Keresés az archívumban

Egy igényes lap a főváros múltjáról – 120 éve indult a Budai Napló Budapestet a XX. század első felében szinte elárasztották a sajtótermékek, óriási változatosságot mutatva mind a fennállás időtartamát, mind a megjelenés gyakoriságát tekintve. A tömegből lokálpatriotizmusával kitűnt a Budai Napló, melyet 1903-tól 1938-ig olvashattak a Duna jobb partján lakó fővárosiak. Főszerkesztője-tulajdonosa, az érdekes nevű Viraág Béla végig ügyelt arra, hogy a lap magas színvonalat képviseljen.
A bánat költője volt – Száznegyven éve született Juhász Gyula Bár alapvetően Szegedhez és az Alföldhöz kötődött, Juhász Gyula életének fontos színtereit Budapesten is megtaláljuk. A pesti egyetemen tanult, itt ismerkedett meg Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Csáth Gézával. Sokszor járt a fővárosban, megfordult lapkiadók székházában, és több fővárosi kórházban, szanatóriumban kezelték, hogy segítsenek letargikus állapotán. Cikkünkben a Nyugat első nemzedékének nagy lírikusára, az egyik első Baumgarten-díjas költőre emlékezünk születésének 140. évfordulóján.
Átkelőhajó pótolta a Kossuth hidat a Batthyány tér és a Kossuth tér között Hatvanöt évvel ezelőtt egy kishajójárat elindításáról adtak hírt a lapok: az Attila motoros a Batthyány és a Kossuth tér között közlekedett 1958-ban. Ugyan Budapestnek ezt a két fontos pontját akkor éppen egy híd kötötte össze, mégpedig a Kossuth híd, de azt a forgalom elől lezárták, és ezt pótolta a motoros átkelőhajó.
Háromszáz éve volt a nagy budai tűzvész Villámcsapás, egy meggondolatlan kádár vagy idegen ügynökök? Máig nem tudni pontosan, hogy mi okozta 300 éve a nagy budai tűzvészt, amelyben a város szinte teljesen elpusztult.
A legrégebbi Krisztus-kép a fővárosban A főváros szakrális helyszínei – főleg a katolikus templomok – számos Krisztus-ábrázolást rejtenek magukban, s különböző módokon és művészi formában, festményen, szobron, domborművön ábrázolják a Megváltót. A legrégebbi budapesti alkotás, egy XII. századi töredék a budai Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplomban látható.
Százötven éve készült el Pesten az első hazai gyártású mozdony Pesten 1873-ban a magyar ipar fejlődésében lényeges esemény történt. A Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyárában elkészült az első hazai gyártású mozdony, amelyet azonnal ki is állítottak a bécsi világkiállításon.
Már a helyükre kerültek a Vöröskereszt Egylet székházának bejáratát díszítő oszlopok Oroszlánfejes posztamensen nyugvó dór oszlopok díszítették egykor a budai Várban a Vöröskereszt Egylet századfordulón épült székházának bejáratát. Az újjáépítés alatt álló Dísz téri palotához immár elkészültek az újragyártott, négy méter magas mészkő elemek, sőt már a helyükre is kerültek: a Színház utca felőli főbejáratot ékesítik.
A Hídjelentés, amely fordulatot hozott Budapest történetében Egy útijelentés, amely megváltoztatta Pest és Buda, valamint Magyarország történetét. A könyvecske hozzájárult a fél évezredes jogszokások megváltoztatásához, és egy addig soha nem látott méretű és műszaki színvonalú beruházás megvalósításához. Ez a könyv a Hídjelentés volt.
Ha nem buknak el az 1848-as törekvések, ma másutt lenne a Szabadság tér Tudják, hol volt 1848-ban a Diadal utca vagy a Szabad sajtó utca? Nem ott, ahol sokan gondolnák. Az 1848-as forradalom alatt a pesti és a budai utcanevek is változtak.
Petőfiék nyomában: séta a március 15-i forradalom pesti és budai helyszínein Az 1848. március 15-i forradalom pesti és budai helyszíneit ma is végigjárhatjuk, sőt az eseményekben fontos szerepet kapó épületek egy része máig megvan: a Nemzeti Múzeum, a Landerer és Heckenast Nyomda, a Helytartótanács és a Táncsics-börtön előtt állva mi is felidézhetjük a történéseket.
Így élt Petőfi és Jókai a Dohány utcai Schiller-házban 1848 márciusában Egressy Gábor 1847 nyarán számos lakást megnézett Pesten, míg egy olyat talált, amely az ifjú házas Petőfi igényeinek is megfelelt. A lakás, melyben Jókai Mór volt a társbérlőjük, a Dohány utcai Schiller-ház első emeletén feküdt, s egy középosztálybeli polgári család kényelmével rendezték be azt. S bár Szendrey Júlia és Petőfi csak rövid időt tölthetett itt, mégis a boldogság szigetét jelentette ez számukra.
Már látható a felújítás alatt álló Drechsler-palota homlokzata Az Andrássy út 25. szám alatt álló épület, az egykori Balettintézet, amely Drechsler-palotaként ismert a Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete számára épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. Az épületet ötcsillagos szállodává alakítják, a homlokzata már látható. Mutatjuk a képeket.
A modern építészet úttörője – 130 éve született Borbíró Virgil A XX. század első felében számos vita tarkította a hazai építészeti közéletet: eleinte a magyar formanyelv állt a középpontban, majd az 1920-as évek második felétől a modern építészet. Borbíró Virgil az utóbbiban vállalt harcos szerepet, és elszántan küzdött az új irányzat térnyeréséért. Az éppen százharminc évvel ezelőtt született mérnök nemcsak épületeivel, de írásaival és szervezőmunkájával is nyomot hagyott a magyar kultúrtörténetben.
Titkos barlang a Libegő mellett: a János-hegy sziklaüregében jártunk Ha csak egy-két óra szabadidőnk van, de azt szeretnénk egy rövid és tartalmas kirándulással eltölteni a budai hegyekben, akkor ideális választás lehet a Budapest XII. kerületében, a János-hegy északnyugati lejtőjén megbújó, titkos alagútra emlékeztető átjáróbarlang felkeresése. A kevésbé ismert, részben természetes, részben mesterséges eredetű sziklaüreg ugyanis nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető.
Szól a rádió – Száz éve indult a kísérleti adás A nyilvános, rendes rádióadások 1925 végén indultak Magyarországon, ám már több mint két évvel a nyilvános adások megkezdése előtt is lehetett Magyarországon rádiót hallgatni magyar nyelven, ugyanis a kísérleti adások 1923 márciusában indultak.
Az art deco kis tükre – A 90 éve elhunyt Spiegel Frigyes kevésbé ismert oldala Spiegel Frigyes a fantasztikus homlokzataival írta be magát a magyar építészet történetébe: szecessziós épületei az új stílus legkorábbi megjelenései hazánkban. Zsenije természetesen követte az idők változását, és a két világháború között az art decóban is letette a névjegyét – még ha csak egyetlen épület erejéig is. A történelmi körülmények azonban felértékelik ezt az alkotását is, amely a kategóriájában szintén az elitbe tartozik.
Egy ferencvárosi gyárépület megmaradásának története A Tűzoltó utca – Thaly Kálmán utca sarkán 1963 januárjában elkészült Laboratóriumi Felszerelések Gyára évtizedekig meghatározta a környék utcaképét. Akkor is, amikor sok száz munkás dolgozott a hatalmas alapterületű épületben, és akkor is, amikor 1990 után üresen állt, és évről évre romlott az állaga. Ma modern, főleg külföldi egyetemi hallgatók által lakott kollégium működik a falak mögött, az új funkció egyben az épület újjászületését is jelentette.
Drágakő az Ördög-árok mentén – Kilencven éve fogant meg a smaragdtemplom gondolata A hűvösvölgyi villamos-végállomástól alig pár száz méterre, pazar villák között egy fantasztikus templom bújik meg. Modern formái sejtetik, hogy a XX. században épült, de azt talán nem is gondolnánk, hogy milyen hosszú ideig tartott a munka – a középkori katedrálisokkal vetekedve több évtized alatt sikerült csak befejezni. Viszont az eredmény is hasonlóan ragyogó lett, a gótika és a modernizmus remekül egyesül benne. A remetekertvárosi templom építésének ötlete kilencven évvel ezelőtt, 1933-ban fogant meg.
Madách és Petőfi ifjúkori szerelmei Madách Imre a felhőtlen boldogság hangján számolt be testvérének arról a bálról, amelyen ifjúkori szerelmével, Lónyay Menyhért húgával, Lónyay Etelkával táncolt, de a viszonzatlan szerelemből nem lett leánykérés. Petőfinek volt bátorsága megkérni egy gazdag bankár leányának a kezét, ő viszont Lónyay Menyhértnek nyújtotta azt. Az idei Madách- és Petőfi-évfordulóhoz kapcsolódóan idézzük fel az ifjúkori szerelmeket, bepillantást nyújtva a reformkori bálok világába is.
Aki a Lánchíd építését is megfestette: 125 éve hunyt el Barabás Miklós Bátran kijelenthetjük, hogy Barabás Miklós a reformkor egyik legkiemelkedőbb művésze volt, az első olyan festő, aki művészeti munkásságával kivívta a társadalom tiszteletét. Hosszú pályafutása során számos fontos és ismert személyiségről készített portrét, köztük Vörösmarty Mihályról, Arany Jánosról, Deák Ferencről, József nádorról, sőt még Ferenc Józsefről is. A főváros is sokszor szolgáltatott témát képeinek. Hatalmas sikereket ért el műveivel, a sajtó rendszeresen beszámolt aktuális munkáiról. Kivételes tehetségének köszönhette, hogy egy olyan időszakban sikerült hírnevet szereznie, amikor a festők munkásságát még nem becsülték sokra.
Az egyik legélesebb elméjű magyar – Az ifjú Neumann János budapesti élete Leginkább matematikusként tartja számon a világ, de a XX. század nagy polihisztora volt Neumann János. Eredményei több tudományterületet is érintenek. Fiatalon elkerült Budapestről, de egész gyermekkora ide kötötte: kiváló taníttatása és az egyik legjobb magyar gimnáziumban eltöltött évei segítették kibontakozni zseniális elméjét. Február 8-án, halálának 66. évfordulóján a 2023-ra meghirdetett Neumann-emlékév alkalmából körbejártuk fővárosi életének főbb állomásait, helyszíneit, hogy felidézzük észjárását, személyiségét.
Aki templomot épített egy nyomornegyedbe – 155 éve született Foerk Ernő Foerk Ernő nem tartozik a híres építészeink sorába, de fő művét, a szegedi Fogadalmi templomot szinte mindenki ismeri. Ahhoz nagyon hasonló épülete Budapesten is található, méghozzá a XIII. kerületi Tripoliszban, amely a főváros egyik legfélelmetesebb környéke volt. Az 1930-ban felszentelt Szent Mihály-templom fényt vitt a kétes hírű városrészbe.
Pesten érett íróvá a 200 éve született Madách Imre A fiatal Madách Imre három évig élt Pesten. Miközben a pesti egyetemen jogi tanulmányait végezte, bekapcsolódott a társasági, kulturális életbe is. Rendszeresen megfordult a Pesti Magyar Színház előadásain, hangversenyre járt a Nemzeti Kaszinóba, de az igen művelt fiatalember festeni, vívni, zongorázni is tanult a fővárosban. Itt jelent meg első kötete. A 200 éve született Madách Imrére emlékezünk.
A világot jelentő deszkák hűlt helye – Lajta Béla és az első Nemzeti Színház Lajta Béla a magyar építészettörténet egyik legzseniálisabb alakja volt, akit szerencsére már saját korában is megfelelően értékeltek, és az utókor is tisztelettel ápolja emlékét. Tanulmányok hosszú sora, valamint több könyv is megjelent már életéről és munkásságáról, három évvel ezelőtt mi is megemlékeztünk halálának 100. évfordulójáról. Ma születésének jubileumát ünnepeljük, ugyanis 150 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ebből az alkalomból egy szívéhez közel álló témát, az egykori Nemzeti Színházhoz készített terveit mutatjuk be.
Kerékpárosbarát fejlesztések kezdődnek három kerületben Közbeszerzési pályázatokat hirdettek a II., a III. és a XIII. kerületet érintő kerékpárhálózat fejlesztésére. A munkálatok idén nyáron kezdődnek, céljuk a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése, a kerékpározás ösztönzése.
Városszéli mocsárból közpark: 205 éve adományokat kértek a Városliget fásítására Kétszázötven évvel ezelőtt a mai Városliget helyén, kint a város szélén mocsár és ökörlegelő terült el. Ugyan voltak kísérletek a terület fásítására, de előfordult az is, hogy a kiültetett facsemetéket az ökrök egyszerűen lelegelték. A Liget kialakításnak a tervei ugyan 1817-re elkészültek, de hiányzott a megvalósításhoz szükséges pénz. Ezért 205 évvel ezelőtt adománygyűjtés kezdődött a közpark kialakítására.
Csodálatos palotával ajándékozta meg Fellner Sándor Budapestet Amikor a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri új palotáját 1905. január 16-án ünnepélyes keretek között átadták, Lukács László pénzügyminiszter a jeles eseményt pályafutása egyik fénypontjának nevezte. Fellner Sándor építész az ünnepségen nemcsak az új épület kulcsait nyújtotta át a miniszternek, hanem egy meglepetéssel is készült: ekkor leplezték le a Szentháromság térre néző díszterem festett üvegablakát, rajta Lukács Lászlót portréjával. Cikkünkben nemcsak a fényes átadási ünnepségről számolunk be, de bemutatjuk az elpusztult dísztermi üvegablak mára elkészült rekonstrukciós tervét is.
A történelmi stílusok szerelmese – 70 éve hunyt el Fábián Gáspár A XIX. század második fele a történelmi stílusok újjászületésének nagy korszaka, amit szakszóval historizmusnak nevezünk. Bár a századforduló környékén a szecesszió különböző irányzatai megszüntették egyeduralmát, megmaradt a porondon, sőt az 1920-as évek elejétől másodvirágzását élte. Ennek az időszaknak az egyik legtermékenyebb építésze volt Fábián Gáspár, aki éppen 70 évvel ezelőtt hunyt el.
Egy különleges hely Ferencvárosban – 100 éve nyílt meg az Unitárius Misszióház a Hőgyes Endre utcában Az Üllői útra nyílik egy kis utca, mely Hőgyes Endre orvosprofesszornak, a budapesti Pasteur Intézet alapítójának a nevét viseli. Nem véletlenül, hiszen valamikor itt működött ez az intézet. Az utcában található még egy érdekes épület, mely az unitárius vallásfelekezethez tartozók számára ugyan ismert, a városlakók többsége azonban nem biztos, hogy hallott róla. A ház igazán különleges, hiszen egyszerre lakóépület és templom.
Tisztább fővárost akartak – Új közterületi szabályokat fogadtak el 145 éve Budapesten Szigorú előírásokat fogadott el Budapest 145 évvel ezelőtt, hogy tisztább legyen a város. Megtiltották a szemét kidobását az utcára, tilos lett a porrongyot az utcai ablakon kirázni, megtiltották az utcai vizelést. A közlekedést szolgáló lovaskocsi-állomásokat naponta kellett fertőtleníteni, a lovak trágyáit csak zárt szekéren lehetett elhordani. Megszüntették a járdalocsolást, hogy megvédjék a nők ruháit, és tilos lett eldobni a dinnyehéjat az utcán a főváros új köztisztasági szabályzata szerint, amelyet 1878 januárjában fogadtak el.
A budai Váralagút felújítása 50 éve kezdődött a városegyesítés 100. évfordulója alkalmából A budai Váralagút Budapest fontos közlekedési útvonala és egyben érdekes műszaki emlék is. Átadásakor, 1857-ben az akkori egyetlen hídhoz vezető útvonal része volt, és a XXI. századra sem vesztett forgalmi jelentőségéből. Ugyan lovas kocsik számára tervezték, ma autók közlekednek benne. Az átjáró mai képe 50 éve alakult ki, a munkák miatt 1973. január 8-án lezárták az Alagutat.
Ahol Gárdonyi és Móricz is gyakori vendég volt – Volt egyszer egy Valéria kávéház a Nagykörúton A pesti Nagykörút fejlődésének is meghatározója a valamikori Valéria kávéház, hiszen az Üllői út és a József körút sarkán nyílt kávézó az egész környékre pezsgő társasági életet hozott. A több mint 130 éves neoreneszánsz, háromemeletes épület túlélte a háborúkat és a forradalmat, ám azóta többször átalakították.
A BKV 55 éve jött létre – Minden járművön kalauz volt, és olcsón lehetett utazni A Budapesti Közlekedési Vállalat 1968. január 1-jén vette át a fővárosi tömegközlekedést három másik társaságtól. A budapesti villamosokat, autóbuszokat, HÉV-eket és a többi közlekedési eszközt addig ugyanis három önálló vállalat üzemeltette, a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem és a Budapesti Helyiérdekű Vasút. Ezenkívül az új szervezet magába olvasztotta a Fővárosi Hajózási Vállalatot is.
125 éves a Központi Statisztikai Hivatal székháza A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal 1871-ben jött létre. Az intézménynek hosszú időn keresztül nem volt önálló otthona, folyamatosan költözni kényszerült. A fordulópont 1896-ban következett be, amikor is törvénycikk jelent meg az önálló épület felépítéséről. A terveket az elismert építész és műegyetemi tanár, Czigler Győző készítette. Az új székház átadására 1897. december 18-án került sor, de teljesen csak 1898 januárjában vették birtokba az épületet a hivatal munkatársai.
Így fejlődött Budapest 2022-ben – Középületek sorát adták át idén A 2022-es év szinte biztos, hogy negatív színezettel vonul majd be a történelembe, hiszen válságok sora terhelte, melyekből hazánk sem vonhatta ki magát. Ennek ellenére Budapest nagyon szépen fejlődött, sok beruházás ért véget idén: több új épület elkészült, és számos műemléket helyreállítottak. Az év utolsó napján visszapillantunk, és összefoglaljuk az esztendő történéseit.
Az utolsó villamos 50 éve haladt át a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon A Rákóczi úton már 125 évvel ezelőtt elindult a villamosközlekedés, és volt idő, amikor öt különböző vonal járatai haladták át itt. Ám az utazóközönség által nagyon kedvelt közlekedési eszközt fokozatosan kiszorították a belső városrészekből. A Rákóczi úton és az Erzsébet hídon 50 évvel ezelőtt, 1972. december 31-én gördült keresztül az utolsó villamos, útja a Móricz Zsigmond körtéren ért véget. Hamarosan megkezdődött a vágányok bontása. Az elmúlt években egyre többször vetődött fel, hogy vissza kellene hozni a villamost erre útvonalra.
Száz éve alakult meg a Beszkárt, a főváros tömegközlekedési vállalata Budapest tömegközlekedését hosszú ideig több vállalkozás működtette, volt például olyan időszak is, amikor csak a villamosjáratokat három különböző társaság üzemeltette. Ám 100 évvel ezelőtt megalakult a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, a Beszkárt, amely hamarosan megszerezte az irányítást a főváros összes tömegközlekedési eszköze felett.
Egy kis Erdély Budapest szélén – Rákosmente evangélikus templomai A Pest szélén átcsordogáló pici Rákos-patak egy sor kerületnek adta a nevét a XVI. és a XVII. kerületben, többek között Rákosligetnek, Rákoskeresztúrnak, Rákosszentmihálynak, Rákoscsabának és Rákoshegynek. Az épített környezetükben is nagy a hasonlóság, falusias, kisvárosias képet mutatnak. Illetve közös még bennük az evangélikus templomaik közti nagy fokú hasonlóság is: az erdélyi erődtemplomokra emlékeztetnek.
Buda, Pest, Óbuda és a Margit-sziget összevonása: 150 éve hirdették ki a városegyesítési törvényt Budapest a világ egyik legszebb fekvésű fővárosa, melyre mi, magyarok igazán büszkék lehetünk. Mindig jólesik, ha egy külföldi látványosan rácsodálkozik például a Várból feltáruló panorámára. De nemcsak a természet ajándékának köszönhetjük ezeket az elragadtatott kifejezéseket, hanem az épített környezetnek is, melyet eleink teremtettek meg. Buda és Pest évszázadok óta élt egymás szomszédságában, mégis az egyesítésük adta meg azt a lendületet, amely azután oly sok fantasztikus épületet eredményezett a Duna két partján. Messzire nyúló előzmények után a városok összevonásáról az Országgyűlés 1872 végén hozott törvényt, melyet az uralkodó 1872. december 22-én szentesített, és másnap ki is hirdették.
Ötven éve készült el a 2-es metró – Ásóval, lapáttal álltak neki az építkezésnek Annak ellenére, hogy az európai szárazföld első földalatti vasútja Budapesten indult meg 1896-ban, a következő föld alatti vasúti szakasz teljes hosszában csak ötven évvel ezelőtt, 1972 decemberében készült el. Az építkezés több mint húsz évig tartott, és nem minden viszontagságtól mentesen zajlott.
Botrányos előtörténet, szenzációs végkifejlet – Százéves az Ostrom utcai Lukács-villa A Bécsi kapu térbe torkolló meredek Ostrom utca több értékes épületnek ad otthont, melyek igényes megjelenésükkel többnyire méltóak a kiemelt helyszínhez. Az 5-ös szám alatti egykori Lukács-villa keletkezésének története azonban botrányokkal tarkított, de ez a zavaros korszak számlájára is írható. Az éppen 100 éve elkészült villa falai azonban elrejtik ezt a csorbát, és a mai szemlélőnek már csak a tervező zsenialitásáról mesélnek.
A Tabán és a Gellért-hegy közé épült: 90 éve adták át a Hegyalja út első szakaszát A Hegyalja út napjainkban Buda egyik legfontosabb közlekedési útvonala, hiszen a Budaörsi utat köti össze a Erzsébet híddal. Létezése ma mindenki számára természetes, sokan errefelé jutnak el a Balatonra, de az eredeti Erzsébet híd építésekor az út még nem volt meg: 90 évvel ezelőtt adták át az első szakaszát, amelyet közmunkások építettek a gazdasági válság idején. A beruházás vitákat váltott ki, volt, aki a Tabán csendjét féltette.
Építkezések 150 éve Pesten, a városegyesítés előtt Pest és Buda 1872-ben már a városok egyesítésre készült, Pesten nagyszabású városfejlesztési tervet fogadtak el, nagy beruházásokról döntöttek. Azonban mindemellett a városban egyéb épületek is emelkedtek. Nézzük, hogyan fejlődött a város, és mennyibe került egy lakóház felépítése!
Nyolcvan éve épült a Móricz Zsigmond körtéri Gomba – Egy emblematikus épület Újbudán, amelyet mindenki ismer Újbuda emblematikus épülete, a Gomba idén decemberben nyolcvanéves. A Móricz Zsigmond körtéren 1942-ben emelt forgalmi pavilon hatvan évig látta el eredeti funkcióját, míg el nem bontották a körülötte futó síneket. Az épület feladat nélkül maradt. Mire a fővárostól a XI. kerületi önkormányzat tulajdonába került, addigra romos volt, koszos, méltatlan az építészeti értékéhez és a hely atomszférájához. Tervpályázatot írtak ki a megmentésére, ennek nyomán született meg 2014-ben az a kortárs közösségi tér, amely egyszerre elegáns, funkcionális és kulturális igényeket is kielégít.
Ötven éve helyezték üzembe az új kísérleti reaktort Csillebércen Budapesten 1972. december 5-én számos fizikus gyűlt össze, hogy egy olyan kísérletsorozat elindítását ünnepeljék meg, amely végül 18 éven keresztül folyt. Ekkor avatták fel ugyanis az új reaktort Csillebércen, a KFKI-ban, ahol a Magyar Tudományos Akadémia fizikai kutatóbázisa működött.
A Ludovika Akadémia: 150 éves a magyar tisztképzés Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben nyílt meg a Ludovika Akadémia, a honvédtisztképző katonai iskola. A magyar tisztképzés megindításáról az 1808-as országgyűlésen határoztak, ám ténylegesen csak 64 évvel később indult meg az oktatás. Az akadémia saját épülete a VIII. kerületben ugyan már 1830–1836 között felépült közadakozásból, Pollack Mihály tervei szerint, ám a klasszicista palota évtizedekig használaton kívül volt. Egy 1872-es törvény azonban ismét elrendelte a magyar királyi honvédségi akadémia felállítását.
Száz éve oldották fel a trianoni repülési tilalmat A repülés az I. világháború után vált a civil emberek számára is elérhetővé. Az európai országok utas- és postaforgalmában sorra jelentek meg az új járatok, egyre több várost kötött össze repülőgép. Azonban Budapest csak később kapcsolódhatott be a légi közlekedésbe, mert a trianoni békediktátum alapján hazánkat sújtó repülési tilalom 1922. november 17-ig érvényben maradt.
Az Országház fűtését csak a következő ciklusban korszerűsítik – A Szent Korona elhelyezéséről is gondoskodni kell Az Országházat 1902 őszén adták át, ám a közel 18 ezer négyzetméteres középület fűtését – amely a világ egyik első távfűtéses rendszere volt – még soha nem korszerűsítették. Budapest legismertebb műemlékében már megkezdődött az elavult műszaki rendszerek felmérése, 2023. május 31-ig készül el a beruházási terv és a költségbecslés. Ezt követően dönt a kormány, hogy kezdődhet-e az épület belső rekonstrukciójának és modernizációjának tervezése, és ekkor dől el az is, hogy az Országgyűlésnek a felújítás időszakára ki kell-e költöznie.
Fakocka, kiskockakő, aszfalt – Amit a Lánchíd útpályáiról tudni érdemes A napokban elkészült a Lánchíd aszfaltpályája, sőt már a próbaterhelés is megtörtént. A hídnak ez már a sokadik útpályája, valószínűleg ez változott a legtöbbször az elmúlt közel 175 év alatt.
Akinek a remekműveit lebontották:155 éve hunyt el ifj. Zitterbarth Mátyás Egy nagyváros fejlődése mindig együtt jár épületek bontásával is, hiszen a régiek helyére kerülnek az újak, amelyek már megfelelnek a korszerű igényeknek. A XIX. század első felében alkotó ifj. Zitterbarth Mátyás életműve nagyrészt ennek a jelenségnek esett áldozatul. Pedig zseniális építész volt, amit az is bizonyít, hogy Pest városának elöljárói fontos középületek tervezését bízták rá. Az alábbiakban megismerhetik elpusztult és még álló alkotásait is.