Keresés az archívumban

Kezdődik az új utascentrum építése a Keleti pályaudvaron Indul a látványos kivitelezés, kezdődik az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron. A várhatóan 11 hónapig tartó munkákat követően, a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften.
Égi bálna Budapesten – Óriási szenzáció volt a Graf Zeppelin 1931-es látogatása A repülés és a repülőgép az 1930-as évek elején már nem számított csodának Budapesten, hiszen napi szinten közlekedtek gépek mindenfelé. Kilencven évvel ezelőtt mégis csodát láttak azok, akik felnéztek az égre, vagy kimentek Csepelre: 1931. március 29-én megérkezett Magyarországra a világ egyik leghatalmasabb repülő szerkezete, a Graf Zeppelin léghajó.
Szépség és funkcionalitás harmóniája – Budapest legszebb víztornyai Budapest területén százas nagyságrendben találhatók meg a vízellátást szolgáló, ma is működő vagy pedig már csak ipari műemlékként megmaradt víztoronyépületek. Közülük több művészi szempontból is értékes, esztétikailag kiemelkedő építmény, amelyek történetével érdemes közelebbről is megismerkednünk.
Lombkorona-tanösvény épül a Normafán A tervek szerint egy 150 látogatót befogadni képes, a természetvédelmi oktatást fókuszba helyező lombkorona-tanösvény épül a Normafán, a volt Sport Hotel jelenleg elzárt területén. A talajszintről induló tanösvény a fák lombjai között bukkan majd ki, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra.
Buda első református temploma volt Pecz Samu neogótikus mesterműve a Szilágyi Dezső téren A millennium évében készült el, tehát éppen 125 éves Pecz Samu neogótikus mesterműve, a Szilágyi Dezső téri református templom. Azelőtt Budán nem volt saját istentiszteleti helyük a reformátusoknak, gyülekezetüket a budavári evangélikusok fogadták be. Első templomuk felépítését magas rangú politikusok és közéleti személyiségek támogatták, még Ferenc József is hozzájárul anyagilag a költségekhez. A főváros ingyen adta át a Dunára néző telket, de kikötötte, hogy arra monumentális templomot kell építeni. Pecz Samu alkotása, amelyet 1896. március 29-én szentelték fel, megfelelt ennek a követelménynek: a Szilágyi Dezső téri református templom a budai Duna-part meghatározó épülete lett, megjelenésével jelentős mértékben járul hozzá Buda látképének harmóniájához.
160 éve nyílt meg a Déli pályaudvar Egy hajdani temető helyén épült meg 1861-ben a Déli pályaudvar, amelynek indóházában minden megtalálható volt, amit egy vasúti végállomástól elvárnánk: a jegypénztárak és a várótermek mellett posta és vendéglő gondoskodott az utasok kényelméről, de volt itt vámhelyiség, sőt szolgálati lakások is. Egykor ez a terület a város szélének számított: az épülettől nyugatra fekvő budai domboldal még teljesen beépítetlen volt. Az indóházat, amelynek csarnoka faszerkezetű volt, idővel körbenőtte a város. A pályaudvar régi épületeiből azonban mára semmi nem maradt, a II. világháborúban teljesen elpusztultak.
Indulhat a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése Megkezdődhet a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése, miután a kormány úgy döntött, hogy biztosítja az ehhez szükséges forrásokat. Emellett kormányzati támogatásból készülhetnek el a HÉV-vonal rekonstrukciójának a kiviteli tervei is, valamint az érintett állomások felújításának tervezése, utóbbiakról látványterveket is közzétettek. A metró és a HÉV a felszín fölött kapcsolódik majd egymáshoz az Örs vezér terén.
Ybl Miklós csaknem kétszáz tervet készített gróf Károlyi Lajos palotájához A Pollack Mihály téri Károlyi-palotát tervező Ybl Miklós közel kétszáz tervet készített az épülethez, amelyek azt bizonyítják, hogy a palota több elgondoláson ment keresztül, míg elnyerte a ma is látható, végleges formáját. A korai terveken a főhomlokzat a palota kertje felé nézett, később viszont már egy 180 fokos fordulatot véve a mai Pollack Mihály téri oldalra került, ahol a szépen kialakított kocsifelhajtó egyedivé varázsolja ezt az épületet.
Helyreállítják a Rondót és újabb parkok épülnek a Városligetben Továbbépül a Városligeti promenád, helyreállítják a Liget egykori bejáratát, a Rondót, a Magyar Zene Háza és az új Néprajzi Múzeum között új parkrész készül. A parkfelújítás mostani szakaszában csaknem 80 ezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg és 200 új lombos fát is elültetnek 2022 tavaszáig. Emellett újra lesz léghajózás a Városligetben, a léghajónak helyet biztosító Mimóza dombot is felújítják.
175 éve nyílt meg a Nemzeti Múzeum első kiállítása A Magyar Nemzeti Múzeum első hivatalos kiállítása az újonnan elkészült klasszicista palotában 1846-ban egy festménykiállítás volt. A 175 évvel ezelőtti tárlattal nyitott meg a Pollack Mihály tervezte múzeumépület, amely azonban akkor még nem is volt teljesen kész.
Mocsárosdűlő – Buda utolsóként megmaradt vizes élőhelye Mocsárosdűlő mindig a város kevésbé frekventált helyei közé tartozott a gyakori árvizek miatt, de talán pont ezért is maradhatott meg Buda utolsó, értékes mocsaras térségének, amit még nem építettek be. A majdnem 25 hektáros védett részen számos ritka növény él, amellyel máshol nemigen találkozhatunk Budapesten, sétánk közben pedig a vízimadarakat is könnyedén megfigyelhetjük itt.
Budapest tragikus sorsú fényképésze – 120 éve született Kinszki Imre A hivatalnokként dolgozó Kinszki Imre a feleségétől nászajándékba kapott egy fényképezőgépet, hogy megörökíthesse vele a családi pillanatokat. A fotózás azonban Kinszki számára igazi szenvedéllyé vált, amit idővel művészi szintre fejlesztett: képein a fény és az árnyék sajátos játékával elevenednek meg a világvárossá vált Budapest mindennapjai.
Játszótér és szabadtéri fitneszpark épül a hűvösvölgyi Nagyréten Folytatódik a hűvösvölgyi Nagyrét fejlesztése: Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén április végére tematikus játszótér és szabadtéri fitneszpark épül. A tervek szerint a játszótér szobrászművészek által készített berendezései formájukkal és anyagukkal is felidézik majd az erdő őshonos állat- és növényvilágát. A munkálatok még a héten elkezdődnek.
Megkaphatja a Zichy-kastélyt, a Magyar Írók Házát és az Óbudai Hajógyár volt épületeit a Petőfi Irodalmi Ügynökség Több, jelenleg állami tulajdonba tartozó budapesti épületet is megkaphat a Petőfi Irodalmi Múzeum alá tartozó Petőfi Irodalmi Ügynökség. A tervek szerint az egykori Óbudai Hajógyár és a Duna túlpartján álló Zichy-kastély épületeiben 2025-ig popkulturális és társművészeti központot hoznának létre.
A járdák lezárásával megkezdődött a Lánchíd felújítása A rekonstrukció miatt március 17-én lezárták a gyalogosok elől a Lánchidat, a munkálatok 2023-as befejezéséig nem lehet átsétálni a hídon. A járdák lezárására azért van szükség, mert csak így tudják zavartalanul elvégezni a rekonstrukció előkészítési munkáit, a kezdeti időszakban azonban még nem kell munkagépekre és látványos beavatkozásokra számítani, hiszen ezeket fontos vizsgálatok előzik meg. Az autósok június közepéig még használhatják a Lánchidat.
Mára a városkép részeivé váltak – 15 éve érkeztek Budapestre a Combino villamosok Nagy napja volt a budapesti tömegközlekedésnek 15 éve, 2006. március 14-én ugyanis megérkeztek az első Combino villamosok Magyarországra. Bár a világ akkori leghosszabb villamostípusának voltak gyerekbetegségei, a Combino az elmúlt 15 évben jócskán bizonyított, és ma már elválaszthatatlan része a Nagykörútnak és a budapesti városképnek is.
Elárverezik a Rác fürdő épületét Hiába fejeződött be a Rác fürdő felújítása 2010-ben, az elhúzódó jogi és pénzügyi viták miatt azóta sem nyitott ki újra, sőt, állapota időközben olyannyira leromlott, hogy ismét felújításra szorul. A felszámolás alatt álló Rác Nosztalgia Kft. tulajdonában álló épületet most a hozzá tartozó szállodával együtt 5,1 milliárd forintért bocsátják árverésre.
Akik a hazát szolgálták – Az 1848-as hősök emlékezete Budapesten Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek a kultusza az elmúlt 173 évben folyamatos volt. A történelem sokszor emberpróbáló korszakaiban más-más módon élt e dicső kor jól ismert hőseinek emlékezete. Budapestnek mind a 23 kerületében található képző- vagy iparművészeti alkotás, amelyeknél március 15-én – járványmentes időben – a méltó ünneplés biztosított. A magyar fővárosban nemcsak köztéri alkotások, hanem épületeken elhelyezett szobrok, mozaikok, domborművek is biztosítják az 1848-as hősökre való folyamatos emlékezést.
Száztíz éve zárt be végleg a Pilvax, a márciusi ifjak törzshelye Van-e 1848. március 15-ének a Pilvaxnál emblematikusabb helyszíne? Költői kérdés, pedig a nemzeti kegyelet sem menthette meg a bontástól a városrendezés útjában álló neves épületet. A forradalom helyszínei közül a Magyar Nemzeti Múzeumot és például Táncsics budavári börtönét hosszú ideje nagy tisztelet övezi, ezért is meghökkentő, hogy más forradalmi helyszínek sorsa sok-sok évvel 1848 után a bontócsákány lett. Idén lesz 110 éve, hogy a Pilvax legendás boltívei alatt végleg megállt az élet, és bezárt a márciusi ifjak egykori törzshelye, amelyet hamarosan le is bontottak.
Budapesten is számos emlék kötődik a 120 éve született Esterházy János nevéhez Esterházy János kiemelkedő magyar államférfi volt, a XX. század egyik mártírja. A szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényjavaslatot. Bár munkássága elsősorban a Felvidékhez kötődik, de többször élt Budapesten, s számos emlék kötődik hozzá a fővárosban. Többek között több ezer szlovák, magyar, zsidó ember életét mentette meg, és több mint százezer lengyel Magyarországra és Budapestre való menekítésében segédkezett. Boldoggá avatási eljárása 2019-ben indult el.
Triton kútjától az Ifiparkig – Sok történetet őriz a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje Az 1874–1882 között épült Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje a világ bármely kastélyparkjához méltó lenne, benne pedig számos olyan részletet fedezhetünk fel, amelyek saját szépségükön túl izgalmas történeteket is őriznek: a Triton-kút, a kert bimbózó rózsatövei és a középkori kortinafal is sokat mesélhetne, ha tudna. Ám mi most megtesszük helyettük!
A szecessziós bérpaloták mestere – 150 éve született Bálint Zoltán építész Jelentős szerepet játszott Budapest építészetében a 150 éve született Bálint Zoltán, de neve, sajnálatos módon, ma már kevéssé ismert. Pedig termékeny életműve, az építésztársával, Jámbor Lajossal közösen alkotott munkái a magyar szecessziós építészet megkerülhetetlen alakjává emelték őt.
Gazdagrét felépítéséről 40 éve döntöttek véglegesen Budapest nyugati határában, a XI. kerületben áll egy lakótelep, amelynek életét egy nagy sikerű szappanopera keretében a televízió képernyőjén is nyomon követhettük az 1980-as és 1990-es években. Gazdagrét megépítéséről 40 éve, 1981 márciusában döntöttek véglegesen.
A városszépítő nádor – Klasszicista paloták és házsorok épültek a korábban falusias Pesten 245 éve született József főherceg, Magyarország nádora, akinek fél évszázados hivatali működése alatt Pest nagyarányú városfejlődésen ment keresztül. Az általa életre hívott Szépítő Bizottmánynak köszönhetően Pest nemcsak nagyvárossá fejlődött, de sokrétű építészeti, kényelmi és kulturális javakkal is gyarapodott. A nádor kedvenc fái a platánok voltak, amelyek az általa fejlesztett közparkokban, a Városligetben és a Margit-szigeten még a mai napig is őrzik áldásos tevékenységének emlékét.
Jelfák az úton – Különleges installációk segítenek megismerni a Wekerletelep szépségeit A wekerlei térvers névre keresztelt, 10 jelfából, vagyis rozsdamentes elemekkel díszített faoszlopból álló, 1,6 kilométeres sétaútvonal állomásait végigjárva jobban megismerhetjük a műemlékileg védett Wekerletelep épített és természeti értékeit, az installációkba épített nézőkéken átkukucskálva pedig a városrész egy-egy apró, de különleges részletére fókuszálhatunk, amit egyébként lehet, hogy nem vennénk észre.
Bemutatta városfejlesztési programját a Fővárosi Önkormányzat Hétéves, 2027-ig tervező városfejlesztési stratégiát készített a Fővárosi Önkormányzat. A program megfogalmazása szerint meg kell állítani a budapestiek agglomerációba költözését, csökkenteni kell a forgalmi dugókat és minél több zöldfelületet kell kialakítani a fővárosban.
Aki számos szecessziós épülettel gazdagította Budapestet – 150 éve született Kármán Géza Aladár A századforduló éveiben megjelenő szecessziós építészet kiemelkedő alakja volt Kármán Géza Aladár. A bécsi irányzatból és a német Jugendstilből inspirálódva tervezett számos villát, bérházat, középületet, üzletet Budapest-szerte, de fővárosunk első modern nagyáruházát is ő álmodta meg. A szecesszió stílusjegyeivel, növényi ornamentikával, lágy vonalakkal, ívelt formákkal díszített épületei ma is szemet gyönyörködtetőek, üde színfoltjai városunknak.
Elkészült a Magdolna Udvar – Kulturális intézmény nyílik a régi budafoki városháza épületében Budafok új kulturális intézményében helyet kap az új helytörténeti galéria és több kiállítótér, a belső udvarban, vagyis az átriumban pedig egy kávézót is kialakítanak. A régi városháza épületéből kialakított intézmény egyik szobájában egy úgynevezett látványraktár is lesz, amelynek tárgyait kézbe lehet venni.
Harminc éve kezdődött a Dohány utcai zsinagóga nagyszabású felújítása A magyarországi romantikus építészet egyik legszebb példája 1854 és 1859 között épült, és 1991 és 1996 között újult meg. A Ludwig Förster és Feszl Frigyes tervei alapján épült Dohány utcai zsinagóga Európa legnagyobb zsidó temploma, Budapest egyik legkarakteresebb épülete, és ami a legfontosabb, világszerte a magyar zsidóság jelképe. Nemcsak stílusa, de története is igazán érdekes.
A Corvin Áruház csodái – Kívül és belül is igényes díszítéseket rejtett a város egykori büszkesége Unalmas, szürke dobozként ismerte meg a budapestiek nagy része a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruházat. A lehangoló burkolat, amely az 1960-as években került az áruházra, egy lepusztulóban lévő, de eredetileg minden elemében igényes és művészi épületet rejtett, amelynek megépültekor csodájára jártak. Az ormótlan fémburkolatot 2018-ban eltávolították, és hamarosan elkezdődik végre az épület felújítása, így remélhetőleg nemsokára újra a régi fényében, csaknem olyannak láthatjuk majd a Corvin Áruházat, Reiss Zoltán építész, Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek alkotását, amilyen az 1926-os átadásakor volt. Addig be kell érnünk a régi fényképekkel, amelyek szerencsére megőrizték az épület egykori csodáit.
Alig három évtizedig díszítették Budapestet a földalatti gyönyörű lejárócsarnokai A kontinens első földalatti vasútját 1896. május 2-án, a millenniumi ünnepségek nyitónapján adták át az utazóközönségnek, mindössze tizenkilenc hónapnyi építkezést követően. A Budapest világvárosi jellegét erősítő különleges közlekedési eszköz a pesti belvárost kötötte össze a Városligettel. A megvalósítás nem csak föld alatti, de felszíni építkezésekkel is járt: az Operaház kivételével minden megállóhelynél lejárócsarnok is készült. Ezek a díszes kis építmények később azonban egytől-egyig áldozatul estek a városkép „modernizálásának".
110 éve nyílt meg a Párisi Nagy Áruház az Andrássy úton Az Andrássy út 39. szám alatt álló Párisi Nagy Áruházat éppen 110 éve, 1911. március 3-án nyitották meg a nagyközönség előtt, miután előző, Rákóczi út 38. alatti épülete leégett, és az üzlet új helyre költözött. A Párisi Nagy Áruház új, luxust hirdető épülete azonban nagyobb és elegánsabb is lett, mint az elődje, és egészen a II. világháború végéig várta a vásárlókat.
Különleges plakátgyűjtemény eleveníti fel a századelős Budapest életét a Várkert Bazár teraszán A művészi plakátok segítségével mintha egy képes történelemkönyvben lapozgatnánk, betekintést nyerünk a századforduló izgalmas időszakába, ipar-, politika- és kultúrtörténetébe. A mától megtekinthető, 25 plakátot bemutató kültéri installáción szerepel például a Fővárosi Orfeum, a Holzer budapesti Divatháza, a Törley pezsgőgyár, a megnyílt Corvin Áruház, valamint a Fővárosi Operettszínház Halló Amerika revüjének plakátja is. Faragó Géza plakátművész alkotásait a Várkert Bazár Déli panorámateraszán láthatják az érdeklődők.
Az eltűnt Geist-ház és Pintér-ház nyomában – A Kálvin tér elfeledett arca A Kálvin tér közlekedési csomópont, Budapest egyik legforgalmasabb és legnépszerűbb tere, a közelben múzeumok, éttermek, szállodák találhatók, de a tér számos érdekességet is tartogat a várostörténet iránt érdeklődők számára. A Kecskeméti utca, Kálvin tér találkozásánál, ahol ma a Korona hotel híddal összekötött hatalmas tömbjei magasodnak, egykor két gyönyörű bérház állt, melyeknek izgalmas történetére érdemes visszaemlékezni.
Kétszáz négyzetméteren, a Margit híd mellett épül fel a Hableány-katasztrófa áldozatainak emlékműve A 2019. május 29-én elsüllyedt dunai sétahajó áldozatai előtt tisztelgő emlékmű a katasztrófa helyszínéhez közeli partszakaszon, a Széchenyi rakparton épül fel a Penta Általános Építőipari Kft. kivitelezésében. Az alkotás a tervek szerint a tragédia második évfordulójára, májusra elkészül majd.
Ezentúl virtuális sétán is bejárhatjuk a Kossuth teret Virtuálisan is bejárhatóvá vált az Országházat körülölelő Kossuth Lajos tér. Az online térben érdekes történetek, fotók, ritkán látott filmfelvételek, kevésbé ismert információk segítik a magyar történelem egyik kulcsfontosságú helyszínének, épületeinek, emlékműveinek minél teljesebb megismerését.
Aki a Lánchíd oroszlánjait alkotta – Városszerte találkozhatunk Marschalkó János szobraival A budapesti Lánchíd egyre közeledő felújítása miatt aktuálissá válik, hogy amíg tehetjük, kerekedjünk fel, és még párszor keljünk át rajta! Fedezzük fel újra az ismert, de talán elfelejtett részleteket, olvassuk el a feliratokat, tanulmányozzuk a címereket, a névadó láncszemeket és főleg: gyönyörködjünk a látványban! Utoljára pedig: ne feledkezzünk meg az oroszlánokról! Ha pedig hazatérve további tudással szeretnénk gazdagodni, ismerkedjünk meg a híres szobrok alkotójával: Marschalkó Jánossal!
Főleg Budát pusztította az 1876-os árvíz, de Pesten is sok ház összedőlt Az 1838-as árvíz része a kollektív emlékezetnek, minden budapesti hallott róla. Azonban nem ez volt az utolsó nagy áradás, amely jelentős pusztítást végzett a fővárosban: 1876-ban, 145 évvel ezelőtt főleg Budát öntötte el a folyó, igaz, Pesten is házak dőltek össze. Budapest ma biztonságban van az árvizektől, és ez a XIX. századi elődeink védelmi intézkedéseinek köszönhető.
Leemelték helyéről a budai Várban lévő turulszobrot, kezdődik a restaurálása Óriásdaruval emelték le a helyéről a több mint tíz méter magas turulszobrot a budai Várban, és a Savoyai-teraszon kialakított szabadtéri restaurátorműhelybe szállították át, ahol megtisztítják, bronz felületeinek sérüléseit kijavítják, belső vasvázát megerősítik.
Ötven éve még több patkány élt Budapesten, mint ember A patkány az egyik legnépszerűtlenebb állat. Mindemellett veszélyes is, hiszen számtalan betegséget terjeszt. Régen minden nagyváros hemzsegett ezektől a rágcsálóktól, s ma is csak kevés település mondhatja el magáról, hogy szinte patkánymentes. Budapest az egyik.
A sablonos kockaházak mellett sok kiváló épület is készült a Kádár-korban Bár az 1960-as és 1970-es évek késő modern építészetét gyakran illetik az „igénytelen” és a „ronda kocka” jelzőkkel, a kép lényegesen árnyaltabb. Sok kiváló épület született Budapesten ebben a korszakban is, és ezeket most alaposabban megismerhetjük a Magyar Modern adatbázis segítségével, amelyet a közelmúltban hozott létre a Magyar Építőművészek Szövetsége.
Kilencven éve született Kondor Béla, a profetikus képzőművész Kondor Béla Munkácsy-díjas képzőművész, költő. Már a Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban készített „Jelenetek Dózsa György idejéből” című rézkarcsorozatával felhívta magára a kritikusok és az érdeklődő közvélemény figyelmét. A XX. század egyéni, szuggesztív hangulatú, lírai alkatú művésze. A belvárosi, Bécsi utcai műtermében bő egy évtized alatt több ezer grafika mellett a Margit-sziget történetét ábrázoló nagy méretű pannóját is megalkotta.
Budán utcát neveztek el róla, Ausztráliában hegyet – De ki is volt a 275 éve született Kosciuszko Tádé? Az I. kerületben található Kosciuszko Tádé utcát bizonyára sokan ismerik, de azt már kevesebben tudják, ki is volt az 1948-ban Koronaőr utcáról átnevezett közterület névadója. Pedig az idén 275 éve született lengyel szabadsághős, Tadeusz Kościuszko a maga korában olyannyira ismertnek számított, hogy a budai utcán kívül az ő nevét viseli Ausztrália legmagasabb hegye is, sőt Washingtonban szobrot állítottak neki.
Bölcs, diplomatikus, barátságos vezetője volt a fővárosnak – 200 éve született Ráth Károly, Budapest első főpolgármestere Az 1873-ban egyesített Budapest első főpolgármestere Ráth Károly lett. Bár a jogász végzettségű városvezető már 52 éves volt, amikor elfoglalta ezt a fontos posztot, népszerűségének köszönhetően sokan úgy értékelték a tevékenységét, hogy egész életét a fővárosnak szentelte. Pozícióját 24 éven át töltötte be, mivel minden alkalommal őt választották újra, mindaddig, amíg tisztségéből halála el nem mozdította. Ma nevét nem viseli budapesti közterület, és szobrát sem találjuk a fővárosban.
Közel 120 éve szolgálja a közösséget a lazaristák gyönyörű neoromán temploma a Gát utcában A ferencvárosi Gát utca elsősorban József Attila miatt ismert szerte az országban, hiszen itt, a 3-as számú házban született a magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1905. április 11-én. Azt már valószínűleg sokkal kevesebben tudják, hogy van ebben az utcában, éppen a költő szülőházával szemben egy kis alapterületű, de annál érdekesebb történettel rendelkező épületegyüttes: egy templom és egy iskola, amelyek a XX. század viszontagságai ellenére már közel 120 éve szolgálja a közösséget.
Kétszáz éve született Feszl Frigyes, a romantikus építészet legjelentősebb hazai mestere Feszl Frigyes legismertebb alkotása a pesti Duna-partot koronázó Vigadó épülete, de Budapest-szerte több ház is hirdeti munkásságát. Bár rengeteg elképzelése, így például az Országházra vonatkozó terve is megvalósítatlan maradt, az elkészült, romantikus stílusú épületei a XIX. század kiemelkedő magyar művészeti alkotásai közé tartoznak. Ám Feszl nemcsak hazánk építészettörténetének „aranykönyvébe” írta be a nevét, de iparművészeti tervei és gyönyörű vízfestményei is jelentősek, amelyeken az 1873-ban egyesített főváros fejlődését örökítette meg.
Üvegpalota a Belvárosban – Elkészült a Szervita téri irodaház Nemrég lebontották a kordonokat a Szervita tér legújabb épülete, az üzleteket és luxuslakásokat is magába foglaló üvegfalú irodaház körül. A korábban itt álló parkolóház helyére épült, föld felett hétszintes, alatta további öt szintet tartalmazó belvárosi irodaház érdekessége, hogy homlokzati üvegelemeiben tükörként látszódnak a tér historizáló épületei.
Újra előbújt a Corvin Áruház eredeti homlokzata, elkezdődhet az épület megújulása Ismét látható a Corvin Áruház egykori, eredeti homlokzata, ugyanis nemrég lekerült róla az azt takaró háló, amelyet még 2018-ban, az áruház jellegzetes alumíniumborításának lebontása után erősítettek föl rá. A Blaha Lujza tér szebb napokat látott, ikonikus épülete a térrel párhuzamosan újulhat meg, a munkálatok már tavasszal elkezdődnek.
Megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása és a Turul-szobor restaurálása a budai Várban Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
Hatvan éve épült föl az első budapesti panelház – Egy korszak nyitánya az Üllői út mellett Magyarországon az 1950-es években nagyon nagy volt a lakáshiány. Az erőltetett iparosítás miatt sokan költöztek be a városokba, jellemzően Budapestre és az újonnan létrejött kirakatvárosokba, ahol azonban nem volt elég szabad lakás. A megoldást az iparosított lakásépítésben látták, amelynek eredményeképpen a József Attila-lakótelepen 60 éve elkészült az első budapesti panelház.