
Keresés az archívumban
„A hazának élni, Pestet fővárossá emelni” – Károlyi György már fiatalon fogadalmat tett, hogy Magyarországot fogja szolgálni
2022. november 10. 10:00
A belvárosi Károlyi-palota építtetője, gróf Károlyi György Széchenyi István barátja volt, hozzá hasonlóan ő is önzetlenül támogatta a főváros és az ország felemelkedését, az egyik leggazdagabb főnemesi család tagjaként. A Tudományos Akadémia egyik alapítója, a Lánchíd megépítésének támogatója, a Nemzeti Színház megmentője. Az 1802-ben született és 1877-ben elhunyt mecénásra emlékezünk, halálának 145. évfordulóján.
Neves kardiológusról nevezték el a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új szakrendelőjét
2022. november 9. 19:00
A X. kerületi Maglódi út és a Lavotta utca sarkán lévő új kőbányai szakrendelő márciusban kezdte el működését, most hivatalosan is nevet kapott. Kerkovits Gyuláról, a neves magyar kardiológusról nevezték el az intézményt, akinek tiszteletére domborművet avattak a szakrendelő bejáratánál.
Száznegyvenöt éve nyitotta meg kapuit Budapesten a rabbiképző intézet
2022. november 8. 16:00
Budapesten, a józsefvárosi kerület Bérkocsis és Bodzafa utcai sarkán – a mai Gutenberg tér, Scheiber Sándor és a Somogyi Béla utcák találkozásánál – 1877 októberében olyan ünnepélyes eseményre került sor, amely a korabeli világban is ritkaságszámba ment. A magyarországi zsidó hitfelekezet számára megnyitotta kapuját a rabbiképző intézet, amelyben izraelita diákok kezdték meg tanulmányaikat.
Kétszáz éves a Ferenchalmi kápolna
2022. november 7. 17:30
A Budakeszi úton található Ferenchalmi Szűz Mária-kápolnát kétszáz éve szentelték fel. A műemléki védelem alatt álló templom most funkcióbeli és építészeti megújulás előtt áll. A jubileum alkalmából makett- és fotókiállítást nyitott a Máltai Szeretetszolgálat.
Köztérként remek, emlékparkként kevésbé – Megnéztük az új Széna teret
2022. november 7. 10:30
Befejeződött a Széna tér északi részének régóta halogatott felújítása. Bár a terület másik felének rendbetétele még hátra van, a sokáig csak buszvégállomásként és közlekedési folyosóként ismert rész most valódi köztér lett, amely a Régi Szent János Kórházat ugyanúgy felidézi, mint a régi budai városfalat, az 1956-os hősöknek és eseményeknek azonban nem tud méltó emléket állítani.
Golgota a város felett: 20 éve újult meg Pesthidegkút kálváriája
2022. november 5. 13:00
Ha egy olyan őszi kirándulásra vágyunk a budai hegyekben, ahol a színes lombok és a pazar kilátás megcsodálásán túl lelkileg is feltöltődhetünk, akkor bátran ajánljuk a Pesthidegkút feletti Kálvária-hegy megmászását, amelynek tetején három feszület és csaknem teljes körpanoráma fogad minket.
Marco Rossi a Szent István-teremben
2022. november 4. 18:30
A Szent István-termet és a hozzá tartozó kiállítást a 2021. augusztusi átadása óta már több mint 100 ezren nézték meg. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt a 100324. látogató.
A tanítók atyjától a forradalom kórházáig – A Péterfy Sándor utca nevezetességei
2022. november 4. 9:00
A Péterfy Sándor utca egyike Külső-Erzsébetváros, benne az úgynevezett Csikágó negyed jellegzetes utcáinak. Ismertségét leginkább kórházának és az ott zajló 1956-os eseményeknek köszönheti, de névadója, a magyar „tanítók atyja” is lakott itt. Jellemző utcaképe a dualizmus idején épült körfolyosós lakóházak, de érintkezik az ország első hivatalos óvónőképző intézetével, volt sörgyári lerakattal és egykori piactérrel is. Lássuk, miről mesél nekünk ez az utca!
Bauxitbeton-pánik Budapesten – Az összes érintett házat felmérték 55 évvel ezelőtt
2022. november 3. 11:00
Az 1960-as években rémülten feltételezték a szakemberek, hogy időzített bomba ketyeg a budapesti épületekben. Egy szállodafödém beszakadt, egy lakóház éppen egy építészprofesszor szeme láttára kezdett hihetetlenül gyorsan repedni. A felelős a bauxitbeton volt, ezért felkutatták és megvizsgálták az összes érintett fővárosi épületet. Mindez 55 évvel ezelőtt történt.
Szecesszió a síremlékeken – Kísérlet a temetői művészet megújítására
2022. november 2. 10:00
Halottak napja környékén sokan látogatunk ki szeretteink sírjához, és ilyenkor felfedezhetjük, hogy a temető igazi műalkotások tárháza is. A XX. század elején a klasszikus formákkal szakító szecesszió ezt a területet is áthatotta, és a művészek igyekeztek új megoldásokat kínálni a sírkövek megrendelőinek. Közülük az egyik leglelkesebb Füredi Richárd szobrász volt, aki két társával együtt kiállítást szervezett, hogy a nagyközönséggel is megismertesse az új ízlést tükröző alkotásait.
Budapest legrégebbi református templomai
2022. október 31. 10:00
Budapest szakrális építészetében a református templomok művészi kvalitás és városképi szempontok tekintetében meghatározó szerepet töltenek be. Az elmúlt két évszázadban a magyar főváros területén több mint hatvan református templom épült, amelyek közül az évszázados múltra visszatekintők egyszerre képviselnek egyháztörténeti és művészettörténeti értéket. Közülük a legrégebbieket mutatjuk be a reformáció napja alkalmából.
A pesti kávéházak törzsvendége volt az egri remete – Száz éve hunyt el Gárdonyi Géza
2022. október 30. 10:00
Bár egri remeteként él a neve a köztudatban, Gárdonyi Géza Budapest kulturális és irodalmi életének rendszeres szereplője volt a XIX. század fordulóján. Szemtanúja volt a fejlődésnek indult város kiépítésének, újságíróként éveken át tudósított a Régi Képviselőházból, bejárása volt Fesztyék híres művészszalonjába, de a Centrál, a Valéria vagy a New York Kávéházban is törzsvendégként tartották számon. A ma 100 éve elhunyt Gárdonyi Gézára emlékezünk.
A kettévágott pályaudvar – A Nagykörút útjában állt, ezért tolták hátrébb a Nyugatit
2022. október 29. 11:00
Az első pesti pályaudvar – a Nyugati elődje, akkori nevén a Pesti indóház – az 1870-es évek elejére már nem volt képes az egyre növekvő vasúti forgalmat zökkenőmentesen lebonyolítani. A tulajdonos vasúttársaság el is kezdte a bővítést, de ekkor kiderült, hogy az épület a tervezett Nagykörút útjában áll. Ezért a régi csarnokot „megfelezték”, és az északi része fölé új pályaudvar épült. A ma ismert Nyugati pályaudvart 1877. október 28-án, azaz 145 éve adták át.
Fény járja át az újjászületett Ráday Házat
2022. október 28. 9:00
A Ráday utcában, különösen pedig a Markusovszky téren nagyszabású építkezés folyt az elmúlt években, melyről a közelmúltban hullott le a lepel: elkészült a 2019 elején leégett Ráday Kollégium új épülete. A munkálatok magában foglalták az eredeti központ felújítását is, így egy egész épülettömb született újjá Ferencváros szívében. Régi és új harmonikusan simul egymásra, remekül fejezve ki a falak között uralkodó keresztyén értékeket is.
Sztálin-szobor és dísztribün – A Felvonulási tér története
2022. október 27. 16:00
Ma már Ötvenhatosok tereként ismerjük, de évtizedeken át Felvonulási tér volt a közkeletű neve. Leginkább a május 1-jei felvonulások határozzák meg a múltját. Volt itt Sztálin-szobor, Lenin-szobor, Tanácsköztársasági emlékmű, de ma már nem hasonlít a diktatúra korszakából ismert állapotára. Bár az egykori Aréna útnak ez a szakasza többször átalakult, ma is nosztalgiával gondolunk a boldog békeidőkből ismert régi arculatára.
A Kúria épületétől a Városligetig: 65 éve nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria
2022. október 25. 10:00
A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
Pest és Buda között 145 éve kelhetnek át a vonatok
2022. október 24. 12:30
A legfontosabb magyar vasúti hidat 1877. október 23-án adták át az akkori Budapest déli határában. Mindössze 36 évig szolgálta a vasúti közlekedést. Az eredeti szerkezet építését sok vita kísérte, a beruházás befejeződését követően több per is indult.
Szabadtéri fotókiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum kertjében
2022. október 23. 13:00
Remény és dráma – Magyarország '56 címmel szabadtéri fotókiállítás nyílt a Múzeumkertben. A november 27-ig látogatható tárlat az 1956-os forradalom hőseiről és a lengyel nép szolidaritásáról emlékezik meg. A fekete-fehér képeken a budapesti utcákon lezajlott események elevenednek meg. A fotók eredetijeit egy ismeretlen lengyel ember készítette.
Ahol a fegyveres felkelés elkezdődött – A Magyar Rádió ostroma október 23-án
2022. október 23. 9:00
A fővárosban az 1956-os forradalom egyik szimbolikus helyszíne a Bródy Sándor utcai Magyar Rádió épülete volt. Itt lobbant fel Pesten először a szabadság lángja, mely nemcsak a főváros jelentős területeire, de az ország számos más pontjára, sőt néhány határon túli településre is átterjedt. A Rádiónál történteket azok visszaemlékezésében elevenítjük fel, akik maguk is ott voltak a harcoknál, vagy részt vettek az ostromban.
Nem engedi lezárni a múltat a pártház az egykori Köztársaság téren
2022. október 22. 9:00
Bár a sötét múltú pártház évek óta folyamatosan pusztul az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren, egyelőre sem lebontani, sem átépíteni nem sikerült. Sőt, nemrégiben életveszélyessé nyilvánították, és lezárták közvetlen környékét, így ahelyett, hogy a terveknek megfelelően lakóházzá építenék át, a szocreál épület továbbra is a XX. század és az 1956-os forradalom véres eseményeire emlékeztet bennünket.
Két gyűlölt épületet szerzett meg Budapest 125 éve: a Citadella ma is megvan, az Újépületet elbontották
2022. október 21. 10:00
Magyarország, s benne Budapest elnyomásának több közismert szimbóluma állt még a kiegyezés utáni évtizedekben is a főváros közepén. Az egyik a szabadságharc leverése után a város megfélemlítésére épített Citadella erőd a Gellért-hegy tetején, a másik a '48-as honvédek börtöneként is ismert, rossz emlékű, hatalmas Újépület a mai Szabadság tér helyén. E két katonai létesítményt 1897 októberében vette át Budapest. Az Újépületet rövid időn belül lebontották, de a Citadellával évtizedekig nem tudtak mit kezdeni.
Eddig ismeretlen lelőhelyet találtak a régészek Csillaghegy határánál
2022. október 20. 12:30
Különleges leletekre bukkantak a régészek a III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában: ugyanazon a helyen őskori, római kori, népvándorlás kori és avar kori emlékek is előkerültek. Találtak itt egy VI–VII. századi sírt, amelyben az eltemetett nő nyakán üveg gyöngysor, halántékán bronz karikaékszer, jobb kezén bronzgyűrű volt. Más értékes használati tárgyak is előkerültek a több korszakos lelőhelyen.
Túlhasználjuk a Margitszigetet? – A főváros csökkentené a látogatók számát
2022. október 19. 19:00
A Margitszigetet jelenleg túlhasználjuk, le kell csendesíteni, vélekedik a Fővárosi Önkormányzat, amely Budapest sokak által kedvelt városrészében a pihenőpark jelleget szeretné erősíteni. A csendesítést jogszabály-módosítással kívánják elérni: a közterületek használatáról szóló fővárosi rendeletet oly módon tervezik megváltoztatni, hogy kevesebb ember vehesse igénybe a szigeten nyújtott szolgáltatásokat.
Aki Budapest fejlesztését irányította – 115 éve hunyt el Podmaniczky Frigyes
2022. október 19. 12:30
Budapest történetének egyik legmeghatározóbb személye volt, aki minden erejét a főváros fejlesztésének szentelte. Podmaniczky Frigyes báró több mint harminc évig irányította a Közmunkatanácsot, lényegében az ő idejében épült fel mindaz, amit ma Budapest építészeti és kulturális örökségének tekintünk. Nem csak a városfejlesztésében, de a színházi világban is meghatározó szerepet töltött be. Budapest talán legnépszerűbb embere, aki haláláig a városért dolgozott, 115 évvel ezelőtt hunyt el.
Kiállítás nyílt a Honvédmenház felépítésének 150. évfordulóján
2022. október 17. 19:30
A IX. kerületi Soroksári úton 150 éve, 1872 őszén nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett idős honvédek számára épült menház, amelynek feladata a veterán katonák ellátása, gondozása volt. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett épületben 1928-ban halt meg az utolsó honvéd. Kossuth Lajos elfogyott regimentjéről most kiállítás nyílt a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.
Szerte a fővárosban megcsodálhatjuk műveit – 150 éve született Damkó József szobrászművész
2022. október 17. 14:00
Méltatlanul kevés szó esik Damkó József szobrászról, noha az alkotó számos olyan művet készített, amelyek fontos pontjain állnak a magyar fővárosnak. Ilyen Árpád-házi Szent Erzsébet szobra a Rózsák terén, Kapisztrán Szent János szobra a budavári Kapisztrán téren vagy XI. Ince pápa szobra a Hess András téren. Épületszobrai és síremlékei is jelentős értéket képviselnek. Damkó József budapesti alkotásait mutatjuk be, születésének 150. évfordulóján.
Szórakozóhellyé alakították a templomot és a kolostort – 235 éve nyílt meg a Várszínház
2022. október 16. 9:00
A Budai Vár egyik jellegzetes épülete a Karmelita kolostor, melyet közel négy éve a Miniszterelnökség használ. A névadó szerzetesrend valójában már nagyon régen kivonulni kényszerült a falak közül, egészen pontosan 235 évvel ezelőtt alakították Várszínházzá templomukat. A kíméletlen beavatkozás magát az épületet is nagyban érintette, de javarészt ekkor alakult ki az a képe, amelyet ma is ismerünk.
Repülőgépcsodák az Iparcsarnokban – Az óceánt átszelte, de Rómában lezuhant a Justice for Hungary gép pilótája
2022. október 15. 11:00
A repülés valódi világába kaphattak betekintést azok, akik jegyet váltottak 90 éve az Endresz György Aviatikai Kiállításra, mert nemcsak a földön láthatták a repülőgépeket, de a szerencsések repülőutakat is nyerhettek. Az 1932. október 15-én megnyílt kiállítás egyben a szerencsétlen sorsú magyar óceánrepülőre, Endresz Györgyre emlékezett.
Felújítják a Műegyetem műemlék épületének tetőszerkezetét
2022. október 14. 13:00
Már felállványozták a Műegyetem Gépészmérnöki Karának Duna-parti műemlék épületét, a felújítás elkezdődött. A Pecz Samu által tervezett kétszintes épület az egyetem központi székházától délre fekszik. A tető rekonstrukciója az épület északi felén már korábban elkészült, most a másik oldalon is megkezdődtek a helyreállítási munkák.
Szerkezetkész a Csepelt Pesttel összekötő gyalogoshíd
2022. október 13. 17:30
Már szerkezetkész állapotban van a Robinson híd, amely a ferencvárosi atlétikai stadion mellől indulva összeköti Csepelt a pesti oldallal.
Mátyás király ezüstdénárját is megtalálták a régészek a József főhercegi palota újjáépítése során
2022. október 13. 14:00
A budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor a régészeti feltárás több különlegességet hozott felszínre: egy majdnem egészben megmaradt török kori rézkancsót, Mátyás király ezüstdénárját, értékes kerámia- és üveganyagokat találtak a szakemberek. Fellelték azt a lejárót is, amely egy természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezetett. A helyiséget feltehetően a középkorban használták.
Száznegyven éve leplezték le Petőfi Sándor szobrát Budapesten
2022. október 13. 9:00
Több mint két évtizedre visszanyúló előzmények után, 1882. október 15-én leplezték le Petőfi Sándor híres budapesti szobrát, ahol később annyi politikai megmozdulást, ünnepi beszédet tartottak a szabadság eszméjének jegyében, hogy napjainkra ikonikussá vált az emlékmű. Hosszúra nyúlt viták, elapadó adománygyűjtés, az alkotás elkészítésére felkért szobrász halála nehezítette azt az utat, amelyet be kellett járni az ötlet felszínre bukkanásától a szobor felállításáig. Ezt a történetet járjuk körül írásunkkal.
Átépítik a Duna-parti szállodát, amely az egykori Lloyd-palota helyén áll
2022. október 12. 9:00
A pesti Duna-korzó a második világháború pusztításai miatt veszítette el korábbi egyedülálló hangulatát. A régi palotasor helyére modern szállodák épültek, az elpusztult Lloyd-palota telkén pedig 1982 óta az Atrium Hyatt áll, amely ma a Sofitel nevet viseli. A szálloda hamarosan új homlokzatot kap, az építési engedély október elején vált véglegessé. Ebben azt olvashatjuk, hogy az épület egy szinttel magasabb lesz. A látványterveket még nem tették közzé.
Ipari csuklósok a fővárosban: Velük fejeződött be a magyar villamosgyártás
2022. október 11. 11:00
Budapest a villamosok városa. Elképzelhetetlen lenne a főváros a hosszú sárga járművek nélkül. Az elmúlt 140 évben hihetetlenül sok típus koptatta a síneket, de kevés olyan meghatározó jármű volt közöttük, mint az ipari csuklós.
Romantikus ékszerdoboz Zuglóban – 180 éve kezdték építeni a Hermina-kápolnát
2022. október 10. 17:00
A Városliget keleti határát jelentő Hermina út egyik jellegzetes épülete a pici Hermina-kápolna. Mérete ellenére nagyon is meghatározó szerepe van, hiszen nemcsak az utat nevezték el róla, de a városrészt is, ahol áll: Herminamező. Stílusához illően története is romantikus, szépséget és tragédiákat egyaránt tartalmaz. A kis kápolna alapkövét éppen száznyolcvan évvel ezelőtt tették le.
Egy urbánus költő, aki rajongott a hegyvidékért – 65 éve hunyt el Szabó Lőrinc
2022. október 8. 15:00
Szabó Lőrinc költő, író, műfordító Miskolcról érkezett Budapestre az 1910-es évek végén. A fővárosban akkor már pezsgett az irodalmi és a kulturális élet, melynek ő is rövid idő alatt a részévé vált. Kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, gyakran megfordult a Babits és a Hatvany Lajos körül kialakult alkotói közegben. Lakott a nyüzsgő Pesten, majd évtizedeken át a csendesebb Budán. Akárcsak a pesti élet, a budai környezet és életforma is megjelent műveiben. A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Kossuth-díjas költő 65 éve hunyt el.
Felavatták a tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos emlékhelyét a Fiumei úti sírkertben
2022. október 6. 14:00
A tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos tiszteletére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete és a Madách Színház. A nyelvújító Kazinczy Ferenc fiát 1849. október 25-én végezték ki Aradon. A Fiume úti temetőben megtalálhatjuk az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek parcelláját is, valamint három aradi özvegy síremlékét.
Teljesen elkészült az Ybl Miklós tervezte Bakáts téri templom
2022. október 5. 18:30
Befejeződött a ferencvárosi Bakáts téri templom felújítása. Az altemplom bővítésével egy új urnatemetői részt is kialakítottak, új padlóburkolatot kapott a templom, helyreállították a vakolatot, és restaurátori munkákat is végeztek, hétvégén pedig az új oltárt is felszentelték.
130 éve költözött be mai otthonába a Madách Imre Gimnázium
2022. október 5. 11:00
A VII. kerületi Állami Gymnasium, vagyis a mai Madách Imre Gimnázium 1892 szeptemberében nemcsak az új tanévet, hanem új otthonát is köszönthette. Az 1881-ben alapított intézménynek több mint 10 éven át nem volt önálló épülete, bérelt helyiségekben folyt a tanítás. Az oktatási ügyeket irányító vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston idősebb Bobula János építészt bízta meg a gimnázium terveinek elkészítésével. Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről.
Száztíz éves szomszédok – A nagy iskolaépítő akció ikrei
2022. október 3. 14:00
Budapesten szerencsére igen sok építészetileg is értékes iskolaépület található. Jelentős részük egy igen szűk időszakban, mindössze három év alatt jött létre: 1909 és 1912 között a Székesfőváros nagy iskolaépítő programot hajtott végre. Sok közismert alma mater született ekkor, az alábbiakban viszont két kevésbé híres példáját mutatjuk be ennek a termékeny érának.
Nyolcvanöt éve átadták, de hét év múlva felrobbant a kiszélesített Margit híd
2022. október 1. 11:30
A Margit híd igazi luxusberuházásként készült el az 1870-es években, egy francia mérnök irányítása alatt. Ám Budapest második dunai átkelőjének forgalma nagyon alacsony maradt egészen a század végéig. Azonban az 1930-as évek elején már keskenynek bizonyult, ezért az átépítésről és a kiszélesítésről döntöttek. Az avatást 85 évvel ezelőtt, 1937. október 1-jén tartották.
Egykor gőzfürdő volt, most hotel épül a Kazinczy utcában
2022. szeptember 30. 10:00
A VII. kerületi Kazinczy utca 40–48. szám alatt, öt telek összevonásából jött létre az a terület, amelyen most 270 szobás hotel épülhet, kétszintes mélygarázzsal. A munkák részeként az utca egy szakaszát is felújítják, a telkeken jelenleg álló épületeket, így várhatóan a Táncművészeti Főiskola volt acél-üveg tömbjét és a historizáló, húsüzemként, majd szórakozóhelyként ismert 48-as számú házat is elbontják.
Mutatjuk, hol tart a Lánchíd felújítása – Már felvésték a feliratot, ősszel érkeznek az oroszlánszobrok
2022. szeptember 29. 18:00
Már felvésték a Széchenyi – Lánczhíd feliratot, amely 77 évig hiányzott a pesti oldal oroszlánszobrainak talapzatáról, helyreállították a pesti kapuzat mindkét oldalán a szent koronás magyar címert, restaurálták a kapuív fölötti oroszlánfejeket, a pesti pilon kőfelületein az utolsó simításokat végzik. A restaurálásra elszállított oroszlánszobrok ősszel térnek vissza, a hídpályát a tervek szerint idén decemberben adják vissza a forgalomnak.
Az építkezéseket a válság sem állította meg – Az Andrássy út első neoreneszánsz házai
2022. szeptember 29. 11:00
Az utóbbi néhány, válságokkal tarkított évhez hasonlóan az elmúlt évszázadokban is akadtak gazdasági nehézségek, melyek az építőiparon is éreztették hatásukat. Ilyen volt az 1873-as is, ami a korszak gigaberuházását, az Andrássy út kiépítését érintette nagyon érzékenyen. Szerencsére itt az építkezések már 1872-ben – tehát 150 évvel ezelőtt – elkezdődtek, és néhány bérház hamarosan meg is valósult, jó példával járva elöl a további építkezések érdekében.
Ma 75 éve adták be Budapesten az első kötelező oltást a tbc ellen – A morbus hungaricus még ma sem tűnt el
2022. szeptember 28. 9:00
Tüdőbaj, gümőkór, morbus hungaricus – mind egy sokáig szinte gyógyíthatatlan, és jórészt halálos betegség, a tbc nevei. Nem véletlen, hogy morbus hungaricusnak is ismerték e kórt, mivel itthon nagyon gyakori volt. Mára ugyan még nem sikerült teljesen legyőzni, de van ellene védőoltás, ami Magyarországon évtizedek óta kötelező. Budapesten 1947 szeptember végén vezették be, elsőként a XIII. kerületben.
Szerelmes verseiért rajongott a pesti közönség – 250 éve született Kisfaludy Sándor
2022. szeptember 27. 11:00
Méltó nyitánya volt a XIX. század magyar irodalmának Kisfaludy Sándor első kötete, a Himfy szerelmei – A kesergő szerelem című könyv, amely Budán jelent meg 1801-ben. A szenvedélyes szerelmi életét lírában megfogalmazó Kisfaludy már fiatalon nagy hatású tudóssá és irodalmárrá vált, a Magyar Tudós Társaság és a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta. Az ő támogatásával adta ki testvére, Kisfaludy Károly a magyar irodalmat népszerűsítő jeles évkönyvét, az Aurorát. Kisfaludy Sándor ma 250 éve született.
Az idén ünnepeljük az Országos Széchényi Könyvtár megalapításának 220. évfordulóját
2022. szeptember 26. 15:30
Több mint negyven évig vándorolt Széchényi Ferenc gróf adománya a Nemzeti Könyvtár 220 évvel ezelőtti megalapítását követően, mígnem állandó helyére, a Magyar Nemzeti Múzeumba költözött. Később a gyűjteménynek innen is mennie kellett, cikkünkben bemutatjuk a különböző pesti helyszíneket.
Hamarosan eredeti külsejét mutatja majd a Vöröskereszt Egylet egykori székháza
2022. szeptember 24. 9:00
Az eredetileg Hauszmann Alajos, illetve Hültl Dezső által tervezett budavári épület újjáépítése 2021-ben kezdődött, nemrég pedig már a szerkezetépítési munkák is befejeződtek, így a tető és homlokzat építése mellett ősszel elindulnak a belső munkálatok. A Dísz tér 1–2. szám alatti ház rekonstrukciójával egy hetvenéves városképi seb gyógyulhat be.
Az utolsó nagy kolerajárvány
2022. szeptember 23. 11:00
Az utolsó nagyobb kolerajárvány 150 éve tört ki, és 1872 őszén elérte Pestet és Budát is. Leküzdéséhez sok mindent megpróbáltak, de így is sok ezer ember hunyt el a betegségben. A járvány elmúltával jelentős egészségügyi fejlesztések kezdődtek a fővárosban.
A 3-as metró teljes szakaszát jövő tavasszal adják át
2022. szeptember 22. 16:00
Az M3 metróvonal rekonstrukciója várhatóan 2023 májusában fejeződik be a BKV közlése szerint. Januárban nyílik meg az utasok előtt a Ferenciek tere és Deák Ferenc tér állomás, márciusban az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar megállókat adják át, májusban pedig megnyílik az utasforgalom előtt a Nagyvárad tér és Lehel tér állomás.


