
Keresés az archívumban
„A hazának élni, Pestet fővárossá emelni” – Károlyi György már fiatalon fogadalmat tett, hogy Magyarországot fogja szolgálni
2022. november 10. 10:00
A belvárosi Károlyi-palota építtetője, gróf Károlyi György Széchenyi István barátja volt, hozzá hasonlóan ő is önzetlenül támogatta a főváros és az ország felemelkedését, az egyik leggazdagabb főnemesi család tagjaként. A Tudományos Akadémia egyik alapítója, a Lánchíd megépítésének támogatója, a Nemzeti Színház megmentője. Az 1802-ben született és 1877-ben elhunyt mecénásra emlékezünk, halálának 145. évfordulóján.
Négy hétig tartottak volna a beszédek, ha mindenki szót kapott volna a Kossuth-szobor avatásán
2022. november 6. 13:30
Hatvanezren jelentek meg aznap a Kossuth-szobor felavatásán, koszorút helyeztek el az ország legfőbb vezetői, a magyar települések képviselői, az Egyesült Államok és Torinó városának küldöttsége, számtalan külföldi ország képviselője, de a katolikus egyház kimaradt, és az ünnepségen a csehszlovák, a jugoszláv, a román követség tagjai sem nem vettek részt. Az emlékművet ma 95 éve, 1927. november 6-án avatták fel, de az eseményt hatalmas viták kísérték.
Golgota a város felett: 20 éve újult meg Pesthidegkút kálváriája
2022. november 5. 13:00
Ha egy olyan őszi kirándulásra vágyunk a budai hegyekben, ahol a színes lombok és a pazar kilátás megcsodálásán túl lelkileg is feltöltődhetünk, akkor bátran ajánljuk a Pesthidegkút feletti Kálvária-hegy megmászását, amelynek tetején három feszület és csaknem teljes körpanoráma fogad minket.
A tanítók atyjától a forradalom kórházáig – A Péterfy Sándor utca nevezetességei
2022. november 4. 9:00
A Péterfy Sándor utca egyike Külső-Erzsébetváros, benne az úgynevezett Csikágó negyed jellegzetes utcáinak. Ismertségét leginkább kórházának és az ott zajló 1956-os eseményeknek köszönheti, de névadója, a magyar „tanítók atyja” is lakott itt. Jellemző utcaképe a dualizmus idején épült körfolyosós lakóházak, de érintkezik az ország első hivatalos óvónőképző intézetével, volt sörgyári lerakattal és egykori piactérrel is. Lássuk, miről mesél nekünk ez az utca!
Szecesszió a síremlékeken – Kísérlet a temetői művészet megújítására
2022. november 2. 10:00
Halottak napja környékén sokan látogatunk ki szeretteink sírjához, és ilyenkor felfedezhetjük, hogy a temető igazi műalkotások tárháza is. A XX. század elején a klasszikus formákkal szakító szecesszió ezt a területet is áthatotta, és a művészek igyekeztek új megoldásokat kínálni a sírkövek megrendelőinek. Közülük az egyik leglelkesebb Füredi Richárd szobrász volt, aki két társával együtt kiállítást szervezett, hogy a nagyközönséggel is megismertesse az új ízlést tükröző alkotásait.
Köztemetőnek szánták, Nemzeti Panteon lett: 175 éve döntöttek a Kerepesi temető megnyitásáról
2022. november 1. 11:00
Budapest legjelentősebb sírkertje, a Kerepesi temető – mai nevén a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert – létesítése után nem sokkal a nemzet dísztemetőjévé vált. Ám 1847-ben ennél prózaibb okok vezettek a megnyitásához: Pest három nagy temetője, a Váci úti, a Ferencvárosi és a Józsefvárosi temető csaknem megtelt. Már a XIX. században elrendelték, hogy a rossz anyagi körülmények között vagy magányosan elhunyt tudósokat, művészeket ingyenes temetés és díszsírhely illesse meg itt.
A pesti kávéházak törzsvendége volt az egri remete – Száz éve hunyt el Gárdonyi Géza
2022. október 30. 10:00
Bár egri remeteként él a neve a köztudatban, Gárdonyi Géza Budapest kulturális és irodalmi életének rendszeres szereplője volt a XIX. század fordulóján. Szemtanúja volt a fejlődésnek indult város kiépítésének, újságíróként éveken át tudósított a Régi Képviselőházból, bejárása volt Fesztyék híres művészszalonjába, de a Centrál, a Valéria vagy a New York Kávéházban is törzsvendégként tartották számon. A ma 100 éve elhunyt Gárdonyi Gézára emlékezünk.
A Kúria épületétől a Városligetig: 65 éve nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria
2022. október 25. 10:00
A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
Két gyűlölt épületet szerzett meg Budapest 125 éve: a Citadella ma is megvan, az Újépületet elbontották
2022. október 21. 10:00
Magyarország, s benne Budapest elnyomásának több közismert szimbóluma állt még a kiegyezés utáni évtizedekben is a főváros közepén. Az egyik a szabadságharc leverése után a város megfélemlítésére épített Citadella erőd a Gellért-hegy tetején, a másik a '48-as honvédek börtöneként is ismert, rossz emlékű, hatalmas Újépület a mai Szabadság tér helyén. E két katonai létesítményt 1897 októberében vette át Budapest. Az Újépületet rövid időn belül lebontották, de a Citadellával évtizedekig nem tudtak mit kezdeni.
Régi korok emlékeit gyűjtötték – 135 éve alapított múzeumot Budapest
2022. október 20. 15:00
Budapestnek a fővárosi pozíciója rengeteg előnyt biztosít, de olykor hátrányokkal is jár. Így volt ez a múzeumok területén is: amiatt, hogy 1807-ben itt állították fel a Magyar Nemzeti Múzeumot, a főváros csak nyolcvan évvel később jutott oda – számos vidéki település után –, hogy létrehozzon egy saját intézményt. 1887. október 20-án – tehát éppen 135 évvel ezelőtt – azonban végre megszületett a döntés, és létrejött a Fővárosi Múzeum.
Kiállítás nyílt a Honvédmenház felépítésének 150. évfordulóján
2022. október 17. 19:30
A IX. kerületi Soroksári úton 150 éve, 1872 őszén nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett idős honvédek számára épült menház, amelynek feladata a veterán katonák ellátása, gondozása volt. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett épületben 1928-ban halt meg az utolsó honvéd. Kossuth Lajos elfogyott regimentjéről most kiállítás nyílt a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.
Szerte a fővárosban megcsodálhatjuk műveit – 150 éve született Damkó József szobrászművész
2022. október 17. 14:00
Méltatlanul kevés szó esik Damkó József szobrászról, noha az alkotó számos olyan művet készített, amelyek fontos pontjain állnak a magyar fővárosnak. Ilyen Árpád-házi Szent Erzsébet szobra a Rózsák terén, Kapisztrán Szent János szobra a budavári Kapisztrán téren vagy XI. Ince pápa szobra a Hess András téren. Épületszobrai és síremlékei is jelentős értéket képviselnek. Damkó József budapesti alkotásait mutatjuk be, születésének 150. évfordulóján.
Felújítják a Műegyetem műemlék épületének tetőszerkezetét
2022. október 14. 13:00
Már felállványozták a Műegyetem Gépészmérnöki Karának Duna-parti műemlék épületét, a felújítás elkezdődött. A Pecz Samu által tervezett kétszintes épület az egyetem központi székházától délre fekszik. A tető rekonstrukciója az épület északi felén már korábban elkészült, most a másik oldalon is megkezdődtek a helyreállítási munkák.
Átépítik a Duna-parti szállodát, amely az egykori Lloyd-palota helyén áll
2022. október 12. 9:00
A pesti Duna-korzó a második világháború pusztításai miatt veszítette el korábbi egyedülálló hangulatát. A régi palotasor helyére modern szállodák épültek, az elpusztult Lloyd-palota telkén pedig 1982 óta az Atrium Hyatt áll, amely ma a Sofitel nevet viseli. A szálloda hamarosan új homlokzatot kap, az építési engedély október elején vált véglegessé. Ebben azt olvashatjuk, hogy az épület egy szinttel magasabb lesz. A látványterveket még nem tették közzé.
Egy urbánus költő, aki rajongott a hegyvidékért – 65 éve hunyt el Szabó Lőrinc
2022. október 8. 15:00
Szabó Lőrinc költő, író, műfordító Miskolcról érkezett Budapestre az 1910-es évek végén. A fővárosban akkor már pezsgett az irodalmi és a kulturális élet, melynek ő is rövid idő alatt a részévé vált. Kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, gyakran megfordult a Babits és a Hatvany Lajos körül kialakult alkotói közegben. Lakott a nyüzsgő Pesten, majd évtizedeken át a csendesebb Budán. Akárcsak a pesti élet, a budai környezet és életforma is megjelent műveiben. A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Kossuth-díjas költő 65 éve hunyt el.
115 évvel ezelőtt lett kész teljesen a Pénzügyminisztérium palotája
2022. október 7. 9:00
Kevésbé ismert, hogy 1907. október 7-én fejeződtek be teljesen a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának építési munkálatai. Az építkezés érdemi munkáira 1901 októbere és 1904 decembere között került sor, ám az utómunkálatok azonban 1907 októberéig folytatódtak. S több sarkalatos dátum is kapcsolódik magához az építkezéshez.
Egy életút pesti állomásai: tragikus sors jutott Batthyány Lajosnak
2022. október 6. 10:00
Október 6-án nemcsak az Aradon kivégzett 13 honvéd főtisztre emlékezünk, hanem a Pesten, az Újépület (Neugebäude) udvarán kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős kormányának mártírhalált halt miniszterelnökére is. A kivégzés helyén 1926 óta örökmécses áll, méltó emléket állítva a grófnak, aki életét adta a magyar szabadságért. A reformkori ellenzék vezérévé vált Batthyány 1841-ben költözött Pestre, a főváros számos nevezetes helyszínén megfordult, ezeket gyűjtöttük össze a tragikus évfordulón.
A dualizmus kultúrpápájának nevezték – 125 éve halt meg Pulszky Ferenc
2022. szeptember 9. 10:30
Pulszky Ferenc negyedszázadon át volt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, és ott bábáskodott a korszakban létrejött többi múzeum megalapításánál. De Pulszky Ferenc sokkal több volt, mint a Magyar Nemzeti Múzeum talán legjelentősebb igazgatója, ő volt a dualizmus „kultúrpápája".
Ráépítettek két szintet, de még mindig üresen áll a belvárosi Főposta műemlék épülete
2022. szeptember 6. 15:00
Közel 150 évvel ezelőtt, 1873-ban készült el a Belvárosban a Magyar Királyi Főposta impozáns épülete. A három utca által határolt postapalota alaprajzát és költségtervét Koch Henrik, a belső udvar üvegtetejének terveit pedig Szkalnitzky Antal készítette. A Petőfi Sándor, a Párizsi és a Városház utcák által határolt műemlék épület is magántulajdonba került, s már több mint tíz évvel ezelőtt szállodává akarták alakíttatni, ám az egykori Főposta ma is használaton kívül van.
A Casanova-mítosztól Szent Erzsébet vándorbotjáig – A Batthyány tér és épületei
2022. szeptember 5. 14:30
Az Országházzal szemben, a Duna túloldalán fekvő Batthyány tér a budai Víziváros legforgalmasabb része. A jelenleg részfelújítás alatt álló tér épületei színes városképi együttest alkotnak: templom, vásárcsarnok, egykori fogadó, kolostorépület és kisebb lakóházak váltakozását láthatjuk. Fejlődését szolgálták kereskedők és egyházi rendek, állítólag innét menekült a nőcsábász Casanova, fontos összekötő pont volt Pesttel a második világégés után, ma pedig a felszín alatti közlekedést is segíti. Felidézzük múltjának főbb érdekességét.
Egy zseni első szárnypróbálgatásai – Lechner Ödön korai épületei
2022. szeptember 4. 11:00
Lechner Ödön a magyar építészeti formanyelvről lett igazán híres, amelyet a XIX. század utolsó évtizedétől kezdett alkalmazni. Tervezői pályája viszont már jóval korábban, az 1870-es évek legelején elindult, és szépen ívelt felfelé: százötven évvel ezelőtt egyszerre több épület is az ő elképzelése szerint valósult meg, bár még nem a később jellegzetessé váló stílusában. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhányat.
110 éves ékszerdoboz a Bokréta utcában – Egy kocsigyártó dinasztia otthona
2022. szeptember 3. 14:30
A ferencvárosi Tűzoltó utca és Bokréta utca sarkán egy szemet gyönyörködtető lakóház áll, az arra közlekedők gyakran megállnak, hogy közelebbről megtekintsék épületkerámiáit, gondosan és művészien faragott kapuját vagy éppen a kupoláját díszítő kis saroktornyot. A ház valamikor a nemzetközi hírre szert tett Zupka-féle kocsigyártó, majd karosszériakészítő családi vállalkozás otthona volt, mely közvetlenül a gyár mellett épült 1912-ben. Az összeszerelő üzem helyén modern lakóház áll a Tűzoltó utcában, de a Bach János építész által tervezett egykori családi otthon az utókor szerencséjére megmaradt.
Kiváló építész, zseniális mérnök és nagy hatású tanár – Száz éve hunyt el Pecz Samu
2022. szeptember 1. 13:00
Kevés olyan építész élt Magyarországon, aki tervezőként és oktatóként is kimagasló teljesítményt nyújtott. Pecz Samu ilyen volt: a középkori formakincset felvonultató épületeiben bravúros mérnöki megoldásokat alkalmazott, ezek mellett műegyetemi tanárként építészhallgatók tömegeit vezette be a tervezés rejtelmeibe és a legjobbaknak irodájában is munkát adott. Fővárosunk olyan ikonikus épületei kerültek ki keze alól, mint a Központi Vásárcsarnok, a Szilágyi Dezső téri református templom vagy az Országos Levéltár.
A régészeti csudák országa – A világ ismét Budapestre figyel
2022. augusztus 31. 9:00
Közel 150 évvel ezelőtt Rómer Flóris, a magyar régészet atyja és Pulszky Ferenc múzeumigazgató vezetésével egy hatalmas régészeti kongresszust tartottak Budapesten. Idén, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között ismét Budapesten a világ archeológusainak szeme, miután több mint hatvan országból mintegy 2100 szakember részvételével itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének 28. találkozóját. Ez alkalomból egy kiállítás is nyílt „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel a Nemzeti Múzeum kerítésén, mely Budapest régészeti múltját és világhírét mutatja be.
Kiemelkedő épületeket alkotott Budapesten a 45 éve elhunyt Kós Károly
2022. augusztus 29. 13:00
Kós Károly a XX. századi magyar építészet kiemelkedő alakja. Tervezői elgondolását nagyban meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi falvak építészeti öröksége. Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert épületei mellett a Wekerletelep központjának kialakítása tette Kós Károly munkásságát a nagyközönség előtt ismertté.
Korának egyik legelegánsabb pesti szállója volt a bérházzá lefokozott Tigris Szálló
2022. augusztus 28. 10:00
Pest egyik legelegánsabb szállodája volt az V. Nádor utca 5. – Mérleg utca 10. szám alatti, Hild József tervezte Tigris Szálló a XIX. század derekán. Kávéháza és étterme is nevezetes volt, egy ideig az épületben működött a Kossuth Lajos vezette Pesti Hírlap szerkesztősége, de felolvasóesteket, komolyzenei koncerteket is tartottak itt az előkelő, művelt közönségnek. Az épületet 1901–1902-ben jelentősen átalakították, kissé talán le is fokozták, ennek ellenére ma is Hild József egyik legjobb középületeként tartjuk számon.
A Pesti Casino megalakulása
2022. augusztus 25. 10:00
Széchenyi István egyik első alkotása a Pesti Casino volt, amely egyfajta szabadidős, de művelődési és gazdaságfejlesztési célokat felvállaló klub volt. A Pesti Casino 195 éve, 1827. augusztus 20-án nyílt meg.
„A haza minden előtt!” – Hirdeti homlokzatán a sokat megélt Országos Tiszti Kaszinó épülete
2022. augusztus 21. 16:00
A pesti belváros egyik legnagyobb épületegyüttese az egykori Országos Tiszti Kaszinó épülete. A Váci utca 38-as házszámú építmény a déli Klotild-palota szomszédságában áll, és létezését részben az Erzsébet hídnak is köszönheti. 1899-es átadása óta honvédtiszteknek biztosított társasági életet és közművelődést, működött kaszárnyaként is, közéttermeknek, mozinak, írói körnek, vívóklubnak, színháznak, honvédzenekarnak, számos rendezvénynek is otthont adott, ma pedig bankszékház. Története üde színfoltja Budapest gazdag múltjának.
Pest zöld folyosója: a Rákos-patak mentén jártunk
2022. augusztus 13. 10:00
Ma már nem élnek rákok benne, és a közelében lakókat nem fenyegeti árvízveszély. Négy kerületen folyik át, jelentőségét mutatja, hogy több városrész is viseli a nevét. A Rákos-patak térsége régen fontos szerepet töltött be az ország történelmében, Rákos mezeje sokáig az országgyűlések helyszíne volt. Ha ma végigsétálunk a patakparton, talán meglepődünk, hogy milyen sokféle módon hasznosítják a környékét.
Bobula János tervezte a 150 éves pesti középiskola épületét
2022. augusztus 10. 15:00
150 évvel ezelőtt, 1872-ben kezdték meg az oktatást a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnáziumban, vagyis a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Az intézmény első 15 évében még nem rendelkezett önálló épülettel, egyik bérleményből a másikba kerültek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston az 1880-as években bízta meg idősebb Bobula Jánost, hogy tervezze meg a ma is álló iskola épületét a Szentkirályi és a Trefort utca sarkán, aminek átadására 135 évvel ezelőtt, 1887-ben került sor.
Ma is megvannak a föld alatt az óbudai királyi, majd királynéi vár maradványai
2022. augusztus 6. 13:00
Kevesen tudják, hogy Óbudán a középkorban királyi-királynéi vár állott. A városrész impozáns középkori épületeihez hasonlóan sajnos ez a vár is szinte teljesen megsemmisült. Az 1908 és 1984 között végzett régészeti ásatások a Kálvin köz 2–4., illetve az 1–3–7. számú telkeken tárták fel a romjait. A palotaszárny nyugati és déli falára épült rá az itt álló református templom nagy része 1786-ban, amely egyébiránt a reformátusok legrégebbi fővárosi temploma. Az 1908–1909-ben Kós Károly tervei alapján átépített parókia pincéjében a mai napig láthatóak a várkápolna bejáratának és padlózatának részletei.
Haladjunk! – Ahogy a nőképzést a XIX. századi Pesten elképzelték
2022. augusztus 4. 11:00
Még a XIX. századi Pesten is gyakori vélekedés volt, hogy a nők taníttatása teljesen felesleges. A nem főúri családoknak fenntartott leányiskolákban leginkább szabás-varrást és háztartástant tanítottak. A szemléletbeli változást Veres Pálné indította el, amikor 155 éve tanácskozásra hívta a Tigris szállóba az irodalommal, művészetekkel foglakozó nőtársait. Az általuk alapított nőképző egylet tanintézetében nyelveket, irodalmat, számtant, gondolkodástant, történelmet, természettant, földrajzot, lélektant, esztétikát, művelődéstörténet, egészségtant, hittant is a tanultak a lányok a könyvvitel, a rajz és a gyorsírás mellett.
Városszerte megcsodálhatjuk a 85 éve elhunyt Zala György szobrait
2022. augusztus 1. 11:30
A Hősök terén álló Millenniumi emlékmű központi szoborcsoportját Gábriel arkangyallal éppúgy Zala Györgynek köszönhetjük, mint a Kossuth tér eredeti Andrássy- és Tisza István-szobrát, vagy éppen Erzsébet királyné méltóságteljes ülő szobrát a mai Döbrentei téren. Zala korának egyik legfoglalkoztatottabb szobrásza volt, örökségének pedig építészeti vonatkozása van: pesti villáját ugyanis nem más tervezte meg, mint a szecesszió mestere, Lechner Ödön.
Történelmi emlékhely lett a Landerer-nyomda
2022. július 29. 15:00
Öt új helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek listája. Közöttük van az V. kerületi egykori Landerer-nyomda, ahol az 1848-as forradalom követeléseit megfogalmazó 12 pontot és a Nemzeti dalt nyomtatták.
Ahol a Nyugat szerkesztőinek kedvenc kávéháza működött – A Krausz-palota még a Sugárútra épült
2022. július 27. 10:30
A főváros legreprezentatívabb útvonalán, az Andrássy út 12. szám alatt áll az egykori Krausz-palota. Tervezője, Quittner Zsigmond – a Gresham-palota alkotója – mindössze 27 éves volt, amikor ezt a látványos bérházat tervezte a tehetős gyáros, Krausz Lajos megrendelésére. Az 1885-re megépült ház díszítésében olyan neves művészek vettek részt, mint Lotz Károly, Donáth Gyula, Róna József, akiknek munkáit többek között az Operaház, a Vigadó, a Nemzeti Bank épületén is láthatjuk. A földszinten működött később a Magyar Korona Kávéház, amely a Nyugat szerkesztőinek és szerzőinek is kedvenc helye volt.
Így élt az anyák megmentője – A korabeli Pest-Buda is megelevenedik a Semmelweis Ignácról készülő filmben
2022. július 26. 15:00
Semmelweis Ignác szülészorvos, sebész és tanár a Tabánban született, abban a házban, amelyben ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. Korszakalkotó tevékenységét, a gyermekágyi láz okának felderítését és megelőzésének kidolgozását sokáig nem ismerte el a tudományos szakma hazánkon kívül. Semmelweis jelentősége ma már vitathatatlan, a világhírű orvosok közé tartozik. Életéről most történelmi film készül, melyen megelevenedik a korabeli Pest-Buda is.
Tervek egy világvároshoz – Budapest városrendezésének kezdetei
2022. július 25. 10:00
Budapest aranykora egybeesett az ország gazdasági szárnyalásával: az 1867-es kiegyezés után szédületes fejlődésnek indult a Duna mindkét partján fekvő város. A növekedés szabályozott mederbe terelése érdekében az Országgyűlés 1870-ben megalapította a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek első feladatai közé tartozott egy általános városrendezési terv beszerzése. Ennek alapján 1872-ben – százötven évvel ezelőtt – el is készült Pest első átfogó rendezési terve.
A társasági élet központja volt a Jókai–Feszty-villa, amelyet Petőfi-emlékházzá alakítottak át
2022. július 20. 9:00
Jókai Mór és a Feszty házaspár Bajza utcai, epreskerti villájában a XIX. század végének leglátogatottabb művészeti szalonja működött. A velencei paloták mintájára épült házban szinte mindenki megfordult, aki a művészeti, kulturális vagy politikai életben akkortájt számított. Jókai halála után öt évvel, 1909-ben ebben az épületben nyílt meg a Petőfi-ház, amely első ízben tárta a közönség elé a Petőfi-relikviákat. Itt mutatták be először a híres nyomdagépet is, melyen a Nemzeti dalt és a 12 pontot nyomtatták.
A magyar régészet bölcsője – Múlt és jövő találkozása az óbudai Flórián téren
2022. július 18. 14:00
Van egy tér Óbudán, amely a nevét a tűzoltók védőszentjének szobráról kapta. Persze előbb megvetették itt a lábukat a rómaiak is, akik nem gondolták, hogy egykori táboruk és fürdőjük romjait 2000 évvel később dózerrel és robbanóanyaggal próbálják meg eltüntetni egy szocialista mintavárosrész felépítésének kedvéért. Aztán jártak itt magyar királyok és királynék, törökök és Zichyek, a „Flórián-huszárok”. A nagy múltú városrészt napjainkban sajnos leginkább közlekedési csomópontként tartjuk számon.
Művészet az évszázados falak között – Az Egyetemi templom kevéssé ismert oldala
2022. július 17. 9:00
Pest belvárosában immár 280 éve magasodnak az Egyetemi templom falai: a magyar barokk építészet egyik gyöngyszeme közel húszévnyi kivitelezés után, 1742-ben került tető alá. Ez azonban nem jelentette a befejezését, a belső tér ugyanis ekkor még teljesen dísztelen volt. Az meglepően későn, csak a XIX. század közepére kapta meg méltó arcát, amit a XX. század elején további részletekkel egészítettek ki – a ma ismert templom tehát ekkor alakult ki.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát
2022. július 7. 13:00
Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
Bordélyházak a régi Pesten – 155 éve adták ki az első bárcát
2022. július 6. 9:00
Magyarországon az első bárcát 155 éve, 1867-ben adták ki. A „hivatásos kéjelgés" elsősorban a fővárosban terjedt el, ahol a szabályozásának egészségügyi okai voltak, de az adóbevételek növekedését és a rendfenntartás sikerességét is várták tőle. A legismertebb bordélyházak a VI., VII., VIII., kerületben működtek, de az orfeumok, lebujok, mulatók, egyes kávéházak is teret adtak a szakma képviselőinek.
Esküvő a Festetics-palotában – A főúri család házi kápolnájában volt a szertartás
2022. július 2. 13:00
A VIII. kerületben, a Pollack Mihály tér 3. szám alatt álló Festetics-palota nemcsak azért különleges helyszín a fővárosban, mert a nagyvárossá válás útján az elsők között épült, hanem azért is, mert azon ritka épületek közé tartozik, amelyben a XIX. század második felében egy házi kápolnát is kialakítottak. S ez nemcsak a vallási áhítat céljait szolgálta, hanem esküvői szertartást is tartottak benne. Az egykori mágnásnegyedben található épületben kétszer is rendeztek esküvői lakomát.
Idén is megnyílik a szabadstrand a Római-parton
2022. június 29. 19:00
Július 15-től újra lehet fürödni a Dunában, a Római-parton, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám melletti, Duna-parti területen. A szabadstrand augusztus végéig lesz nyitva.
Franciás, olaszos, németes, magyaros – A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium és európai társai
2022. június 28. 9:00
A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának varázslatos belső tereiben nagy szerepet kapott a magyar népművészet. Építésének idején – a XX. század legelején – ugyanis lángolt hazánkban a nemzeti érzés, amit az építészet nyelvén a nép ősi díszítőmotívumainak felelevenítésével fejeztek ki. Egy Pénzügyminisztérium minden országban fontos intézmény, de vajon máshol is tükröződik az adott nemzet lelkülete a falakon? Néhány európai példát bemutatva keressük a választ arra, hogy máshol is e koncepció alapján építették-e ezt az épülettípust.
Aki budapesti kávéházakban írta meg életművét – 135 éve született Karinthy Frigyes
2022. június 26. 13:00
A pesti utca népszerű alakja volt, akinek megállt a busz és a villamos, akit fesztelenül szólítottak meg a járókelők, és aki élvezte, hogy mindenki megismeri. Humoreszkjeiben, regényeiben, novelláiban, verseiben sűrűn megjelenik a város, amelyhez hozzátartozott, s amelynek lakóiról árnyalt, sokszor egészen karikírozott képet festett. Karinthy Frigyes kávéházakban élte az életét, a Hadik, a New York és a Centrál asztalainál írta meg hatalmas életművét.
Megújult a Fradi Múzeum
2022. június 24. 16:00
Felavatták a megújult a Fradi Múzeumot, és vele egy időben megnyitották a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdásának, Albert Flóriánnak szentelt időszaki emlékkiállítást a Groupama Arénában. A múzeumban helyet kapott az FTC történetét végigkísérő idővonal, felvonulnak a legjelentősebb sporthistóriai ereklyék is.
A Nemzeti Múzeum építésének kezdete – 185 éve volt az első kapavágás
2022. június 24. 14:00
A Magyar Nemzeti Múzeum építése 185 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor még külvárosi telken, amelyet már 1813-ban megvásároltak a múzeum számára, korábban lucernát termesztettek. Az építkezésre az Országgyűlés óriási összeget, 500 000 forintot szavazott meg, az első kapavágásra 1837. június 22-én került sor.
Egy magyar nábob pesti palotája – Itáliai reneszánsz a Nagykörúton
2022. június 24. 9:00
Batthyány Géza gróf a XIX. század végén úgy döntött, hogy egy akkor már több száz éves híres firenzei reneszánsz épületnek, a Strozzi-palotának a másolatát építteti fel Budapesten saját otthonaként. Tervéhez a mai Teréz körút 13. szám alatt találta meg a telket, és Hauszmann Alajost bízta meg a megvalósítással. A házat kívülről ma is bárki megszemlélheti, ám csak kevesen tudják, hogyan nézett ki belülről ez a fényűző főúri palota, amelyben a gróf távoli rokonával, Batthyány Lajos kivégzett miniszterelnök lányával, Emma grófnővel élt boldog házasságban. Videónkban megmutatjuk, mi maradt meg mára a palota pazar belső tereiből.
Lángok martaléka – Hetvenöt évvel ezelőtt égett le a Szent István-bazilika kupolája
2022. június 23. 11:30
Budapest legnagyobb templomának építése a méretéhez igazodóan nagyon sokáig tartott, kitöltötte a XIX. század második felét, és még a XX. századba is átnyúlt egy kicsit. 1905-ben fejezték be, de negyven évvel később már ismét felállványozhatták: a II. világháborús sérüléseit kellett helyrehozni. A renoválásból azonban még nagyobb baj lett, egy véletlen tűzeset folytán az egész kupola leégett.


