
Keresés az archívumban
Közel száznyolcvan épület kerülne helyi védelem alá a fővárosban egy tervezet szerint
2022. január 13. 12:30
Elsősorban az 1945 és 1980 között épült, köztük budavári lakóházakat, két lakótelepet, két egykori pártházat és egy munkásszállót is helyi védelem alá helyezne a Fővárosi Önkormányzat egy új tervezet szerint. A Fővárosi Közgyűlés számára készült előterjesztés kilenc oldalon keresztül sorolja a megőrzendő épületek listáját, a közel 180 tételes listán van a budavári Hilton szálló, a Déli pályaudvar főépülete, valamint több kerületben, köztük a Belvárosban a háború után elbontott házak helyére tervezett modern épületek sora.
Budapest messze ható vonzereje – Külföldi építészek alkotásai a fővárosban
2022. január 12. 12:00
Budapest a világ egyik legszebb fővárosa, amit elsősorban a páratlan fekvésének köszönhet. A külföldiek ma sem tudnak betelni a látvánnyal, talán ennek is szerepe lehet a nemzetközi építészeti tervpályázatok iránti általános nagy érdeklődésben. A legújabb nemzetközi tendert a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására hirdették meg. Ennek apropóján visszatekintünk az időben, bemutatunk néhány jelentősebb alkotást, amelyeket külföldi építészek terveztek.
Vízbetörés a metróalagútba: az építők attól tartottak, hogy veszélybe kerültek a Rákóczi úti házak
2022. január 11. 13:00
Az Astoria és a Blaha Lujza tér között, az épülő metróalagútban, de már a kifúrt szakaszon történt 1967-ben az a vízbetörés, amely megdöbbentette a budapestieket, és kérdéseket vetett fel a metró esetleges biztonságát illetően. Az 55 évvel ezelőtti váratlan homok- és vízbetörés nemcsak a leendő utasok körében okozott riadalmat, de a szakemberek is attól tartottak, veszélybe kerülhetnek a Rákóczi úton álló lakóházak. A veszély elhárítása után az építők próbálták megnyugtatni a fővárosiakat, hogy a kész metróalagútban majd nem kell tartani hasonló balesetektől.
A történelmi környezethez illő épület kerül a budavári Szentháromság térre – állítja a tervező
2022. január 10. 16:30
A történelmi múlt iránti tiszteletet figyelembe vevő, a Várnegyed arculatához és az UNESCO világörökségi környezetéhez szorosan illeszkedő ház lesz a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány Szentháromság téri új konferencia-központja – mondta el lapunknak az épületet tervező Reisz Ádám, a Rapa Architects vezetője. Azt is kifejtette, hogy a homlokzat visszaépítésnél a kiindulási alap a háború előtti állapot volt, hiszen erről a korról áll rendelkezésre olyan vizuális információmennyiség, amire alapozhattak.
Megújul az ELTE Trefort utcai gyakorlógimnáziuma
2022. január 6. 14:00
Felújítják az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumának épületét. A Szentkirályi utca, Trefort utca sarkán álló, Bobula János által tervezett, 1887-ben készült, műemléki védelem alatt álló házat a rekonstrukció mellett bővíteni is fogják.
A Nagyvásártelep múltja – Kilencven éve készült el a főváros élelmiszer-kereskedelmének központja
2022. január 6. 9:00
Amikor 1897-ben átadták rendeltetésének a Központi Vásárcsarnokot a Fővám téren, a város vezetői úgy gondolták, hogy az akkor már évtizedek óta folyó élelmiszeripari fejlesztés, áruszállítás folyamatának végére sikerült pontot tenni. A Soroksári út mentén gőzmalmok, vágóhidak és húsipari üzemek sorakoztak, a Déli vasúti összekötő híd és a Fővám tér között pedig a Dunaparti teherpályaudvar létesítésével és a közraktárak felépítésével a kis- és nagykereskedők igényeit is maradéktalanul sikerült kielégíteni. Hamarosan kiderült azonban, hogy koránt sincs így, az átmenő áruforgalom napi biztosítására egy nagybani piacra égetően szükség van.
Felújítják a Bajza utca egyik impozáns szecessziós palotáját
2022. január 5. 14:00
Felújítják Baruch Sámuel szecessziós bérházát a VI. kerület, Bajza utca 44. szám alatt. A rekonstrukció első ütemeként a földszintet és az első emeleti helyiségeket állítják helyre. A háromemeletes palota 1899-ben épült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján.
Az átadások éve – A 2022-es esztendő legjobban várt építészeti fejlesztései Budapesten
2022. január 4. 11:00
A fővárosban az utóbbi időben számos nagy léptékű beruházás a célegyenesébe ért, így hamarosan már a közönség is gyönyörködhet bennük. A teljesség igénye nélkül néhány példa: januárban nyit a Magyar Zene Háza, tavasszal pedig nem messze tőle a Néprajzi Múzeum. Március 15-től lesz látogatható az egykori Budai Postapalotában kialakított Pénzmúzeum. Az Operaház is újra megtelik élettel, valamint a vele szemben lévő egykori Állami Balettintézetben létesített szálloda is fogad már vendégeket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 2022-es a nagy átadások éve lesz.
Kényszerűségből költözött a Divatcsarnok az Andrássy útra – Hatvanöt éve nyílt meg új helyszínén az áruház
2022. január 2. 15:00
A Magyar Divatcsarnok 1957-ben költözött a Rákóczi útról az Andrássy útra, a Párisi Nagy Áruház háború után államosított, könyvraktárként használt egykori épületébe. Az 1956-os forradalomban ugyanis annyira megsérült a Divatcsarnok Rákóczi út 72. szám alatti áruháza, hogy új helyszínt kellett keresni. Az Andrássy úti épület rendelkezésre állt, csak 10 vagonnyi eladatlan könyvtől kellett megszabadulni.
A budavári Hilton szállót 45 éve, szilveszter napján adták át
2021. december 31. 19:30
A 45 évvel ezelőtt átadott Hilton szálló a város egykori legszebb barokk műemléke, a II. világháborúban megsérült jezsuita kollégium helyére épült. A régi épületnek csupán a Hess András tér felé eső nyugati fala maradt meg. Vannak, akik szerint a modern épületet sikerült belekomponálni a vári környezetbe, mások úgy vélik, hatalmas tömbjével zavarja a Mátyás-templom és a Halászbástya harmonikus látképét.
Ez történt idén Budapesten – Az építészet kiemelkedő éve volt a 2021-es esztendő a magyar fővárosban
2021. december 31. 11:30
Az év utolsó napján régi szokás visszapillantani az eltelt esztendőre, számot vetni a történtekről, összegzést készíteni. Az alábbiakban mi is összefoglaltuk, milyen jelentős fejlesztések valósultak meg Budapesten 2021-ben, hogyan változott a főváros képe. A járványhelyzet miatti zárlat ellenére igen mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött.
Az utolsó koronázás – 105 évvel ezelőtt lett magyar király IV. Károly
2021. december 30. 9:00
Az I. világháború vérzivataros éveiben az Osztrák–Magyar Monarchia nehéz sorsát 1916 végén egy újabb csapás tetézte: elhunyt I. Ferenc József császár és király. Hatvannyolc évi uralkodás után az év november 21-én adta vissza lelkét a Teremtőnek. Utódául unokaöccsének fiát, Habsburg–Lotharingiai Károly főherceget tette meg, akit éppen 105 évvel ezelőtt, 1916. december 30-án koronáztak királlyá.
Megmentik a múlt emlékeit: felújítják a Jókai-kertet és a Steindl-villát
2021. december 28. 11:00
Hamarosan kezdődhet az új látogatóközpont kialakítása a XII. kerületi, Költő utcai Jókai-kertben. A munkálatok része a mára romos Steindl-villa felújítása, kibővítése és a történeti kert rendbetétele. A villa termeiben természetismereti kiállításokat, foglalkoztató- és előadótermeket alakítanak ki, az épület bővítésével pedig további fogadótereket hoznak létre.
Felújították a Böszörményi úti református templomot, új tornyot is építettek
2021. december 26. 14:00
Új tornyot emeltek, kibővítették a templomteret, hittantermeket, korszerű cserkészotthont hoztak létre a Böszörményi úti református templom átépítése során. Az átalakítás már nagyon időszerű volt az eredetileg éttermi funkciót ellátó, és a későbbiekben csak részlegesen átalakított templomban.
A pesti utca 1926-ban az írók szemével – Híres emberek meséltek a lakóhelyükről
2021. december 25. 9:30
Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1926-ban december 25-e éppúgy szombatra esett, mint az idén, 2021-ben. A Pesti Napló írókat és festőket kérdezett arról a pest-budai utcáról, amelyben laktak. Mindkét szakma képviselői – híven mesterségükhöz – a maguk eszközeivel örökítették meg mindezt. Tollal, ecsettel és ceruzával rajzolták meg életük helyszínét, a város egy-egy utcáját. Ebből mutatunk be néhányat.
Az első karácsonyfa – Közel kétszáz éves a fenyőállítás szokása Budapesten
2021. december 24. 9:00
Annyi bizonyos, hogy a XIX. század első évtizedeiben már megjelent a karácsonyfa Pest-Budán, de hogy pontosan ki állította az első fát, azt eddig nem sikerült teljes bizonyossággal kideríteni. A legtöbb forrás szerint Brunszvik Teréz grófnőnek nagy szerepe volt a szokás elterjesztésében: az általa alapított kisdedóvóban, Budán, a mai Mikó utcában 1828. december 24-én már körbeállhatták a karácsonyfát a gyerekek, de elképzelhető, hogy az arisztokrata családok szalonjaiban előbb megjelent a feldíszített fenyő.
Márciusra elkészül a Pénzmúzeum az egykori Postapalotában
2021. december 23. 15:30
Március közepén megnyitja kapuit a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont az egykori Postapalotában a Széll Kálmán téren. A Sándy Gyula tervezte, 1924 és 1926 között emelt épület belső felújítása során restaurálták a lépcsőházak különleges kidolgozású korlátait, a kovácsoltvas kilincsekkel díszített tölgyfa kapukat, és sikerült működő állapotban megőrizni a páternosztert is.
Velük indult Budapest világvárossá fejlődése – 150 éves fénykép mesél a városépítőkről
2021. december 22. 10:00
A kiegyezést követően valóságos metropolisszá fejlődő Budapest építésében kiemelkedő szerepe volt azoknak az építészeknek, akiket Borsos József 1871-ben csoportképen örökített meg. Ybl Miklós, Baumgarten Antal, Unger Emil, Wéber Antal és munkatársaiknak olyan épületeket köszönhet a város, mint az Operaház, a Fővámház, a Várkert Bazár, az Andrássy út több villaépülete, vagy éppen a Pollack Mihály tér palotái: a Festetics-, Károlyi- és Esterházy-palota.
A magyar műemlékvédelem ikonja – 175 éve született Forster Gyula
2021. december 21. 9:00
Forster Gyula a magyar műemlékvédelem mindeddig legtehetségesebb irányítója volt. A XIX. század végén és a XX. század elején több évtizeden keresztül határozta meg e szakterület szellemi és gyakorlati irányát is. Az épületek helyreállítása ügyében nem rettent meg vitába szállni az ország legtekintélyesebb építészeivel sem, hogy igazát érvényre juttassa, jelentős mértékben hozzájárult például a Belvárosi plébániatemplom megmaradásához.
Lakóházakat is lebontottak a 45 éves BAH-csomóponti felüljáró építése érdekében
2021. december 20. 9:00
A BAH-csomópont felett húzódó 660 méteres felüljáró Budapest forgalmában nélkülözhetetlen szerepet tölt be, hiszen valójában ez a Balaton kapuja. A hatalmas híd 45 éve készült el, és azóta emberek tízmilliói hajtottak át rajta, hogy elérjék a Balatont vagy az Adriát. Az építkezésnek azonban ára is volt: összesen 73 lakás tűnt el miatta, s lebontották a régi vámházat is.
Ahol a 12 éves Liszt is játszott – A Hét választófejedelem fogadó a pesti társasági élet központja volt
2021. december 19. 11:00
A Belvárosban, a Váci utca 9. szám alatt, a Hét választófejedelem fogadó emeletén tartották Pest legelőkelőbb báljait az 1800-as évek első évtizedeiben. A fogadóban megszállt II. József is, itt adta első pesti koncertjét a 12 éves Liszt Ferenc. Az első pest-budai állandó híd terveit is a Hét választófejedelem nagytermében csodálhatta meg a közönség. A házat 1840-ben lebontották, a helyére épült Hild József háromemeletes klasszicista bérháza, ami ma a Pesti Színháznak ad otthont.
Katasztrófaturisták a XIX. században is voltak – Tömegek gyűltek össze a szerencsétlen építőmunkások jajkiáltására a Ferenciek terén
2021. december 18. 10:30
Szédületes iramban indult meg a városegyesítés után Budapest kiépítése, hatalmas, sokszintes házakat húztak fel néhány hónap alatt, ám ritkán fordult elő az építkezéseken baleset. Az egyik ilyen a Ferencziek Bazára kivitelezésekor történt, amikor egy leomló fal nyolc munkást temetett maga alá. A sérültek jajkiáltására a pestiek pillanatok alatt ellepték a környéket. Múltidéző cikkünk bepillantást enged abba, hogy hogyan kezelték a XIX. században a hatóságok az építési baleseteket.
Megújítják a Bálna ikonikus épületét a Duna-parton
2021. december 17. 15:00
A IX. kerületi Bálna héjszerkezetének megerősítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek, miközben elkezdődött az épület teljes körű felújításának és átalakításának tervezése. A Bálna gyakorlatilag teljesen megújul a jövőben, multifunkcionális tereket, konferencia- és rendezvénytermeket is kialakítanak benne.
Ma is áll a Magyar Tanítónők Otthona – A szegény sorban élő pedagógusok költözhettek be a tornyos épületbe
2021. december 17. 10:00
Az Orczy út elején, közel a Nagyvárad térhez áll egy középkori várat idéző, toronnyal rendelkező ház, csendesen megbújva a környező fák mögött. Kevesen tudják, hogy egykor ez az épület a fővárosi, szegény sorban élő tanítónők otthonaként működött.
A legszegényebb és legkisebb kerület volt Erzsébetváros, de a királyné nevét akarta felvenni
2021. december 16. 15:00
A VII. kerület viszonylag fiatal városrész, a városegyesítéskor, 1873-ban választották le Terézvárosból, mert azt túl nagynak és túlságosan népesnek találták. Az így létrehozott új kerület a legkisebb területű városrésze lett Budapestnek, de ekkor még nem volt saját neve. A XIX. század második felében lendületes fejlődésnek indult, a kerület vezetése azonban úgy gondolta, hogy az identitáshoz saját név is jár, ezért 1881 decemberében azzal a kéréssel fordultak a királyi párhoz, hogy a városrész hadd vehesse fel Erzsébet királyné nevét.
A legnépszerűbb budapesti épület idén az Operaház és a Vajdahunyadvár volt
2021. december 15. 19:00
Melyek a legnépszerűbb budapesti épületek? Ezt már a Google is méri. Az idei sorrend az Operaházzal és a Vajdahunyadvárral kezdődik.
Állandó tárlattal nyílt meg a Szépművészeti Múzeum megújult Városligeti-szárnya
2021. december 15. 17:00
A múzeum átfogó rekonstrukciójának újabb állomásaként, az épület Városligeti-szárnyának felújított részén, több mint másfélezer négyzetméteren, új koncepció szerint rendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége.
Újabb műemléki helyreállítások a budai Várban – Megszépült a Habsburg-kapu, a Halászó gyerekek kútja és a környezetük
2021. december 15. 9:00
A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
Elkészült az új multifunkcionális aréna az Üllői úton, a Népliget buszpályaudvar mellett
2021. december 14. 17:30
Befejeződött a Budapesti Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok építése a IX. kerületi Üllő úton, a Népliget autóbusz-pályaudvar mellett. Az 50 000 négyzetméter belterületű csarnok sportesemények, kiállítások, konferenciák helyszínéül szolgál majd, elsőként a január 13-án kezdődő férfikézilabda-EB egyik otthona lesz. Az aréna környezetében 15 hektárnyi gondozatlan területet alakítottak át parkos zöld területté.
Ilyen volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában
2021. december 14. 12:00
Magyar díszruhában fogadta Bécsben az Országgyűlés küldöttségét, magyarul mondta utolsó szavait – talán ezek is hozzájárultak, hogy felfoghatatlan tragédiaként élte meg az ország Erzsébet királyné 1898-as meggyilkolását. A királyi palotában 1908-ban nyílt meg az emlékmúzeuma. Az ott bemutatott tárgyak egy része 2021. november 27-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Wittelsbachok – Sisi családja című kiállításon. Ebből az alkalomból meséljük el, milyen is volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában.
Elkészült a gyalogos sétány a pesti alsó rakparton
2021. december 13. 14:30
Befejeződtek az átépítési munkák, így mától megnyílt a gyalogos sétány az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán. A pesti Duna-partok három ütemben zajló korszerűsítését még 2017-ben kezdte el Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy a rakpartok élhetősége javuljon.
Az Ördög-orom és környéke: a rejtett budai kincsek egyike
2021. december 12. 16:30
Buda egyik legkönnyebben elérhető magaslatához vettük az irányt: az Ördög-orom a neve ellenére kedves, kiváló kirándulóhely a városhoz szokott embereknek, szinte még bakancsot sem kell húznunk. A környéken rengeteg a látványosság és nevezetesség, most ennek mutatjuk be egy kis szeletét egy rövid túra keretében.
Jövő év elejére készülhet el a Bakáts tér felújítása
2021. december 12. 10:00
Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítását 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat. A tervek 2018-ra elkészültek, és a kivitelezést is előkészítették, ám a 2019-es választások után a programot újragondolták, így a munkálatok csak idén kezdődtek el. Ottjártunkkor éppen az új burkolatokat alakították ki a hangulatos, XIX. században formálódott Belső-Ferencvárosi téren, ahova növényeket, padokat, ivókutat, malom- és sakkasztalokat is telepítenek.
Felavatták a Lehel téri Szent Margit plébánia új közösségi tereit
2021. december 11. 18:00
Átadták az Árpád-házi Szent Margit katolikus plébánia új közösségi tereit a Lehel téren, a XIII. kerületben. A közösségi helyiségeket az 1933-ban felszentelt, neoromán stílusú templomhoz közeli társasházban lévő egykori plébánosi lakásból alakították ki.
Búcsú a Böszörményi úti irodaházaktól
2021. december 11. 15:00
A XII. kerületben két Böszörményi úti, valamint egy Beethoven utcai irodaház helyén az önkormányzat nagyszabású ingatlanfejlesztést tervez. Az egyik épületet eredetileg a vidéki postamesterek számára építették, a másik a Dolgozó Ifjúság Szövetségének székháza volt, majd sokféle vállalat és szervezet vette birtokba, a harmadik pedig évtizedekig a fővárosba látogató vidéki és külföldi diákok olcsó szállásául szolgált, de jó pár évig a Schola Europa Akadémia otthona volt.
Két építész pest-budai találkozásai: Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal
2021. december 10. 9:00
Az Akadémia palotájának felavatására 1865. december 11-én került sor, amelynek építkezésén Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal életútja először kapcsolódott össze. Emellett még több olyan helye is van a városnak, például a Ferenciek tere vagy a Pollack Mihály tér környéke, ahol a két építész külön-külön, de egymáshoz közel tervezett hasonló épületeket. Ebből mutatunk be néhányat.
Hamarosan elkészül a Pünkösdfürdő park az óbudai gáton
2021. december 9. 17:00
Még telepítik a fákat és cserjéket, ugyanakkor a játszótér, a tűzrakó helyek, a sportpályák már elfoglalták végső helyüket a Pünkösdfürdő parkban Óbudán. A korábban gyepes, kietlen gátoldalon most létrehozott új parkot különböző funkciójú részekre osztották fel. A terület kialakításakor a hely biodiverzitásának megőrzése és az ökológiai egyensúly fenntartása is cél.
A másik budavári szálloda – Az egykori Burg Hotel és ami előtte volt
2021. december 9. 14:00
A budai Vár legjelentősebb szállodája kétségtelenül a Hilton. Ezt nemcsak a világhírű márkanév, hanem az épület mérete és panorámás fekvése is magyarázza. Alig száz méterre tőle viszont két évtizedig tartotta a versenyt a nagy vetélytárssal a kis Burg Hotel. Hozzá hasonlóan ez is egy modern épület, elődei a II. világháborúban pusztultak el. Ám most ismét változás előtt áll a terület: az épületre részleges bontási engedélyt adtak ki, a belső terekben már meg is indult a munka.
110 éves az Erkel Színház – Eredetileg Népoperaként nyílt meg az ország legnagyobb teátruma
2021. december 7. 9:00
Az Erkel Színház volt Népopera, Városi Színház, varieté és a Magyar Művelődés Háza, később mozi, majd az Operaház tagintézménye lett. Eredeti homlokzatát és belső tereit az idők során átépítették, a 110 év alatt egy valami nem változott: máig ez az ország legnagyobb befogadóképességű állandó kőszínháza.
Falusias utcából lett főúri környék – Nem először alakul át a Pollack Mihály tér
2021. december 6. 9:00
A Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Pollack Mihály tér képe 2026-ra nagy átalakuláson megy keresztül annak köszönhetően, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát itt, a Magyar Rádió egykori épületeiben alakítják ki. Megmutatjuk, hogyan jött létre, és miként formálódott ez a helyszín a XIX–XX. század folyamán.
A művészet temploma – 115 éves a Szépművészeti Múzeum épülete
2021. december 5. 11:00
A Szépművészeti Múzeum az ország egyik legismertebb épülete, mely nélkül elképzelhetetlen a Hősök tere. Pedig ezt emelték a legkésőbb, a szemközt álló Műcsarnoknál például tíz évvel fiatalabb. Mérete és komolysága azonban feledteti ezt a tényt – és persze már nem is fiatal, éppen 115 évvel ezelőtt nyitották meg a nagyközönség előtt. Ennek kapcsán bemutatjuk a történetét és gyönyörű belső tereit is, amelyek Közép-Európa egyik leggazdagabb műgyűjteményének adnak helyet.
Mesés kelet a századforduló Budapestjén – A török építészet és a mulatók
2021. december 4. 9:30
A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei
2021. december 3. 12:00
A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
Egy felújítási program utolsó állomása: átadták a Széll Kálmán téri átjárót
2021. december 3. 8:00
A Széll Kálmán tér óriási változásokon ment keresztül az elmúlt években, és noha már megszokhattuk a modern környezetet, a felújítási program valójában csak csütörtökön ért véget: átadták a teret a Krisztina körúttal összekötő átjárót. A passzázs ugyan rövidke, de kivitelezése annál bonyolultabb volt. Mégis megérte, mivel ez egy újabb, igen nagy lépés az akadálymentes Budapest felé.
Felújítják a pesti Városháza háromszáz éves homlokzatát
2021. december 1. 14:00
Megújul a Városház utca 9-11. szám alatt található műemléki épület homlokzata, restaurálják a kapualjakat, a nyílászárókat, szigetelési, vízelvezetési, elektromossági és tereprendezési munkákat is végeznek. A Városháza homlokzatának felújítására 2018-ban írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata, a tervek 2019-ben készültek el.
Mégis elbontják a Nyugati téri felüljárót
2021. november 30. 17:00
A Nyugati pályaudvar mellett húzódó negyvenéves felüljáró sorsa régóta vitakérdés, sokan egy meghaladott szemlélet emlékét látják benne, és az elbontása mellett foglalnak állást. Most, hogy a napokban Fürjes Balázs, a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kihirdette az átalakítandó Nyugati pályaudvar és környéke tervpályázatának résztvevőit, bejelentésében azt is tisztázta, hogy a felüljárót mint „tájsebet” az átalakítások során elbontják.
A műemlékvédelem egykori Budavári Palotája – Új tulajdonosa lett a Táncsics utcai épületnek
2021. november 30. 10:00
A budavári Táncsics Mihály utcában számos műemlék sorakozik, közöttük az 1. szám alatti barokk palotának különleges szerep jutott a műemlékvédelem területén: 1970-es helyreállítása óta itt működött az Országos Műemléki Felügyelőség, illetve annak utódszervezetei egészen a legutóbbi időkig. Az épületet most eladta a magyar állam, így a jövőben új funkciót fog kapni. Ez azonban nem idegen tőle: hosszú története alatt sokféle tulajdonosa volt, akik eltérő módon használták a XVIII. században épült palotát.
Megváltozik a Blaha Lujza tér, 80 fát ültetnek el
2021. november 29. 15:30
Összhatásában zöldebb lesz a megújuló Blaha Lujza tér, ahol a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elkezdte a fák ültetését. A meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa lesz a téren. A fák között van juhar, tölgy, berkenye és egy nagylevelű hárs is.
Édes élet a boldog békeidőkben – A Stühmer-gyár az alapítástól az államosításig
2021. november 29. 11:30
Tibi csoki, Ropp ostya és Zizi drazsé. Generációk ismerték és kedvelték a Stühmer Csokoládégyár népszerű termékeit. Hogyan teremtette meg a kiegyezés időszakában Stühmer Frigyes Magyarország első és egyben legnagyobb csokoládégyárát a Józsefvárosban, és miért kellett átköltöznie az üzemnek a szomszédos Ferencvárosba? A gyárat a II. világháború után államosították, és a Kanadába került leszármazottak az 1990-es években sikertelenül próbálták visszaszerezni, mégsem merült feledésbe a több mint 150 éve alapított márkanév.
Szoborral tisztelegnek Hajós Alfréd öröksége előtt
2021. november 28. 15:00
Méltó módon egy szoborral szeretne megemlékezni Hajós Alfrédról, az újkori olimpiai játékok első bajnokáról, építészi és közéleti tevékenységéről a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.


