Keresés az archívumban

„A hazának élni, Pestet fővárossá emelni” – Károlyi György már fiatalon fogadalmat tett, hogy Magyarországot fogja szolgálni A belvárosi Károlyi-palota építtetője, gróf Károlyi György Széchenyi István barátja volt, hozzá hasonlóan ő is önzetlenül támogatta a főváros és az ország felemelkedését, az egyik leggazdagabb főnemesi család tagjaként. A Tudományos Akadémia egyik alapítója, a Lánchíd megépítésének támogatója, a Nemzeti Színház megmentője. Az 1802-ben született és 1877-ben elhunyt mecénásra emlékezünk, halálának 145. évfordulóján.
Négy hétig tartottak volna a beszédek, ha mindenki szót kapott volna a Kossuth-szobor avatásán Hatvanezren jelentek meg aznap a Kossuth-szobor felavatásán, koszorút helyeztek el az ország legfőbb vezetői, a magyar települések képviselői, az Egyesült Államok és Torinó városának küldöttsége, számtalan külföldi ország képviselője, de a katolikus egyház kimaradt, és az ünnepségen a csehszlovák, a jugoszláv, a román követség tagjai sem nem vettek részt. Az emlékművet ma 95 éve, 1927. november 6-án avatták fel, de az eseményt hatalmas viták kísérték.
A pesti kávéházak törzsvendége volt az egri remete – Száz éve hunyt el Gárdonyi Géza Bár egri remeteként él a neve a köztudatban, Gárdonyi Géza Budapest kulturális és irodalmi életének rendszeres szereplője volt a XIX. század fordulóján. Szemtanúja volt a fejlődésnek indult város kiépítésének, újságíróként éveken át tudósított a Régi Képviselőházból, bejárása volt Fesztyék híres művészszalonjába, de a Centrál, a Valéria vagy a New York Kávéházban is törzsvendégként tartották számon. A ma 100 éve elhunyt Gárdonyi Gézára emlékezünk.
A kettévágott pályaudvar – A Nagykörút útjában állt, ezért tolták hátrébb a Nyugatit Az első pesti pályaudvar – a Nyugati elődje, akkori nevén a Pesti indóház – az 1870-es évek elejére már nem volt képes az egyre növekvő vasúti forgalmat zökkenőmentesen lebonyolítani. A tulajdonos vasúttársaság el is kezdte a bővítést, de ekkor kiderült, hogy az épület a tervezett Nagykörút útjában áll. Ezért a régi csarnokot „megfelezték”, és az északi része fölé új pályaudvar épült. A ma ismert Nyugati pályaudvart 1877. október 28-án, azaz 145 éve adták át.
Fény járja át az újjászületett Ráday Házat A Ráday utcában, különösen pedig a Markusovszky téren nagyszabású építkezés folyt az elmúlt években, melyről a közelmúltban hullott le a lepel: elkészült a 2019 elején leégett Ráday Kollégium új épülete. A munkálatok magában foglalták az eredeti központ felújítását is, így egy egész épülettömb született újjá Ferencváros szívében. Régi és új harmonikusan simul egymásra, remekül fejezve ki a falak között uralkodó keresztyén értékeket is.
Sztálin-szobor és dísztribün – A Felvonulási tér története Ma már Ötvenhatosok tereként ismerjük, de évtizedeken át Felvonulási tér volt a közkeletű neve. Leginkább a május 1-jei felvonulások határozzák meg a múltját. Volt itt Sztálin-szobor, Lenin-szobor, Tanácsköztársasági emlékmű, de ma már nem hasonlít a diktatúra korszakából ismert állapotára. Bár az egykori Aréna útnak ez a szakasza többször átalakult, ma is nosztalgiával gondolunk a boldog békeidőkből ismert régi arculatára.
Szabadtéri fotókiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum kertjében Remény és dráma – Magyarország '56 címmel szabadtéri fotókiállítás nyílt a Múzeumkertben. A november 27-ig látogatható tárlat az 1956-os forradalom hőseiről és a lengyel nép szolidaritásáról emlékezik meg. A fekete-fehér képeken a budapesti utcákon lezajlott események elevenednek meg. A fotók eredetijeit egy ismeretlen lengyel ember készítette.
Ahol a fegyveres felkelés elkezdődött – A Magyar Rádió ostroma október 23-án A fővárosban az 1956-os forradalom egyik szimbolikus helyszíne a Bródy Sándor utcai Magyar Rádió épülete volt. Itt lobbant fel Pesten először a szabadság lángja, mely nemcsak a főváros jelentős területeire, de az ország számos más pontjára, sőt néhány határon túli településre is átterjedt. A Rádiónál történteket azok visszaemlékezésében elevenítjük fel, akik maguk is ott voltak a harcoknál, vagy részt vettek az ostromban.
Nem engedi lezárni a múltat a pártház az egykori Köztársaság téren Bár a sötét múltú pártház évek óta folyamatosan pusztul az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren, egyelőre sem lebontani, sem átépíteni nem sikerült. Sőt, nemrégiben életveszélyessé nyilvánították, és lezárták közvetlen környékét, így ahelyett, hogy a terveknek megfelelően lakóházzá építenék át, a szocreál épület továbbra is a XX. század és az 1956-os forradalom véres eseményeire emlékeztet bennünket.
Két gyűlölt épületet szerzett meg Budapest 125 éve: a Citadella ma is megvan, az Újépületet elbontották Magyarország, s benne Budapest elnyomásának több közismert szimbóluma állt még a kiegyezés utáni évtizedekben is a főváros közepén. Az egyik a szabadságharc leverése után a város megfélemlítésére épített Citadella erőd a Gellért-hegy tetején, a másik a '48-as honvédek börtöneként is ismert, rossz emlékű, hatalmas Újépület a mai Szabadság tér helyén. E két katonai létesítményt 1897 októberében vette át Budapest. Az Újépületet rövid időn belül lebontották, de a Citadellával évtizedekig nem tudtak mit kezdeni.
Túlhasználjuk a Margitszigetet? – A főváros csökkentené a látogatók számát A Margitszigetet jelenleg túlhasználjuk, le kell csendesíteni, vélekedik a Fővárosi Önkormányzat, amely Budapest sokak által kedvelt városrészében a pihenőpark jelleget szeretné erősíteni. A csendesítést jogszabály-módosítással kívánják elérni: a közterületek használatáról szóló fővárosi rendeletet oly módon tervezik megváltoztatni, hogy kevesebb ember vehesse igénybe a szigeten nyújtott szolgáltatásokat.
Búcsúznak a 200-as Ikarusok – Ötven évig határozták meg a budapesti utcaképet Budapest nemsokára elbúcsúzik egy legendától, amely évtizedekig meghatározta a város képét. Egy olyan buszcsalád utolsó darabjait készül kivonni a BKV, amely egy időben a világ talán legfontosabb busztípusa volt. Az Ikarus 200-asok ötven év után távoznak.
115 évvel ezelőtt lett kész teljesen a Pénzügyminisztérium palotája Kevésbé ismert, hogy 1907. október 7-én fejeződtek be teljesen a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának építési munkálatai. Az építkezés érdemi munkáira 1901 októbere és 1904 decembere között került sor, ám az utómunkálatok azonban 1907 októberéig folytatódtak. S több sarkalatos dátum is kapcsolódik magához az építkezéshez.
Egy életút pesti állomásai: tragikus sors jutott Batthyány Lajosnak Október 6-án nemcsak az Aradon kivégzett 13 honvéd főtisztre emlékezünk, hanem a Pesten, az Újépület (Neugebäude) udvarán kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős kormányának mártírhalált halt miniszterelnökére is. A kivégzés helyén 1926 óta örökmécses áll, méltó emléket állítva a grófnak, aki életét adta a magyar szabadságért. A reformkori ellenzék vezérévé vált Batthyány 1841-ben költözött Pestre, a főváros számos nevezetes helyszínén megfordult, ezeket gyűjtöttük össze a tragikus évfordulón.
Felavatták a Luther Otthon új épületét a XI. kerületben Meg­nyi­tot­ta ka­pu­it a Lu­ther Ott­hon – Evan­gé­li­kus Di­ák­ott­hon új, száz­húsz fé­rő­he­lyes épü­le­te a XI. ke­rü­le­tben, a Ma­gyar­or­szá­gi Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Ta­ná­csa szék­há­zá­nak tel­kén. A mo­dern, a XXI. szá­za­di el­vá­rá­sok­nak meg­fe­le­lő fel­ső­ok­ta­tá­si kol­lé­gi­um Lágy­má­nyo­son, az egye­te­mek szom­széd­sá­gá­ban épült.
A Szabadtéri Színpad elődje volt: száz éve nyílt meg a Park mozi a Városmajorban Az elmúlt száz év alatt rengeteg minden változott a Városmajorban, de a kultúra és a garantált szórakozás mindvégig jelen volt, és a mai napig megtalálható a főváros első közparkjában. A Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, a szabadtéri Park mozi immár több mint száz éve nyílt meg itt, de ezt követően is nagyon érdekesen alakult a park sorsa. 1935-ben felépült a méltán híres színpad is, amely a környezetével együtt folyamatos átalakulásokon esett át az eltelt évszázadban, beleértve a legutóbbi időket is.
Nyolcvanöt éve épült a Horthy Miklós híd – A háború utáni újjáépítést követően Petőfi híd lett A Petőfi híd Budapest belvárosának talán legkevéssé ismert hídja. Nem egy látványos alkotás, nem fényképezgetik az idelátogató turisták, de mégis, közlekedési szempontból a város egyik legfontosabb átkelője. A hidat 85 évvel ezelőtt, 1937. szeptember 12-én adták át, akkor még Horthy Miklós hídként.
Egy zseni első szárnypróbálgatásai – Lechner Ödön korai épületei Lechner Ödön a magyar építészeti formanyelvről lett igazán híres, amelyet a XIX. század utolsó évtizedétől kezdett alkalmazni. Tervezői pályája viszont már jóval korábban, az 1870-es évek legelején elindult, és szépen ívelt felfelé: százötven évvel ezelőtt egyszerre több épület is az ő elképzelése szerint valósult meg, bár még nem a később jellegzetessé váló stílusában. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhányat.
A régészeti csudák országa – A világ ismét Budapestre figyel Közel 150 évvel ezelőtt Rómer Flóris, a magyar régészet atyja és Pulszky Ferenc múzeumigazgató vezetésével egy hatalmas régészeti kongresszust tartottak Budapesten. Idén, 2022. augusztus 31. és szeptember 3. között ismét Budapesten a világ archeológusainak szeme, miután több mint hatvan országból mintegy 2100 szakember részvételével itt rendezik meg az Európai Régészek Szövetségének 28. találkozóját. Ez alkalomból egy kiállítás is nyílt „A régészeti csudák országa – országimázs 1876” címmel a Nemzeti Múzeum kerítésén, mely Budapest régészeti múltját és világhírét mutatja be.
Tehervonatok a Margit körúton – A gyárakat szolgálta ki a bel-budai vasút Gőzmozdony vontatta teherszállító szerelvények a Margit körúton? Ma ez igen furcsán hangzik, holott az 1990-es évek közepéig volt itt teherforgalom. Ez az iparvágány eredetileg egészen a Filatorigátig tartott, és 1892. szeptember 1-jén adták át, jobb parti körvasút néven.
Kiemelkedő épületeket alkotott Budapesten a 45 éve elhunyt Kós Károly Kós Károly a XX. századi magyar építészet kiemelkedő alakja. Tervezői elgondolását nagyban meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi falvak építészeti öröksége. Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert épületei mellett a Wekerletelep központjának kialakítása tette Kós Károly munkásságát a nagyközönség előtt ismertté.
Légi parádé 1912-ben – Amikor még fizetni kellett a repülős bemutató megtekintéséért Elmaradt a légi parádé az idén augusztus 20-án, pedig a Szent István napi repülős bemutatók immár 110 esztendőre tekintenek vissza Budapesten. Az első augusztus 20-i légi bemutatót 1912-ben tartották, ugyanazzal a céllal, mint napjainkban: szemléltetni a pilóta tudását és megmutatni a repülőgép képességeit. A nagy és látványos eseményért akkor fizetni is kellett, ám utólag kiderült, a nézők többet vártak volna a pénzükért.
Egy kis India Budapesten – 145 éve született Medgyaszay István Medgyaszay István egy különleges színfoltot jelentett a XX. század első felének magyar építészetében. Számos társához hasonlóan őt is foglalkoztatta a nemzeti stílus megteremtésének gondolata, melyhez időben és térben is messzire nyúlt. Szenvedélyesen kutatta a magyar őstörténetet, ennek keretében még Indiába is elutazott. Épületei nemcsak ezeknek a nyomait hordozzák magukon, hanem nyugati tanulmányait és a modern anyaghasználatot is.
„A haza minden előtt!” – Hirdeti homlokzatán a sokat megélt Országos Tiszti Kaszinó épülete A pesti belváros egyik legnagyobb épületegyüttese az egykori Országos Tiszti Kaszinó épülete. A Váci utca 38-as házszámú építmény a déli Klotild-palota szomszédságában áll, és létezését részben az Erzsébet hídnak is köszönheti. 1899-es átadása óta honvédtiszteknek biztosított társasági életet és közművelődést, működött kaszárnyaként is, közéttermeknek, mozinak, írói körnek, vívóklubnak, színháznak, honvédzenekarnak, számos rendezvénynek is otthont adott, ma pedig bankszékház. Története üde színfoltja Budapest gazdag múltjának.
Séta a kutak mentén – Végiglátogattuk a budai Vár 5 megújult szökőkútját Míg néhány éve a Budavári Palota környékén egyedül a Mátyás kútja működött, a palota környezetét ma már 5 szökőkút díszíti. A felújított és újraalkotott díszkutak és az őket övező parkok nemcsak a budai Vár fénykorába röpítenek vissza bennünket, de a nyári melegben kellemesen hűsítik is a környezetüket, sétára csábítva a látogatót.
Egy ferencvárosi régiség nyomában – 200 éve épült az első templom a Bakáts téren A Bakáts téri templom Ybl Miklós korai remekművei közé tartozik, mely 1879 óta nem csupán a tér legfontosabb épülete, de Ferencváros egyik jelképe is. Évek óta csodálhatjuk megújított külsejét, a belső terek rekonstrukciója pedig belátható időn belül teljesen elkészül. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a IX. kerület legismertebb terén már 1822 óta működött templom. 200 évvel ezelőtt úgy épült meg, hogy a megrendelő és a használók is tudták, csak addig szolgálja a környék katolikus lakosságát, amíg állandó templomra nem cserélik. Bár a „csere” nem ment minden nehézség nélkül, 1865-ig ez volt a „Franzstadt” katolikusainak hitéleti központja.
Az Országház csendes alapkőletétele A magyar Országház a világ egyik legszebb parlamenti épülete. A hatalmas házat, amelyet Steindl Imre tervezett, 1885-ben kezdték meg építeni, az alapkövet pedig közel két évvel később rakták le, valójában mindenféle ünneplés nélkül.
Pest zöld folyosója: a Rákos-patak mentén jártunk Ma már nem élnek rákok benne, és a közelében lakókat nem fenyegeti árvízveszély. Négy kerületen folyik át, jelentőségét mutatja, hogy több városrész is viseli a nevét. A Rákos-patak térsége régen fontos szerepet töltött be az ország történelmében, Rákos mezeje sokáig az országgyűlések helyszíne volt. Ha ma végigsétálunk a patakparton, talán meglepődünk, hogy milyen sokféle módon hasznosítják a környékét.
Haladjunk! – Ahogy a nőképzést a XIX. századi Pesten elképzelték Még a XIX. századi Pesten is gyakori vélekedés volt, hogy a nők taníttatása teljesen felesleges. A nem főúri családoknak fenntartott leányiskolákban leginkább szabás-varrást és háztartástant tanítottak. A szemléletbeli változást Veres Pálné indította el, amikor 155 éve tanácskozásra hívta a Tigris szállóba az irodalommal, művészetekkel foglakozó nőtársait. Az általuk alapított nőképző egylet tanintézetében nyelveket, irodalmat, számtant, gondolkodástant, történelmet, természettant, földrajzot, lélektant, esztétikát, művelődéstörténet, egészségtant, hittant is a tanultak a lányok a könyvvitel, a rajz és a gyorsírás mellett.
A városegyesítés előtt kezdték meg a Margit híd építését – 150 éve indult a cölöpözés Pest és Buda második hídja volt a Margit híd, amelynek építését 150 éve, 1872. augusztus 1-jén kezdték meg, még a városegyesítés előtt. Sokan bírálták a kijelölt helyszínt, de a kormány úgy döntött, hogy az új dunai átkelőnek csatlakoznia kell a tervezett Nagykörúthoz, és azon keresztül a Sugárúthoz. A hidat egy francia mérnök tervezte, és az általa alapított francia cég építette, négy év alatt készült el.
Amikor a török szultán Pesten és Budán járt A török szultán érkezett Pest-Budára 1867 nyarán. Az egynapos látogatás alkalmából a pestiek népünnepélyt szerveztek, 72 ágyúlövéssel üdvözölték a vendéget. Abdul-Aziz pasa mindössze pár órát tartózkodott itt, járt a Várban a királyi palotában, és a programjába egy pesti sétakocsikázás is belefért, majd ugyanúgy, ahogy érkezett, hajón elutazott.
Tervek egy világvároshoz – Budapest városrendezésének kezdetei Budapest aranykora egybeesett az ország gazdasági szárnyalásával: az 1867-es kiegyezés után szédületes fejlődésnek indult a Duna mindkét partján fekvő város. A növekedés szabályozott mederbe terelése érdekében az Országgyűlés 1870-ben megalapította a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek első feladatai közé tartozott egy általános városrendezési terv beszerzése. Ennek alapján 1872-ben – százötven évvel ezelőtt – el is készült Pest első átfogó rendezési terve.
Egy 190 éves javaslat az állandó magyar színház létrehozására Az első állandó magyar nyelvű színház 1837 augusztusában nyílt meg Pesten, és egy közel 40 éves álmot váltott valóra. A színház építésének nagy lökést adott egy öt évvel korábbi mű, amely részletes és alapos javaslatot tett le az asztalra arról, hogyan lehetne egy magyar játékszínt alapítani, és a működést hosszú távon is biztosítani. Alkotója Széchenyi István volt, aki már ekkor, 1832-ben Buda-pestnek nevezte a magyar fővárost.
A magyar régészet bölcsője – Múlt és jövő találkozása az óbudai Flórián téren Van egy tér Óbudán, amely a nevét a tűzoltók védőszentjének szobráról kapta. Persze előbb megvetették itt a lábukat a rómaiak is, akik nem gondolták, hogy egykori táboruk és fürdőjük romjait 2000 évvel később dózerrel és robbanóanyaggal próbálják meg eltüntetni egy szocialista mintavárosrész felépítésének kedvéért. Aztán jártak itt magyar királyok és királynék, törökök és Zichyek, a „Flórián-huszárok”. A nagy múltú városrészt napjainkban sajnos leginkább közlekedési csomópontként tartjuk számon.
Amikor megrendszabályozták a bérkocsisokat Budapesten Kisebbfajta háború tört ki a budapesti rendőr-főkapitányság és a bérkocsisok között 105 évvel ezelőtt, 1917-ben. A főkapitány a sok visszaélés és szabálytalanság miatt mindenképpen szabályok közé kívánta terelni ezt a fajta közlekedési szolgáltatást, erre a bérkocsisok sztrájkkal fenyegetődztek.
Egy IV. Béla által alapított monostor maradványait találhatták meg a régészek a Háros-szigetnél Az 1264-ben alapított premontrei monostor maradványait találhatták meg a búvárrégészek a Háros-sziget mentén. A monostor IV. Béla idejében épült, és a török korban pusztult el. Az épület feltételezett helyét korábban több régész is kereste. A most vizsgált omladékmezőben sok középkori eredetű faragott követ találtak, köztük kváderköveket, ablakkeretek töredékeit, de újabb kori leletek is előkerültek.
255 éve szűnt meg a repülőhíd Pest és Buda között – A folyó sodrása működtette a különleges kompot Buda és Pest között 255 éve épült fel az első – török kor utáni – hajóhíd, de addig is valahogy át kellett kelni a folyón. Ezt egy nagyon érdekes szerkezet tette lehetővé, amit repülőhídnak neveztek. A folyó sodrása működtette, és a mai Erzsébet híd, majd a Lánchíd vonalában oldotta meg az átkelést a Dunán 1767-ig.
A pesti főútvonalak építésze – 110 éve halt meg Schmahl Henrik A Párisi Udvart és az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét tervező Schmahl Henrik munkássága egy-két kivételtől eltekintve szinte teljes egészében Budapesthez kötődött. Az Ybl Miklós irodájából induló építész önállóvá válása után többféle stílusban tervezett, épületei főleg a város századforduló környékén kiépült legfontosabb útvonalait gazdagítják. Alkotásait megtaláljuk többek között az Andrássy úton, a Nagykörúton és a Rákóczi úton is.
A magyar ipar egyik legfontosabb üzeme volt a Láng Gépgyár – Lakóparkot építenek a helyére Az 1868-ban alapított Láng Gépgyár egyike volt a magyar ipar legfontosabb üzemeinek. Sikeressége abban is mérhető, hogy viszonylag rövid idő alatt a 8-10 fős műhelyből több száz alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalat lett. Láng László a Váczi körúton, a mai Bajcsy-Zsilinszky úton nyitotta meg műhelyét, majd 1873-ban költözött át a Váci úti telepére, ahol egészen a megszűnéséig működött. Az egykori gyár területén már csak négy, műemléki védelem alatt álló épület áll, amelyek köré hamarosan egy modern lakótelepet építenek.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
150 éve költözött Zuglóba a Bethesda Kórház – A XIV. kerület legrégebbi épülete A Bethesda Kórház történetének kezdete a terézvárosi Rózsa utca 5. szám alatti épülethez kötődik, ahol 1866-tól Bakody Tivadar főorvos irányításával folyt a gyógyító tevékenység. A Sugár út, a mai Andrássy út kiépítése miatt 1870-ben eladni kényszerültek a kórház 1868-tól használt Rózsa utca 8. szám alatti épületét. A Herminamezőn álló Bartl-villa megvásárlásával nyílt lehetőség egy nagyobb és korszerűbb kórház kialakítására. A Bethesda Kórház zuglói gyógyító szolgálata 150 éve, 1872 májusában kezdődött el.
Tragikus házomlások Budapesten Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
Az első omnibusz Pesten 190 éve indult el – Közel száz évig közlekedtek a ló vontatta kocsik a főváros útjain Az első omnibusz, azaz társaskocsi 1832. július 1-jén indult el Pesten. Két kávéházat kötött össze, az egyik a Városligetben, a másik a Belvárosban állt, a vállalkozás fő célja a városligeti kávéház forgalmának növelése volt. Az omnibuszok közel száz évig voltak a budapesti utcakép részei.
A Marhavágóhíd emlékére – 150 éve készült el a főváros egyik húsipari központja Amikor elkészült, a főváros egyik építészeti látványosságának számított. Sok budai és pesti polgár, sőt vidékről vagy külföldről idelátogató volt kíváncsi, hogy néz ki az az épületegyüttes, mely 1872-től a közélelmezés egyik meghatározó intézménye lett, és maradt is majdnem 100 éven keresztül.
Az első alagút a Duna alatt – Kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg a fúrás Régi álom volt egy alagút építése Pest és Buda között a Duna alatt, az elképzelés már a XIX. században megmozgatta a tervezők fantáziáját. Ám az első ilyen építkezésre csak az 1930-as években került sor, mégpedig Budapest északi határán, a Szentendrei-szigetnél. Ez az alagút még nem a közlekedést szolgálta, mert vízvezetékeket vezettek át rajta. A fúrás kilencven évvel ezelőtt kezdődött meg.
Az első „modern Déli” 60 éve épült, de ma már nem láthatjuk A Déli pályaudvar 1861 óta szolgálja a vasúti forgalmat. Megnyitása óta a mostani már a harmadik állomásépülete. A legérdekesebb valószínűleg a második épület volt, amelyet 60 évvel ezelőtt, 1962-ben adtak át, és amely alig 13 évig állt eredeti formájában. Ez első „modern Déli”-re emlékezünk.
A Vámháztól a Gerbeaud cukrászdáig – Egy legendás telek 240 éves története A mai Vörösmarty tér és József nádor tér között, a Gerbeaud cukrászda és környezete helyén egy nagyon értékes telek húzódott. 240 évvel ezelőtt ide épült fel a Harmincadhivatal (Vámház), melyet 70 év után ódivatúnak ítéltek meg és lebontottak. A területet ezután többen is szerették volna hasznosítani, gróf Széchenyi István a Nemzeti Kaszinót, Pest városa az új városházat emelte volna fel a helyszínen. A telket végül négy részre osztották a XIX. században. Az ide épült házak ma is állnak, értékes darabjai a belváros építészeti örökségének.
Hűvösvölgy, amely már csak nevében hűvös Hűvösvölgy nevéből a legtöbben a hidegre asszociálnak, de ma már kevésbé hűvös, főként nyáron, mint a korábbi évszázadokban. Sőt, a hűvösre egy igen érdekes természeti emlék is rácáfol. Elég nagy területről van szó, ezért a Hűvösvölgyet és környékét két kirándulós nap keretében érdemes bejárnunk. Természeti, épített és kulturális látnivalókban is bővelkedik a városrész, amely már Mátyás idején is kiemelt jelentőséget kapott.
Végre megkezdődik a Károlyi-palota felújítása Évtizedek óta üresen áll a Pollack Mihály tér 10. szám alatti Károlyi-palota. A Nemzeti Múzeum mögött kiépült mágnásnegyed egyik ikonikus épületének számított, egyidőben az olasz nagykövetség működött benne, a rendszerváltás után pedig raktárnak használták Ybl Miklós híres alkotását. A kiemelten védett műemléket eredeti állapotának megfelelően állítják helyre.
Amikor magyar neveket kaptak a budai dombok – 175 éve volt a dűlőkeresztelő Tudják, hogy hol található Budán a Burgerberg vagy a Feldhut, esetleg a Reiche Reid? Sőt vélhetően, ha azt mondják, hogy el kell utazni Dreihotterbe, akkor senki nem arra gondol, hogy a 21-es buszra szálljon fel. A budai városrészek ma szép, hangzatos és néha ősinek hangzó magyar neveket viselnek, ám ez csupán 1847-től van így, amikor egy csapásra szinte minden budai területet átneveztek. Ez volt a híres dűlőkeresztelő.