
Keresés az archívumban
Mára a városkép részeivé váltak – 15 éve érkeztek Budapestre a Combino villamosok
2021. március 17. 10:00
Nagy napja volt a budapesti tömegközlekedésnek 15 éve, 2006. március 14-én ugyanis megérkeztek az első Combino villamosok Magyarországra. Bár a világ akkori leghosszabb villamostípusának voltak gyerekbetegségei, a Combino az elmúlt 15 évben jócskán bizonyított, és ma már elválaszthatatlan része a Nagykörútnak és a budapesti városképnek is.
Elárverezik a Rác fürdő épületét
2021. március 16. 16:00
Hiába fejeződött be a Rác fürdő felújítása 2010-ben, az elhúzódó jogi és pénzügyi viták miatt azóta sem nyitott ki újra, sőt, állapota időközben olyannyira leromlott, hogy ismét felújításra szorul. A felszámolás alatt álló Rác Nosztalgia Kft. tulajdonában álló épületet most a hozzá tartozó szállodával együtt 5,1 milliárd forintért bocsátják árverésre.
A jégtorlaszok felrobbantásával mentették meg a jeges ártól Budapestet 65 éve
2021. március 16. 10:00
Az 1956-os év a forradalom brutális leverése mellett sajnos más katasztrófákat is hozott. A januári földrengésről már írtunk, de márciusban újabb katasztrófa sújtotta az országot, hatalmas árvíz, amely az igazán nagy pusztítást Budapesttől délre végezte, de a fővárosban is kellettek különleges intézkedések: a Kossuth hídnál robbantottak is.
Akik a hazát szolgálták – Az 1848-as hősök emlékezete Budapesten
2021. március 15. 15:00
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek a kultusza az elmúlt 173 évben folyamatos volt. A történelem sokszor emberpróbáló korszakaiban más-más módon élt e dicső kor jól ismert hőseinek emlékezete. Budapestnek mind a 23 kerületében található képző- vagy iparművészeti alkotás, amelyeknél március 15-én – járványmentes időben – a méltó ünneplés biztosított. A magyar fővárosban nemcsak köztéri alkotások, hanem épületeken elhelyezett szobrok, mozaikok, domborművek is biztosítják az 1848-as hősökre való folyamatos emlékezést.
Budapesten is számos emlék kötődik a 120 éve született Esterházy János nevéhez
2021. március 14. 18:00
Esterházy János kiemelkedő magyar államférfi volt, a XX. század egyik mártírja. A szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényjavaslatot. Bár munkássága elsősorban a Felvidékhez kötődik, de többször élt Budapesten, s számos emlék kötődik hozzá a fővárosban. Többek között több ezer szlovák, magyar, zsidó ember életét mentette meg, és több mint százezer lengyel Magyarországra és Budapestre való menekítésében segédkezett. Boldoggá avatási eljárása 2019-ben indult el.
Szobrot állítottak a Múzeumkertben a márciusi ifjak egyik vezéralakjának, Vasvári Pálnak
2021. március 14. 11:00
Vasvári Pál a márciusi ifjak egyik vezéralakja volt, fontos szerepe volt a 12 pont véglegesítésében. A szabadságharc egyik hőseként, a harcokban esett el 1849-ben, mindössze 23 évet élt. A Nemzeti Múzeum kertjében szombaton avatták fel mellszobrát.
Felújították március 15-e vértanújának síremlékét a Fiumei úti sírkertben
2021. március 13. 14:00
A nemzeti ünnep alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete felújította Forinyák Gézának, március 15-e vértanújának Fiumei úti sírkertben található síremlékét. Forinyák Géza joghallgató az 1860. március 15-i tüntetésen a katonaság rohama során halálos sebesülést szenvedett, 1860. április 4-i temetése, amelyen közel ötvenezren vettek részt, a nemzeti összetartozás melletti, a hatalom elleni demonstrációvá vált.
Amikor a Lloyd-palotában dőlt el az ország sorsa
2021. március 13. 9:00
Volt egy épület Budapesten, amelynek a falai között születtek meg a XIX. század utolsó harmadában az ország sorsát meghatározó döntések. Miniszterelnökök, főrendiházi tagok, főispánok gyűltek itt össze rendre, hogy a haza jövőjét megvitassák, a tanácstermekben éppen úgy, mint a kártyaasztalnál. A kiegyezést támogató Deák Párt, majd új nevén a Szabadelvű Párt székhelye volt a Lloyd-palota. Az épületet, amely a Lánchíd pesti oldalán, a mai Széchenyi téren állt, sajnos már csak régi fényképekről ismerhetjük, mert a II. világháború után elbontották. Ám mivel harminc esztendőn keresztül itt döntöttek az ország sorsáról, megérdemli, hogy emléket állítsunk neki.
A szecessziós bérpaloták mestere – 150 éve született Bálint Zoltán építész
2021. március 11. 11:00
Jelentős szerepet játszott Budapest építészetében a 150 éve született Bálint Zoltán, de neve, sajnálatos módon, ma már kevéssé ismert. Pedig termékeny életműve, az építésztársával, Jámbor Lajossal közösen alkotott munkái a magyar szecessziós építészet megkerülhetetlen alakjává emelték őt.
Kezdődik a villamosvonal tervezése az új budapesti Duna-hídra
2021. március 10. 16:00
Már tervezik a villamosvonalat a majdani Galvani hídra. Az új, kétvágányú, négy kilométeres villamospálya a budai Fehérvári úttól az Új Duna-hídon és Észak-Csepelen át, továbbá a Ráckevei-Duna-ági új hídon keresztül a pesti Gubacsi útig tart majd. Öt, akadálymentes megálló lesz rajta.
Gazdagrét felépítéséről 40 éve döntöttek véglegesen
2021. március 10. 9:00
Budapest nyugati határában, a XI. kerületben áll egy lakótelep, amelynek életét egy nagy sikerű szappanopera keretében a televízió képernyőjén is nyomon követhettük az 1980-as és 1990-es években. Gazdagrét megépítéséről 40 éve, 1981 márciusában döntöttek véglegesen.
Felújítják a Bálnát és díszkivilágítást is kap a főváros ikonikus épülete
2021. március 9. 16:00
Budapest ikonikus épületét, a Bálnát, amely évek óta meghatározza a dunai látképet, hamarosan felújítják. Ennek során a héjszerkezetét is korszerűsíteni fogják, olyan időtálló anyagok használatával, amely nem változtatja meg az épület külső megjelenését. A munkálatokkal egyidejűleg a Bálna díszkivilágítást is kap, hogy ezáltal még erőteljesebb lehessen turisztikai vonzereje.
A városszépítő nádor – Klasszicista paloták és házsorok épültek a korábban falusias Pesten
2021. március 9. 11:00
245 éve született József főherceg, Magyarország nádora, akinek fél évszázados hivatali működése alatt Pest nagyarányú városfejlődésen ment keresztül. Az általa életre hívott Szépítő Bizottmánynak köszönhetően Pest nemcsak nagyvárossá fejlődött, de sokrétű építészeti, kényelmi és kulturális javakkal is gyarapodott. A nádor kedvenc fái a platánok voltak, amelyek az általa fejlesztett közparkokban, a Városligetben és a Margit-szigeten még a mai napig is őrzik áldásos tevékenységének emlékét.
Jelfák az úton – Különleges installációk segítenek megismerni a Wekerletelep szépségeit
2021. március 8. 15:00
A wekerlei térvers névre keresztelt, 10 jelfából, vagyis rozsdamentes elemekkel díszített faoszlopból álló, 1,6 kilométeres sétaútvonal állomásait végigjárva jobban megismerhetjük a műemlékileg védett Wekerletelep épített és természeti értékeit, az installációkba épített nézőkéken átkukucskálva pedig a városrész egy-egy apró, de különleges részletére fókuszálhatunk, amit egyébként lehet, hogy nem vennénk észre.
Aki számos szecessziós épülettel gazdagította Budapestet – 150 éve született Kármán Géza Aladár
2021. március 7. 9:30
A századforduló éveiben megjelenő szecessziós építészet kiemelkedő alakja volt Kármán Géza Aladár. A bécsi irányzatból és a német Jugendstilből inspirálódva tervezett számos villát, bérházat, középületet, üzletet Budapest-szerte, de fővárosunk első modern nagyáruházát is ő álmodta meg. A szecesszió stílusjegyeivel, növényi ornamentikával, lágy vonalakkal, ívelt formákkal díszített épületei ma is szemet gyönyörködtetőek, üde színfoltjai városunknak.
Harminc éve kezdődött a Dohány utcai zsinagóga nagyszabású felújítása
2021. március 6. 10:00
A magyarországi romantikus építészet egyik legszebb példája 1854 és 1859 között épült, és 1991 és 1996 között újult meg. A Ludwig Förster és Feszl Frigyes tervei alapján épült Dohány utcai zsinagóga Európa legnagyobb zsidó temploma, Budapest egyik legkarakteresebb épülete, és ami a legfontosabb, világszerte a magyar zsidóság jelképe. Nemcsak stílusa, de története is igazán érdekes.
Beépítik a tetőteret Lechner Ödön épületében – Jövőre nyit a luxusszálloda a Drechsler-palotában
2021. március 4. 16:00
Az Operaházzal szemben, az Andrássy út 25. alatt található francia reneszánsz stílusú Drechsler-palotából ötcsillagos szálloda lesz, amely jövőre nyitja meg kapuit. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, immár 19 éve használaton kívül álló épület felújítása során műemléki helyreállítást ígér a tulajdonos, ám a tetőtérben új szintet is kialakítanak.
Alig három évtizedig díszítették Budapestet a földalatti gyönyörű lejárócsarnokai
2021. március 4. 10:00
A kontinens első földalatti vasútját 1896. május 2-án, a millenniumi ünnepségek nyitónapján adták át az utazóközönségnek, mindössze tizenkilenc hónapnyi építkezést követően. A Budapest világvárosi jellegét erősítő különleges közlekedési eszköz a pesti belvárost kötötte össze a Városligettel. A megvalósítás nem csak föld alatti, de felszíni építkezésekkel is járt: az Operaház kivételével minden megállóhelynél lejárócsarnok is készült. Ezek a díszes kis építmények később azonban egytől-egyig áldozatul estek a városkép „modernizálásának".
Már javában bontják a Fontana-házat a Belvárosban
2021. március 3. 17:00
Sietnie kell annak, aki utoljára még szeretné megnézni a Váci utca és Régi posta utca sarkán álló, 1984-ben épült Fontana-házat, ugyanis megkezdődtek és gyors ütemben zajlanak a látványos bontási munkálatok. Az egykori modern üzletközpont helyét hamarosan egy még modernebb épület veszi át Budapest első számú bevásárlóutcájában.
110 éve nyílt meg a Párisi Nagy Áruház az Andrássy úton
2021. március 3. 11:00
Az Andrássy út 39. szám alatt álló Párisi Nagy Áruházat éppen 110 éve, 1911. március 3-án nyitották meg a nagyközönség előtt, miután előző, Rákóczi út 38. alatti épülete leégett, és az üzlet új helyre költözött. A Párisi Nagy Áruház új, luxust hirdető épülete azonban nagyobb és elegánsabb is lett, mint az elődje, és egészen a II. világháború végéig várta a vásárlókat.
Az eltűnt Geist-ház és Pintér-ház nyomában – A Kálvin tér elfeledett arca
2021. március 2. 9:00
A Kálvin tér közlekedési csomópont, Budapest egyik legforgalmasabb és legnépszerűbb tere, a közelben múzeumok, éttermek, szállodák találhatók, de a tér számos érdekességet is tartogat a várostörténet iránt érdeklődők számára. A Kecskeméti utca, Kálvin tér találkozásánál, ahol ma a Korona hotel híddal összekötött hatalmas tömbjei magasodnak, egykor két gyönyörű bérház állt, melyeknek izgalmas történetére érdemes visszaemlékezni.
Aki a Lánchíd oroszlánjait alkotta – Városszerte találkozhatunk Marschalkó János szobraival
2021. március 1. 9:00
A budapesti Lánchíd egyre közeledő felújítása miatt aktuálissá válik, hogy amíg tehetjük, kerekedjünk fel, és még párszor keljünk át rajta! Fedezzük fel újra az ismert, de talán elfelejtett részleteket, olvassuk el a feliratokat, tanulmányozzuk a címereket, a névadó láncszemeket és főleg: gyönyörködjünk a látványban! Utoljára pedig: ne feledkezzünk meg az oroszlánokról! Ha pedig hazatérve további tudással szeretnénk gazdagodni, ismerkedjünk meg a híres szobrok alkotójával: Marschalkó Jánossal!
Főleg Budát pusztította az 1876-os árvíz, de Pesten is sok ház összedőlt
2021. február 28. 9:00
Az 1838-as árvíz része a kollektív emlékezetnek, minden budapesti hallott róla. Azonban nem ez volt az utolsó nagy áradás, amely jelentős pusztítást végzett a fővárosban: 1876-ban, 145 évvel ezelőtt főleg Budát öntötte el a folyó, igaz, Pesten is házak dőltek össze. Budapest ma biztonságban van az árvizektől, és ez a XIX. századi elődeink védelmi intézkedéseinek köszönhető.
Karácsony előtt elkészül a Magyar Zene Háza
2021. február 27. 18:00
Befejező szakaszához ért a Városligetben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése. Ebből az alkalomból a ház középpontjában az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el, hogy az építés időszakát megörökítsék a jövő számára. Egyben bejelentették: a nagyközönség már idén karácsony előtt birtokba is veheti a különleges épületet.
Bécsben elegáns palotája volt, de Pesten is akart rezidenciát a mágnásnegyedben építkező gróf Károlyi Lajos
2021. február 27. 11:00
A Nemzeti Múzeum mögött, a mai Pollack Mihály téren és környékén a XIX. század második felében nagyszabású palotaépítések kezdődtek. Gróf Károlyi Lajos az elsők között vásárolt itt magának telket – a tér másik sarkán tulajdont szerzett Festetics Györggyel szinte egy időben –, ám az építkezés és a palota rezidenciális funkciójának elnyerése többször is hátrányt szenvedett. S míg Festetics már javában élvezte a befektetett tőke gyümölcsét, addig a Károlyi-palota sokáig kihasználatlanul állt, és kereste saját szerepkörét.
Leemelték helyéről a budai Várban lévő turulszobrot, kezdődik a restaurálása
2021. február 26. 18:00
Óriásdaruval emelték le a helyéről a több mint tíz méter magas turulszobrot a budai Várban, és a Savoyai-teraszon kialakított szabadtéri restaurátorműhelybe szállították át, ahol megtisztítják, bronz felületeinek sérüléseit kijavítják, belső vasvázát megerősítik.
Ötven éve még több patkány élt Budapesten, mint ember
2021. február 26. 9:00
A patkány az egyik legnépszerűtlenebb állat. Mindemellett veszélyes is, hiszen számtalan betegséget terjeszt. Régen minden nagyváros hemzsegett ezektől a rágcsálóktól, s ma is csak kevés település mondhatja el magáról, hogy szinte patkánymentes. Budapest az egyik.
A sablonos kockaházak mellett sok kiváló épület is készült a Kádár-korban
2021. február 25. 10:00
Bár az 1960-as és 1970-es évek késő modern építészetét gyakran illetik az „igénytelen” és a „ronda kocka” jelzőkkel, a kép lényegesen árnyaltabb. Sok kiváló épület született Budapesten ebben a korszakban is, és ezeket most alaposabban megismerhetjük a Magyar Modern adatbázis segítségével, amelyet a közelmúltban hozott létre a Magyar Építőművészek Szövetsége.
Budán utcát neveztek el róla, Ausztráliában hegyet – De ki is volt a 275 éve született Kosciuszko Tádé?
2021. február 23. 11:30
Az I. kerületben található Kosciuszko Tádé utcát bizonyára sokan ismerik, de azt már kevesebben tudják, ki is volt az 1948-ban Koronaőr utcáról átnevezett közterület névadója. Pedig az idén 275 éve született lengyel szabadsághős, Tadeusz Kościuszko a maga korában olyannyira ismertnek számított, hogy a budai utcán kívül az ő nevét viseli Ausztrália legmagasabb hegye is, sőt Washingtonban szobrot állítottak neki.
Közel 120 éve szolgálja a közösséget a lazaristák gyönyörű neoromán temploma a Gát utcában
2021. február 21. 12:30
A ferencvárosi Gát utca elsősorban József Attila miatt ismert szerte az országban, hiszen itt, a 3-as számú házban született a magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1905. április 11-én. Azt már valószínűleg sokkal kevesebben tudják, hogy van ebben az utcában, éppen a költő szülőházával szemben egy kis alapterületű, de annál érdekesebb történettel rendelkező épületegyüttes: egy templom és egy iskola, amelyek a XX. század viszontagságai ellenére már közel 120 éve szolgálja a közösséget.
Kétszáz éve született Feszl Frigyes, a romantikus építészet legjelentősebb hazai mestere
2021. február 20. 12:30
Feszl Frigyes legismertebb alkotása a pesti Duna-partot koronázó Vigadó épülete, de Budapest-szerte több ház is hirdeti munkásságát. Bár rengeteg elképzelése, így például az Országházra vonatkozó terve is megvalósítatlan maradt, az elkészült, romantikus stílusú épületei a XIX. század kiemelkedő magyar művészeti alkotásai közé tartoznak. Ám Feszl nemcsak hazánk építészettörténetének „aranykönyvébe” írta be a nevét, de iparművészeti tervei és gyönyörű vízfestményei is jelentősek, amelyeken az 1873-ban egyesített főváros fejlődését örökítette meg.
Fél év múlva megnyílik az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában
2021. február 20. 9:30
Augusztus 20-ától lehet megnézni a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját, a Szent István-termet. A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait már befejezte a Várkapitányság. A következő hetekben elkezdődik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének belsőépítészeti kialakítása.
Újra előbújt a Corvin Áruház eredeti homlokzata, elkezdődhet az épület megújulása
2021. február 19. 14:00
Ismét látható a Corvin Áruház egykori, eredeti homlokzata, ugyanis nemrég lekerült róla az azt takaró háló, amelyet még 2018-ban, az áruház jellegzetes alumíniumborításának lebontása után erősítettek föl rá. A Blaha Lujza tér szebb napokat látott, ikonikus épülete a térrel párhuzamosan újulhat meg, a munkálatok már tavasszal elkezdődnek.
Megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása és a Turul-szobor restaurálása a budai Várban
2021. február 19. 9:00
Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
Hatvan éve épült föl az első budapesti panelház – Egy korszak nyitánya az Üllői út mellett
2021. február 18. 11:30
Magyarországon az 1950-es években nagyon nagy volt a lakáshiány. Az erőltetett iparosítás miatt sokan költöztek be a városokba, jellemzően Budapestre és az újonnan létrejött kirakatvárosokba, ahol azonban nem volt elég szabad lakás. A megoldást az iparosított lakásépítésben látták, amelynek eredményeképpen a József Attila-lakótelepen 60 éve elkészült az első budapesti panelház.
Megújulhat a VII. kerületi Klauzál tér
2021. február 17. 14:00
Erzsébetváros legnagyobb terén a tervek szerint nagyobb zöldfelület, játszótér és kutyafuttató is lesz majd, de a felújításról döntő VII. kerületi önkormányzat a lakók ötleteit is várja.
Mór jegyek egy csipetnyi Velencével: 125 éves az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete
2021. február 17. 9:00
Budapest ikonikus épülete, Schmahl Henrik építész életművének egyik legfontosabb alkotása már 125 éve áll a kultúra és szórakoztatás szolgálatában. Az Uránia mozinak és a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek egyaránt otthont adó különleges stílusú, mór jegyeket hordozó épület a jövőben új funkcióval bővül: az Ódry Színpad megszűnésével a hallgatók játszóhelyévé válik. Cikkünkben azonban nem a bonyolult átszervezési folyamattal foglalkozunk, hanem a főváros arculatának kialakításában is fontos szerepet játszó, nagyszabású épület izgalmas múltjával.
Nagyszabású erdőmegújítási program indul Budapesten – Több őshonos fát ültetnek
2021. február 16. 17:30
Budapesten és a közvetlen közelében található erdők természetvédelmi célú megújítása indul el két helyszínen, a XII. kerületi Budakeszi-erdőben, valamint a kőbányai Határ-erdőben. A cél az őshonos, változatos összetételű fa- és cserjeállomány arányának növelése, a veszélyes, korhadt egyedek eltávolítása, valamint a minél nagyobb fokú biodiverzitás.
Robbantással nyitották össze 60 éve a 2-es metró alagútjait a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között
2021. február 16. 9:00
Az 1960-as években sem volt könnyű metrót építeni Budapesten: a 2-es metró munkálatai során a folyós homokkal és a talajvízzel egyaránt meg kellett küzdenie a munkásoknak, a föld alól ugyanakkor érdekes leletek kerültek elő, többek között rinocéroszcsontváz és mamutfog is. A nagyszabású beruházás áldozatokkal is járt, a felrobbantott Nemzeti Színház épületén kívül kis híján a Rókus Kórházat is sikerült összedönteni, de utóbbi szerencsére megmenekült. A két irányból, a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar felől épített alagútszakaszokat végül 60 évvel ezelőtt, robbantással nyitották egybe.
A Festetics-palota építésével indult a pesti mágnásnegyed története
2021. február 15. 9:00
A hajdan mágnásnegyednek hívott józsefvárosi Palotanegyed története 1862. február 14-én indult, amikor Festetics György telket vásárolt közvetlenül a Nemzeti Múzeum mögött, amelyre Ybl Miklós tervei szerint építtetett pompás palotát. A negyed első főúri rezidenciája ma is kiváló állapotban van, és másfél évszázad óta hirdeti a Festeticsek egykori gazdagságát és Budapest aranykorának kezdetét.
Látványterveket közöltek a kelenföldi vasútállomás indóházának átalakításáról – Kiemelt beruházás lett a épület felújítása
2021. február 13. 15:00
A Közlekedési Múzeum látványterveket tett közzé Budapest-Kelenföld vasútállomás indóházának átalakításáról. A lepusztult állapotú, 2019-ben bezárt állomásépületben a múzeum új vasúttörténeti kiállítóhelyet hoz majd létre, mely időszaki kiállításoknak is helyet ad. A kormány keddi rendeletében kiemelt beruházássá minősítette az épület felújítását.
Felújítják a pesti alsó rakpartot a Kossuth tér és a Margit híd között
2021. február 12. 15:00
Hamarosan méltó környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az ott élőket a Duna-parton, a Margit híd és Parlament között, ugyanis még az idén megkezdődik a pesti alsó rakpart e szakaszának felújítása a Fővárosi Önkormányzat beruházásában. A rekonstrukcióra a kormány 787 millió forintot folyósított, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján. Az európai uniós közbeszerzési értesítőben ma jelent meg a rakpartszakasz megújítására kiírt pályázat, az építkezés idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én befejeződik.
Ott, ahol a 6-os megáll – Már 111 éve számozzák a budapesti villamosokat
2021. február 12. 11:00
Számunkra magától értetődő, hogy a villamos- és buszjáratokat számmal jelölik, de ez nem volt mindig így. Csak 1910-ben jelentek meg a villamosokon a számok, s az új rendszer bevezetése nem volt zökkenőmentes: eleinte előfordult, hogy a kocsi másfelé ment, mint amire a jelöléséből következtetni lehetett, vagyis nem csak az utasoknak, hanem a járművezetőknek és kalauzoknak meg kellett szokniuk a változást.
Kívül-belül teljesen felújítják a Róheim-villát, Tisza István meggyilkolásának helyszínét
2021. február 11. 9:00
A Városliget mellett, a Hermina út 45. szám alatt álló eklektikus, 1900-ra elkészült villaépület átfogó felújításon esik át: a homlokzat és a tető felújításán túl elvégzik az egykor pazar, ám mára jelentősen leromlott állagú belső terek műemléki rekonstrukcióját is. Megújul, és szökőkúttal gazdagodik a kert is, amelynek értékes fáit is megtartják.
Zeneiskola számára 2019-ben felújított épületet kapott meg Erzsébetvárostól a januárban alapított Freeszfe Egyesület
2021. február 10. 17:00
Lakóháznak épült még a millennium előtt, a második világháborúig a Német Birodalmi Iskola működött benne, a háború után középiskoláknak adott helyet, az előző önkormányzat zeneiskolának építtette át, két nappal ezelőtt viszont a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó Freeszfe Egyesület vette birtokba Erzsébetvárosban a gyönyörűen felújított, hangszigetelt termekkel zeneoktatásra kialakított Damjanich utca 4. szám alatti épületet.
Idegszanatórium, munkáskórház, katonai objektum – Megújulásra vár a szecessziós Észak-pesti Kórház
2021. február 9. 10:00
A Pestújhelyhez tartozó Észak-pesti Kórház a megépülésekor, 1903-ban az ország egyetlen szecessziós jellegű kórházi épületegyüttese volt. Az akkori Niedermann-féle idegszanatóriumban a későbbiek során munkáskórház működött, majd a megszálló szovjet hadsereg katonai területe lett: az itt állomásozó csapatok központi egészségügyi kiszolgálóintézményeként hasznosították. A szecessziós főépületben ma a járóbetegek szakellátása működik, de a több mint 30 ingatlan nagy része kihasználatlan, elhagyatott és lepusztult, holott 9 épület is műemléki védelem alatt áll.
A jövő városa: tiszta és pontos vonatokkal járhatunk munkába – Budapesten új vasúti megállók épülnek, új lakónegyedek jöhetnek létre
2021. február 8. 11:00
Milyen lesz 20 év múlva Budapest? Az ígéretek szerint sokkal tisztább lesz a levegője, összeköttetés lesz a metrók, HÉV-ek és a vasúti hálózat között, és mindenki örömmel száll majd fel a tiszta, gyors, pontos és sűrűn közlekedő vonatokra, hogy munkába induljon Budapest külső városrészeiből és az agglomeráció településeiről. Mi több, 16 új vasúti megálló épül, hogy ezt a célt kiszolgálja, emellett hatalmas vasúti területek szabadulhatnak fel, ezeken pedig új lakónegyedek jöhetnek majd létre. Legalábbis ezt tartalmazza a most elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza
2021. február 6. 11:00
A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
Európa legjobb középületének választották az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot
2021. február 6. 8:00
Újabb nemzetközi elismerést kapott a Liget Budapest Projekt: idén az egykori Szabolcs utcai kórház helyén felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nyerte el az „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
Ma 50 éve halt meg Rákosi Mátyás – Pártvezetőként svábhegyi villa járt neki, végül a Volga partján hunyt el
2021. február 5. 12:00
Rákosi Mátyásra szerencsére ma már szinte semmi nem emlékeztet Budapesten. Pedig a nevével jelzett korszak a hazánkban négy évtizeden át tartó államszocialista rendszer legkegyetlenebb időszaka volt. A 1940-es évek közepétől koncepciós perekkel kezdődött az előző társadalmi rendszer megsemmisítése, képviselőinek likvidálása, 1949-re a többpártrendszer teljes felszámolása és a totális diktatúra kiépítése: a korlátlan hatalom birtokosa pedig Rákosi Mátyás lett, Sztálin legjobb magyar tanítványa. A szovjet diktátor 1953-as halálakor enyhült ugyan Magyarországon is az elnyomás, de Rákosi az állampárt vezetőjeként egészen 1956-ig hatalomban maradt. Ekkor azonban pártutasításra a Szovjetunióba kellett távoznia, s ott halt meg ma 50 esztendővel ezelőtt. Az évfordulón két budapesti villáját is felkerestük.


