Keresés az archívumban

Az első műegyetemi építészdiploma birtokosának budapesti épületei 165 éve született Kiss István, aki elsőként kapott a Műegyetemen építészdiplomát 1880. február 27-én. Már fiatalon az Igazságügyi Minisztérium házi építője lett, és rövidre szabott élete folyamán számos jelentős épületet tervezett, melyeknek többsége ma már Magyarország határain kívül esik. Budapesten a legtöbb megvalósult épülete kórház, de épített néhány magánházat is. Most ezeket az épületeit mutatjuk be.
Száz éve repülhetünk utasként külföldre Budapestről Ma természetesnek tartjuk, hogy veszünk egy repülőjegyet, és egyszerűen csak felszállunk a repülőgépre. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy vajon mióta tehetjük ezt meg. Pedig most évfordulót ünnepelünk: utasszállító repülőgépre Budapesten 100 évvel ezelőtt szállhattak fel először elődeink. Azóta hatalmas fejlődésen ment át az iparág és a turizmus is: a járvány előtti évben közel 16 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren.
Molnár-C. Pál újabb műveivel találkozhatunk a belvárosi főplébánia-templomban Molnár-C. Pál újabb két festményét helyezték el a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban csütörtökön. Korábban ő készítette el a szentély felett lógó feszületet és a főoltárképet is, mivel azok a II. világháborúban megsemmisültek.
A Központi Vásárcsarnok – Videón a város értékei A Központi Vásárcsarnok, közkeletű nevén a Nagyvásárcsarnok ma Budapest egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága. Turisták tömegei keresik fel rendszeresen, hogy megismerjék Pecz Samu építész különleges alkotását és a csarnok semmi mással össze nem vethető sajátos hangulatát. Ezúttal a Pestbuda videós stábja is a Vámház körúti helyszínen járt, hogy bemutassuk a Nagycsarnok varázsát, Pecz Samu kivételes épületét, s egyben Budapest múltjának egy érdekes epizódját.
Restaurálják a krisztinavárosi Nepomuki Szent János-szobrot Felújítják a Horváth-kertben álló Nepomuki Szent János-szobrot. Az alkotás eredetije a XIX. század első felétől őrizte az Ördög-árok partját, ám a régi, megrongálódott szobrot a hatvanas években elbontották, helyette 1999-ben készült el a ma is látható szobor, amelynek azonban mára aktuálissá vált a restaurálása.
Ilyen lesz a Városháza Park – Kihirdették a tervpályázat eredményét Jövőre kezdődhet a Központi Városháza Károly körút felőli oldalán lévő, eddig parkolóként használt területet megújítása. A tavaly kiírt tervpályázat eredményét ma hirdették ki, a győztes terv alapján a mintegy 8000 négyzetméteres területen megőrzik a meglévő fákat, amelyek mellé újakat is ültetnek, számos új padot helyeznek ki, és lesznek csobogók is. A Városháza Park megújítása várhatóan 2024-re fejeződik be.
A Nemzeti Színház megpróbáltatásai – Számos épületben működött alapítása óta a nemzet teátruma 2002 óta áll és működik a Nemzeti Színház a Dunához közel eső, egykor vasúti csomópontnak helyet adó területen, a Rákóczi híd pesti oldalán. A helyszín is nagy változásoknak volt tanúja az elmúlt mintegy 200 év alatt, de a színház története sokkal fordulatosabban alakult. Mielőtt mostani otthonába költözött, számos épületben működött a társulat, kettőt ezek közül elbontottak, a többit eleve átmeneti megoldásként használták, közben pedig szinte évtizedenként felmerült az állandó otthon megépítésének gondolata, több alkalommal építészeti tervpályázatot is hirdettek. Más-más okokból, de ezek egyike sem jutott el a várt végkifejletig. Érdemes a meg nem valósult tervek és elképzelések ismertetésével felidézni a „Nemzeti” sorsának alakulását.
85 éve leplezték le Hadik András lovas szobrát a budai Várban A Csikós-szobrot is készítő ifjabb Vastagh György szobrászművész alkotását 1937-ben leplezték le az Úri utca és Szentháromság utca találkozásánál lévő kis téren az ország akkori vezetőinek jelenlétében. A Habsburg Birodalom egykori hadvezérének, Hadik Andrásnak és a 3. huszárezrednek emléket állító szoborhoz az ötvenes évek óta egy furcsa szokás is kötődik a ballagó műegyetemisták körében.
Méltó a főúri környezethez: 145 éve készült el az Ádám-palota és gyönyörű falfestményei A Nemzeti Múzeum szomszédságában, egy főúri palotának is beillő épületben 145 évvel ezelőtt, 1877 áprilisában már az utolsó simításokat végezték. Persze több ház is volt Budapesten, amely ezekben a napokban készült el, s az épület helyiségei már a lakók beköltözésére vártak, az Ádám-palota díszítésén azonban nem más dolgozott, mint a számos freskójáról ismert és híres Lotz Károly. A részleteit tekintve is gyönyörű, Múzeumkertre néző épület azóta is büszkén hirdeti az egykori alkotók tehetségét.
Új városközpont épül Zuglóban – Hamarosan elkezdődhet a Bosnyák tér és környezetének megújulása Hamarosan elkezdődhet a XIV. kerület főterének szánt Bosnyák tér megújulása. A tervek szerint nemcsak egy új városháza, szakrendelő és vásárcsarnok, hanem egy teljesen új negyed jön létre, és rehabilitálnák a Rákos-patak érintett szakaszát is. A korábban kiemeltté nyilvánított beruházás most kapott építési engedélyt.
Pestről Budára – Háborús sebesültek gyógyítására jött létre az Irgalmasrend kórháza A Betegápoló Irgalmasrend, amely több mint 370 éve érkezett hazánkba, elkötelezte magát a harcokban megsebesült katonák gyógyítása mellett, ezt a szolgálatot a rend tagjai a legmagasabb szinten teljesítették már a török háborúk idején is. Első hadikórházuk a volt Invalidus-házban, a mai Központi Városháza épületében nyílt meg az 1700-as években, majd Budán, a Frankel Leó úton alapítottak egy ispotályt. Ez az intézmény ma is működik Budai Irgalmasrendi Kórház néven.
Méhek a tetőn – Megújul a Postatakarékpénztár belső csarnoka A Szabadság tér szomszédságában a századfordulón felépült Postatakarékpénztárban már hónapok óta felújítási munkák folynak. Lechner Ödön fő művén kívül a mester három másik alkotása is helyreállítás alatt van: az Iparművészeti Múzeum, a Városliget melletti Sipeki Balás-villa és az Andrássy úti Drechsler-palota. Míg utóbbiak kívülről is látható, nagyobb volumenű változáson mennek keresztül, a Postatakarékpénztárnak a belső pénztárcsarnoka kapja vissza eredeti kupoláját. Egykoron ezt is a homlokzathoz hasonló fantáziadús ornamentika jellemezte, azonban a használat igényei szerint az idők során átalakították, de a történelem viharai sem kímélték.
Újabb négy zöld buszvárót alakítottak ki a Belvárosban Tovább bővült a növényekkel beültetett, illetve befuttatott buszvárók száma a Belvárosban. A Hild téren, a Szervita téren, a Podmaniczky téren és a Jászai Mari téren átadták a zöld várakozóhelyeket, így immár nyolc zöld buszváró van a Belvárosban.
Egy világhírű magyar márka – Száznegyven éves a Törley Pezsgőgyár A Törley pezsgő a mai napig az egyik leghíresebb magyar termék, az ünneplések szinte kötelező eleme hazánkban, és számos külföldi országban is jelen van a márka. Mint annyi minden, e gyár gyökerei is a XIX. század második felére, a dualizmus időszakára nyúlnak vissza: Törley József 1882-ben, tehát éppen száznegyven évvel ezelőtt alapította meg a budafoki üzemét. Nemcsak az ott készített ital képvisel azonban igen magas színvonalat, hanem a család budapesti épületei is.
Tébolydából oktatási intézmény – Hamarosan kezdődik a lipótmezei volt elmegyógyintézet átalakítása Egykor az ország egyik legjobb pszichiátriai intézetének tartották a lipótmezei elmegyógyintézetet. A hivatalosan Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek hívott intézményt 2007-ben zárták be. Két éve született a döntés, hogy a hatalmas épületegyüttesben oktatási-nevelési intézményt fognak kialakítani. Az ezzel járó átalakítási és felújítási munkálatok hamarosan megkezdődnek, mert a fejlesztést a kormány kedden kiemelt beruházássá nyilvánította.
Lipótvárosban működött az egyik első magyar gépgyár Pest egyik első gépgyára gyakorlatilag a József Hengermalom melléküzemágaként működött, majd gazdasági okok miatt lett önálló gyár, amely így a magyar ipar egyik első gépgyárává tudott válni 175 évvel ezelőtt. Sajnos nem volt hosszú életű, de a hatása jelentős volt.
Műterem a Belvárosban – A Strelisky fotográfusdinasztia Budapesten Strelisky Lipót az elsők között volt, aki az 1840-es években dagerrotípiával foglalkozott Budapesten. Dorottya utcai műtermében a kor politikusait, arisztokratáit, művészeit fotózta. Fia, a száz éve elhunyt Strelisky Sándor pedig az első fotós volt hazánkban, aki egy speciális technikával többszereplős fotográfiákat készített. A Strelisky-fotók ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, és segítik Budapest múltjának megismerését.
Kié a Duna-part? – A pesti és budai rakpartok funkciója az elmúlt kétszáz évben Mire valók a rakpartok, miért alakultak ki, hogyan használták őket a múltban? Kié a Duna-part, kit illet meg a használat joga? Mindezek a kérdések azért időszerűek, mert napvilágot látott az az elképzelés, hogy a pesti rakpartot a Lánchíd és az Erzsébet híd között végleg lezárják az autósok előtt.
Egy jó fekvésű műemlék hasznosítása – A régi budai városháza története Buda egyik legrégibb épülete a Szentháromság tér sarkán álló egykori városháza. Fennállásának nagy részében, közel két évszázadon keresztül eredeti funkciójának megfelelően használta a város vezetése, az utóbbi 150 évben azonban többször váltották egymást a tulajdonosai, és egymástól teljesen eltérő tevékenységeket folytattak a falai között.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Menedék a város szélén – 30 éve szűnt meg a Csúcs-hegyi turistaház Az egykor rendkívül jól felszerelt, manzárdtetős turistaház 1926 óta fogadta a kirándulókat és a máriaremetei zarándokokat, a harmincas években több ezer turista fordult meg benne évente. Bár a II. világháborús hanyatlás után felújították, és visszatértek a vendégek, a rendszerváltást már nem sikerült túlélnie: magánkézbe került, és 1992-ben lebontották. Helyét ma már csak egy emlékkő és a Menedékház utca elnevezése őrzi.
Kívül gótikus, belül magyaros – A Pénzügyminisztérium palotájának meglepő díszei A várbéli Szentháromság téren már évek óta nagy munka zajlik: helyreállítják a Pénzügyminisztérium egykori palotáját, mellyel egy gazdagon díszített, neogótikus épület születik újjá. Most arra világítunk rá, hogy a századfordulón mennyire áthatotta az építészeket – így a tervező Fellner Sándort is – a nemzeti érzés kifejezésének igénye. A Pénzügyminisztérium belső tereiben ugyanis rengeteg magyaros szecessziós részlet árulkodik erről.
Visszanyerte eredeti pompáját az egykori Belvárosi Kávéház a déli Klotild-palotában Az egykori Belvárosi Kávéház több évtizedes elfeledettség után Matild Café & Cabaret néven nyílik meg május 19-én a déli Klotild-palota épületében. A kétszintes, 300 férőhelyes kávéházat korabeli rajzok és fényképek alapján restaurálták.
A levegőből csodálhatjuk majd a várost – Ballon-kilátó nyílik a Városligetben Május elejétől egy több mint 100 méter magasra felemelkedő hőlégballonból is megcsodálhatjuk majd a fővárost, a városligeti Mimóza-dombon ugyanis üzembe helyezik a Ballon-kilátót, amely ritkaság lesz nemcsak hazánkban, de Közép-Európában is. A ballon régi hagyományt elevenít fel, hiszen az 1896-os millenniumi ünnepségek idején már működött egy hasonló eszköz a Ligetben.
Magyaros lelkület – A reneszánsz ihlette Pesterzsébet különleges iskolaépületét A pesterzsébeti Lázár Vilmos Általános Iskola jellegzetes épülete könnyen magára vonzza a figyelmet. Bár fekvése miatt meglehetősen kiesik a főváros vérkeringéséből, tervezője okán mégis szorosan kapcsolódik Budapest építészeti magas kultúrájába: a budavári Bécsi kapu, a Jókai-síremlék tervezője, Lechner Jenő alkotása ez is, aki a terveket 1916. április 11-én, tehát éppen 106 évvel ezelőtt véglegesítette.
Színházterem is volt az egykori Karátsonyi-palotában – 150 éve a királyi pár is járt Buda egyik legszebb főúri rezidenciáján A pesti főúri épületekben rendezett bálok és estélyek a fővárosi társasági élet megszokott eseményei közé tartoztak a XIX. század második felében. Színházi előadásra ritkábban került sor, s még ennél is ritkább megoldásnak számított, hogy az épületen belül szabályos színházat is kialakítsanak. A budai Karátsonyi-palota e ritka kivételek közé tartozott, ahol 150 évvel ezelőtt két vígjátékot is előadtak, amelyet Ferenc József és Erzsébet királyné is megtekintett.
Kezdődhet az építkezés a Gellért-hegyen – Megkapta az építési engedélyt a Mátyás Palota Egykor munkásőrbázis volt a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, ahol hamarosan a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. A tehetséggondozó központ új épületegyüttesének tervei a napokban kapták meg az építési engedélyt, így kezdődhet a Mátyás Palotának nevezett székház kivitelezése.
Elérte a legmagasabb pontját a Vöröskereszt-székház a budai Várban Bokrétaünnepet tartottak a budai Várban, az újjászülető volt Vöröskereszt-székházban, mivel az épület elérte a legmagasabb pontját. A második világháború pusztításai után lebontották a Hauszmann Alajos által tervezett Dísz téri palotát, ám a Nemzeti Hauszmann Program keretében most újra felépítik, a tartószerkezet mostanra készült el.
A pestiek kedvence volt a Városligeti-tó, de bűzös, nyákos vizére panaszkodtak a XIX. században A Városligeti-tó története jó ideig a vizének tisztaságáért vívott harc története is volt. A XIX. században sokáig nem tudták megoldani, hogy egészséges legyen a benne lévő víz, amelynek bűzösségéről, nyákosságáról számtalan cikk született. Most, hogy a napokban kipusztult a Városligeti-tó halállománya, felelevenítjük a küzdelmet, amelyet a városvezetők a víz tisztaságáért folytattak.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Magyar hajóval Pestről Párizsba – Széchenyi Ödön különleges utazása az 1867-es világkiállításra Hajóval elérni Nyugat-Európát: nagy álma volt ez a pesti kereskedelemnek a XIX. században. Azonban a Duna kelet felé folyt, és hiába jártak rajta gőzhajók, azok Nyugat-Európát nem érték el. Ezen akart változtatni Széchenyi Ödön, aki elsőként hajózott belvízi utakon Pestről Párizsba.
Szemétlerakóból lett a nemzet főtere – A Kossuth tér története Ha Budapest utcái, terei és épületei mesélni tudnának, izgalmas történetek kimeríthetetlen sokaságát hallhatnánk. Ez különösen igaz a főváros legimpozánsabb, a nemzeti emlékezet szempontjából legfontosabb köztereire. A Kossuth Lajos tér története regényeket megszégyenítően gazdag drámákban és fordulatokban, felemelő eseményekben és tragédiákban. Megérdemelten született róla nemrég egy igényes és tartalmas kiadvány nem kisebb céllal, minthogy végigvezessen bennünket a téren zajló fontosabb eseményeken, s közben megmutassa annak folyamatosan változó arculatát.
A budai Vártól a Kossuth térig – Több épület is otthont adott az országgyűléseknek a Parlament megépüléséig A Parlament Budapest ikonikus épületének és legismertebb jelképének számít, de bő 140 éve a fővárosiak még nem tudhatták, hogy pár évtizeden belül milyen gyönyörű látvány fogja őket fogadni a Duna-parton. Egy igen hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy a Steindl Imre által tervezett épületben ülhessen össze a magyar Országgyűlés 1902-től. Bemutatjuk, hogy Budapest mely helyszínein üléseztek Magyarország egykori parlamenti képviselői a XVIII. század vége óta.
Befejeződött a Kútvölgyi Kórház külső homlokzatának felújítása Megújult a Kútvölgyi Kórház külső homlokzata, illetve kicserélték a toronyépület nyílászáróit, és korszerűsítették a hűtési és fűtési rendszerét is. Ugyanakkor már folynak a belső felújítási munkálatok is.
70 éve hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzője Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
Főúri lakból a kultúra otthona – Fordulatos a története a belvárosi Károlyi-palotának A XX. század elején a lebontása is felmerült, kertjének helyén pedig Nemzeti Színház is épülhetett volna, a patinás klasszicista palota mégis megmenekült, és már évtizedek óta a kultúrát szolgálja. A Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó egykori Károlyi-palota most kezdődő felújítása apropóján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy a múlt század első felében mennyi változáson ment keresztül az épület: kívül és belül is történtek átalakítások.
Megmenekülhet a Merzse-mocsár Budapest utolsó mocsaras élőhelyét, a XVII. kerületben található Merzse-mocsarat évek óta a kiszáradás fenyegeti, hamarosan azonban terv készül a különleges terület megmentésére: árokrendszer kialakításával biztosítanák a természetvédelmi övezet vízpótlását.
A magyar építészet egyik legnagyobb csodája: ez derül ki az Országházról szóló könyvből Budapest s egyben Magyarország világszerte is leghíresebb épülete kétségkívül az Országház. Nem véletlenül született róla temérdek könyv, tudományos vagy épp szórakoztató irodalom, dokumentumfilm. A parlamenti képviselők minden választás után – így várhatóan idén is – diadalittasan vonulnak ebbe a párját ritkító épületbe, s ámulattal felfedezik fel a csodáit. Mi most egy nagyszabású könyvet ismertetve mutatjuk be felépítésének történetét.
Ötven évvel ezelőtt történt: súlyos vízhiány Budapesten A mostani aszályhoz hasonlóan ötven éve is jelentős vízhiány sújtotta Magyarországot és benne Budapestet, amelyet tovább súlyosbított az elöregedett vízvezeték-hálózat és a rendszeres csőtörések is. A helyzet 1971–1972-ben annyira kritikus volt, hogy az ipari üzemek vízfogyasztását korlátozták, és a lakosság is megérezte a vízhiányt, sok helyen ugyanis nem folyt víz a csapokból, így egy ideig lajtos kocsikkal kellett biztosítani a vízellátást.
Értékes leletek kerültek elő a Budavári Palotában folyó kutatások során Különleges leletekre bukkantak a Budavári Palota falkutatása és alapfeltárása során. A most előkerült töredékek, fal- és csempedarabok azért jelentősek, mert segíthetnek meghatározni, hogy milyen is volt pontosan a Hauszmann Alajos tervei alapján a múlt századfordulón kibővített palota.
Megújul a Városmajor: nagyobb zöld felület és egy tó is lesz a parkban A megújuló Városmajor a most kihirdetett győztes terv alapján egyszerre lesz természetközeli pihenőkert, zöld tisztásokkal, napozóréttel és játszóterekkel, közösségi sportpályákkal felszerelt családbarát szabadidőpark. A burkolt felületek csökkentésével 240 év után először nő a park területe: 15 ezer négyzetméterrel több lesz a zöld. A tervekben egy tó is szerepel, amelyet a templom mögött alakítanának ki.
Munkásszállóból irodaház – Még idén elkészülhet az egykori Postás Hotel felújítása Az Ecseri úti metrómegállónál, az Üllői út 114–116. szám alatt toronyház magasodik az ég felé. Egykor a fejlődő posta munkaerőigénye hívta életre az épületkomplexumot, amely modern, gépesített postahivatal, munkásszálló és oktatási központ volt egyben. A torony fél évszázad után most funkciót vált, és a jelenleg is zajló felújítást követően, várhatóan még idén irodaházként nyit újra.
Szerelem a Belvárosban – Így élt Ady és Csinszka az V. kerületben Ady és Csinszka 1917-ben költözött Budapest belvárosába, az V. kerületi Veres Pálné utca 4–6. szám alatti ötemeletes bérház egyik első emeleti, utcára néző lakásba. Ez volt a költő utolsó otthona. Ady születésének 100. évfordulója alkalmából 1977-ben egy emlékmúzeumot alakítottak itt ki, azóta bárki megtekintheti, milyen körülmények között élt a magyar irodalom egyik leghíresebb szerelmespárja. Ady és Csinszka egykori közös lakását nemrég felújították, az emlékmúzeum látnivalóit is bővítették.
Farkas-erdő, a mókusok földje – Újpest is tartogat meglepetéseket Az újpesti Farkas-erdő egy nagyszerű kirándulóhely az újpesti lakosok számára, de a távolabbi kerületekből is érdemes ellátogatni ide, ha egy könnyed, erdőlakó állatokban gazdag sétára vágyunk. Ám ennél azért árnyaltabb a kép, mert nádas, fenyves, valamint tájékoztató táblák és rengeteg kihelyezett erdei bútor várja a látogatókat.
A Margit híd – Videón a város értékei A Margit híd Budapest egyik legszebb hídja. Idén ünnepeljük a 150 éves évfordulóját annak a fontos eseménynek, hogy 1872-ben megkezdődött az építése, egy francia mérnök tervei szerint. A Lánchíd után ez volt Budapest második átkelője, amely összekötötte a két városrészt a Duna fölött. Pest-budai történetek című sorozatunkban videón mutatjuk be a város értékeit és érdekességeit.
Megmutatjuk, hogy milyen lesz a megújuló Nyugati pályaudvar Egy világhírű brit építésziroda nyerte meg a Nyugati pályaudvarra és környezetének fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A zsűri azért döntött így, mert az új terv tiszteli Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe – hangzott el a mai eredményhirdetés után.
Az első budapesti Duna-hidakat külföldiek tervezték – Angol és francia mérnökök kapták a megbízást Bár a hídépítésnek nagy hagyományai vannak Budapesten, a XIX. században jó ideig nem volt itthon megfelelő szaktudás és technológia ehhez a munkához. Külföldi mérnökök építették eredetileg a Lánchidat, a Margit hidat és a vasúti hidat is. Az első teljesen magyar dunai átkelő a Ferenc József híd volt, amely az ezeréves Magyarország ünnepére, a millenniumra készült el 1896-ban.
A Kerepesi úttól a Rákóczi hídig – Húsz éve nyílt meg az új Nemzeti Színház A magyar nyelvű színjátszás igénye hívta életre a reformkorban a Nemzeti Színházat, amelynek igencsak hányatott sorsa volt: évtizedekig a mai Astoriánál működött, majd a Blaha Lujza téren talált otthonra, de első épületét lebontották, a másodikat pedig felrobbantották. Végleges helyét tervezték többek között az Erzsébet térre, a Városligetbe, végül az elmaradt világkiállítás egyik telkén épült fel, a pesti Duna-parton, a Lágymányosi hídnál. Húsz évvel ezelőtt adták át.
Szecessziós budai házban nyílt meg az Egyszülős Központ Egy szép szecessziós házban, egy egykori bankfiók földszinti irodáinak helyén alakították ki az új budai Egyszülős Központot. A családokat segítő intézmény hétfőn nyitotta meg kapuit a XII. kerületi Magyar jakobinusok terén.