Keresés az archívumban

A művészet temploma – 115 éves a Szépművészeti Múzeum épülete A Szépművészeti Múzeum az ország egyik legismertebb épülete, mely nélkül elképzelhetetlen a Hősök tere. Pedig ezt emelték a legkésőbb, a szemközt álló Műcsarnoknál például tíz évvel fiatalabb. Mérete és komolysága azonban feledteti ezt a tényt – és persze már nem is fiatal, éppen 115 évvel ezelőtt nyitották meg a nagyközönség előtt. Ennek kapcsán bemutatjuk a történetét és gyönyörű belső tereit is, amelyek Közép-Európa egyik leggazdagabb műgyűjteményének adnak helyet.
Mesés kelet a századforduló Budapestjén – A török építészet és a mulatók A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.
Egy felújítási program utolsó állomása: átadták a Széll Kálmán téri átjárót A Széll Kálmán tér óriási változásokon ment keresztül az elmúlt években, és noha már megszokhattuk a modern környezetet, a felújítási program valójában csak csütörtökön ért véget: átadták a teret a Krisztina körúttal összekötő átjárót. A passzázs ugyan rövidke, de kivitelezése annál bonyolultabb volt. Mégis megérte, mivel ez egy újabb, igen nagy lépés az akadálymentes Budapest felé.
A magyar színházak Trianonja – Emlékművet állítanak a szétszakított magyar színházi életnek A több mint száz éve szétszakított magyar színházi életnek állít emléket A magyar színházak Trianonja című szoborral a Nemzeti Színház. Böjte Horváth István alkotását a színház épülete előtt, a Hajóorrban avatják fel szombaton.
Egy francia híd Budapesten – Százötven éve nyújtotta be a Margit híd terveit a párizsi mérnök A Margit hídra nemzetközi tervpályázaton keresték a tervezőt és a kivitelezőt. A híd helyéről nagyon sok vita folyt, hiszen az akkor még egyesítés előtt álló Budapest második hídját sokan másutt, a város déli részén képzelték el. A pályázatot egy francia mérnök nyerte el, aki fel is építette a hidat, ami sokban hasonlított ahhoz, ahogy ma a Margit hidat ismerjük.
A költő és Budapest – Ma 100 éve született Pilinszky János Pilinszkynek a város élményét Budapest adta: fiatalon a város színeit, hangulatát magába szívta, és bár a világ számos nagyvárosát megismerte (járt például Rómában, Párizsban, Londonban, Bécsben vagy New Yorkban) a valódi nagyváros végig Budapest maradt a számára. A ma 100 éve született költő kisgyermekkorát a belvárosban töltötte, a Károlyi-kert közvetlen közelében, sokáig lakott családjával a Molnár utcában, első saját lakásához az Izabella utcában negyvenévesen jutott. A kávéházak, szerkesztőségek, eszpresszók és mozik ugyancsak fontos színterei voltak az életének és költészetének.
Mit üzennek a budapesti Duna-hidak nevei? A budapesti Duna-hidak elnevezése nemcsak Budapest, de az ország történelmének egy-egy fejezetéről is árulkodik. Van olyan hidunk, például a Margit híd, amelyet az építése óta ugyanúgy nevezünk, mások több keresztelőn is túlestek már. Első budapesti Duna-hidunkat viszont, a sokáig névtelen Lánchidat hiába nevezték el 1915-ben Széchenyiről, máig eredeti, nem hivatalos nevén hívja mindenki.
A Páskom-liget és környéke: egy jobb sorsra érdemes zöld terület Budapest határán A XV. kerületnek ez a része évszázadok óta a környező vízfolyások időszakos elborítottságában szunnyadó félártéri erdők területe volt a Duna hordalékkúpján. Aztán jött a mezőgazdasági hasznosítás, és felborította az egyensúlyt: lecsapolások, szántások, erdőkivágások következtek, majd jött a XX. századi lakótelep-építés. Viszont nem a mai Budapesten járnánk, ha a helyi közösségek nem próbálnák megmenteni a környezetüket az urbanizációtól.
Egy elrejtett kis utca a Várban – 85 éves a Babits Mihály sétány A Babits Mihály sétány Budapest egyik legromantikusabb utcácskája. A budai várfal mentén halad, és noha a közelben óriási a turistaforgalom, erre a viszonylag eldugott területre meglehetősen kevesen tévednek. Pedig az 1930-as években éppen azért hozták létre, mert onnan varázslatos panoráma nyílt az egész városra, és azt remélték, ez cukorként vonzza majd a külföldi látogatókat.
A budapesti panoráma gyöngyszeme – 125 éve készült el az újjáépített Mátyás-templom A főváros és az ország egyik legismertebb temploma a budavári Nagyboldogasszony-templom, vagy ahogyan leggyakrabban emlegetjük, a Mátyás-templom. Az eltérő nevek főleg abból adódnak, hogy igen hosszú történelme során sokféle funkciót betöltött, illetve sokféle külsőt is öltött. A ma látható neogótikus épület a több évtizedes, Schulek Frigyes vezette átépítés eredményeként 125 évvel ezelőtt készült el.
80 éve vezették be a jobb oldali közlekedést Magyarországon A világ nagy részén manapság az autók az út jobb oldalán haladnak, az európai szárazföldön is ez a közlekedési rend van érvényben, bárhová is megyünk. Ez azonban nem mindig volt így: a jobbra hajtás Magyarországon csak 80 éve, 1941 novemberében lett általános, az európai kontinens országai közül az egyik utolsóként. Több járat azonban még ezután is az eredeti rend szerint közlekedett, a Kisföldalattin csak 1973-ban történt meg a váltás.
Hol sírjaik domborulnak – Építészek a Nemzeti Sírkertben A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben hazánk legjelesebb alakjai alusszák örök álmukat. Köztük számos építész is található, hiszen munkásságukkal tevékenyen hozzájárultak az ország fejlődéséhez, köztiszteletben álló személyek voltak. Halottak napjának közeledtével kilátogattunk a temetőbe, hogy megnézzük síremlékeiket, amelyek maguk is valódi műalkotások.
Ahol a szakralitás és a világi élet találkozott – 145 évvel ezelőtt kezdték el építeni a ferencesek bazárját Budapest egyik legpatinásabb étterme, a koronavírus áldozatává váló és felszámolás alatt lévő Kárpátia több mint nyolcvan évvel ezelőtt az egykori ferencesek bazárjában nyitotta meg a kapuját 1934-ben. Az üzleti célokat is szolgáló, hatalmas épületet már eleve úgy tervezték, hogy kávéházat és éttermet is működtetnek benne, de a neves fotós, Klösz György karrierje is jórészt ebből az épületből indult.
A Pucher-ház fordulatos története – Újságot is alapítottak az Andrássy út 53. számú házban 111 éve az Andrássy út 53. számú ház egyik III. emeleti szobájában született meg a XX. század egyik jellegzetes társasági lapjának, a Színházi Életnek az ötlete. Számos üzlet, iroda volt az épületben, de manapság az épület teteje is rejt érdekességet. Az Andrássy út és Eötvös utca sarkán álló lakóház tetejével sok minden történt az elmúlt 135 évben – legutóbb használatba vételi engedélyt kapott a nemrégiben elkészült tetőtér-beépítés.
A ledöntött emlékművek a régi időkről mesélnek Október 23-án az 1956-os forradalom kitörésének euforikus eseményére, a Sztálin-szobor ledöntésére is emlékezünk. Ma az egykori szovjet diktátor monumentális szobrának csupán a csizmája tekinthető meg, az is csak azonos méretű másolatban a XXII. kerületi Memento Parkban, ám a rendszerváltáskor elbontott köztéri alkotásokból az eredetieket láthatjuk a múzeumként működő szobortemetőben. Az 1990-ben megbukott kommunista diktatúra szobrait jelentős alkotók, köztük Kisfaludi Strobl Zsigmond, Pátzay Pál, Varga Imre készítették.
Kiírták a tervpályázatot a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására Nemzetközi tervpályázatot írt ki a Nyugati pályaudvar környékének megújítására a Budapest Fejlesztési Központ. A feladat összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. Megújul az Eiffel-csarnok műemléki épülete, a Nyugati pályaudvar teljes környezete és ezzel együtt a fővárosi vasúti infrastruktúra is.
Építész és festő – 175 éve született Schickedanz Albert, a Hősök tere tervezője Kevés olyan művész volt Magyarország történelmében, aki két művészeti ágban is jelentőset alkotott. Schickedanz Albert közéjük tartozott, hiszen festőként és építészként is remekműveket hozott létre. Benne az is különleges, hogy munkásságának nagy része egyetlen tér megformálásában, a mai Hősök terében összpontosult, nevéhez kötődik a Millenniumi emlékmű mellett a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum megtervezése is.
Különleges közlekedési eszköz nevét őrzi a budai Gyorskocsi utca A Budán található Gyorskocsi utca annak a közlekedési eszköznek a történetét őrzi, amellyel a XVIII–XIX. században, a vasút elterjedése előtt a legkevesebb idő alatt lehetett eljutni Budáról Bécsbe és vissza. De milyenek is voltak azok a bizonyos gyorskocsik, kik utaztak vele, és mennyi ideig tartott az út? Elmeséljük.
Sétányt neveztek el Szabó Magdáról Budán Az írónő születésnapján, október 5-én avatták fel a Szabó Magda sétány utcanévtábláját a II. kerületben, a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park közötti területen. A sétányon egy könyvszekrényt is elhelyeztek, amelybe bárki hozhat, és amelyből bárki vihet olvasnivalót.
Csoda zöldben: 125 éves a Szabadság híd, Budapest egyik legszebb dísze A Szabadság híd 125 éves. Budapest legrövidebb Duna-hídja sok érdekességet rejt. Átadásakor, a millennium évében Ferenc József verte be az utolsó, ezüstszegecset, a színe a zöld mellett volt már kék és szürke is, egy időben le akarták bontani, a rendszerváltás előtti felújításakor pedig fondorlattal helyezték rá vissza a történelmi magyar címert.
Az Alkotás utca nevét adó Teremtés-házat 85 éve bontották le Buda egyik híres épülete volt a Teremtés-ház, amely később Alkotás-ház néven az utca nevét is adta. A ház homlokzatán volt a Teremtés című dombormű, amit egész Buda egyik legszebb alkotásának tartottak. A mű valószínűleg Haydn 1800-ban a Budavári Palotában bemutatott Teremtés című oratóriumnak köszönheti a létét. Az épületet 85 évvel ezelőtt bontották le, helyére egy hatemeletes ház került. Az évforduló alkalmából bemutatjuk az egykori híres épület történetét.
A kispesti Wekerletelep is őrzi a száz éve elhunyt miniszterelnök emlékét Kispesten található a különleges hangulatú Wekerletelep. Kisebb-nagyobb házai egységes stílusban, egy kívülálló számára kibogozhatatlan, de szabályos rendben kialakított utcákba rendezve alkotják ezt a mesébe illő városrészt. Létrehozását a száz éve elhunyt Wekerle Sándor, az egyik legkiemelkedőbb magyar miniszterelnök kezdeményezte.
Száz éve indult újra a budapesti autóbusz-közlekedés Budapesten az I. világháború után csak 1921-ben indult el ismét az autóbusz-közlekedés. Száz évvel ezelőtt az elektromos járművek először az Aréna, azaz a mai Dózsa György út és az Apponyi tér, a mai Ferenciek tere között szállították az utasokat. Bár sokan luxusnak tartottak a száguldozó járműveket, de végül az autóbusz-közlekedés létjogosultságot nyert a fővárosban.
Egy életút pest-budai állomásai – A 230 éve született Széchenyi István emlékezete a róla elnevezett téren A 2021-es esztendő Széchenyi-évnek is nevezhető, hiszen idén szeptember 21-én ünnepeljük a gróf születésének 230. évfordulóját. Emellett van Pesten egy olyan tér is, amely éppen 10 éve viseli a legnagyobb magyar nevét, s jórészt minden szeglete a gróf életének egy-egy szakaszához vagy hazafias tetteihez kapcsolódik. A Lánchíd pesti hídfőjénél található térről van szó, amelyet maga Széchenyi István még Kirakodó térnek ismerhetett.
Budapest-szerte láthatjuk a szobrait a 125 éve született Pátzay Pálnak A kerek évforduló alkalmat ad arra, hogy a Tanácsköztársaságot követően bebörtönzött, majd az 1930-as években a római iskolához csatlakozó, a szocializmus évtizedeiben pedig a pártvezéreket ábrázoló szobrai révén szélesebb körben megismert alkotót objektíven közelítsük meg. Szobraival ugyanis városszerte több helyen is találkozhatunk: Balassi Bálinttal a Kodály köröndön, a széllel dacoló női alakkal a Duna-korzón vagy a Raoul Wallenberg-emlékművel a Szent István parkban.
Keresztúri-erdő: az élő budapesti történelem Pest legnagyobb összefüggő erdeje valójában már régóta megért volna egy cikket Budapest természeti látnivalóinak listáján. Mint oly sok más fővárosi helyen, itt is az utóbbi években következett el a felújítás, rendbetétel ideje: a Keresztúri-erdő ma sokféle embernek nyújthat kikapcsolódást, vagy keltheti fel az érdeklődését. E cikkben ezt a népszerűségben kissé hátrébb maradó, ám remek természeti látnivalót járjuk be.
Elkészült a Lovarda és a Csikós-udvar a budai Várban Hétvégétől bárki megnézheti, milyen lett az újjáépített budavári Lovarda, a Csikós-udvar és a Stöckl-lépcső. A hiteles rekonstrukció során hűen követték az eredetileg Hauszmann Alajos által készített századfordulós terveket, de a Lovardát belül a legmodernebb technikai megoldásokkal szerelték fel.
Egy hely, amit már a rómaiak is kedveltek – Fedezzük fel együtt a Római-partot! Ha valakinek a strandolás, lángosozás jelenti a kikapcsolódást, úti célként többnyire a Balaton jut eszébe. Pedig Budapesten a Római-part is kínál hasonló lehetőséget. Itt nyílt meg 2021 nyarán – hosszú szünet után – a főváros első legális dunai szabadstrandja. Ám ennél a Római-part sokkal több. A terület az egyetlen igazi vízparti élményt nyújtó helyszín a budapesti Duna-szakasz mentén, sajátos miliője magával ragadja a látogatót. Aki a mintegy öt kilométeres partot valóban meg akarja ismerni, többórás kirándulásra készüljön, mint ahogy ezt mi is tettük. Tartsanak velünk!
Megnyílt az új uszoda a Belvárosban A Vadász utca 30. szám alatt épült V.30 Belvárosi Sportközpontot a nyári próbaüzem után szeptembertől már nemcsak az V. kerületben élők, hanem bárki megtekintheti és ki is próbálhatja. Az ökológiai és energiahatékonysági szempontok szerint épült létesítményben sportpályák, 4 pályás, 25 méteres medence, tanmedence és termálvizes wellnessrészleg is üzemel.
Egy kis Róma Budapesten – A Szent Péter-bazilika főoltárát építették fel a Hősök terén 1938-ban Napjainkban zajlik Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, ami az egyik legnagyszabásúbb rendezvény a katolikus egyházban. Megrendezése mindig nagy megtiszteltetés az adott városnak, Budapest pedig olyan szerencsés, hogy már másodjára adhat otthont az eseménynek. Első alkalommal, 1938-ban a szervezők azzal fejezték ki hálájukat a Vatikánnak a lehetőségért, hogy a Szent Péter-bazilika főoltárát építtették fel a Hősök terén.
A magyar buszgyártás ikonikus darabja volt az Ikarus 66 – Most felújítva láthatjuk a Közlekedési Múzeumban Különleges buszt mutatott be tegnap a nagyközönségnek a Közlekedési Múzeum: az utolsó tíz legyártott Ikarus 66-os modell egyikét. A járművet többéves restaurálás után állították ki Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Budapest egykor ezektől az Ikarus buszoktól várta, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé váljon a közlekedés, a fővárosi utasok azonban kényelmetlennek találták őket.
Ezrek voltak kíváncsiak a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciójára Valószínűleg a 2021-es év legnagyobb építészeti attrakciója a Budavári Palota déli összekötő szárnyának újraépítése és a Szent István-terem újraalkotása. Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén soha nem látott tömeg várakozott a palotaudvaron, hogy bejusson a most átadott épületrészbe. Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese értékelte lapunknak a történteket.
A Kossuth-szobor vándorlása az Országház előtt – A Parlament főbejáratával szemben akarták felállítani a monumentális emlékművet Az Országház előtti teret 1927 óta nevezik Kossuth térnek, ebben az évben avatták fel ugyanis a nagy államférfi szobrát. Pontos helyének kijelölése hosszan elnyúló vitákat váltott ki, s az elkészült alkotást próbaképpen a tér több pontján is felállították, míg a végleges helyére került.
„Zsenik voltak a királyi palota építészei” – állítja a Szent István-terem újratervezője Építészként újrarajzolta az augusztus 20-án megnyíló Szent István-terem minden részletét, a királyi palota déli összekötő szárnyának ablakait, történeti ajtóit, parkettáit. Angyal Tibor hat éve foglakozik a II. világháború után megsemmisített díszterem újraalkotásával és a tapasztalatok birtokában azt állítja: történelmi lehetőség a királyi palota rekonstrukciója, amelyet a háború után eszelős dühvel és módszerességgel vertek szét, hogy egyetlen négyzetméternyi eredeti tér se maradjon belőle.
A Szent István parkban nem kapott helyet – Államalapító királyunk szobrát Kispesten állították fel Az alkotást eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánták Lukács György szobrának a helyére, ám a Főváros másképp döntött, így államalapító királyunk 2,5 méter magas bronzszobra végül nem a róla elnevezett parkban, hanem a XIX. kerületi Templom téren kapott helyet.
Budapest fölött az ég – Trianon miatt menekítették a Svábhegyre a csillagvizsgálót A Svábhegyen száz éve kezdték el építeni az új budapesti csillagvizsgálót, amely a Trianonnal elveszett ógyallai obszervatóriumot pótolta. A kezdeti nehézségek ellenére egy európai szintű kutatóközpontot hoztak létre néhány év alatt a Normafa melletti részen, ahol a csillagvizsgáló jellegzetes, kupolás épületében ma is kémlelik Budapest egét.
Az Adria-palota a történelem viharában A közelmúltban jelent meg a Hazának használj! Az Adria-palota története című kötet, amely nemcsak a Szabadság téren álló, közel 120 éves, jelenleg felújítás alatt álló épület történetét mutatja be, de bepillantást enged az egykori tulajdonosok, valaha itt élő hírességek életébe is.
István hídnak akarták nevezni az első pesti függőhidat, végül Dróthíd lett a neve Dróthíd. Furcsa név, pedig így hívták azt a kis hidacskát, amelyet 195 éve, 1826. augusztus 9-én adtak át a Városligetben, a mai George Washington-szobor közelében. A kis gyalogoshíd akkor új technológiát képviselt, hiszen kábelhíd volt, és az első függőhíd Pesten.
Elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a budai Várban A Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak helyet adó, a II. világháború után lebontott épület rekonstrukciója során külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolás eredetit. Belsőépítészeti szempontból azonban modern megoldásokat alkalmaznak majd. A szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik.
Öt évvel az Erkel utcai klasszicista épület bontása után elkészült a helyére épített új lakóház Bár a városfejlődés során gyakran előfordul, hogy a régi épületek közül egyeseket lebontanak, a helyükre pedig újat építenek, akkor viszont igen fájdalmas mindez, ha olyan érték veszik el, amely egyedi vagy ritka, helyére pedig olyan épület kerül, amelyről mindez cseppet sem mondható el, ráadásul a többé-kevésbé egységes utcaképet is feláldozzák. A IX. kerületi Erkel utca 18. szám alatti klasszicista lakóház nagy vihart kavaró bontása után öt évvel elkészült a helyére szánt új lakóépület. Megmutatjuk, milyen lett.
Élet a Lánchíd előtt – Főhercegi látogatásból született a dunai hajóhíd A Pest és Buda közötti hajóhidat Albert főherceg látogatása miatt építették meg, és kis túlzással gróf Széchenyi István utazása miatt szüntették meg. A Duna két partja közötti hajóhidat 255 éve állították fel, és 171 éve bontották el.
Házomlás Angyalföldön – Nyolc ember életét követelte a 90 évvel ezelőtti tragédia Egész Budapestet megrázta az a szerencsétlenség, amely 90 éve történt, és nyolc munkás halálát követelte. Építés közben összedőlt egy ház Angyalföldön, a Szent László úton.
Jókai Mór darabjával avatták fel a Vígszínházat 125 éve A Vígszínház 1896. május 1-jén felavatott épülete a XIX. századi európai színházépítészet egyik ékköve. A fennkölt hangulatú neobarokk stílusú palota az 1896-os millenniumi ünnepségek napjainkig fennmaradt emléke. A bécsi Fellner és Helmer építésziroda által tervezett 125 éves épület eleganciájában méltó versenytársa az Osztrák–Magyar Monarchia korában felavatott többi színházépületnek.
150 éves a Királyi József Műegyetem A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem története a XVIII. századra nyúlik vissza, hiszen egyik jogelődjét, az Institutum Geometricumot 1782-ben, míg a másikat, a József Ipartanodát 1844-ben alapították. Mégis a mai, önálló és nevében is egyetemként működő intézmény 150 éve, 1871-ben jött létre, amikor is a király szentesítette az egyetem szabályzatát.
Üvöltő Bengálik, tekergőző Hernyók – Sokféle villamos szolgálta Budapestet az elmúlt évtizedekben UV, ICS, Bengáli, CAF, Combino, Hannoveri – az elmúlt évtizedekben ezek a villamosok határozták meg Budapesten a villamosközlekedést. Most újabb CAF gyártmányok álltak forgalomba, de nézzük meg, hogy milyen villamosokkal is közlekedtek a budapestiek, és mit jelentenek ezek a fura nevek?
Az 1870-es években Pesten templomtornyok és gyárkémények versenyeztek egymással Pest gazdasági fejlődését jól mutatták az 1870-es években városszerte megjelenő gyárkémények, kürtők. Ugyanakkor a város rangjának megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a templomtornyok és toronysisakok díszes megjelenésére is. Az évtized elején a terézvárosi plébániatemplom tornyát építették át, majd a város különböző pontjain számos más templom is új, elegáns tornyot és toronysisakot kapott, amelyek a mai napig a városkép meghatározó elemei.
Hatalmas sportsiker, de üzleti bukás volt a 85 éve megrendezett első magyar Grand Prix a Népligetben A legrangosabb autóverseny ma a Forma–1, amelynek 1986 óta vannak futamai hazánkban. Azonban a Forma–1 előtt 50 évvel, 1936-ban már rendeztek Grand Prix-t Magyarországon, mégpedig a Népligetben. A verseny sportszempontból sikeres volt, üzletileg katasztrófa.
Budapest egykor és ma – 5 fotó alapján mutatjuk be, mennyit változott egy évszázad alatt a város A jelent a múlttal összehasonlítani mindig izgalmas: a városban járva gyakran felmerülhet bennünk, hogyan nézhetett ki ez vagy az az utca régen, mely házak álltak ott, és melyek épültek később. Ha egy archív képre nézünk, a ma is álló régi épületek, mint az Országház vagy éppen a Szent István-bazilika szilárd pontként segítenek minket a tájékozódásban, miközben rácsodálkozhatunk a hajdan kisvárosias hangulatú Csalogány utcára, a szinte felismerhetetlenül más Deák térre vagy éppen a régi Erzsébet hídra, amelyet sokan máig a legszebbek között tartanak számon.
Rövid életű volt az első fővárosi mozi – Az 1910-es évektől már filmszínházakba is jártak a budapestiek Ha az első budapesti mozi történetét megfilmesítenék, az biztosan nem dokumentumfilm lenne, hiszen már az alapító-tulajdonos testvérpár is sokszor egymásnak ellentmondóan emlékszik vissza az Ikonográfra. Igazából azt sem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor volt az első vetítés az Andrássy út 41. szám alatt. Az engedélyt 1896. június 22-én adták ki, és ebben jóváhagyták a június 13-i előadást is. A tulajdonosok viszont májusi indulásról írnak. Annyi bizonyos, hogy a mozi, ahogy később Heltai Jenő elnevezte, 125 évvel ezelőtt indult el Budapesten, és bár sokszor „temették”, a mai multiplex mozik mellett a klasszikus filmszínházak is jelen vannak még a fővárosban.
A háború után ideológiai rombolás dúlt a Várnegyedben Budapest ostroma a II. világháború legkegyetlenebb csatái közé tartozott, a legnagyobb sérüléseket a Várnegyed szenvedte el. A Várhegy környékén, az itt álló mintegy 6500 lakásból mindössze 1400 maradt meg épen. A pusztítás pedig a háború után is folytatódott: a kommunista diktatúra ideológiai okokból számos épületet rombolt le, holott azok megmenthetők, újjáépíthetők lettek volna. Számos ikonikus épület, köztük több templom és a Várkert is a kommunista „helyreállítás” áldozatává lett.