonstrukciója pedig a tervek szerint júliusban indulhat el, de a korábbiakhoz képest egyszerűbb formában.
A metró mozgólépcsőjét a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tesztelték Mozgólépcső szállította az utasokat 1956 májusától néhány évig a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán. Egyfajta tesztként építették meg, fő célja nem is a Gyermekvasúton, akkori nevén Úttörővasúton utazók kényelmének biztosítása, hanem a kezelők és a használók oktatása, tapasztalatszerzésének segítése volt. Ekkor már épült a budapesti metró, és kellett egy tesztüzem a mozgólépcsőnek is.
Szerkezetileg elkészültek az II. kerület Szent Angéla iskola új épületrészei – megtartották a bokrétaünnepet Bővítik a budai Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium épületét. A fennállásának századik évfordulóját jövőre ünneplő II. kerületi intézmény meglévő épülete mellé új aula és szaktantermek épülnek, valamint megújul a könyvtár is. Az új épületrészek szerkezete a napokban készült el, így több száz éves hagyományt követve megtartották a bokrétaünnepet.
Barlangból imahely – 90 éves a Sziklatemplom Azt gondolhatnánk, hogy a Gellért-hegy oldalában lévő Sziklakápolna egy réges-régi templom, holott meglepően fiatal, nincs százéves, magát a kápolnát ugyanis 1924-ben kezdték el kiépíteni, és 1931-ben szentelték fel. A kommunizmus alatt vasbeton fal zárta el a hívek elől, amit csak 1992-ben bontottak el.
Pünkösd napján leltek gyógyvízre a mai Pünkösdfürdő területén A történet szinte meseszerű, mert onnantól kezdve, hogy Ember Sándor jogtanácsos, későbbi országgyűlési képviselő egy dunai evezőtúra során véletlenül értesült a Békásmegyer melletti terület felparcellázásának szándékáról, és egy gyors döntéssel megvásárolta a földet, mintha minden arannyá változott volna a keze között. Hamarosan kiderült, hogy a terület egész Európában páratlan régészeti leleteket rejt, majd 1934 pünkösdjén gyógyvizet is találtak a telken, ahol hamarosan, 1935 nyarán megnyílt a ma Pünkösdfürdő néven ismert strand.
Már minden stáció kőoszlopát felállították a Golgota téren A józsefvárosi Golgota téren már felállították azt a tizennégy kőszobrot, amelyekbe a bibliai stációképek, Jézus keresztútjának állomásait ábrázoló bronz domborművek kerülnek. A stációk helyreállítást Józsefváros Önkormányzata kezdeményezte 2019-ben, és állami támogatással valósul meg.
Hagyományos és modern protestáns templomok is épültek a rendszerváltozás után Budapesten Budapest szakrális építészetében a protestáns templomok művészi kvalitás tekintetében meghatározó szerepet töltenek be. Az elmúlt harminc év fővárosi protestáns templomépítészetében főleg az évszázados hagyományokhoz történő erőteljes ragaszkodás figyelhető meg, de az állandó megújulás igényét képviselve több modern felfogású „Istenháza” mutatja a magyar protestantizmus nyitottságát a XXI. század új nyelvet beszélő architektúrája iránt. Pünkösdre készített összeállításunkban a rendszerváltás utáni budapesti protestáns templomépítészet legjelentősebb alkotásait mutatjuk be.
Két év múlva kezdődhet a csepeli HÉV felújítása Mindkét irányba meghosszabbítják a csepeli HÉV-et, a munkálatokat több ütemben végzik. Az első ütemben – 2023-tól – új végállomást építenek a XXI. kerületben az Erdősor utcában, ezzel párhuzamosan korszerűsítik a vonalat a Kvassay hídtól. A második ütemben a Közvágóhídnál összekapcsolják a ráckevei vonallal, és a föld alatt vezetve a Kálvin térig meghosszabbítják. Ennek a kivitelezése legkorábban 2024-ben kezdődhet.
Hadrianus palotájának maradványait 170 éve találták meg a Hajógyári-szigeten A Római Birodalom egyik legsikeresebb császára volt Hadrianus, aki egyidőben Pannonia provincia helytartója is volt. A II. században épített helytartói palotája az akkori Aquincum településen volt. Az egykori hatalmas épület maradványait 170 éve fedezték fel, amikor az Óbudai Hajógyár bővítette a telephelyét. A romokat azóta többször is kutatták a mai Hajógyári-szigeten.
Aki megalkotta az ismeretlen történetíró szobrát – 150 éve született Ligeti Miklós Ligeti Miklós szobrászművész élete szorosan kötődik a fővároshoz: a Várnegyedben született, a Várkert Bazár műtermeiben kezdett ismerkedni a szobrászattal, majd sikeres szobrászként a Stefánia úton volt műteremháza. Pályája csúcsa a Városligetben található Anonymus-szobor, amely Budapest egyik jelképe lett. Ligeti Miklós legfontosabb budapesti szobrait kerestük fel születésének 150. évfordulóján.
Az ország első nagyszabású iparművészeti kiállításának a Károlyi-palota adott otthont A 145 évvel ezelőtti februári árvízi károk enyhítésére és az árvízkárosultak megsegítésére az országban több helyen is adománygyűjtésbe fogtak. Ehhez kapcsolódott az a páratlan műkincseket bemutató iparművészeti kiállítás is, amelyet nem egy közgyűjteményben, hanem gróf Károlyi Alajosnak a Nemzeti Múzeum mögött felépült palotájában rendeztek 1876 májusában.
Mozgókonyhákkal enyhítettek Budapesten a háborús nyomoron 105 évvel ezelőtt Az I. világháború közvetlenül ugyan nem érintette a hátországot, nem bombázták Budapestet az ellenséges repülők, mint a II. világháborúban, de a harcok következményeként a főváros lakói is nélkülöztek. Ezen 1916-ban mozgókonyhákkal kívántak segíteni: főzeléket és tésztaételeket szállítottak ki Budapesten a szegényebb negyedekbe.
Ötven éve kezdték meg a kék metró építését A budapesti metróhálózat fejlesztése új szakaszba lépett 50 éve, amikor elkezdték a város harmadik metróvonalának építését. Bár a tervek sokat változtak, és a 15 évre tervezett munka 20 évig tartott, de ma a 3-as metró az egyik legfontosabb közlekedési folyosó Budapesten.
Búvárok vizsgálják át a Duna medrét a Lánchíd körül lőszerek és roncsok után kutatva A Lánchíd felújításához kapcsolódóan megkezdődött a híd körüli Duna-meder fém- és lőszermentesítése. A várhatóan másfél hónapig tartó munkák során az átkelő 50 méteres környezetében szonárral és búvárokkal vizsgálják át a folyót. Az esetlegesen előkerülő lőszereket hatástalanítják, a fémdarabokat pedig kiemelik.
Hamarosan lebontják Psota Irén józsefvárosi szülőházát A régi Budapest egy újabb részlete tűnik el, ugyanis nemsokára indul a józsefvárosi Tömő utca 23/A alatt álló épület bontása. Az 1880-as években épült négyszintes házat, amelyben Psota Irén színésznő is született, 2019-ben adta el az önkormányzat, az új tulajdonos már megkapta a bontási engedélyt.
Újra gyerektábor lesz az egykori Tündérbércen Csillebérc neve egybeforrt az úttörőtáborral és a gyermekvasúttal. Az Úttörő Köztársaságban, később Csillebérci Úttörőtáborban 1948-tól üdültek a gyerekek, majd a 2000-es évektől másfél évtizeden keresztül zajló pereskedés rendezte a terület tulajdonviszonyait. A közeljövőben újra gyermektábor üzemel majd Csillebércen.
Az első magyarországi filmvetítést 125 éve rendezték a nagykörúti Royal szállóban Nagy szerencse, hogy a honfoglalás időpontját a Magyar Tudományos Akadémia 896-ban állapította meg az eredetileg tervezett 895-höz képest. Ugyanis 1896-ban a hivatalos ezeréves évfordulót már olyan csodákkal is lehetett ünnepelni, mint az első hazai filmvetítések. Két helyen is láthatott a nagyközönség vetítéseket: a Lumière fivérek a Royal szállóban, az Edison-féle vetítések Lágymányoson zajlottak.
Neogótikus csoda az Üllői úton – Aigner Sándor tervei alapján épült Ferencváros egyedi temploma Budapest világvárossá tételében óriási szerepet játszott az a nagy létszámú építészgárda, amelynek tagjai az 1870-es és 1910-es évek között szinte ontották magukból a szebbnél szebb terveket. Ma is álló középületeink és lakóházaink nagy része az ő munkájuk gyümölcse. Amennyire általánosan elfogadott ez a nézet, annyira igaz az a megállapítás is, hogy néhány tucat építőművészünket leszámítva a legtöbb mester neve a feledés homályába merült. Ilyen Aigner Sándoré is, aki a neogótika mestereként számos templomot tervezett. Fő műve az Örökimádás-templom Ferencvárosban.
A Naplás-tó hű a nevéhez – Egy hely, ahol jó megpihenni Budapest legnagyobb felületű állóvize egészen fiatalnak mondható, 1978-ban hozták létre a Szilas-patak árvízvédelmi szabályozásakor. A Naplás-tó méltó a nevéhez, hiszen a naplás a napolás szó rövidített alakja, és a 16 hektáros vízterület, valamint a környezete felfedezéséért érdemes elnapolni egyéb teendőinket.
Európa kontinentális részén elsőként Budapesten épült földalatti vasút A millenniumi ünnepségek idejére, 1896 májusára készült el Budapesten a földalatti vasút, amelyen az átadást követően, 1896. május 8-án az uralkodó is utazott. Az avatásától fél évszázadon át Ferenc József nevét viselő földalatti vasutat a közbeszédben kisföldalattiként emlegetik, megépítése jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapest a XX. század hajnalán Európa egyik leggyorsabban fejlődő világvárosa legyen. Európában elsőként Londonban, a földrész kontinentális részén viszont a magyar fővárosban épült az első földalatti, 125 évvel ezelőtt.
A zeneiskola végre beköltözhet a számára felújított Damjanich utcai épületbe Lezárult az erzsébetvárosi Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázat, a bírálóbizottság döntése alapján a Molnár Antal Zeneiskola költözhet be abba az ingatlanba, amelyet az önkormányzat korábban az iskola számára újított fel.
A kiegyezés korának egyik legjelentősebb építésze 185 éve született – Szkalnitzky Antal épületei a budapesti városkép meghatározó elemei A 185 éve született Szkalnitzky Antal – Ybl Miklós mellett – az 1870-es évek elején az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt Budapesten. Számos középület és magánház őrzi még ma is azt a kimagasló teljesítményt, amelyet az ifjú építész közel másfél évtized alatt a fővárosban véghezvitt. Érdekes azonban, hogy míg Pesten számos épületet tervezett, addig Budán egyetlen olyan építészeti alkotás sincsen, amelyet az ő nevével lehetne összefüggésbe hozni.
Ötemeletes épülettel bővül a ferencvárosi szakrendelő Megújul a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Központ, egy új, ötemeletes épülettel bővül az intézmény. Az Egészséges Budapest Program keretében a fejlesztésre a kormány összesen 5,6 milliárd forintot biztosít, az erről szóló kormányhatározat a napokban jelent meg.
A Duna-korzó híres szállodasora a millennium évében indult fejlődésnek A pesti Duna-parton már a reformkor idején is több szálló és vendégfogadó várta a hazai és külföldi vendégeket. A vendéglátás egyik fellegvárát később a Lánchídtól délre eső Duna-korzó jelentette, az 1870-es években felépült házak többsége azonban eredetileg nem szállodának épült, s csak a millennium évében kezdődött meg a terület ilyen irányú fejlődése. A XIX. század végén már olyan előkelő luxusszállodák várták itt a vendégeket, mint a Hungária Nagyszálló és a Bristol, az 1910-es évektől pedig a Ritz.
Pest és Buda sem akarta, hogy az első Duna-hidat magáncég építse – 185 éves a hídtörvény Egy 185 évvel ezelőtt kihirdetett törvény tette lehetővé, hogy megépüljön az első, Budát és Pestet összekötő állandó Duna-híd. A hídtörvény elfogadását hosszas vita előzte meg, mert sem Pest, sem Buda nem támogatta, hogy magántársaság építse a hidat, és még vámjogaikról is lemondjanak.
Újabb lépések az autómentes Városligetért – Kezdődik az új pesti felüljáró tervezése Újabb mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítését szolgáló közlekedésfejlesztési program. A Budapest Fejlesztési Központ szerződést kötött a Rákosrendező pályaudvar fölötti új pesti felüljáró tervezésére, és kiírták a közbeszerzési eljárást a Kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál építendő P+R parkolók tervezésére is.
Az első magyar telefonközpontot 140 éve építette Puskás Tivadar Budapesten 1881. május 1-jén kezdte meg működését az első telefonközpont, a berendezést Puskás Tivadar és testvére, Ferenc építette meg. Kezdetben még csak 25 előfizetője volt a telefonnak, de népszerűsége folyamatosan nőtt. A telefonhálózatra és a telefonközpontra alapozva jött létre később Puskás Tivadar igazán nagy találmánya a Telefonhírmondó, ami a milleniumi kiállításon is bemutatkozott.
Harangzúgással, ágyúdörgéssel és Ferenc József beszédével nyílt meg 125 éve az Ezredéves Országos Kiállítás A magyar történelem kivételesen ünnepélyes pillanata volt a millenniumi kiállítás megnyitása. A monumentális tárlat egyszerre engedett betekintést az ország ezeréves múltjába, és segített számvetést készíteni a XIX. század gazdasági fejlődéséről. A kiállítás látogatói nemcsak bizonyságot szerezhettek arról, hogy Magyarország a sok viszontagság után reményteljes jövő előtt áll, hanem megtapasztalhatták, hogy élménygazdag programokban Budapest a legtöbb világvárossal felveszi a versenyt.
A magyar nemzet ezeréves múltjának ünnepe – Így született meg a millenniumi kiállítás ötlete A magyar honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából tartott 1896-os millenniumi rendezvények központi eseménye a Városligetben megrendezett Ezredéves Országos Kiállítás volt. A fél éven át látogatható tárlat nemcsak a magyarság múltjába adott betekintést, hanem a kiegyezés utáni rendkívüli gazdasági fejlődés során elért eredménynek bemutatásának a lehetőségét is biztosította.
Használt hidak Budapesten? – Nem most merült fel először az átkelők újrahasznosításának ötlete A napokban olvashattuk, hogy a lebontandó Összekötő vasúti híd darabjait Budapesten más, kisebb hidakhoz használnák fel, például a Hajógyári-szigeten. Első pillantásra elég furcsa ötletnek hangzik, hogy valahol egy használt hídból szülessen új, de a dolog egyáltalán nem ritka, még Budapesten sem. Több olyan híd is van a fővárosban, amelyikhez egy korábban elbontott átkelő elemeit használták fel.
Budapesten található Európa egyik legrégebbi állatorvosképző intézménye A budapesti Állatorvostudományi Egyetem épületegyüttese éppen 140 éve szolgálja a magyar állatorvosképzést. A mai Rottenbiller és a Bethlen utca között elhelyezkedő erzsébetvárosi épületegyüttes Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikák és Róth Miksa ólomüvegei díszítik. Az állatorvosok világnapján, amelyet épp ma, április 28-án tartanak, bemutatjuk a budapesti Állatorvostudományi Egyetem történetét és épületegyüttesét.
Ötven éve avatták fel Marx és Engels budapesti szobrát A kommunizmus elméleti alapjait egy német filozófus és egy gazdag német kereskedő rakta le. Egyikük sem volt soha munkás, mégis a munkások tökéletes államáról szőttek terveket. A létező szocializmus Marxot és Engelst Lenin mellett a rendszer „apostolainak” tartotta, képük minden nevezetesebb helyen és eseményen ott volt, a két eszmealapítónak mégis csak viszonylag későn, 1971-ben lett szobra Budapesten, a Jászai Mari téren.
Kihirdették a győztest a ferencvárosi Nagyvásártelep átalakítására – Mutatjuk a látványterveket Magyar építésziroda terve nyerte a IX. kerületi Nagyvásártelep átalakítására kiírt nemzetközi pályázatot. A műemlékvédelem alatt álló, Münnich Aladár tervezte, 1932-ben felépült 247 méter hosszú és 42 méter széles csarnokban a leendő Budapest Diákváros beruházáshoz kapcsolódóan a győztes BIVAK stúdió három szinten rendezvénytereket, sportpályákat, kávézókat és klubhelyiségeket képzelt el.
Megújulás és újrakezdés jöhet Pasaréten : őszre készülhet el a ferences templom felújítása és a plébánia új épülete Hamarosan új lendületet kaphat Budapest egyik első modern templomának élete: a Rimanóczy Gyula tervezte, 1934-ben elkészült Pasaréti téri épületben a közelmúltban kezdődött el az az igen látványos beruházás, amely során megújul a templomhoz tartozó plébániaépület, korszerű könyvtár létesül, és a szomszédban felépül a modern templom stílusát továbbvivő közösségi ház is. A munkák miatt a II. kerületi templomot július–augusztusban lezárják, az átépítés várhatóan ősszel fejeződik be.
Valaha öt tó volt a területén – Tíz érdekes kép a 250 éves Füvészkertről Jelenlegi helyén már 174 éve működik, legidősebb fái, a páfrányfenyők 200 tavaszt is megéltek már, tündérrózsáit hajdan a királyi család tagjai is csodálták. Területén, amely egykor a Festetics-kastély parkja volt, valaha 5 tó terült el, pálmaházát pedig generációk ismerték meg A Pál utcai fiúkból. Tíz érdekes kép alapján mesélünk az idén 250 éves Füvészkertről.
Sokan felesleges luxusberuházásnak tartották a Margit híd megépítését A Margit híd ma az egyik legfontosabb budapesti híd, amelyen villamosok százai és utazók tízezrei kelnek át mindennap. Megnyitásakor, 145 éve azonban sokan nem értették, hogy a külvárosba minek egy ilyen drága híd?