Keresés az archívumban

Fény járja át az újjászületett Ráday Házat A Ráday utcában, különösen pedig a Markusovszky téren nagyszabású építkezés folyt az elmúlt években, melyről a közelmúltban hullott le a lepel: elkészült a 2019 elején leégett Ráday Kollégium új épülete. A munkálatok magában foglalták az eredeti központ felújítását is, így egy egész épülettömb született újjá Ferencváros szívében. Régi és új harmonikusan simul egymásra, remekül fejezve ki a falak között uralkodó keresztyén értékeket is.
Sztálin-szobor és dísztribün – A Felvonulási tér története Ma már Ötvenhatosok tereként ismerjük, de évtizedeken át Felvonulási tér volt a közkeletű neve. Leginkább a május 1-jei felvonulások határozzák meg a múltját. Volt itt Sztálin-szobor, Lenin-szobor, Tanácsköztársasági emlékmű, de ma már nem hasonlít a diktatúra korszakából ismert állapotára. Bár az egykori Aréna útnak ez a szakasza többször átalakult, ma is nosztalgiával gondolunk a boldog békeidőkből ismert régi arculatára.
Építményadót vetett ki a főváros a margitszigeti ingatlanokra Január 1-től építményadót kell fizetni a Margitszigeten található, egymilliárd forintnál nagyobb értékű, magántulajdonú ingatlanok után – erről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Budapest vezetése arra biztatja a kerületeket, hogy kövessék a főváros példáját, és vessenek ki építményadót a magánszemélyek tulajdonában lévő, egymilliárd forintnál értékesebb lakásokra.
Reformkori játszótér épült a XII. kerületben – A város múltját ismerhetik meg a gyerekek A Lánchíd, az Alagút, a fogaskerekű és a Kisfaludy-gőzhajó alapján tervezett játékok is megjelennek a teljesen megújult XII. kerületi Hollósy Simon utcai játszótéren. A Hegyvidék és a főváros XIX. századi, főleg reformkori múltját idézik fel a különleges játékok, valamint azok a tablók, amelyeken a korszakot bemutató képeket, leírásokat, illetve QR-kódokat elhelyeztek.
A Kúria épületétől a Városligetig: 65 éve nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
Pest és Buda között 145 éve kelhetnek át a vonatok A legfontosabb magyar vasúti hidat 1877. október 23-án adták át az akkori Budapest déli határában. Mindössze 36 évig szolgálta a vasúti közlekedést. Az eredeti szerkezet építését sok vita kísérte, a beruházás befejeződését követően több per is indult.
Szabadtéri fotókiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum kertjében Remény és dráma – Magyarország '56 címmel szabadtéri fotókiállítás nyílt a Múzeumkertben. A november 27-ig látogatható tárlat az 1956-os forradalom hőseiről és a lengyel nép szolidaritásáról emlékezik meg. A fekete-fehér képeken a budapesti utcákon lezajlott események elevenednek meg. A fotók eredetijeit egy ismeretlen lengyel ember készítette.
Ahol a fegyveres felkelés elkezdődött – A Magyar Rádió ostroma október 23-án A fővárosban az 1956-os forradalom egyik szimbolikus helyszíne a Bródy Sándor utcai Magyar Rádió épülete volt. Itt lobbant fel Pesten először a szabadság lángja, mely nemcsak a főváros jelentős területeire, de az ország számos más pontjára, sőt néhány határon túli településre is átterjedt. A Rádiónál történteket azok visszaemlékezésében elevenítjük fel, akik maguk is ott voltak a harcoknál, vagy részt vettek az ostromban.
Nem engedi lezárni a múltat a pártház az egykori Köztársaság téren Bár a sötét múltú pártház évek óta folyamatosan pusztul az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren, egyelőre sem lebontani, sem átépíteni nem sikerült. Sőt, nemrégiben életveszélyessé nyilvánították, és lezárták közvetlen környékét, így ahelyett, hogy a terveknek megfelelően lakóházzá építenék át, a szocreál épület továbbra is a XX. század és az 1956-os forradalom véres eseményeire emlékeztet bennünket.
Két gyűlölt épületet szerzett meg Budapest 125 éve: a Citadella ma is megvan, az Újépületet elbontották Magyarország, s benne Budapest elnyomásának több közismert szimbóluma állt még a kiegyezés utáni évtizedekben is a főváros közepén. Az egyik a szabadságharc leverése után a város megfélemlítésére épített Citadella erőd a Gellért-hegy tetején, a másik a '48-as honvédek börtöneként is ismert, rossz emlékű, hatalmas Újépület a mai Szabadság tér helyén. E két katonai létesítményt 1897 októberében vette át Budapest. Az Újépületet rövid időn belül lebontották, de a Citadellával évtizedekig nem tudtak mit kezdeni.
Régi korok emlékeit gyűjtötték – 135 éve alapított múzeumot Budapest Budapestnek a fővárosi pozíciója rengeteg előnyt biztosít, de olykor hátrányokkal is jár. Így volt ez a múzeumok területén is: amiatt, hogy 1807-ben itt állították fel a Magyar Nemzeti Múzeumot, a főváros csak nyolcvan évvel később jutott oda – számos vidéki település után –, hogy létrehozzon egy saját intézményt. 1887. október 20-án – tehát éppen 135 évvel ezelőtt – azonban végre megszületett a döntés, és létrejött a Fővárosi Múzeum.
Eddig ismeretlen lelőhelyet találtak a régészek Csillaghegy határánál Különleges leletekre bukkantak a régészek a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában: ugyanazon a helyen őskori, római kori, népvándorlás kori és avar kori emlékek is előkerültek. Találtak itt egy VI–VII. századi sírt, amelyben az eltemetett nő nyakán üveg gyöngysor, halántékán bronz karikaékszer, jobb kezén bronzgyűrű volt. Más értékes használati tárgyak is előkerültek a több korszakos lelőhelyen.
Aki Budapest fejlesztését irányította – 115 éve hunyt el Podmaniczky Frigyes Budapest történetének egyik legmeghatározóbb személye volt, aki minden erejét a főváros fejlesztésének szentelte. Podmaniczky Frigyes báró több mint harminc évig irányította a Közmunkatanácsot, lényegében az ő idejében épült fel mindaz, amit ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekintünk. Nem csak a városfejlesztésében, de a színházi világban is meghatározó szerepet töltött be. Budapest talán legnépszerűbb embere, aki haláláig a városért dolgozott, 115 évvel ezelőtt hunyt el.
Búcsúznak a 200-as Ikarusok – Ötven évig határozták meg a budapesti utcaképet Budapest nemsokára elbúcsúzik egy legendától, amely évtizedekig meghatározta a város képét. Egy olyan buszcsalád utolsó darabjait készül kivonni a BKV, amely egy időben a világ talán legfontosabb busztípusa volt. Az Ikarus 200-asok ötven év után távoznak.
Szerte a fővárosban megcsodálhatjuk műveit – 150 éve született Damkó József szobrászművész Méltatlanul kevés szó esik Damkó József szobrászról, noha az alkotó számos olyan művet készített, amelyek fontos pontjain állnak a magyar fővárosnak. Ilyen Árpád-házi Szent Erzsébet szobra a Rózsák terén, Kapisztrán Szent János szobra a budavári Kapisztrán téren vagy XI. Ince pápa szobra a Hess András téren. Épületszobrai és síremlékei is jelentős értéket képviselnek. Damkó József budapesti alkotásait mutatjuk be, születésének 150. évfordulóján.
135 éve tették le az újlaki zsidó templom alapkövét A Frankel Leó úti – akkoriban Zsigmond utcai – zsinagógát építésekor újlaki zsidó templomként emlegették. Tervezője Fellner Sándor volt, a budavári Pénzügyminisztérium megalkotója. A II. kerületi zsinagógát ma már nem olyannak látjuk, mint építésének idején, hiszen azóta egy lakóházzal körbeépítették.
Szórakozóhellyé alakították a templomot és a kolostort – 235 éve nyílt meg a Várszínház A Budai Vár egyik jellegzetes épülete a Karmelita kolostor, melyet közel négy éve a Miniszterelnökség használ. A névadó szerzetesrend valójában már nagyon régen kivonulni kényszerült a falak közül, egészen pontosan 235 évvel ezelőtt alakították Várszínházzá templomukat. A kíméletlen beavatkozás magát az épületet is nagyban érintette, de javarészt ekkor alakult ki az a képe, amelyet ma is ismerünk.
Csúszik a Magyar Nemzeti Levéltár felújítása és bővítése Visszavonták a Magyar Nemzeti Levéltár székházának építési munkálataira kiírt közbeszerzési felhívást, így egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdődhet meg a Bécsi kapu téri épület felújítása, Pecz Samu eredeti terveinek megfelelő bővítése és a háború után elbontott ikonikus tornyának visszaépítése.
Repülőgépcsodák az Iparcsarnokban – Az óceánt átszelte, de Rómában lezuhant a Justice for Hungary gép pilótája A repülés valódi világába kaphattak betekintést azok, akik jegyet váltottak 90 éve az Endresz György Aviatikai Kiállításra, mert nemcsak a földön láthatták a repülőgépeket, de a szerencsések repülőutakat is nyerhettek. Az 1932. október 15-én megnyílt kiállítás egyben a szerencsétlen sorsú magyar óceánrepülőre, Endresz Györgyre emlékezett.
Mátyás király ezüstdénárját is megtalálták a régészek a József főhercegi palota újjáépítése során A budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor a régészeti feltárás több különlegességet hozott felszínre: egy majdnem egészben megmaradt török kori rézkancsót, Mátyás király ezüstdénárját, értékes kerámia- és üveganyagokat találtak a szakemberek. Fellelték azt a lejárót is, amely egy természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezetett. A helyiséget feltehetően a középkorban használták.
Száznegyven éve leplezték le Petőfi Sándor szobrát Budapesten Több mint két évtizedre visszanyúló előzmények után, 1882. október 15-én leplezték le Petőfi Sándor híres budapesti szobrát, ahol később annyi politikai megmozdulást, ünnepi beszédet tartottak a szabadság eszméjének jegyében, hogy napjainkra ikonikussá vált az emlékmű. Hosszúra nyúlt viták, elapadó adománygyűjtés, az alkotás elkészítésére felkért szobrász halála nehezítette azt az utat, amelyet be kellett járni az ötlet felszínre bukkanásától a szobor felállításáig. Ezt a történetet járjuk körül írásunkkal.
Újabb műalkotásokat lehet megismerni a Fiumei úti sírkertben A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben újabb jelentős művészeti értéket képviselő síremlékekről és alkotójukról olvashatunk ismertetést QR-kód segítségével. Az intézmény Szoborpark programjába most bekerült húsz műemlékleírás között szerepel Miklós Andor mauzóleumának szobra, valamint Pállik Béla síremléke.
Megszépült a terézvárosi zeneiskola homlokzata Felújították a műemléki környezetben található Tóth Aladár Zeneiskola homlokzatát a VI. kerületi Szív utca 19–21. szám alatt. A patinás épület Feszl Frigyes tervei alapján épült 1874-ben. Az Erkel-iskolával közös udvart is átalakítják.
Ipari csuklósok a fővárosban: Velük fejeződött be a magyar villamosgyártás Budapest a villamosok városa. Elképzelhetetlen lenne a főváros a hosszú sárga járművek nélkül. Az elmúlt 140 évben hihetetlenül sok típus koptatta a síneket, de kevés olyan meghatározó jármű volt közöttük, mint az ipari csuklós.
Romantikus ékszerdoboz Zuglóban – 180 éve kezdték építeni a Hermina-kápolnát A Városliget keleti határát jelentő Hermina út egyik jellegzetes épülete a pici Hermina-kápolna. Mérete ellenére nagyon is meghatározó szerepe van, hiszen nemcsak az utat nevezték el róla, de a városrészt is, ahol áll: Herminamező. Stílusához illően története is romantikus, szépséget és tragédiákat egyaránt tartalmaz. A kis kápolna alapkövét éppen száznyolcvan évvel ezelőtt tették le.
Elárverezték a Vérhalom téri állami tulajdonú villát, amelyben Göncz Árpád lakott A II. kerületi, Vérhalom tér 7/b szám alatti kétszintes villát, amelyben az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád és felesége lakott, 833 millió forintért adták el. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online árverésén a licit szombaton késő este zárult, a nyertes több száz millió forinttal ajánlott többet a kikiáltási árnál.
Egy urbánus költő, aki rajongott a hegyvidékért – 65 éve hunyt el Szabó Lőrinc Szabó Lőrinc költő, író, műfordító Miskolcról érkezett Budapestre az 1910-es évek végén. A fővárosban akkor már pezsgett az irodalmi és a kulturális élet, melynek ő is rövid idő alatt a részévé vált. Kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, gyakran megfordult a Babits és a Hatvany Lajos körül kialakult alkotói közegben. Lakott a nyüzsgő Pesten, majd évtizedeken át a csendesebb Budán. Akárcsak a pesti élet, a budai környezet és életforma is megjelent műveiben. A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Kossuth-díjas költő 65 éve hunyt el.
115 évvel ezelőtt lett kész teljesen a Pénzügyminisztérium palotája Kevésbé ismert, hogy 1907. október 7-én fejeződtek be teljesen a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának építési munkálatai. Az építkezés érdemi munkáira 1901 októbere és 1904 decembere között került sor, ám az utómunkálatok azonban 1907 októberéig folytatódtak. S több sarkalatos dátum is kapcsolódik magához az építkezéshez.
Egy életút pesti állomásai: tragikus sors jutott Batthyány Lajosnak Október 6-án nemcsak az Aradon kivégzett 13 honvéd főtisztre emlékezünk, hanem a Pesten, az Újépület (Neugebäude) udvarán kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős kormányának mártírhalált halt miniszterelnökére is. A kivégzés helyén 1926 óta örökmécses áll, méltó emléket állítva a grófnak, aki életét adta a magyar szabadságért. A reformkori ellenzék vezérévé vált Batthyány 1841-ben költözött Pestre, a főváros számos nevezetes helyszínén megfordult, ezeket gyűjtöttük össze a tragikus évfordulón.
130 éve költözött be mai otthonába a Madách Imre Gimnázium A VII. kerületi Állami Gymnasium, vagyis a mai Madách Imre Gimnázium 1892 szeptemberében nemcsak az új tanévet, hanem új otthonát is köszönthette. Az 1881-ben alapított intézménynek több mint 10 éven át nem volt önálló épülete, bérelt helyiségekben folyt a tanítás. Az oktatási ügyeket irányító vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston idősebb Bobula János építészt bízta meg a gimnázium terveinek elkészítésével. Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről.
A Nagykörúton kötött ki az elszabadult vasúti személykocsi Hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 4-én egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvar nagycsarnokának tolatóbakját átszakítva, az üvegfalat áttörve kifutott a Nagykörútra. A balesetet emberi mulasztás okozta, de egy vasutas lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tömegszerencsétlenség.
Az óbudai Buszesz területén bronzkori eredetű vízelvezető árokrendszert találtak Óbudán az egykori szeszgyár, a Buszesz területén folyó régészeti feltáráson a római kori rétegek alatt őskori eredetű vízelvezető védművet azonosítottak. Az árokrendszer az árvízvédelmet biztosította. Az egykori épületekhez tartozó cölöplyukakat, tároló- és hulladékgödröket is találtak.
Mutatjuk, milyen lett a leégett, de most újjáépített Ráday utcai kollégium Tragikus körülmények között égett le 2019-ben a református kollégium a IX. kerületben, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek a Ráday utca, Köztelek utca, Markusovszky tér, Biblia utca által határolt telkén. Helyén, a Markusovszky tér felőli oldalon most elkészült az új kollégiumi szárny, de emellett teljesen átalakították a Ráday utca, Köztelek utca által határolt, 1912-ben birtokba vett patinás központi épületet is. A megújult székházban a Ráday utca 28. szám felől a püspöki hivatalt, a Köztelek utca felől a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karát lehet megközelíteni.
Nyolcvanöt éve átadták, de hét év múlva felrobbant a kiszélesített Margit híd A Margit híd igazi luxusberuházásként készült el az 1870-es években, egy francia mérnök irányítása alatt. Ám Budapest második dunai átkelőjének forgalma nagyon alacsony maradt egészen a század végéig. Azonban az 1930-as évek elején már keskenynek bizonyult, ezért az átépítésről és a kiszélesítésről döntöttek. Az avatást 85 évvel ezelőtt, 1937. október 1-jén tartották.
Egykor gőzfürdő volt, most hotel épül a Kazinczy utcában A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják.
Az építkezéseket a válság sem állította meg – Az Andrássy út első neoreneszánsz házai Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében.
Ma 75 éve adták be Budapesten az első kötelező oltást a tbc ellen – A morbus hungaricus még ma sem tűnt el Tüdőbaj, gümőkór, morbus hungaricus – mind egy sokáig szinte gyógyíthatatlan, és jórészt halálos betegség, a tbc nevei. Nem véletlen, hogy morbus hungaricusnak is ismerték e kórt, mivel itthon nagyon gyakori volt. Mára ugyan még nem sikerült teljesen legyőzni, de van ellene védőoltás, ami Magyarországon évtizedek óta kötelező. Budapesten 1947 szeptember végén vezették be, elsőként a XIII. kerületben.
Szerelmes verseiért rajongott a pesti közönség – 250 éve született Kisfaludy Sándor Méltó nyitánya volt a XIX. század magyar irodalmának Kisfaludy Sándor első kötete, a Himfy szerelmei – A kesergő szerelem című könyv, amely Budán jelent meg 1801-ben. A szenvedélyes szerelmi életét lírában megfogalmazó Kisfaludy már fiatalon nagy hatású tudóssá és irodalmárrá vált, a Magyar Tudós Társaság és a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta. Az ő támogatásával adta ki testvére, Kisfaludy Károly a magyar irodalmat népszerűsítő jeles évkönyvét, az Aurorát. Kisfaludy Sándor ma 250 éve született.
Megnyílt a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont Rákosmentén A XVII. kerületi Néppark szomszédságában megépült, 6000 négyzetméteres, kétszintes sport- és rendezvényközpont lehetőséget nyújt a sportolásra, kulturális események megtekintésére és a találkozásra. A közösségi teret a kerület korábbi vezetőjéről, Riz Levente polgármesterről nevezték el.
Az idén ünnepeljük az Országos Széchényi Könyvtár megalapításának 220. évfordulóját Több mint negyven évig vándorolt Széchényi Ferenc gróf adománya a Nemzeti Könyvtár 220 évvel ezelőtti megalapítását követően, mígnem állandó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeumba költözött. Később a gyűjteménynek innen is mennie kellett, cikkünkben bemutatjuk a különböző pesti helyszíneket.
A király ajándéka, avagy a tíz szobor legendája 125 éve történt, hogy Ferenc József 1897. szeptember 25-én tíz szobrot ajándékozott Budapestnek. A szobrok nagy része mind a mai napig előkelő dísze a városnak, többször írtunk is már róluk. Most azonban annak jártunk utána, hogy mi késztethette Ferenc Józsefet az ajándékozásra.
Hamarosan eredeti külsejét mutatja majd a Vöröskereszt Egylet egykori székháza Az eredetileg Hauszmann Alajos, illetve Hültl Dezső által tervezett budavári épület újjáépítése 2021-ben kezdődött, nemrég pedig már a szerkezetépítési munkák is befejeződtek, így a tető és homlokzat építése mellett ősszel elindulnak a belső munkálatok. A Dísz tér 1–2. szám alatti ház rekonstrukciójával egy hetvenéves városképi seb gyógyulhat be.
A városfejlődést is segítette a Pest és Buda között 255 éve felállított hajóhíd Pest és Buda között közel 100 éven át egy 255 éve felállított hajóhíd biztosította a közlekedést. Ám az 1767-től használt hajóhidat húsz évvel később áthelyezték, nem mellesleg azért, mert új városrész építését tervezték a pesti városfalaktól északra. A híd az új helyén egészen a Lánchíd megnyitásáig, azaz 1849 végéig szolgálta a forgalmat.
Kossuth Lajos első köztéri szobra Budapesten – A zugligeti erdőben kell felkeresnünk a különleges alkotást Kevesen tudják, hogy a zugligeti Mátyás király út végén, az erdőben egy hatalmas talapzaton áll egy különleges, 110 éves Kossuth-szobor. Az egykori reformkori politikus születésének 220. évfordulóján felelevenítjük, hogy pontosan milyen körülmények között került a zugligeti erdőbe a műalkotás, és azt is megvizsgáljuk, hogy vajon tényleg ez volt-e az első köztéri Kossuth-szobor Budapesten.
Székelyföldről érkezett, és Budán lelt otthonra a 125 éve született Tamási Áron Tamási Áron író, az Ábel-trilógiák és számos remekmű szerzője Farkaslaka, Kolozsvár és Budapest között élt a második világháborúig. 1944-ben Budapestre költözött. Az ostromot barátoknál és Bajor Gizi színésznő otthonában vészelte át, majd megkapta Kádár Erzsébet festő és író Alkotás utcai bérlakását. Otthonában, ahol haláláig élt, született egyebek közt a Bölcső és Bagoly vagy egyik legérettebb műve, a Hazai tükör. Itt mondta tollba immár ágyban fekvő betegként befejezetlen önéletrajzi vallomását, a Vadrózsa ágát. A Kossuth- és négyszeres Baumgarten-díjas író 125 éve született.
Nem érhette meg az Országház átadását a százhúsz éve elhunyt Steindl Imre Steindl Imre neve összeforrott fő művével, a budapesti Országházzal. A világ egyik legnagyobb parlamenti épületének köszönhetően a mestert az egyetemes művészettörténet is számontartja, ami kevés magyar építészről mondható el. Sokat kellett azonban dolgoznia, hogy idáig jusson, munkásságának főbb állomásai szerencsére ma is láthatók, és nagyrészt a fővárost ékesítik. Az alábbiakban bemutatjuk a kevésbé ismert budapesti épületeit is, így emlékezve az építészre halálának 120. évfordulóján.
Budapest székesfőváros megemlékezése Kossuth Lajos születésének centenáriumán Kossuth Lajos az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezetője volt. Már életében kultusz alakult ki körülötte, sok településen díszpolgárrá választották, itáliai otthonában is sokan felkeresték, 1894-es budapesti temetésén hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Születésének 100. évfordulóján, 1902. szeptember 19-én méltó módon kívánt megemlékezni róla az ország.
A pesti Duna-korzó pezsgésének festője – Vaszary János eddig nem ismert műveit először állították ki Budapesten is tanult, tanított, lakott és alkotott Vaszary János festőművész. Amikor a XX. század elején, házasságkötése után a budai Várnegyed melletti Attila útra költözött, már a magyar festészet egyik sztárjaként tartották őt számon. Képei között megjelenik a főváros ábrázolása is, többek között egyik újonnan felfedezett művén, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria most megnyílt Vaszary-kiállításán is láthatunk.
Szobortalanítás Budapesten – Harminc éve bontották el a szocialista korszak emlékműveit Harminc évvel ezelőtt kezdődött meg az elmúlt rendszerhez kötődő szobrok eltávolítása Budapest közterületeiről. A szocialista korszak idején emelt emlékműveket, köztük Marx és Engels, Lenin, Kun Béla szobrait a XXII. kerületben kialakított szoborparkba szállították, ahol szabadtéri kiállításon azóta is megtekinthetők.
Kiállítás nyílt a magyar műemlékvédelem 150 évéről A magyarországi műemlékvédelem idén 150 éves. A Pesti Vigadóban most megnyílt kiállításon több mint hatszáz négyzetméteren mutatják be az eltelt másfél évszázad gazdag múltját. Megismerkedhetünk a különböző műemléktípusokkal, az elmúlt évek díjazott helyreállításaival, a műemlékvédelem története pedig idővonalon követhető végig.