Keresés az archívumban

Léggömbbel Budapest felett – 120 évvel ezelőtt szállt fel a Turul A Városligetben megnyílt léghajós kilátó nem az első ilyen szerkezet Budapesten: már a millenniumi kiállításon is fel lehetett emelkedni léggömbbel a város fölé. A 120 évvel ezelőtt, 1902. május 1-én felbocsátott ballonnak, a Turulnak azonban nem a közönség szórakoztatása volt a célja, hanem a kutatás. A meteorológiai megfigyelések mellett számos légi felvételt is köszönhetünk neki, amelyek megmutatják, hogyan festett Budapest a magasból a XX. század legelején.
Restaurálják a krisztinavárosi Nepomuki Szent János-szobrot Felújítják a Horváth-kertben álló Nepomuki Szent János-szobrot. Az alkotás eredetije a XIX. század első felétől őrizte az Ördög-árok partját, ám a régi, megrongálódott szobrot a hatvanas években elbontották, helyette 1999-ben készült el a ma is látható szobor, amelynek azonban mára aktuálissá vált a restaurálása.
65 éve sugározta az első hivatalos adást a Magyar Televízió A televízió lassan százéves találmány, amelynek kifejlesztésén számos magyar kutató dolgozott a kezdetekkor. Magyarországon mégis csak az 1950-es években kezdtek el azon munkálkodni, hogy a hazai háztartásokban is lehessen fogni magyar adást. A kísérleti adások már 1956-ban elindultak, majd a forradalom után, 1957. április 26-án este már filmet is vetített a tévé, de az első „hivatalos" adást, a Hősök terei felvonulást politikai okból csak 1957. május 1-én sugározta a Magyar Televízió.
Ilyen lesz a Városháza Park – Kihirdették a tervpályázat eredményét Jövőre kezdődhet a Központi Városháza Károly körút felőli oldalán lévő, eddig parkolóként használt területet megújítása. A tavaly kiírt tervpályázat eredményét ma hirdették ki, a győztes terv alapján a mintegy 8000 négyzetméteres területen megőrzik a meglévő fákat, amelyek mellé újakat is ültetnek, számos új padot helyeznek ki, és lesznek csobogók is. A Városháza Park megújítása várhatóan 2024-re fejeződik be.
A Nemzeti Színház megpróbáltatásai – Számos épületben működött alapítása óta a nemzet teátruma 2002 óta áll és működik a Nemzeti Színház a Dunához közel eső, egykor vasúti csomópontnak helyet adó területen, a Rákóczi híd pesti oldalán. A helyszín is nagy változásoknak volt tanúja az elmúlt mintegy 200 év alatt, de a színház története sokkal fordulatosabban alakult. Mielőtt mostani otthonába költözött, számos épületben működött a társulat, kettőt ezek közül elbontottak, a többit eleve átmeneti megoldásként használták, közben pedig szinte évtizedenként felmerült az állandó otthon megépítésének gondolata, több alkalommal építészeti tervpályázatot is hirdettek. Más-más okokból, de ezek egyike sem jutott el a várt végkifejletig. Érdemes a meg nem valósult tervek és elképzelések ismertetésével felidézni a „Nemzeti” sorsának alakulását.
Középkori temetőre bukkanhattak a régészek a XI. kerületben Az őskori nyomok között feltehetően középkori temetkezéseket találtak a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Budafoki út mellett Újbudán. A területen korábban is előkerültek már kőkorszaki leletek és épületek nyomai, most valószínűleg a középkorban elpusztult Kocsola falu egykori temetőjére sikerült rábukkanni.
85 éve leplezték le Hadik András lovas szobrát a budai Várban A Csikós-szobrot is készítő ifjabb Vastagh György szobrászművész alkotását 1937-ben leplezték le az Úri utca és Szentháromság utca találkozásánál lévő kis téren az ország akkori vezetőinek jelenlétében. A Habsburg Birodalom egykori hadvezérének, Hadik Andrásnak és a 3. huszárezrednek emléket állító szoborhoz az ötvenes évek óta egy furcsa szokás is kötődik a ballagó műegyetemisták körében.
Méltó a főúri környezethez: 145 éve készült el az Ádám-palota és gyönyörű falfestményei A Nemzeti Múzeum szomszédságában, egy főúri palotának is beillő épületben 145 évvel ezelőtt, 1877 áprilisában már az utolsó simításokat végezték. Persze több ház is volt Budapesten, amely ezekben a napokban készült el, s az épület helyiségei már a lakók beköltözésére vártak, az Ádám-palota díszítésén azonban nem más dolgozott, mint a számos freskójáról ismert és híres Lotz Károly. A részleteit tekintve is gyönyörű, Múzeumkertre néző épület azóta is büszkén hirdeti az egykori alkotók tehetségét.
Új városközpont épül Zuglóban – Hamarosan elkezdődhet a Bosnyák tér és környezetének megújulása Hamarosan elkezdődhet a XIV. kerület főterének szánt Bosnyák tér megújulása. A tervek szerint nemcsak egy új városháza, szakrendelő és vásárcsarnok, hanem egy teljesen új negyed jön létre, és rehabilitálnák a Rákos-patak érintett szakaszát is. A korábban kiemeltté nyilvánított beruházás most kapott építési engedélyt.
Pestről Budára – Háborús sebesültek gyógyítására jött létre az Irgalmasrend kórháza A Betegápoló Irgalmasrend, amely több mint 370 éve érkezett hazánkba, elkötelezte magát a harcokban megsebesült katonák gyógyítása mellett, ezt a szolgálatot a rend tagjai a legmagasabb szinten teljesítették már a török háborúk idején is. Első hadikórházuk a volt Invalidus-házban, a mai Központi Városháza épületében nyílt meg az 1700-as években, majd Budán, a Frankel Leó úton alapítottak egy ispotályt. Ez az intézmény ma is működik Budai Irgalmasrendi Kórház néven.
Méhek a tetőn – Megújul a Postatakarékpénztár belső csarnoka A Szabadság tér szomszédságában a századfordulón felépült Postatakarékpénztárban már hónapok óta felújítási munkák folynak. Lechner Ödön fő művén kívül a mester három másik alkotása is helyreállítás alatt van: az Iparművészeti Múzeum, a Városliget melletti Sipeki Balás-villa és az Andrássy úti Drechsler-palota. Míg utóbbiak kívülről is látható, nagyobb volumenű változáson mennek keresztül, a Postatakarékpénztárnak a belső pénztárcsarnoka kapja vissza eredeti kupoláját. Egykoron ezt is a homlokzathoz hasonló fantáziadús ornamentika jellemezte, azonban a használat igényei szerint az idők során átalakították, de a történelem viharai sem kímélték.
A forradalom és a szerelem kertje – Múzeumkerti kalauz másként A Belváros egyik leghangulatosabb szabadtéri helyszíne a Múzeumkert, amely pár éve ismét teljes pompájában tündököl: szobrait, emléktábláit fürkészve, vagy a múzeum lépcsőjén, a padok egyikén megpihenve eszünkbe juthat, milyen gazdag múltja van ennek a különleges történelmi helyszínnek. E rendkívüli gazdagságot mutatja be egy hiánypótló kiadvány, a Múzeumkerti kalauz, mely címéhez méltóan végigkalauzol bennünket a kerten, felidézve a múltbéli eseményeket, számos meglepetést tartogatva az olvasónak.
Felavatták a Törőcsik Mari parkot Újbudán Csütörtökön felavatták a Törőcsik Mari parkot a XI. kerületben. A Feneketlen-tónál lévő, eddig névtelen parkos terület viseli mostantól a színészlegenda nevét.
Hatvan évvel ezelőtt is válaszút előtt állt Budapest – A főváros közlekedése az 1960-as években Budapest közlekedése 60 évvel ezelőtt is válaszút előtt állt. A szakemberek olyan kérdésekre keresték a választ, hogy mennyire kell fejleszteni az addigra elavult tömegközlekedési hálózatot, hogyan kell a várost felkészíteni a várható autóforgalomra. E döntések meghozatalát tanulmányok is segítették. Egy 60 éve megjelent munka alapján mutatjuk be Budapest akkori közlekedési dilemmáit.
Hamarosan visszakapja díszes kupoláit a Károly körúti műemlék épület Hamarosan visszaépítik a Károly körút 3/A szám alatti szecessziós bérház impozáns tetőzetét. A századforduló után készült ház teteje a második világháborúban megsérült, és később leegyszerűsítve állították helyre. A napjainkban a Belvárosi Színháznak is otthont adó épület tetőrekonstrukcióját egy múlt héten megjelent kormányrendelet tette kiemelt beruházássá.
Újabb négy zöld buszvárót alakítottak ki a Belvárosban Tovább bővült a növényekkel beültetett, illetve befuttatott buszvárók száma a Belvárosban. A Hild téren, a Szervita téren, a Podmaniczky téren és a Jászai Mari téren átadták a zöld várakozóhelyeket, így immár nyolc zöld buszváró van a Belvárosban.
Egy világhírű magyar márka – Száznegyven éves a Törley Pezsgőgyár A Törley pezsgő a mai napig az egyik leghíresebb magyar termék, az ünneplések szinte kötelező eleme hazánkban, és számos külföldi országban is jelen van a márka. Mint annyi minden, e gyár gyökerei is a XIX. század második felére, a dualizmus időszakára nyúlnak vissza: Törley József 1882-ben, tehát éppen száznegyven évvel ezelőtt alapította meg a budafoki üzemét. Nemcsak az ott készített ital képvisel azonban igen magas színvonalat, hanem a család budapesti épületei is.
Tébolydából oktatási intézmény – Hamarosan kezdődik a lipótmezei volt elmegyógyintézet átalakítása Egykor az ország egyik legjobb pszichiátriai intézetének tartották a lipótmezei elmegyógyintézetet. A hivatalosan Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek hívott intézményt 2007-ben zárták be. Két éve született a döntés, hogy a hatalmas épületegyüttesben oktatási-nevelési intézményt fognak kialakítani. Az ezzel járó átalakítási és felújítási munkálatok hamarosan megkezdődnek, mert a fejlesztést a kormány kedden kiemelt beruházássá nyilvánította.
Lipótvárosban működött az egyik első magyar gépgyár Pest egyik első gépgyára gyakorlatilag a József Hengermalom melléküzemágaként működött, majd gazdasági okok miatt lett önálló gyár, amely így a magyar ipar egyik első gépgyárává tudott válni 175 évvel ezelőtt. Sajnos nem volt hosszú életű, de a hatása jelentős volt.
Pestről Konstantinápolyig – Kiállítás a dunai hajózásról Egy olyan kiállítást lehet megtekinteni a Gül Baba türbében, amely a XIX. század egyik legnagyobb vállalkozásának, a Duna keleti megnyitásának állít emléket. A tárgyak között láthatjuk annak a csónaknak, a Juliettának a modelljét, amelynek eredetijét Széchenyi István és útitársai használták, amikor egy lakóhajón, az erre a célra épített Desdemonán 1830-ban végigjárták a Dunát, felmérve a hajózás előtti nehézségeket.
Műterem a Belvárosban – A Strelisky fotográfusdinasztia Budapesten Strelisky Lipót az elsők között volt, aki az 1840-es években dagerrotípiával foglalkozott Budapesten. Dorottya utcai műtermében a kor politikusait, arisztokratáit, művészeit fotózta. Fia, a száz éve elhunyt Strelisky Sándor pedig az első fotós volt hazánkban, aki egy speciális technikával többszereplős fotográfiákat készített. A Strelisky-fotók ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, és segítik Budapest múltjának megismerését.
Futókörrel gazdagodott a Belváros Futókört alakítottak ki a belvárosi Olimpia park körül. Az új futókör napelemes, LED-kijelzős sebességmutató táblával, nyújtókorlátokkal, értékmegőrzővel és ivókúttal várja a futni vágyókat.
Kié a Duna-part? – A pesti és budai rakpartok funkciója az elmúlt kétszáz évben Mire valók a rakpartok, miért alakultak ki, hogyan használták őket a múltban? Kié a Duna-part, kit illet meg a használat joga? Mindezek a kérdések azért időszerűek, mert napvilágot látott az az elképzelés, hogy a pesti rakpartot a Lánchíd és az Erzsébet híd között végleg lezárják az autósok előtt.
Egy jó fekvésű műemlék hasznosítása – A régi budai városháza története Buda egyik legrégibb épülete a Szentháromság tér sarkán álló egykori városháza. Fennállásának nagy részében, közel két évszázadon keresztül eredeti funkciójának megfelelően használta a város vezetése, az utóbbi 150 évben azonban többször váltották egymást a tulajdonosai, és egymástól teljesen eltérő tevékenységeket folytattak a falai között.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Menedék a város szélén – 30 éve szűnt meg a Csúcs-hegyi turistaház Az egykor rendkívül jól felszerelt, manzárdtetős turistaház 1926 óta fogadta a kirándulókat és a máriaremetei zarándokokat, a harmincas években több ezer turista fordult meg benne évente. Bár a II. világháborús hanyatlás után felújították, és visszatértek a vendégek, a rendszerváltást már nem sikerült túlélnie: magánkézbe került, és 1992-ben lebontották. Helyét ma már csak egy emlékkő és a Menedékház utca elnevezése őrzi.
Kivágják Óbudán a Pók utcai nyárfasort, őshonos fákat ültetnek a helyére Kivágnak az óbudai Pók utca mentén 96 beteg, életveszélyes nyárfát, amelyek helyére nagy termetű és nagy lombkoronájú őshonos fákat ültetnek. A munkálatok most áprilisban, illetve ősszel zajlanak majd.
Budapest légi kapuja – Így bővült ki 25 évvel ezelőtt a Ferihegyi repülőtér Budapest légi kapuja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A köznyelvben a régebbi neve után Ferihegyi reptérnek is nevezett légikikötő története igen kalandos, hiszen még a háború előtt kezdték tervezni, de csak utána adták át. A reptér életében több jelentős változás is történt azóta, ilyen volt a 2B terminál építése, ami éppen 25 évvel ezelőtt kezdődött.
A református egyetem költözik be az egykori BÁV-székházba A Károli Gáspár Református Egyetem költözik be az egykori ferencvárosi BÁV-székházba. Az elképzelés szerint az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Pszichológiai Intézet és a Rektori Hivatal új otthonául szolgálna a IX. kerületi műemléki épület. A cél az egyetem fejlesztése és a korszerű oktatási környezet megteremtése.
120 éve nyílt meg a Batthyány téri vásárcsarnok Buda első vásárcsarnoka 1902-ben nyílt meg az akkori Bomba, a mai Batthyány téren. Az épület egy nagy vásárcsarnok-építési program részeként valósult meg egykor, és bár ma már inkább üzletközpont, hosszú története során felmerült az is, hogy teniszcsarnokká alakítják.
Hamarosan kezdődik a Margit körút zöldítése, a házakat is megtisztíthatják Jelentősen kizöldülhet a Margit körút: közel 5000 évelő és hagymás növény mellett legalább egytucatnyi új fát is elültetnek az út páros oldalán. Emellett tervezik, hogy pályázatot írnak ki a Margit körúton álló kőburkolatú házak homlokzatának megtisztítására.
Magyaros lelkület – A reneszánsz ihlette Pesterzsébet különleges iskolaépületét A pesterzsébeti Lázár Vilmos Általános Iskola jellegzetes épülete könnyen magára vonzza a figyelmet. Bár fekvése miatt meglehetősen kiesik a főváros vérkeringéséből, tervezője okán mégis szorosan kapcsolódik Budapest építészeti magas kultúrájába: a budavári Bécsi kapu, a Jókai-síremlék tervezője, Lechner Jenő alkotása ez is, aki a terveket 1916. április 11-én, tehát éppen 106 évvel ezelőtt véglegesítette.
Hamarosan elkezdődhet az Artistaképző Intézet építése a Nyugati pályaudvar mellett Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet új központja. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével.
Színházterem is volt az egykori Karátsonyi-palotában – 150 éve a királyi pár is járt Buda egyik legszebb főúri rezidenciáján A pesti főúri épületekben rendezett bálok és estélyek a fővárosi társasági élet megszokott eseményei közé tartoztak a XIX. század második felében. Színházi előadásra ritkábban került sor, s még ennél is ritkább megoldásnak számított, hogy az épületen belül szabályos színházat is kialakítsanak. A budai Karátsonyi-palota e ritka kivételek közé tartozott, ahol 150 évvel ezelőtt két vígjátékot is előadtak, amelyet Ferenc József és Erzsébet királyné is megtekintett.
Kezdődhet az építkezés a Gellért-hegyen – Megkapta az építési engedélyt a Mátyás Palota Egykor munkásőrbázis volt a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, ahol hamarosan a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. A tehetséggondozó központ új épületegyüttesének tervei a napokban kapták meg az építési engedélyt, így kezdődhet a Mátyás Palotának nevezett székház kivitelezése.
A felszabadulás emlékművének készült, Budapest egyik jelképe lett a 75 éves Szabadság-szobor A 75 éve felavatott Szabadság-szobrot, eredeti nevén Felszabadulási emlékművet a főváros vezetése a Horváth-kertben helyezte volna el, ám a készítést felügyelő bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy Budapest egyik legmagasabb pontjára kerüljön. Így végül a Gellért-hegy ormára állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását. A rendszerváltás után megszabadították a megszállásra emlékeztető jelképektől, azóta a szabadságot és a függetlenséget szimbolizálja.
Elérte a legmagasabb pontját a Vöröskereszt-székház a budai Várban Bokrétaünnepet tartottak a budai Várban, az újjászülető volt Vöröskereszt-székházban, mivel az épület elérte a legmagasabb pontját. A második világháború pusztításai után lebontották a Hauszmann Alajos által tervezett Dísz téri palotát, ám a Nemzeti Hauszmann Program keretében most újra felépítik, a tartószerkezet mostanra készült el.
A pestiek kedvence volt a Városligeti-tó, de bűzös, nyákos vizére panaszkodtak a XIX. században A Városligeti-tó története jó ideig a vizének tisztaságáért vívott harc története is volt. A XIX. században sokáig nem tudták megoldani, hogy egészséges legyen a benne lévő víz, amelynek bűzösségéről, nyákosságáról számtalan cikk született. Most, hogy a napokban kipusztult a Városligeti-tó halállománya, felelevenítjük a küzdelmet, amelyet a városvezetők a víz tisztaságáért folytattak.
Hamarosan befejeződik a Lánchíd pesti oroszlánjainak restaurálása A Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái hamarosan befejeződnek. A Lánchíd budai oroszlánjait orvosi lézerrel is tisztítják, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő szennyeződéseket.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Magyar hajóval Pestről Párizsba – Széchenyi Ödön különleges utazása az 1867-es világkiállításra Hajóval elérni Nyugat-Európát: nagy álma volt ez a pesti kereskedelemnek a XIX. században. Azonban a Duna kelet felé folyt, és hiába jártak rajta gőzhajók, azok Nyugat-Európát nem érték el. Ezen akart változtatni Széchenyi Ödön, aki elsőként hajózott belvízi utakon Pestről Párizsba.
Szemétlerakóból lett a nemzet főtere – A Kossuth tér története Ha Budapest utcái, terei és épületei mesélni tudnának, izgalmas történetek kimeríthetetlen sokaságát hallhatnánk. Ez különösen igaz a főváros legimpozánsabb, a nemzeti emlékezet szempontjából legfontosabb köztereire. A Kossuth Lajos tér története regényeket megszégyenítően gazdag drámákban és fordulatokban, felemelő eseményekben és tragédiákban. Megérdemelten született róla nemrég egy igényes és tartalmas kiadvány nem kisebb céllal, minthogy végigvezessen bennünket a téren zajló fontosabb eseményeken, s közben megmutassa annak folyamatosan változó arculatát.
Hamarosan elkezdődhet a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark megvalósítása Az épülő új Nemzeti Atlétikai Stadion mellett hamarosan megkezdődik a Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark megvalósítása is. A beruházás keretében szabadtéri edzőpályák és azokhoz csatlakozó egyéb sportlétesítmények épülnek.
Új szerepben a legendás Tengerszem étterem Aki az Üllői úton utazik – különösen a metrópótlás idején –, bizonyára felfigyelt a Pöttyös utcai metrómegállónál, a páros oldalon a folyamatos épületsort megtörő téren egy jellegzetes, kör alakú, oszlopos-üvegezett egyemeletes épületrészre, amely az elmúlt időszakban megújult. Az egykori legendás Tengerszem étterem épületét 2021-ben felújították, és ma rendelőintézetként fogadja a felnőtteket és a gyermekeket.
Budapest csatornázásáról 135 évvel ezelőtt döntöttek Budapest közállapotai a XIX. században sok területen hagytak kívánnivalót maguk után. A zsúfolt, gyorsan növekvő városban magas volt a halandóság, több alkalommal pusztítottak járványok. A gondot nemcsak az elképesztő zsúfoltság okozta, hanem a hiányos köztisztasági rendelkezések, például a csatornázás elégtelen volta.
A budai Vártól a Kossuth térig – Több épület is otthont adott az országgyűléseknek a Parlament megépüléséig A Parlament Budapest ikonikus épületének és legismertebb jelképének számít, de bő 140 éve a fővárosiak még nem tudhatták, hogy pár évtizeden belül milyen gyönyörű látvány fogja őket fogadni a Duna-parton. Egy igen hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy a Steindl Imre által tervezett épületben ülhessen össze a magyar Országgyűlés 1902-től. Bemutatjuk, hogy Budapest mely helyszínein üléseztek Magyarország egykori parlamenti képviselői a XVIII. század vége óta.
Befejeződött a Kútvölgyi Kórház külső homlokzatának felújítása Megújult a Kútvölgyi Kórház külső homlokzata, illetve kicserélték a toronyépület nyílászáróit, és korszerűsítették a hűtési és fűtési rendszerét is. Ugyanakkor már folynak a belső felújítási munkálatok is.
70 éve hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzője Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
Elkészült a Walter Rózsi-villa felújítása A Fischer József által tervezett, VII. kerületi modernista villában először Walter Rózsi operaénekesnő és családja élt, majd a BM-kórház óvodája és gyermekorvosi rendelője lett. A most megújult épület a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új kiállítótereként nyílt meg.