
Keresés az archívumban
Felhőkarcoló-tervek Budapesten – A Károly körútra, az Astoriához és Rákóczi útra is terveztek magasházakat
2022. január 9. 11:00
A PestBudán a napokban bemutattuk a most épülő Mol-tornyot, amely Budapest első igazi magasháza lesz. Nem lesz valódi felhőkarcoló, mert azokat az épületeket hívjuk így, amelyeknek magassága eléri a 150 métert, és a Mol-torony, ha kicsivel is, de alatta marad ennek a határnak. Magasházakat már közel 100 éve terveznek Budapesten, több építész túlszárnyalta volna az Országház és a Szent István-bazilika 96 méteres magasságát.
A pesti Duna-parton épült volna fel a 130 méter magas Magyar Történelem Tornya
2022. január 8. 10:30
Még az idén elkészül a MOL új székháza, mely egyben a főváros első felhőkarcolója lesz. A tetőn elhelyezett műszaki berendezésekkel együtt 143 méteres toronyházat Budán, a lágymányosi városrészen építik fel, egy hasonló méretű épületet viszont a pesti Duna-partra is terveztek még a két világháború között. Lechner Jenő Magyar Történelem Tornyának tervében egyszerre jelentek meg egy idegenforgalmi szolgáltatóközpont hétköznapi feladatai és egy nemzeti panteon magasztos funkciói.
Kétszáz éve született Lónyay Menyhért, a kiegyezést követő első pénzügyminiszter
2022. január 7. 12:00
Kétszáz éve született Lónyay Menyhért politikus, publicista, a kiegyezés utáni első pénzügyminiszter, Magyarország volt miniszterelnöke, ennek alkalmából megemlékezést tartottak Budapesten.
Hamarosan elkészül a felhőkarcoló a Kopaszi-gáton
2022. január 7. 9:30
Várhatóan még idén átadják a XI. kerületi Kopaszi-gáton épülő 120 méteres Mol-székházat. Budapest legmagasabb épületében nemcsak irodák, de nyilvános terek is lesznek, így például a toronyház tetejére tervezett kilátóteraszról bárki megcsodálhatja majd Budapest látképét.
A Nagyvásártelep múltja – Kilencven éve készült el a főváros élelmiszer-kereskedelmének központja
2022. január 6. 9:00
Amikor 1897-ben átadták rendeltetésének a Központi Vásárcsarnokot a Fővám téren, a város vezetői úgy gondolták, hogy az akkor már évtizedek óta folyó élelmiszeripari fejlesztés, áruszállítás folyamatának végére sikerült pontot tenni. A Soroksári út mentén gőzmalmok, vágóhidak és húsipari üzemek sorakoztak, a Déli vasúti összekötő híd és a Fővám tér között pedig a Dunaparti teherpályaudvar létesítésével és a közraktárak felépítésével a kis- és nagykereskedők igényeit is maradéktalanul sikerült kielégíteni. Hamarosan kiderült azonban, hogy koránt sincs így, az átmenő áruforgalom napi biztosítására egy nagybani piacra égetően szükség van.
Felújítják a Bajza utca egyik impozáns szecessziós palotáját
2022. január 5. 14:00
Felújítják Baruch Sámuel szecessziós bérházát a VI. kerület, Bajza utca 44. szám alatt. A rekonstrukció első ütemeként a földszintet és az első emeleti helyiségeket állítják helyre. A háromemeletes palota 1899-ben épült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján.
Negyvenöt éve tiltották ki az autókat a Belváros népszerű utcáiból
2022. január 5. 11:00
Budapesten az 1960-as évektől egyre több gondot okozott, hogy a szűk belvárosi utcákat teljesen elfoglalták a gépkocsik, amelyek mellett alig fértek el a gyalogosok. Először csak a Váci utcából tiltották ki az autókat, ám 45 évvel ezelőtt több belvárosi utcában is megszüntették a gépjárműforgalmat, és onnantól kezdve csak a gyalogosok használhatták őket.
Még több fa lesz a Városmajorban: felújítják Buda legrégibb közparkját
2022. január 4. 18:30
Kiírták a történeti jelentőségű városmajori közpark felújítására a nyílt tájépítészeti tervpályázatot. A beruházás során zöldebb, rendezettebb parkot hoznak létre Buda szívében, a XII. kerületben. A park zöldfelületét bővítik, új fákat telepítenek, új tisztásokat alakítanak ki, kizárják az autókat, újragondolják a belső ösvényeket, megújítják a játszótereket, az idősebbek több csendes pihenőhelyet kapnak, és a kutyásokra is gondolnak a tervpályázat kiírói.
Az átadások éve – A 2022-es esztendő legjobban várt építészeti fejlesztései Budapesten
2022. január 4. 11:00
A fővárosban az utóbbi időben számos nagy léptékű beruházás a célegyenesébe ért, így hamarosan már a közönség is gyönyörködhet bennük. A teljesség igénye nélkül néhány példa: januárban nyit a Magyar Zene Háza, tavasszal pedig nem messze tőle a Néprajzi Múzeum. Március 15-től lesz látogatható az egykori Budai Postapalotában kialakított Pénzmúzeum. Az Operaház is újra megtelik élettel, valamint a vele szemben lévő egykori Állami Balettintézetben létesített szálloda is fogad már vendégeket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 2022-es a nagy átadások éve lesz.
Budapesten született 100 évvel ezelőtt Nemes Nagy Ágnes költő
2022. január 3. 19:30
Ma száz éve született Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéista, aki a többi között olyan remekműveket jegyez, mint a Vándorévek vagy a Napforduló című kötet versei vagy a Mennyi minden gyermekversei. A költőnő Budapesten látta meg a napvilágot, és itt is hunyt el a XII. kerület, Királyhágó utca 5/b alatt – ahol mintegy harminchárom éven át lakott.
Kényszerűségből költözött a Divatcsarnok az Andrássy útra – Hatvanöt éve nyílt meg új helyszínén az áruház
2022. január 2. 15:00
A Magyar Divatcsarnok 1957-ben költözött a Rákóczi útról az Andrássy útra, a Párisi Nagy Áruház háború után államosított, könyvraktárként használt egykori épületébe. Az 1956-os forradalomban ugyanis annyira megsérült a Divatcsarnok Rákóczi út 72. szám alatti áruháza, hogy új helyszínt kellett keresni. Az Andrássy úti épület rendelkezésre állt, csak 10 vagonnyi eladatlan könyvtől kellett megszabadulni.
A budavári Hilton szállót 45 éve, szilveszter napján adták át
2021. december 31. 19:30
A 45 évvel ezelőtt átadott Hilton szálló a város egykori legszebb barokk műemléke, a II. világháborúban megsérült jezsuita kollégium helyére épült. A régi épületnek csupán a Hess András tér felé eső nyugati fala maradt meg. Vannak, akik szerint a modern épületet sikerült belekomponálni a vári környezetbe, mások úgy vélik, hatalmas tömbjével zavarja a Mátyás-templom és a Halászbástya harmonikus látképét.
Ez történt idén Budapesten – Az építészet kiemelkedő éve volt a 2021-es esztendő a magyar fővárosban
2021. december 31. 11:30
Az év utolsó napján régi szokás visszapillantani az eltelt esztendőre, számot vetni a történtekről, összegzést készíteni. Az alábbiakban mi is összefoglaltuk, milyen jelentős fejlesztések valósultak meg Budapesten 2021-ben, hogyan változott a főváros képe. A járványhelyzet miatti zárlat ellenére igen mozgalmas évet tudhatunk magunk mögött.
A vasút ismét fontos közlekedési eszközzé válhat Budapesten
2021. december 30. 18:30
A kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amelynek célja az agglomerációt érintő közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése 2040-ig. Ennek része, hogy megépülnek egyebek között az északi és déli peremhidak, valamint a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút, amivel több mint 100 éves terv válik valóra.
Egykor híres budai jégpálya volt, ma az ország egyik legforgalmasabb csomópontja
2021. december 29. 11:00
A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb téli sport, amelyet sokan űznek Budapesten. Kevesen tudják, de az ország egyik legforgalmasabb csomópontja, a Széll Kálmán tér helyén egykor egy híres és igen felkapott budai jégpálya működött hatalmas, gazdagon díszített korcsolyacsarnokkal. Az 1930-as évek végére teljesen átalakult a tér, és ma már csak képeink és történeteink vannak az egykori híres budai korcsolyapályáról és sportpályákról.
A villanyrendőrök 95 éve vannak velünk – A Blaha Lujza téren volt az első közlekedési lámpa
2021. december 27. 12:00
Ma természetesnek tartjuk, hogy a városképhez hozzátartoznak a közlekedési lámpák is. Automatikusan váltanak, esetleg a gyalogosoknak kell egy gombot megnyomniuk, ha át akarnak kelni. A mai közlekedési lámpák elődje még kézi kapcsolású volt, és itthon az első 95 éve jelent meg a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán.
A pesti utca 1926-ban az írók szemével – Híres emberek meséltek a lakóhelyükről
2021. december 25. 9:30
Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1926-ban december 25-e éppúgy szombatra esett, mint az idén, 2021-ben. A Pesti Napló írókat és festőket kérdezett arról a pest-budai utcáról, amelyben laktak. Mindkét szakma képviselői – híven mesterségükhöz – a maguk eszközeivel örökítették meg mindezt. Tollal, ecsettel és ceruzával rajzolták meg életük helyszínét, a város egy-egy utcáját. Ebből mutatunk be néhányat.
Az első karácsonyfa – Közel kétszáz éves a fenyőállítás szokása Budapesten
2021. december 24. 9:00
Annyi bizonyos, hogy a XIX. század első évtizedeiben már megjelent a karácsonyfa Pest-Budán, de hogy pontosan ki állította az első fát, azt eddig nem sikerült teljes bizonyossággal kideríteni. A legtöbb forrás szerint Brunszvik Teréz grófnőnek nagy szerepe volt a szokás elterjesztésében: az általa alapított kisdedóvóban, Budán, a mai Mikó utcában 1828. december 24-én már körbeállhatták a karácsonyfát a gyerekek, de elképzelhető, hogy az arisztokrata családok szalonjaiban előbb megjelent a feldíszített fenyő.
Márciusra elkészül a Pénzmúzeum az egykori Postapalotában
2021. december 23. 15:30
Március közepén megnyitja kapuit a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont az egykori Postapalotában a Széll Kálmán téren. A Sándy Gyula tervezte, 1924 és 1926 között emelt épület belső felújítása során restaurálták a lépcsőházak különleges kidolgozású korlátait, a kovácsoltvas kilincsekkel díszített tölgyfa kapukat, és sikerült működő állapotban megőrizni a páternosztert is.
165 éve gyulladtak fel az első gázlámpák Pesten
2021. december 23. 10:00
A budapesti éjszakában egykor több ezer gázlámpa biztosította a fényt, ezeket a lámpagyújtogatóknak egyenként kellett meggyújtaniuk minden este, majd eloltani hajnalban. A gázlámpák a XIX. század második felében élték fénykorukat, Pesten 165 éve gyulladtak fel az első utcai gázlángok a mai Rákóczi úton.
Felújítják az ELTE Trefort-kerti campusának épületét
2021. december 21. 20:00
A nagyszabású helyreállítás és átalakítás során aulát, előadótermeket, új szinteket és zöldtetőket is kialakítanak az ELTE Trefort-kerti campusának épületében a VIII. kerületi Puskin utcában. A kiegyezés korának egyik legjelentősebb építésze, Szkalnitzky Antal által tervezett házban dolgozott és végezte kísérleteit Eötvös Loránd, itt működött az Élettani Intézet és hatvan évig az Orvosi Vegytani Intézet.
A magyar műemlékvédelem ikonja – 175 éve született Forster Gyula
2021. december 21. 9:00
Forster Gyula a magyar műemlékvédelem mindeddig legtehetségesebb irányítója volt. A XIX. század végén és a XX. század elején több évtizeden keresztül határozta meg e szakterület szellemi és gyakorlati irányát is. Az épületek helyreállítása ügyében nem rettent meg vitába szállni az ország legtekintélyesebb építészeivel sem, hogy igazát érvényre juttassa, jelentős mértékben hozzájárult például a Belvárosi plébániatemplom megmaradásához.
Felújították az újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnát
2021. december 20. 18:00
Megújult a premontrei rend újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnája, amelyet eredetileg 1950-ben alakítottak ki a Pozsonyi út 14. szám alatti épület egykori szenespincéjéből. A kápolnát vasárnap szentmisén áldotta meg Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát, aki arról beszélt, hogy a kápolna sok évtizedig olyan volt, mint egy katakomba, ahol az emberek csak rejtve vallhatták meg hitüket.
Lakóházakat is lebontottak a 45 éves BAH-csomóponti felüljáró építése érdekében
2021. december 20. 9:00
A BAH-csomópont felett húzódó 660 méteres felüljáró Budapest forgalmában nélkülözhetetlen szerepet tölt be, hiszen valójában ez a Balaton kapuja. A hatalmas híd 45 éve készült el, és azóta emberek tízmilliói hajtottak át rajta, hogy elérjék a Balatont vagy az Adriát. Az építkezésnek azonban ára is volt: összesen 73 lakás tűnt el miatta, s lebontották a régi vámházat is.
Ahol a 12 éves Liszt is játszott – A Hét választófejedelem fogadó a pesti társasági élet központja volt
2021. december 19. 11:00
A Belvárosban, a Váci utca 9. szám alatt, a Hét választófejedelem fogadó emeletén tartották Pest legelőkelőbb báljait az 1800-as évek első évtizedeiben. A fogadóban megszállt II. József is, itt adta első pesti koncertjét a 12 éves Liszt Ferenc. Az első pest-budai állandó híd terveit is a Hét választófejedelem nagytermében csodálhatta meg a közönség. A házat 1840-ben lebontották, a helyére épült Hild József háromemeletes klasszicista bérháza, ami ma a Pesti Színháznak ad otthont.
Katasztrófaturisták a XIX. században is voltak – Tömegek gyűltek össze a szerencsétlen építőmunkások jajkiáltására a Ferenciek terén
2021. december 18. 10:30
Szédületes iramban indult meg a városegyesítés után Budapest kiépítése, hatalmas, sokszintes házakat húztak fel néhány hónap alatt, ám ritkán fordult elő az építkezéseken baleset. Az egyik ilyen a Ferencziek Bazára kivitelezésekor történt, amikor egy leomló fal nyolc munkást temetett maga alá. A sérültek jajkiáltására a pestiek pillanatok alatt ellepték a környéket. Múltidéző cikkünk bepillantást enged abba, hogy hogyan kezelték a XIX. században a hatóságok az építési baleseteket.
Megújítják a Bálna ikonikus épületét a Duna-parton
2021. december 17. 15:00
A IX. kerületi Bálna héjszerkezetének megerősítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek, miközben elkezdődött az épület teljes körű felújításának és átalakításának tervezése. A Bálna gyakorlatilag teljesen megújul a jövőben, multifunkcionális tereket, konferencia- és rendezvénytermeket is kialakítanak benne.
Ma is áll a Magyar Tanítónők Otthona – A szegény sorban élő pedagógusok költözhettek be a tornyos épületbe
2021. december 17. 10:00
Az Orczy út elején, közel a Nagyvárad térhez áll egy középkori várat idéző, toronnyal rendelkező ház, csendesen megbújva a környező fák mögött. Kevesen tudják, hogy egykor ez az épület a fővárosi, szegény sorban élő tanítónők otthonaként működött.
Elkészült a Magyar Zene Háza impozáns épülete a Városligetben
2021. december 16. 18:00
Megépült a Magyar Zene Háza a Városligetben. A január 22-én interaktív zenetörténeti kiállítással megnyíló épület hármas funkciót tölt be: otthont ad koncerteknek, táncházaknak és közösségi zenéléseknek, teret ad az oktatásnak és a zenepedagógiának, miközben interaktív állandó és időszaki kiállítások, hangdóm és kreatív hangtér is várja majd a látogatókat.
A legszegényebb és legkisebb kerület volt Erzsébetváros, de a királyné nevét akarta felvenni
2021. december 16. 15:00
A VII. kerület viszonylag fiatal városrész, a városegyesítéskor, 1873-ban választották le Terézvárosból, mert azt túl nagynak és túlságosan népesnek találták. Az így létrehozott új kerület a legkisebb területű városrésze lett Budapestnek, de ekkor még nem volt saját neve. A XIX. század második felében lendületes fejlődésnek indult, a kerület vezetése azonban úgy gondolta, hogy az identitáshoz saját név is jár, ezért 1881 decemberében azzal a kéréssel fordultak a királyi párhoz, hogy a városrész hadd vehesse fel Erzsébet királyné nevét.
Emlékművet állítanak a kényszermunkára elhurcoltaknak Sashalmon
2021. december 16. 9:00
A Sashalomról kényszermunkára, málenkij robotra elhurcoltakért állítanak emlékművet a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. Innen indultak el 1945 januárjában a Szovjetunió internálótáboraiba a kerületből deportáltak. Az 5+1 stációból álló szoborcsoport első darabját az esemény emléknapján avatják fel.
A legnépszerűbb budapesti épület idén az Operaház és a Vajdahunyadvár volt
2021. december 15. 19:00
Melyek a legnépszerűbb budapesti épületek? Ezt már a Google is méri. Az idei sorrend az Operaházzal és a Vajdahunyadvárral kezdődik.
Újabb műemléki helyreállítások a budai Várban – Megszépült a Habsburg-kapu, a Halászó gyerekek kútja és a környezetük
2021. december 15. 9:00
A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
Ilyen volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában
2021. december 14. 12:00
Magyar díszruhában fogadta Bécsben az Országgyűlés küldöttségét, magyarul mondta utolsó szavait – talán ezek is hozzájárultak, hogy felfoghatatlan tragédiaként élte meg az ország Erzsébet királyné 1898-as meggyilkolását. A királyi palotában 1908-ban nyílt meg az emlékmúzeuma. Az ott bemutatott tárgyak egy része 2021. november 27-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Wittelsbachok – Sisi családja című kiállításon. Ebből az alkalomból meséljük el, milyen is volt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budavári Palotában.
Elkészült a gyalogos sétány a pesti alsó rakparton
2021. december 13. 14:30
Befejeződtek az átépítési munkák, így mától megnyílt a gyalogos sétány az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán. A pesti Duna-partok három ütemben zajló korszerűsítését még 2017-ben kezdte el Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy a rakpartok élhetősége javuljon.
Ötven éve mutatkozott be a kisföldalatti első új szerelvénye
2021. december 13. 9:00
A kisföldalatti mai járművei 50 éve jelentek meg Budapest villamosvonalain. Igen, a felszínen, mert az első prototípusokat a villamosvonalakon próbálták ki. Miért volt szükség 50 évvel ezelőtt az új járművekre, és hogyan készültek?
Búcsú a Böszörményi úti irodaházaktól
2021. december 11. 15:00
A XII. kerületben két Böszörményi úti, valamint egy Beethoven utcai irodaház helyén az önkormányzat nagyszabású ingatlanfejlesztést tervez. Az egyik épületet eredetileg a vidéki postamesterek számára építették, a másik a Dolgozó Ifjúság Szövetségének székháza volt, majd sokféle vállalat és szervezet vette birtokba, a harmadik pedig évtizedekig a fővárosba látogató vidéki és külföldi diákok olcsó szállásául szolgált, de jó pár évig a Schola Europa Akadémia otthona volt.
Két építész pest-budai találkozásai: Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal
2021. december 10. 9:00
Az Akadémia palotájának felavatására 1865. december 11-én került sor, amelynek építkezésén Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal életútja először kapcsolódott össze. Emellett még több olyan helye is van a városnak, például a Ferenciek tere vagy a Pollack Mihály tér környéke, ahol a két építész külön-külön, de egymáshoz közel tervezett hasonló épületeket. Ebből mutatunk be néhányat.
A másik budavári szálloda – Az egykori Burg Hotel és ami előtte volt
2021. december 9. 14:00
A budai Vár legjelentősebb szállodája kétségtelenül a Hilton. Ezt nemcsak a világhírű márkanév, hanem az épület mérete és panorámás fekvése is magyarázza. Alig száz méterre tőle viszont két évtizedig tartotta a versenyt a nagy vetélytárssal a kis Burg Hotel. Hozzá hasonlóan ez is egy modern épület, elődei a II. világháborúban pusztultak el. Ám most ismét változás előtt áll a terület: az épületre részleges bontási engedélyt adtak ki, a belső terekben már meg is indult a munka.
Mától látogatható a betlehemi jászolkiállítás a Szent István-bazilikában
2021. december 8. 19:30
Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó művészeti, képző- és népművészeti alkotásokból álló jászolkiállítás január 7-ig látogatható a budapesti Szent István-bazilika lovagtermében.
Fényűző főúri rezidenciából lett a terrorkülönítmények kivégzőhelye – Százharmincöt éve épült a Teréz körúti Batthyány-palota
2021. december 8. 11:00
Budapest egyik legszebb neoreneszánsz palotáját építtette fel az Oktogon közelében Batthyány Géza gróf, aki távoli rokonát, a kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök lányát vette feleségül. A Teréz körút 13. szám alatti közös otthonukat a kor neves építészével, Hauszmann Alajossal terveztették meg, de feltételül szabták, hogy az a firenzei Strozzi-palota másolata legyen. Harminchárom év múlva a Tanácsköztársaság terrorkülönítménye vette birtokba a fényűző rezidenciát, pincéjében Cserny József alakulata több embert megkínzott és meggyilkolt.
110 éves az Erkel Színház – Eredetileg Népoperaként nyílt meg az ország legnagyobb teátruma
2021. december 7. 9:00
Az Erkel Színház volt Népopera, Városi Színház, varieté és a Magyar Művelődés Háza, később mozi, majd az Operaház tagintézménye lett. Eredeti homlokzatát és belső tereit az idők során átépítették, a 110 év alatt egy valami nem változott: máig ez az ország legnagyobb befogadóképességű állandó kőszínháza.
Falusias utcából lett főúri környék – Nem először alakul át a Pollack Mihály tér
2021. december 6. 9:00
A Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Pollack Mihály tér képe 2026-ra nagy átalakuláson megy keresztül annak köszönhetően, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát itt, a Magyar Rádió egykori épületeiben alakítják ki. Megmutatjuk, hogyan jött létre, és miként formálódott ez a helyszín a XIX–XX. század folyamán.
A művészet temploma – 115 éves a Szépművészeti Múzeum épülete
2021. december 5. 11:00
A Szépművészeti Múzeum az ország egyik legismertebb épülete, mely nélkül elképzelhetetlen a Hősök tere. Pedig ezt emelték a legkésőbb, a szemközt álló Műcsarnoknál például tíz évvel fiatalabb. Mérete és komolysága azonban feledteti ezt a tényt – és persze már nem is fiatal, éppen 115 évvel ezelőtt nyitották meg a nagyközönség előtt. Ennek kapcsán bemutatjuk a történetét és gyönyörű belső tereit is, amelyek Közép-Európa egyik leggazdagabb műgyűjteményének adnak helyet.
Mesés kelet a századforduló Budapestjén – A török építészet és a mulatók
2021. december 4. 9:30
A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei
2021. december 3. 12:00
A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
Elkezdődött az egykori Kútvölgyi úti kórház épületének felújítása
2021. december 2. 13:00
Megújul az Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi tömbjének toronyépülete, a teljes rekonstrukció 11 ezer négyzetmétert érint. Erre főként azért van szükség, hogy amikor a Szent János Kórház területén megkezdődik az új, 80 ezer négyzetméteres korszerű kórháztömb építése, akkor a fekvőbeteg-részlegeket ide át lehessen helyezni, biztosítva a budaiak zavartalan ellátását.
Az utolsó munkálatokat végzik az új Néprajzi Múzeum épületén a Városligetben
2021. december 2. 10:00
Az impozáns üveghomlokzat elkészült, és rövidesen lezárulnak a több mint 7000 négyzetméteres zöldfelületű tetőkert munkálatai is. A városligeti új Néprajzi Múzeum, amely 2022 tavaszán nyílik meg a nagyközönség előtt, Európa egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye lesz.
A magyar színházak Trianonja – Emlékművet állítanak a szétszakított magyar színházi életnek
2021. december 1. 20:00
A több mint száz éve szétszakított magyar színházi életnek állít emléket A magyar színházak Trianonja című szoborral a Nemzeti Színház. Böjte Horváth István alkotását a színház épülete előtt, a Hajóorrban avatják fel szombaton.
Felújítják a pesti Városháza háromszáz éves homlokzatát
2021. december 1. 14:00
Megújul a Városház utca 9-11. szám alatt található műemléki épület homlokzata, restaurálják a kapualjakat, a nyílászárókat, szigetelési, vízelvezetési, elektromossági és tereprendezési munkákat is végeznek. A Városháza homlokzatának felújítására 2018-ban írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata, a tervek 2019-ben készültek el.


