Keresés az archívumban

Már ötven évvel ezelőtt konkrét tervek születtek a mai Rákóczi hídra A volt Lágymányosi, ma Rákóczi híd helyére már az 1970-es években hidat terveztek, pályázatot is kiírtak a feladatra. A győztes terv egy betonhíd lett volna, de az elképzelések később változtak mind a híd szerkezetével, mind a szerepével kapcsolatban, így a hídépítés végül csak évtizedekkel később valósult meg, egészen más formában. Az első pályázat eredményét 50 éve, 1972 májusában mutatták be a nagyközönségnek.
Erőd a város felett – A Citadella valódi története és közkeletű tévedések Egy külföldi turista talán el sem hiszi, hogy a Gellért-hegyet nem emberi kéz alkotta. A város közepén magasodva lenyűgöző kilátást kínál, és így kézenfekvő lehet a gondolat, hogy idegenforgalmi céllal építettük. Pedig a természet ajándékáról van szó, és a kilátást nemcsak a gyönyörködtetésre, hanem hadászati célokra is fel lehetett használni. Ez indokolta egy erődítmény építését a hegytetőre, melyet Citadellának neveztek el. Az építmény a Várkapitányság révén teljesen újjászületik, a jelenleg zajló munkálatokat most alkalmunk nyílt megtekinteni.
150 éve született Telcs Ede, aki a szobrászat több ágában is mesterműveket alkotott Telcs Ede a magyar szobrászat kiemelkedő alakja, budapesti művei között a reprezentatív köztéri emlékmű, a síremlék és az épületplasztika is megtalálható. A magyar fővárost díszítő műveit javarészt a Városligetben és a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, valamint a Belvárosban helyezték el. Munkássága összeforrt a világvárossá fejlődő Budapest jeles személyiségeinek életével, a legszorosabban Alpár Ignác építészével.
Eredeti díszkandallók kerültek elő a Budavári Palota kutatása során Újabb értékes leletekre bukkantak a Várkapitányság szakemberei a Budavári Palotában végzett kutatások során, ugyanis többek között megtalálták a krisztinavárosi szárnyban lévő egykori Andrássy- illetve Deák-előcsarnokok díszkandallóinak darabjai mellett a királyi és a fejedelmi lakosztály közötti ebédlő márványkandallójának darabját is. A leletek jelentősen hozzájárulhatnak majd a minél hitelesebb rekonstrukcióhoz, mivel a kandallók mindig összhangban voltak az adott helyiséggel, így fontos támpontot tudnak nyújtani.
115 éve adták át a Zeneakadémia új épületét A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri palotáját éppen 115 éve, 1907. május 12-én adták át. A zeneművészet egyik legfontosabb épülete a kiváló építészpáros, Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján készült, de a kor kiemelkedő iparosai is kivették részüket a munkálatokból. Az építészek évekig dolgoztak a terveken, hogy a megrendelő által megfogalmazott igény szerint magyaros elemekkel díszített modern épületet emeljenek.
Nagy idők tanúi – Több mint 800 éves piactér és egy középkori lakóház Óbudán Óbuda középkori piaca mellett egykor házak sora állt. A mai óbudai zsinagóga közelében lévő területen álló hajdani házak közül ma is látható egy eredeti formájában helyreállított épület. Ferenc deák háza ma Óbuda legrégebbi, épségben megmaradt lakóházának számít, amely számos érdekes történet mesél a látogatóknak, és amelyben egykoron még sörfőzde is működött.
Középkori pincére bukkantak Budapest határában A főváros III. kerülete és Budakalász határában, a Barát-patak mellett több őskori lelet mellett előkerült egy középkori pince maradványa is. A pince feltehetőleg a középkori Kissing faluhoz tartozhatott, és valószínűleg a XIII. és XV. század között használhatták.
Újbudától a Vérmezőig – 110 éve született Ottlik Géza Ma 110 éve született Ottlik Géza, Kossuth- és József Attila-díjas író, a kultikus jelentőségű Iskola a határon szerzője, világhírű irodalmi alkotások fordítója, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja. Ottlik a kadétiskola elvégzése után Pasaréten élt, a kommunista diktatúra idején néhány évre elköltözött a fővárosból, majd 1958-tól 1990-es haláláig az Attila úton lakott, szemben az általa rajongásig szeretett Vérmezővel. Írói nagyságának állít emléket az Újbudán kialakított Ottlik-kert a Kosztolányi Dezső tér tőszomszédságában.
Színes mementó egy zseniális építészről – A Postapalota lett Sándy Gyula fő műve Egy nagy múltú város építészeti örökségének darabjait felkutatni és szemügyre venni örök turisztikai sláger. Budapest ezen a területen leginkább a dualizmus kori és a két világháború közötti hagyatékával emelkedik ki: Ybl Miklós, Steindl Imre vagy Lechner Ödön nevével jóformán mindenki találkozik, de ha mélyebbre ásunk, felsorolni is képtelenség, hány méltatlanul kevésbé ismert tehetség járult hozzá a magyar főváros ékesítéséhez. A Széll Kálmán tér délnyugati oldalát díszítő Budai Postapalota épülete is egy ilyen zsenihez kötődik: Sándy Gyula életéről és munkásságáról született idén egy szakmai és laikus szemszögből egyaránt figyelemre méltó kötet.
Felavatták a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben Szombaton felavatták a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet. Az emlékmű felállításával – amelyen 124 hősi halott neve szerepel – azok előtt tisztelegnek, akik kötelességük teljesítése közben hunytak el.
Kilencven éve helyezték el az első 0-s kilométerkövet a Clark Ádám téren Minden út a Lánchídhoz vezet. Ez a mondás annyiban igaz, hogy a Budapestről induló főutak kilométerben számított hosszát innen, a Lánchídtól, pontosabban a budai oldalon lévő Clark Ádám tértől mérik. Ennek jelzésére 90 évvel ezelőtt, 1932. május 7-én avatták fel itt az első 0-s kilométerkövet.
Visszakerült helyére a restaurált krisztinavárosi Immaculata-szobor – Eredetijét 320 éve állították Újabb nagy múltú szobor újult meg a fővárosban: a 320 éve, 1702-ben fogadalomból állított krisztinavárosi Immaculata–szobrot – Budapest legrégibb köztéri szobrát – ugyan 1928 óta másolat helyettesíti, időközben ez az alkotás is restaurálásra szorult. A munkát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén végezték el a közelmúltban, tegnap pedig visszahelyezték a szobrot a Krisztina téri felállítási helyére.
Holnaptól ismét járnak a nosztalgiavillamosok Budapest arculatához hozzátartoznak a régi villamosok. Szombattól ismét lesz nosztalgiavillamos, a járművek a Belváros és Óbuda között fognak közlekedni.
Az első műegyetemi építészdiploma birtokosának budapesti épületei 165 éve született Kiss István, aki elsőként kapott a Műegyetemen építészdiplomát 1880. február 27-én. Már fiatalon az Igazságügyi Minisztérium házi építője lett, és rövidre szabott élete folyamán számos jelentős épületet tervezett, melyeknek többsége ma már Magyarország határain kívül esik. Budapesten a legtöbb megvalósult épülete kórház, de épített néhány magánházat is. Most ezeket az épületeit mutatjuk be.
Újabb műemlékekkel gazdagodott Budapest Egy XIII. kerületi ingatlan és egy XXI. kerületi épületegyüttest nyilvánítottak műemlékké, ezzel tovább bővült a fővárosban lévő műemlékek listája. A múlt hét pénteken megjelent Magyar Közlönyben számos vidéki ingatlan mellett a Kartács utca 20. alatti lakóház, illetve a Kvassay híd szomszédságában lévő Kvassay-zsilip kiszolgálóépületei kaptak műemléki védelmet.
Száz éve repülhetünk utasként külföldre Budapestről Ma természetesnek tartjuk, hogy veszünk egy repülőjegyet, és egyszerűen csak felszállunk a repülőgépre. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy vajon mióta tehetjük ezt meg. Pedig most évfordulót ünnepelünk: utasszállító repülőgépre Budapesten 100 évvel ezelőtt szállhattak fel először elődeink. Azóta hatalmas fejlődésen ment át az iparág és a turizmus is: a járvány előtti évben közel 16 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren.
Molnár-C. Pál újabb műveivel találkozhatunk a belvárosi főplébánia-templomban Molnár-C. Pál újabb két festményét helyezték el a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban csütörtökön. Korábban ő készítette el a szentély felett lógó feszületet és a főoltárképet is, mivel azok a II. világháborúban megsemmisültek.
A nagy változások előtt – Budapest a kiegyezés idején Az 1867-ben létrejött osztrák–magyar kiegyezés hazánk egyik virágkorát indította el. A 155 évvel ezelőtti egyezmény értelmében duális rendszer jött létre – innen származik a közkeletű dualizmus szavunk, mellyel az 1918-ig terjedő korszakot szoktuk jellemezni. Ez a felívelő éra nagy változásokat tartogatott magában: az iparosodás hatására egyre többen költöztek a városokba, különösen Budapest népessége nőtt robbanásszerűen. De milyen is volt a főváros az 1860-as évek második felében?
A Központi Vásárcsarnok – Videón a város értékei A Központi Vásárcsarnok, közkeletű nevén a Nagyvásárcsarnok ma Budapest egyik leglátogatottabb idegenforgalmi látványossága. Turisták tömegei keresik fel rendszeresen, hogy megismerjék Pecz Samu építész különleges alkotását és a csarnok semmi mással össze nem vethető sajátos hangulatát. Ezúttal a Pestbuda videós stábja is a Vámház körúti helyszínen járt, hogy bemutassuk a Nagycsarnok varázsát, Pecz Samu kivételes épületét, s egyben Budapest múltjának egy érdekes epizódját.
Restaurálják a krisztinavárosi Nepomuki Szent János-szobrot Felújítják a Horváth-kertben álló Nepomuki Szent János-szobrot. Az alkotás eredetije a XIX. század első felétől őrizte az Ördög-árok partját, ám a régi, megrongálódott szobrot a hatvanas években elbontották, helyette 1999-ben készült el a ma is látható szobor, amelynek azonban mára aktuálissá vált a restaurálása.
A Nemzeti Színház megpróbáltatásai – Számos épületben működött alapítása óta a nemzet teátruma 2002 óta áll és működik a Nemzeti Színház a Dunához közel eső, egykor vasúti csomópontnak helyet adó területen, a Rákóczi híd pesti oldalán. A helyszín is nagy változásoknak volt tanúja az elmúlt mintegy 200 év alatt, de a színház története sokkal fordulatosabban alakult. Mielőtt mostani otthonába költözött, számos épületben működött a társulat, kettőt ezek közül elbontottak, a többit eleve átmeneti megoldásként használták, közben pedig szinte évtizedenként felmerült az állandó otthon megépítésének gondolata, több alkalommal építészeti tervpályázatot is hirdettek. Más-más okokból, de ezek egyike sem jutott el a várt végkifejletig. Érdemes a meg nem valósult tervek és elképzelések ismertetésével felidézni a „Nemzeti” sorsának alakulását.
Középkori temetőre bukkanhattak a régészek a XI. kerületben Az őskori nyomok között feltehetően középkori temetkezéseket találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budafoki út mellett Újbudán. A területen korábban is előkerültek már kőkorszaki leletek és épületek nyomai, most valószínűleg a középkorban elpusztult Kocsola falu egykori temetőjére sikerült rábukkanni.
85 éve leplezték le Hadik András lovas szobrát a budai Várban A Csikós-szobrot is készítő ifjabb Vastagh György szobrászművész alkotását 1937-ben leplezték le az Úri utca és Szentháromság utca találkozásánál lévő kis téren az ország akkori vezetőinek jelenlétében. A Habsburg Birodalom egykori hadvezérének, Hadik Andrásnak és a 3. huszárezrednek emléket állító szoborhoz az ötvenes évek óta egy furcsa szokás is kötődik a ballagó műegyetemisták körében.
Méltó a főúri környezethez: 145 éve készült el az Ádám-palota és gyönyörű falfestményei A Nemzeti Múzeum szomszédságában, egy főúri palotának is beillő épületben 145 évvel ezelőtt, 1877 áprilisában már az utolsó simításokat végezték. Persze több ház is volt Budapesten, amely ezekben a napokban készült el, s az épület helyiségei már a lakók beköltözésére vártak, az Ádám-palota díszítésén azonban nem más dolgozott, mint a számos freskójáról ismert és híres Lotz Károly. A részleteit tekintve is gyönyörű, Múzeumkertre néző épület azóta is büszkén hirdeti az egykori alkotók tehetségét.
Új városközpont épül Zuglóban – Hamarosan elkezdődhet a Bosnyák tér és környezetének megújulása Hamarosan elkezdődhet a XIV. kerület főterének szánt Bosnyák tér megújulása. A tervek szerint nemcsak egy új városháza, szakrendelő és vásárcsarnok, hanem egy teljesen új negyed jön létre, és rehabilitálnák a Rákos-patak érintett szakaszát is. A korábban kiemeltté nyilvánított beruházás most kapott építési engedélyt.
Pestről Budára – Háborús sebesültek gyógyítására jött létre az Irgalmasrend kórháza A Betegápoló Irgalmasrend, amely több mint 370 éve érkezett hazánkba, elkötelezte magát a harcokban megsebesült katonák gyógyítása mellett, ezt a szolgálatot a rend tagjai a legmagasabb szinten teljesítették már a török háborúk idején is. Első hadikórházuk a volt Invalidus-házban, a mai Központi Városháza épületében nyílt meg az 1700-as években, majd Budán, a Frankel Leó úton alapítottak egy ispotályt. Ez az intézmény ma is működik Budai Irgalmasrendi Kórház néven.
Méhek a tetőn – Megújul a Postatakarékpénztár belső csarnoka A Szabadság tér szomszédságában a századfordulón felépült Postatakarékpénztárban már hónapok óta felújítási munkák folynak. Lechner Ödön fő művén kívül a mester három másik alkotása is helyreállítás alatt van: az Iparművészeti Múzeum, a Városliget melletti Sipeki Balás-villa és az Andrássy úti Drechsler-palota. Míg utóbbiak kívülről is látható, nagyobb volumenű változáson mennek keresztül, a Postatakarékpénztárnak a belső pénztárcsarnoka kapja vissza eredeti kupoláját. Egykoron ezt is a homlokzathoz hasonló fantáziadús ornamentika jellemezte, azonban a használat igényei szerint az idők során átalakították, de a történelem viharai sem kímélték.
A forradalom és a szerelem kertje – Múzeumkerti kalauz másként A Belváros egyik leghangulatosabb szabadtéri helyszíne a Múzeumkert, amely pár éve ismét teljes pompájában tündököl: szobrait, emléktábláit fürkészve, vagy a múzeum lépcsőjén, a padok egyikén megpihenve eszünkbe juthat, milyen gazdag múltja van ennek a különleges történelmi helyszínnek. E rendkívüli gazdagságot mutatja be egy hiánypótló kiadvány, a Múzeumkerti kalauz, mely címéhez méltóan végigkalauzol bennünket a kerten, felidézve a múltbéli eseményeket, számos meglepetést tartogatva az olvasónak.
Hatvan évvel ezelőtt is válaszút előtt állt Budapest – A főváros közlekedése az 1960-as években Budapest közlekedése 60 évvel ezelőtt is válaszút előtt állt. A szakemberek olyan kérdésekre keresték a választ, hogy mennyire kell fejleszteni az addigra elavult tömegközlekedési hálózatot, hogyan kell a várost felkészíteni a várható autóforgalomra. E döntések meghozatalát tanulmányok is segítették. Egy 60 éve megjelent munka alapján mutatjuk be Budapest akkori közlekedési dilemmáit.
Hamarosan visszakapja díszes kupoláit a Károly körúti műemlék épület Hamarosan visszaépítik a Károly körút 3/A szám alatti szecessziós bérház impozáns tetőzetét. A századforduló után készült ház teteje a második világháborúban megsérült, és később leegyszerűsítve állították helyre. A napjainkban a Belvárosi Színháznak is otthont adó épület tetőrekonstrukcióját egy múlt héten megjelent kormányrendelet tette kiemelt beruházássá.
Újabb négy zöld buszvárót alakítottak ki a Belvárosban Tovább bővült a növényekkel beültetett, illetve befuttatott buszvárók száma a Belvárosban. A Hild téren, a Szervita téren, a Podmaniczky téren és a Jászai Mari téren átadták a zöld várakozóhelyeket, így immár nyolc zöld buszváró van a Belvárosban.
Tébolydából oktatási intézmény – Hamarosan kezdődik a lipótmezei volt elmegyógyintézet átalakítása Egykor az ország egyik legjobb pszichiátriai intézetének tartották a lipótmezei elmegyógyintézetet. A hivatalosan Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek hívott intézményt 2007-ben zárták be. Két éve született a döntés, hogy a hatalmas épületegyüttesben oktatási-nevelési intézményt fognak kialakítani. Az ezzel járó átalakítási és felújítási munkálatok hamarosan megkezdődnek, mert a fejlesztést a kormány kedden kiemelt beruházássá nyilvánította.
Pestről Konstantinápolyig – Kiállítás a dunai hajózásról Egy olyan kiállítást lehet megtekinteni a Gül Baba türbében, amely a XIX. század egyik legnagyobb vállalkozásának, a Duna keleti megnyitásának állít emléket. A tárgyak között láthatjuk annak a csónaknak, a Juliettának a modelljét, amelynek eredetijét Széchenyi István és útitársai használták, amikor egy lakóhajón, az erre a célra épített Desdemonán 1830-ban végigjárták a Dunát, felmérve a hajózás előtti nehézségeket.
Műterem a Belvárosban – A Strelisky fotográfusdinasztia Budapesten Strelisky Lipót az elsők között volt, aki az 1840-es években dagerrotípiával foglalkozott Budapesten. Dorottya utcai műtermében a kor politikusait, arisztokratáit, művészeit fotózta. Fia, a száz éve elhunyt Strelisky Sándor pedig az első fotós volt hazánkban, aki egy speciális technikával többszereplős fotográfiákat készített. A Strelisky-fotók ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, és segítik Budapest múltjának megismerését.
Futókörrel gazdagodott a Belváros Futókört alakítottak ki a belvárosi Olimpia park körül. Az új futókör napelemes, LED-kijelzős sebességmutató táblával, nyújtókorlátokkal, értékmegőrzővel és ivókúttal várja a futni vágyókat.
Kié a Duna-part? – A pesti és budai rakpartok funkciója az elmúlt kétszáz évben Mire valók a rakpartok, miért alakultak ki, hogyan használták őket a múltban? Kié a Duna-part, kit illet meg a használat joga? Mindezek a kérdések azért időszerűek, mert napvilágot látott az az elképzelés, hogy a pesti rakpartot a Lánchíd és az Erzsébet híd között végleg lezárják az autósok előtt.
Egy jó fekvésű műemlék hasznosítása – A régi budai városháza története Buda egyik legrégibb épülete a Szentháromság tér sarkán álló egykori városháza. Fennállásának nagy részében, közel két évszázadon keresztül eredeti funkciójának megfelelően használta a város vezetése, az utóbbi 150 évben azonban többször váltották egymást a tulajdonosai, és egymástól teljesen eltérő tevékenységeket folytattak a falai között.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Menedék a város szélén – 30 éve szűnt meg a Csúcs-hegyi turistaház Az egykor rendkívül jól felszerelt, manzárdtetős turistaház 1926 óta fogadta a kirándulókat és a máriaremetei zarándokokat, a harmincas években több ezer turista fordult meg benne évente. Bár a II. világháborús hanyatlás után felújították, és visszatértek a vendégek, a rendszerváltást már nem sikerült túlélnie: magánkézbe került, és 1992-ben lebontották. Helyét ma már csak egy emlékkő és a Menedékház utca elnevezése őrzi.
Kivágják Óbudán a Pók utcai nyárfasort, őshonos fákat ültetnek a helyére Kivágnak az óbudai Pók utca mentén 96 beteg, életveszélyes nyárfát, amelyek helyére nagy termetű és nagy lombkoronájú őshonos fákat ültetnek. A munkálatok most áprilisban, illetve ősszel zajlanak majd.
Helyreállították a Golgota téri kálváriát Még a századforduló előtt épült a józsefvárosi Golgota téren lévő kálvária, amit 1971-ben elbontottak, a kápolnát pedig felrobbantották. Az elmúlt években sikerült helyreállítani a kálvária stációit, amelyeket ma, nagypénteken adtak át.
Kívül gótikus, belül magyaros – A Pénzügyminisztérium palotájának meglepő díszei A várbéli Szentháromság téren már évek óta nagy munka zajlik: helyreállítják a Pénzügyminisztérium egykori palotáját, mellyel egy gazdagon díszített, neogótikus épület születik újjá. Most arra világítunk rá, hogy a századfordulón mennyire áthatotta az építészeket – így a tervező Fellner Sándort is – a nemzeti érzés kifejezésének igénye. A Pénzügyminisztérium belső tereiben ugyanis rengeteg magyaros szecessziós részlet árulkodik erről.
Visszanyerte eredeti pompáját az egykori Belvárosi Kávéház a déli Klotild-palotában Az egykori Belvárosi Kávéház több évtizedes elfeledettség után Matild Café & Cabaret néven nyílik meg május 19-én a déli Klotild-palota épületében. A kétszintes, 300 férőhelyes kávéházat korabeli rajzok és fényképek alapján restaurálták.
Budapest légi kapuja – Így bővült ki 25 évvel ezelőtt a Ferihegyi repülőtér Budapest légi kapuja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A köznyelvben a régebbi neve után Ferihegyi reptérnek is nevezett légikikötő története igen kalandos, hiszen még a háború előtt kezdték tervezni, de csak utána adták át. A reptér életében több jelentős változás is történt azóta, ilyen volt a 2B terminál építése, ami éppen 25 évvel ezelőtt kezdődött.
A református egyetem költözik be az egykori BÁV-székházba A Károli Gáspár Református Egyetem költözik be az egykori ferencvárosi BÁV-székházba. Az elképzelés szerint az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Pszichológiai Intézet és a Rektori Hivatal új otthonául szolgálna a IX. kerületi műemléki épület. A cél az egyetem fejlesztése és a korszerű oktatási környezet megteremtése.
A levegőből csodálhatjuk majd a várost – Ballon-kilátó nyílik a Városligetben Május elejétől egy több mint 100 méter magasra felemelkedő hőlégballonból is megcsodálhatjuk majd a fővárost, a városligeti Mimóza-dombon ugyanis üzembe helyezik a Ballon-kilátót, amely ritkaság lesz nemcsak hazánkban, de Közép-Európában is. A ballon régi hagyományt elevenít fel, hiszen az 1896-os millenniumi ünnepségek idején már működött egy hasonló eszköz a Ligetben.
120 éve nyílt meg a Batthyány téri vásárcsarnok Buda első vásárcsarnoka 1902-ben nyílt meg az akkori Bomba, a mai Batthyány téren. Az épület egy nagy vásárcsarnok-építési program részeként valósult meg egykor, és bár ma már inkább üzletközpont, hosszú története során felmerült az is, hogy teniszcsarnokká alakítják.
Magyaros lelkület – A reneszánsz ihlette Pesterzsébet különleges iskolaépületét A pesterzsébeti Lázár Vilmos Általános Iskola jellegzetes épülete könnyen magára vonzza a figyelmet. Bár fekvése miatt meglehetősen kiesik a főváros vérkeringéséből, tervezője okán mégis szorosan kapcsolódik Budapest építészeti magas kultúrájába: a budavári Bécsi kapu, a Jókai-síremlék tervezője, Lechner Jenő alkotása ez is, aki a terveket 1916. április 11-én, tehát éppen 106 évvel ezelőtt véglegesítette.
Állami mélygarázsokat árvereznek a Mammut I.-ben A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ I. épületének parkolójaként használatosak azok az ingatlanok, amelyeket árverésen hirdetett meg a magyar állam.
Színházterem is volt az egykori Karátsonyi-palotában – 150 éve a királyi pár is járt Buda egyik legszebb főúri rezidenciáján A pesti főúri épületekben rendezett bálok és estélyek a fővárosi társasági élet megszokott eseményei közé tartoztak a XIX. század második felében. Színházi előadásra ritkábban került sor, s még ennél is ritkább megoldásnak számított, hogy az épületen belül szabályos színházat is kialakítsanak. A budai Karátsonyi-palota e ritka kivételek közé tartozott, ahol 150 évvel ezelőtt két vígjátékot is előadtak, amelyet Ferenc József és Erzsébet királyné is megtekintett.