
Keresés az archívumban
Romantikus ékszerdoboz Zuglóban – 180 éve kezdték építeni a Hermina-kápolnát
2022. október 10. 17:00
A Városliget keleti határát jelentő Hermina út egyik jellegzetes épülete a pici Hermina-kápolna. Mérete ellenére nagyon is meghatározó szerepe van, hiszen nemcsak az utat nevezték el róla, de a városrészt is, ahol áll: Herminamező. Stílusához illően története is romantikus, szépséget és tragédiákat egyaránt tartalmaz. A kis kápolna alapkövét éppen száznyolcvan évvel ezelőtt tették le.
Elárverezték a Vérhalom téri állami tulajdonú villát, amelyben Göncz Árpád lakott
2022. október 10. 14:00
A II. kerületi, Vérhalom tér 7/b szám alatti kétszintes villát, amelyben az egykori köztársasági elnök, Göncz Árpád és felesége lakott, 833 millió forintért adták el. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. online árverésén a licit szombaton késő este zárult, a nyertes több száz millió forinttal ajánlott többet a kikiáltási árnál.
Egy urbánus költő, aki rajongott a hegyvidékért – 65 éve hunyt el Szabó Lőrinc
2022. október 8. 15:00
Szabó Lőrinc költő, író, műfordító Miskolcról érkezett Budapestre az 1910-es évek végén. A fővárosban akkor már pezsgett az irodalmi és a kulturális élet, melynek ő is rövid idő alatt a részévé vált. Kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, gyakran megfordult a Babits és a Hatvany Lajos körül kialakult alkotói közegben. Lakott a nyüzsgő Pesten, majd évtizedeken át a csendesebb Budán. Akárcsak a pesti élet, a budai környezet és életforma is megjelent műveiben. A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Kossuth-díjas költő 65 éve hunyt el.
115 évvel ezelőtt lett kész teljesen a Pénzügyminisztérium palotája
2022. október 7. 9:00
Kevésbé ismert, hogy 1907. október 7-én fejeződtek be teljesen a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának építési munkálatai. Az építkezés érdemi munkáira 1901 októbere és 1904 decembere között került sor, ám az utómunkálatok azonban 1907 októberéig folytatódtak. S több sarkalatos dátum is kapcsolódik magához az építkezéshez.
Felavatták a tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos emlékhelyét a Fiumei úti sírkertben
2022. október 6. 14:00
A tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos tiszteletére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete és a Madách Színház. A nyelvújító Kazinczy Ferenc fiát 1849. október 25-én végezték ki Aradon. A Fiume úti temetőben megtalálhatjuk az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek parcelláját is, valamint három aradi özvegy síremlékét.
Egy életút pesti állomásai: tragikus sors jutott Batthyány Lajosnak
2022. október 6. 10:00
Október 6-án nemcsak az Aradon kivégzett 13 honvéd főtisztre emlékezünk, hanem a Pesten, az Újépület (Neugebäude) udvarán kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős kormányának mártírhalált halt miniszterelnökére is. A kivégzés helyén 1926 óta örökmécses áll, méltó emléket állítva a grófnak, aki életét adta a magyar szabadságért. A reformkori ellenzék vezérévé vált Batthyány 1841-ben költözött Pestre, a főváros számos nevezetes helyszínén megfordult, ezeket gyűjtöttük össze a tragikus évfordulón.
Teljesen elkészült az Ybl Miklós tervezte Bakáts téri templom
2022. október 5. 18:30
Befejeződött a ferencvárosi Bakáts téri templom felújítása. Az altemplom bővítésével egy új urnatemetői részt is kialakítottak, új padlóburkolatot kapott a templom, helyreállították a vakolatot, és restaurátori munkákat is végeztek, hétvégén pedig az új oltárt is felszentelték.
130 éve költözött be mai otthonába a Madách Imre Gimnázium
2022. október 5. 11:00
A VII. kerületi Állami Gymnasium, vagyis a mai Madách Imre Gimnázium 1892 szeptemberében nemcsak az új tanévet, hanem új otthonát is köszönthette. Az 1881-ben alapított intézménynek több mint 10 éven át nem volt önálló épülete, bérelt helyiségekben folyt a tanítás. Az oktatási ügyeket irányító vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston idősebb Bobula János építészt bízta meg a gimnázium terveinek elkészítésével. Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről.
A Nagykörúton kötött ki az elszabadult vasúti személykocsi
2022. október 4. 10:30
Hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 4-én egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvar nagycsarnokának tolatóbakját átszakítva, az üvegfalat áttörve kifutott a Nagykörútra. A balesetet emberi mulasztás okozta, de egy vasutas lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tömegszerencsétlenség.
Száztíz éves szomszédok – A nagy iskolaépítő akció ikrei
2022. október 3. 14:00
Budapesten szerencsére igen sok építészetileg is értékes iskolaépület található. Jelentős részük egy igen szűk időszakban, mindössze három év alatt jött létre: 1909 és 1912 között a Székesfőváros nagy iskolaépítő programot hajtott végre. Sok közismert alma mater született ekkor, az alábbiakban viszont két kevésbé híres példáját mutatjuk be ennek a termékeny érának.
Mutatjuk, milyen lett a leégett, de most újjáépített Ráday utcai kollégium
2022. október 2. 15:00
Tragikus körülmények között égett le 2019-ben a református kollégium a IX. kerületben, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek a Ráday utca, Köztelek utca, Markusovszky tér, Biblia utca által határolt telkén. Helyén, a Markusovszky tér felőli oldalon most elkészült az új kollégiumi szárny, de emellett teljesen átalakították a Ráday utca, Köztelek utca által határolt, 1912-ben birtokba vett patinás központi épületet is. A megújult székházban a Ráday utca 28. szám felől a püspöki hivatalt, a Köztelek utca felől a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karát lehet megközelíteni.
Nyolcvanöt éve átadták, de hét év múlva felrobbant a kiszélesített Margit híd
2022. október 1. 11:30
A Margit híd igazi luxusberuházásként készült el az 1870-es években, egy francia mérnök irányítása alatt. Ám Budapest második dunai átkelőjének forgalma nagyon alacsony maradt egészen a század végéig. Azonban az 1930-as évek elején már keskenynek bizonyult, ezért az átépítésről és a kiszélesítésről döntöttek. Az avatást 85 évvel ezelőtt, 1937. október 1-jén tartották.
Egykor gőzfürdő volt, most hotel épül a Kazinczy utcában
2022. szeptember 30. 10:00
A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják.
Parkot neveznek el Wittner Máriáról Csepelen
2022. szeptember 30. 9:00
Az 1956-ban halálra ítélt szabadságharcosról, Wittner Máriáról, a XXI. kerület díszpolgáráról nevezik el a volt Görgey-iskola helyén álló megújult parkot Csepelen.
Mutatjuk, hol tart a Lánchíd felújítása – Már felvésték a feliratot, ősszel érkeznek az oroszlánszobrok
2022. szeptember 29. 18:00
Már felvésték a Széchenyi – Lánczhíd feliratot, amely 77 évig hiányzott a pesti oldal oroszlánszobrainak talapzatáról, helyreállították a pesti kapuzat mindkét oldalán a szent koronás magyar címert, restaurálták a kapuív fölötti oroszlánfejeket, a pesti pilon kőfelületein az utolsó simításokat végzik. A restaurálásra elszállított oroszlánszobrok ősszel térnek vissza, a hídpályát a tervek szerint idén decemberben adják vissza a forgalomnak.
Az építkezéseket a válság sem állította meg – Az Andrássy út első neoreneszánsz házai
2022. szeptember 29. 11:00
Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében.
Ma 75 éve adták be Budapesten az első kötelező oltást a tbc ellen – A morbus hungaricus még ma sem tűnt el
2022. szeptember 28. 9:00
Tüdőbaj, gümőkór, morbus hungaricus – mind egy sokáig szinte gyógyíthatatlan, és jórészt halálos betegség, a tbc nevei. Nem véletlen, hogy morbus hungaricusnak is ismerték e kórt, mivel itthon nagyon gyakori volt. Mára ugyan még nem sikerült teljesen legyőzni, de van ellene védőoltás, ami Magyarországon évtizedek óta kötelező. Budapesten 1947 szeptember végén vezették be, elsőként a XIII. kerületben.
Szerelmes verseiért rajongott a pesti közönség – 250 éve született Kisfaludy Sándor
2022. szeptember 27. 11:00
Méltó nyitánya volt a XIX. század magyar irodalmának Kisfaludy Sándor első kötete, a Himfy szerelmei – A kesergő szerelem című könyv, amely Budán jelent meg 1801-ben. A szenvedélyes szerelmi életét lírában megfogalmazó Kisfaludy már fiatalon nagy hatású tudóssá és irodalmárrá vált, a Magyar Tudós Társaság és a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta. Az ő támogatásával adta ki testvére, Kisfaludy Károly a magyar irodalmat népszerűsítő jeles évkönyvét, az Aurorát. Kisfaludy Sándor ma 250 éve született.
Az idén ünnepeljük az Országos Széchényi Könyvtár megalapításának 220. évfordulóját
2022. szeptember 26. 15:30
Több mint negyven évig vándorolt Széchényi Ferenc gróf adománya a Nemzeti Könyvtár 220 évvel ezelőtti megalapítását követően, mígnem állandó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeumba költözött. Később a gyűjteménynek innen is mennie kellett, cikkünkben bemutatjuk a különböző pesti helyszíneket.
A király ajándéka, avagy a tíz szobor legendája
2022. szeptember 25. 15:30
125 éve történt, hogy Ferenc József 1897. szeptember 25-én tíz szobrot ajándékozott Budapestnek. A szobrok nagy része mind a mai napig előkelő dísze a városnak, többször írtunk is már róluk. Most azonban annak jártunk utána, hogy mi késztethette Ferenc Józsefet az ajándékozásra.
Hamarosan eredeti külsejét mutatja majd a Vöröskereszt Egylet egykori székháza
2022. szeptember 24. 9:00
Az eredetileg Hauszmann Alajos, illetve Hültl Dezső által tervezett budavári épület újjáépítése 2021-ben kezdődött, nemrég pedig már a szerkezetépítési munkák is befejeződtek, így a tető és homlokzat építése mellett ősszel elindulnak a belső munkálatok. A Dísz tér 1–2. szám alatti ház rekonstrukciójával egy hetvenéves városképi seb gyógyulhat be.
Az utolsó nagy kolerajárvány
2022. szeptember 23. 11:00
Az utolsó nagyobb kolerajárvány 150 éve tört ki, és 1872 őszén elérte Pestet és Budát is. Leküzdéséhez sok mindent megpróbáltak, de így is sok ezer ember hunyt el a betegségben. A járvány elmúltával jelentős egészségügyi fejlesztések kezdődtek a fővárosban.
Utcát neveztek el a 150 éve született Richter Gedeonról Kőbányán
2022. szeptember 23. 9:00
Közterületet neveztek el a ma 150 éve született Richter Gedeonról, az ismert magyar gyógyszerészről, gyáralapítóról. Az ő nevét viseli a X. kerületi Vaspálya utca egy szakasza a Kőér utca és Noszlopy utca között. Az utca elején egy emlékművet is elhelyeztek.
A városfejlődést is segítette a Pest és Buda között 255 éve felállított hajóhíd
2022. szeptember 22. 13:00
Pest és Buda között közel 100 éven át egy 255 éve felállított hajóhíd biztosította a közlekedést. Ám az 1767-től használt hajóhidat húsz évvel később áthelyezték, nem mellesleg azért, mert új városrész építését tervezték a pesti városfalaktól északra. A híd az új helyén egészen a Lánchíd megnyitásáig, azaz 1849 végéig szolgálta a forgalmat.
Kossuth Lajos első köztéri szobra Budapesten – A zugligeti erdőben kell felkeresnünk a különleges alkotást
2022. szeptember 21. 11:00
Kevesen tudják, hogy a zugligeti Mátyás király út végén, az erdőben egy hatalmas talapzaton áll egy különleges, 110 éves Kossuth-szobor. Az egykori reformkori politikus születésének 220. évfordulóján felelevenítjük, hogy pontosan milyen körülmények között került a zugligeti erdőbe a műalkotás, és azt is megvizsgáljuk, hogy vajon tényleg ez volt-e az első köztéri Kossuth-szobor Budapesten.
Székelyföldről érkezett, és Budán lelt otthonra a 125 éve született Tamási Áron
2022. szeptember 20. 10:00
Tamási Áron író, az Ábel-trilógiák és számos remekmű szerzője Farkaslaka, Kolozsvár és Budapest között élt a második világháborúig. 1944-ben Budapestre költözött. Az ostromot barátoknál és Bajor Gizi színésznő otthonában vészelte át, majd megkapta Kádár Erzsébet festő és író Alkotás utcai bérlakását. Otthonában, ahol haláláig élt, született egyebek közt a Bölcső és Bagoly vagy egyik legérettebb műve, a Hazai tükör. Itt mondta tollba immár ágyban fekvő betegként befejezetlen önéletrajzi vallomását, a Vadrózsa ágát. A Kossuth- és négyszeres Baumgarten-díjas író 125 éve született.
Felavatták a Luther Otthon új épületét a XI. kerületben
2022. szeptember 19. 18:30
Megnyitotta kapuit a Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon új, százhúsz férőhelyes épülete a XI. kerületben, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházának telkén. A modern, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő felsőoktatási kollégium Lágymányoson, az egyetemek szomszédságában épült.
Nem érhette meg az Országház átadását a százhúsz éve elhunyt Steindl Imre
2022. szeptember 19. 12:30
Steindl Imre neve összeforrott fő művével, a budapesti Országházzal. A világ egyik legnagyobb parlamenti épületének köszönhetően a mestert az egyetemes művészettörténet is számontartja, ami kevés magyar építészről mondható el. Sokat kellett azonban dolgoznia, hogy idáig jusson, munkásságának főbb állomásai szerencsére ma is láthatók, és nagyrészt a fővárost ékesítik. Az alábbiakban bemutatjuk a kevésbé ismert budapesti épületeit is, így emlékezve az építészre halálának 120. évfordulóján.
Budapest székesfőváros megemlékezése Kossuth Lajos születésének centenáriumán
2022. szeptember 18. 18:00
Kossuth Lajos az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezetője volt. Már életében kultusz alakult ki körülötte, sok településen díszpolgárrá választották, itáliai otthonában is sokan felkeresték, 1894-es budapesti temetésén hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Születésének 100. évfordulóján, 1902. szeptember 19-én méltó módon kívánt megemlékezni róla az ország.
A pesti Duna-korzó pezsgésének festője – Vaszary János eddig nem ismert műveit először állították ki
2022. szeptember 17. 11:00
Budapesten is tanult, tanított, lakott és alkotott Vaszary János festőművész. Amikor a XX. század elején, házasságkötése után a budai Várnegyed melletti Attila útra költözött, már a magyar festészet egyik sztárjaként tartották őt számon. Képei között megjelenik a főváros ábrázolása is, többek között egyik újonnan felfedezett művén, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria most megnyílt Vaszary-kiállításán is láthatunk.
Szobortalanítás Budapesten – Harminc éve bontották el a szocialista korszak emlékműveit
2022. szeptember 16. 14:30
Harminc évvel ezelőtt kezdődött meg az elmúlt rendszerhez kötődő szobrok eltávolítása Budapest közterületeiről. A szocialista korszak idején emelt emlékműveket, köztük Marx és Engels, Lenin, Kun Béla szobrait a XXII. kerületben kialakított szoborparkba szállították, ahol szabadtéri kiállításon azóta is megtekinthetők.
Átadták a Mazsihisz Szeretetkórház felújított épületszárnyát
2022. szeptember 15. 18:00
Megújult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége fenntartásában működő Szeretetkórház Reichmann-szárnya. Az új, központi laboratórium önálló épületben kapott helyet, valamint új intézeti gyógyszertárral és egyéb kiszolgálóegységekkel bővült az intézmény.
A nyolcvan éve elhunyt Móricz Zsigmond pesti otthonai
2022. szeptember 15. 9:00
Az Üllői útról nemcsak Kosztolányi Dezső (Üllői úti fák), de Móricz Zsigmond is eszünkbe juthat. A XX. századi magyar realista prózairodalom egyik legnevesebb alkotója ugyanis húsz évig lakott Üllői úti otthonaiban, ahol olyan meghatározó művek születtek, mint a Tragédia vagy a Légy jó mindhalálig. Az író az első felesége öngyilkossága után a Fővám tér egyik bérházába költözött lányaival, majd rövid ideig a Bartók Béla út egy premodern stílusú házának lakásában élt. Móricz Zsigmond, akinek nevét köztéri alkotások, közintézmények, irodalmi ösztöndíj és számos közterület őrzi, nyolcvan éve hunyt el.
A Szabadtéri Színpad elődje volt: száz éve nyílt meg a Park mozi a Városmajorban
2022. szeptember 14. 17:00
Az elmúlt száz év alatt rengeteg minden változott a Városmajorban, de a kultúra és a garantált szórakozás mindvégig jelen volt, és a mai napig megtalálható a főváros első közparkjában. A Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, a szabadtéri Park mozi immár több mint száz éve nyílt meg itt, de ezt követően is nagyon érdekesen alakult a park sorsa. 1935-ben felépült a méltán híres színpad is, amely a környezetével együtt folyamatos átalakulásokon esett át az eltelt évszázadban, beleértve a legutóbbi időket is.
Felújították az angyalföldi Szent Mihály-templomot
2022. szeptember 14. 14:00
Befejeződött a XIII. kerületi Babér utcában álló Szent Mihály-templom külső felújítása. A neoromán stílusú, vöröses téglából és fehér kőből épült templom 1930-ban épült Foerk Ernő tervei szerint.
Hatvanöt éves a szélesvásznú pesti mozi: szovjet filmet mutatott be a Corvin
2022. szeptember 12. 14:00
Ma már természetes, hogy a moziban hatalmas a vásznon, akár 24 méter széles és 18 méter magas is lehet, térhatású hanggal vagy 3D-ben is nézhetjük a filmeket. Az 1950-es években azonban ez másképp volt még Magyarországon, a moziban a vásznak pár méter szélesek voltak csak. Az első szélesvásznú mozi a forradalom alatt megsérült és 1957-re újjáépített Corvin volt.
A Hegyvidék első gyöngyszemei – Hild József budai villái
2022. szeptember 11. 10:30
A XIX. század első felében növekedésnek indult Pestről egyre többen költöztek ki a budai hegyekbe, hiszen a forgalom és zsúfoltság helyett ott nyugalom és friss levegő várta őket. A nagyobb telkek szabadon álló, kertes villák építését is lehetővé tették, melyek közül sokat a korszak legtöbbet foglalkoztatott építésze, Hild József tervezett.
Nyolcvanöt éve épült a Horthy Miklós híd – A háború utáni újjáépítést követően Petőfi híd lett
2022. szeptember 10. 10:00
A Petőfi híd Budapest belvárosának talán legkevéssé ismert hídja. Nem egy látványos alkotás, nem fényképezgetik az idelátogató turisták, de mégis, közlekedési szempontból a város egyik legfontosabb átkelője. A hidat 85 évvel ezelőtt, 1937. szeptember 12-én adták át, akkor még Horthy Miklós hídként.
Móricz Zsigmondra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
2022. szeptember 9. 21:00
Móricz Zsigmond 1942. szeptember 5-én hunyt el 63 éves korában, halálának 80. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben. Az évfordulóra felújították a síremlékét is, amelyet jó barátja, Medgyessy Ferenc Kossuth-díjas szobrászművész készített 1952-ben.
A dualizmus kultúrpápájának nevezték – 125 éve halt meg Pulszky Ferenc
2022. szeptember 9. 10:30
Pulszky Ferenc negyedszázadon át volt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, és ott bábáskodott a korszakban létrejött többi múzeum megalapításánál. De Pulszky Ferenc sokkal több volt, mint a Magyar Nemzeti Múzeum talán legjelentősebb igazgatója, ő volt a dualizmus „kultúrpápája".
Befejeződött a bibliai teremtéstörténetet ábrázoló freskó felújítása a városmajori templomban
2022. szeptember 8. 17:00
Befejeződött a teremtés hét napját ábrázoló monumentális Aba-Novák Vilmos-freskó helyreállítása a városmajori templomban. A 160 négyzetméteres freskó a teremtést bemutató hét nagy képből és 42 kis méretű, biblikus témájú képből áll. Most már a hetedik napot ábrázoló rész is eredeti szépségében látható a mennyezeten.
Időutazás Klösz Györggyel – A régi Budapestet évtizedekig fotózta
2022. szeptember 7. 16:00
Fotós hagyatékának köszönhetően részletes képet kapunk az egyesítés utáni Budapest állapotáról, a város szerkezetéről, felépítéséről, a régi házakról, az épületek díszítéséről, az utcákon megjelenő emberekről, az öltözködésükről, életstílusukról, a magyar főváros mindennapi életéről. Klösz György városképei tárgyilagosak, mégis különleges esztétikai élményt nyújtanak, nélkülük teljesen másként tekintenénk a korabeli Budapestre. Az általa megörökített helyszíneket a Pestbuda fotográfusával kerestük fel, és videón mutatjuk be.
Ráépítettek két szintet, de még mindig üresen áll a belvárosi Főposta műemlék épülete
2022. szeptember 6. 15:00
Közel 150 évvel ezelőtt, 1873-ban készült el a Belvárosban a Magyar Királyi Főposta impozáns épülete. A három utca által határolt postapalota alaprajzát és költségtervét Koch Henrik, a belső udvar üvegtetejének terveit pedig Szkalnitzky Antal készítette. A Petőfi Sándor, a Párizsi és a Városház utcák által határolt műemlék épület is magántulajdonba került, s már több mint tíz évvel ezelőtt szállodává akarták alakíttatni, ám az egykori Főposta ma is használaton kívül van.
A Casanova-mítosztól Szent Erzsébet vándorbotjáig – A Batthyány tér és épületei
2022. szeptember 5. 14:30
Az Országházzal szemben, a Duna túloldalán fekvő Batthyány tér a budai Víziváros legforgalmasabb része. A jelenleg részfelújítás alatt álló tér épületei színes városképi együttest alkotnak: templom, vásárcsarnok, egykori fogadó, kolostorépület és kisebb lakóházak váltakozását láthatjuk. Fejlődését szolgálták kereskedők és egyházi rendek, állítólag innét menekült a nőcsábász Casanova, fontos összekötő pont volt Pesttel a második világégés után, ma pedig a felszín alatti közlekedést is segíti. Felidézzük múltjának főbb érdekességét.
Egy zseni első szárnypróbálgatásai – Lechner Ödön korai épületei
2022. szeptember 4. 11:00
Lechner Ödön a magyar építészeti formanyelvről lett igazán híres, amelyet a XIX. század utolsó évtizedétől kezdett alkalmazni. Tervezői pályája viszont már jóval korábban, az 1870-es évek legelején elindult, és szépen ívelt felfelé: százötven évvel ezelőtt egyszerre több épület is az ő elképzelése szerint valósult meg, bár még nem a később jellegzetessé váló stílusában. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhányat.
Több mint 300 éves ágyúgolyót találtak a Lánchíd és az Erzsébet híd között a Dunában
2022. szeptember 3. 10:00
A Duna Lánchíd és Erzsébet híd közötti medréből XVII. századi mozsárgolyót hoztak felszínre a tűzszerészek. A 30 centiméter átmérőjű ágyúgolyó pirotechnikai anyagot nem tartalmazott. A különleges lelet feltételezhetően Buda 1686-os ostroma óta szunnyadhatott a folyóban.
A Budavári Palota Zsigmond kori útját találták meg a régészek
2022. szeptember 2. 18:00
Luxemburgi Zsigmond korából származó, XV. század eleji út nagy felületű részletét tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budavári Palotánál, a Savoyai-terasz alatti területen. Középkori és a kora újkori rétegek is megfigyelhetők a feltárt útrészleten.
A Pestről Szolnokra vezető vasútvonal 175 éve nyílt meg
2022. szeptember 2. 9:00
Pestről 175 évvel ezelőtt már nem csak Vácra lehetett vasúton utazni, megnyílt ugyanis a Szolnokra vezető vonal is. Ez a dátum kevésbé közismert, mint az 1846-os, amely mint az első magyar vasút megnyitása ismert, valójában tévesen, mert akkor „csak” az első gőzvontatású vasútvonal nyílt meg. A szolnoki vonal 1847. szeptember 1-jei megnyitása legalább olyan fontos volt. Ugyanis ez Pestnek a kereskedelemben betöltött központi szerepét erősítette.
Kiváló építész, zseniális mérnök és nagy hatású tanár – Száz éve hunyt el Pecz Samu
2022. szeptember 1. 13:00
Kevés olyan építész élt Magyarországon, aki tervezőként és oktatóként is kimagasló teljesítményt nyújtott. Pecz Samu ilyen volt: a középkori formakincset felvonultató épületeiben bravúros mérnöki megoldásokat alkalmazott, ezek mellett műegyetemi tanárként építészhallgatók tömegeit vezette be a tervezés rejtelmeibe és a legjobbaknak irodájában is munkát adott. Fővárosunk olyan ikonikus épületei kerültek ki keze alól, mint a Központi Vásárcsarnok, a Szilágyi Dezső téri református templom vagy az Országos Levéltár.
A régészeti csudák országa – A világ ismét Budapestre figyel
2022. augusztus 31. 9:00
Közel 150 évvel ezelőtt Rómer Flóris, a magyar régészet atyja és Pulszky Ferenc múzeumigazgató vezetésével egy hatalmas régészeti kongresszust tartottak Budapesten. Idén, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között ismét Budapesten a világ archeológusainak szeme, miután több mint hatvan országból mintegy 2100 szakember részvételével itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének 28. találkozóját. Ez alkalomból egy kiállítás is nyílt „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel a Nemzeti Múzeum kerítésén, mely Budapest régészeti múltját és világhírét mutatja be.


