Keresés az archívumban

Házbontások a fővárosban Több olyan bontási engedélyezés iránti eljárás indult az elmúlt hónapokban Budapesten, amelyek a történelmi városrészt vagy városképi szempontból fontos, más belterületeket érintik. Ezekből válogattunk.
130 éve költözött be mai otthonába a Madách Imre Gimnázium A VII. kerületi Állami Gymnasium, vagyis a mai Madách Imre Gimnázium 1892 szeptemberében nemcsak az új tanévet, hanem új otthonát is köszönthette. Az 1881-ben alapított intézménynek több mint 10 éven át nem volt önálló épülete, bérelt helyiségekben folyt a tanítás. Az oktatási ügyeket irányító vallás- és közoktatási miniszter, Trefort Ágoston idősebb Bobula János építészt bízta meg a gimnázium terveinek elkészítésével. Ám Trefort időközben elhunyt, és az új miniszternek más elképzelései voltak a gimnázium épületéről.
Száztíz éves szomszédok – A nagy iskolaépítő akció ikrei Budapesten szerencsére igen sok építészetileg is értékes iskolaépület található. Jelentős részük egy igen szűk időszakban, mindössze három év alatt jött létre: 1909 és 1912 között a Székesfőváros nagy iskolaépítő programot hajtott végre. Sok közismert alma mater született ekkor, az alábbiakban viszont két kevésbé híres példáját mutatjuk be ennek a termékeny érának.
Parkot neveznek el Wittner Máriáról Csepelen Az 1956-ban halálra ítélt szabadságharcosról, Wittner Máriáról, a XXI. kerület díszpolgáráról nevezik el a volt Görgey-iskola helyén álló megújult parkot Csepelen.
A nyolcvan éve elhunyt Móricz Zsigmond pesti otthonai Az Üllői útról nemcsak Kosztolányi Dezső (Üllői úti fák), de Móricz Zsigmond is eszünkbe juthat. A XX. századi magyar realista prózairodalom egyik legnevesebb alkotója ugyanis húsz évig lakott Üllői úti otthonaiban, ahol olyan meghatározó művek születtek, mint a Tragédia vagy a Légy jó mindhalálig. Az író az első felesége öngyilkossága után a Fővám tér egyik bérházába költözött lányaival, majd rövid ideig a Bartók Béla út egy premodern stílusú házának lakásában élt. Móricz Zsigmond, akinek nevét köztéri alkotások, közintézmények, irodalmi ösztöndíj és számos közterület őrzi, nyolcvan éve hunyt el.
A Szabadtéri Színpad elődje volt: száz éve nyílt meg a Park mozi a Városmajorban Az elmúlt száz év alatt rengeteg minden változott a Városmajorban, de a kultúra és a garantált szórakozás mindvégig jelen volt, és a mai napig megtalálható a főváros első közparkjában. A Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, a szabadtéri Park mozi immár több mint száz éve nyílt meg itt, de ezt követően is nagyon érdekesen alakult a park sorsa. 1935-ben felépült a méltán híres színpad is, amely a környezetével együtt folyamatos átalakulásokon esett át az eltelt évszázadban, beleértve a legutóbbi időket is.
A Casanova-mítosztól Szent Erzsébet vándorbotjáig – A Batthyány tér és épületei Az Országházzal szemben, a Duna túloldalán fekvő Batthyány tér a budai Víziváros legforgalmasabb része. A jelenleg részfelújítás alatt álló tér épületei színes városképi együttest alkotnak: templom, vásárcsarnok, egykori fogadó, kolostorépület és kisebb lakóházak váltakozását láthatjuk. Fejlődését szolgálták kereskedők és egyházi rendek, állítólag innét menekült a nőcsábász Casanova, fontos összekötő pont volt Pesttel a második világégés után, ma pedig a felszín alatti közlekedést is segíti. Felidézzük múltjának főbb érdekességét.
Kiemelkedő épületeket alkotott Budapesten a 45 éve elhunyt Kós Károly Kós Károly a XX. századi magyar építészet kiemelkedő alakja. Tervezői elgondolását nagyban meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi falvak építészeti öröksége. Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert épületei mellett a Wekerletelep központjának kialakítása tette Kós Károly munkásságát a nagyközönség előtt ismertté.
Egy kis India Budapesten – 145 éve született Medgyaszay István Medgyaszay István egy különleges színfoltot jelentett a XX. század első felének magyar építészetében. Számos társához hasonlóan őt is foglalkoztatta a nemzeti stílus megteremtésének gondolata, melyhez időben és térben is messzire nyúlt. Szenvedélyesen kutatta a magyar őstörténetet, ennek keretében még Indiába is elutazott. Épületei nemcsak ezeknek a nyomait hordozzák magukon, hanem nyugati tanulmányait és a modern anyaghasználatot is.
Egy ferencvárosi régiség nyomában – 200 éve épült az első templom a Bakáts téren A Bakáts téri templom Ybl Miklós korai remekművei közé tartozik, mely 1879 óta nem csupán a tér legfontosabb épülete, de Ferencváros egyik jelképe is. Évek óta csodálhatjuk megújított külsejét, a belső terek rekonstrukciója pedig belátható időn belül teljesen elkészül. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a IX. kerület legismertebb terén már 1822 óta működött templom. 200 évvel ezelőtt úgy épült meg, hogy a megrendelő és a használók is tudták, csak addig szolgálja a környék katolikus lakosságát, amíg állandó templomra nem cserélik. Bár a „csere” nem ment minden nehézség nélkül, 1865-ig ez volt a „Franzstadt” katolikusainak hitéleti központja.
Bobula János tervezte a 150 éves pesti középiskola épületét 150 évvel ezelőtt, 1872-ben kezdték meg az oktatást a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnáziumban, vagyis a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Az intézmény első 15 évében még nem rendelkezett önálló épülettel, egyik bérleményből a másikba kerültek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston az 1880-as években bízta meg idősebb Bobula Jánost, hogy tervezze meg a ma is álló iskola épületét a Szentkirályi és a Trefort utca sarkán, aminek átadására 135 évvel ezelőtt, 1887-ben került sor.
Ma is megvannak a föld alatt az óbudai királyi, majd királynéi vár maradványai Kevesen tudják, hogy Óbudán a középkorban királyi-királynéi vár állott. A városrész impozáns középkori épületeihez hasonlóan sajnos ez a vár is szinte teljesen megsemmisült. Az 1908 és 1984 között végzett régészeti ásatások a Kálvin köz 2–4., illetve az 1–3–7. számú telkeken tárták fel a romjait. A palotaszárny nyugati és déli falára épült rá az itt álló református templom nagy része 1786-ban, amely egyébiránt a reformátusok legrégebbi fővárosi temploma. Az 1908–1909-ben Kós Károly tervei alapján átépített parókia pincéjében a mai napig láthatóak a várkápolna bejáratának és padlózatának részletei.
Haladjunk! – Ahogy a nőképzést a XIX. századi Pesten elképzelték Még a XIX. századi Pesten is gyakori vélekedés volt, hogy a nők taníttatása teljesen felesleges. A nem főúri családoknak fenntartott leányiskolákban leginkább szabás-varrást és háztartástant tanítottak. A szemléletbeli változást Veres Pálné indította el, amikor 155 éve tanácskozásra hívta a Tigris szállóba az irodalommal, művészetekkel foglakozó nőtársait. Az általuk alapított nőképző egylet tanintézetében nyelveket, irodalmat, számtant, gondolkodástant, történelmet, természettant, földrajzot, lélektant, esztétikát, művelődéstörténet, egészségtant, hittant is a tanultak a lányok a könyvvitel, a rajz és a gyorsírás mellett.
Így élt az anyák megmentője – A korabeli Pest-Buda is megelevenedik a Semmelweis Ignácról készülő filmben Semmelweis Ignác szülészorvos, sebész és tanár a Tabánban született, abban a házban, amelyben ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum működik. Korszakalkotó tevékenységét, a gyermekágyi láz okának felderítését és megelőzésének kidolgozását sokáig nem ismerte el a tudományos szakma hazánkon kívül. Semmelweis jelentősége ma már vitathatatlan, a világhírű orvosok közé tartozik. Életéről most történelmi film készül, melyen megelevenedik a korabeli Pest-Buda is.
Újra nyitva az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnoka – Az Esterházy család soha be nem mutatott műkincseit lehet megnézni Ideiglenesen megnyitotta kapuit a 2017 óta felújítás miatt zárva tartó Iparművészeti Múzeum. A Lechner Ödön által tervezett, a millenniumi ünnepségek zárásaként 1896-ban átadott épületnek az üvegcsarnoka és a földszinti galériája látogatható, ahol az Esterházy hercegi kincstár háborúban megsérült és soha ki nem állított műkincseiből láthatunk különleges válogatást.
Bordélyházak a régi Pesten – 155 éve adták ki az első bárcát Magyarországon az első bárcát 155 éve, 1867-ben adták ki. A „hivatásos kéjelgés" elsősorban a fővárosban terjedt el, ahol a szabályozásának egészségügyi okai voltak, de az adóbevételek növekedését és a rendfenntartás sikerességét is várták tőle. A legismertebb bordélyházak a VI., VII., VIII., kerületben működtek, de az orfeumok, lebujok, mulatók, egyes kávéházak is teret adtak a szakma képviselőinek.
200 éve született Bókai János, a Stefánia Gyermekkórház megteremtője Bókai János korának legismertebb és legelismertebb magyar gyermekorvosa volt. 1841-ben került Pestre, ahol az egyetem elvégzése után egy életre elkötelezte magát a szegény gyermekek gyógyítása mellett. Fia visszaemlékezéseiből élénk képet kaphatunk a XIX. századi Pestről, különös tekintettel arra, hol lakott és dolgozott a hazai gyermekgyógyászat egyik megalapozója, az Üllői úti gyermekgyógyászati klinika megteremtője.
Szobrot állítottak Adam Mickiewicz lengyel költőnek Óbudán Felavatták Adam Mickiewicz lengyel költő szobrát a róla elnevezett parkban Óbudán. Az ünnepségen elhangzott: a lengyel–magyar barátság egyik példája ez, hiszen amíg Varsóban Petőfi Sándornak van szobra, illetve utcát is elneveztek róla, Budapesten a lengyel irodalom egyik legnagyobb alakjának, Mickiewicznek állítottak most szobrot.
A budapesti művészélet kedvelt alakja volt: 155 éve született Iványi-Grünwald Béla A századforduló magyar festészetének megújítói között tartjuk számon a ma 155 éve született Iványi-Grünwald Bélát. Az Andrássy úti Mintarajziskolában tanult, később a budapesti művészélet egyik kedvelt és meghatározó alakja lett, a Fészek Klub egyik alapítója és törzstagja. Szintén alapítója a hivatalos művészetpolitikával elégedetlen képzőművészek egyesületének, a Nemzeti Szalonnak, amelynek az Erzsébet téren volt a székháza. Amikor 1940-ben a János Kórházban elhunyt, kortársai nemcsak a tehetséges művészt, hanem a mindig derűs társasági embert is búcsúztatták.
Nagy idők tanúi – Több mint 800 éves piactér és egy középkori lakóház Óbudán Óbuda középkori piaca mellett egykor házak sora állt. A mai óbudai zsinagóga közelében lévő területen álló hajdani házak közül ma is látható egy eredeti formájában helyreállított épület. Ferenc deák háza ma Óbuda legrégebbi, épségben megmaradt lakóházának számít, amely számos érdekes történet mesél a látogatóknak, és amelyben egykoron még sörfőzde is működött.
Újbudától a Vérmezőig – 110 éve született Ottlik Géza Ma 110 éve született Ottlik Géza, Kossuth- és József Attila-díjas író, a kultikus jelentőségű Iskola a határon szerzője, világhírű irodalmi alkotások fordítója, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja. Ottlik a kadétiskola elvégzése után Pasaréten élt, a kommunista diktatúra idején néhány évre elköltözött a fővárosból, majd 1958-tól 1990-es haláláig az Attila úton lakott, szemben az általa rajongásig szeretett Vérmezővel. Írói nagyságának állít emléket az Újbudán kialakított Ottlik-kert a Kosztolányi Dezső tér tőszomszédságában.
Visszakerült helyére a restaurált krisztinavárosi Immaculata-szobor – Eredetijét 320 éve állították Újabb nagy múltú szobor újult meg a fővárosban: a 320 éve, 1702-ben fogadalomból állított krisztinavárosi Immaculata–szobrot – Budapest legrégibb köztéri szobrát – ugyan 1928 óta másolat helyettesíti, időközben ez az alkotás is restaurálásra szorult. A munkát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén végezték el a közelmúltban, tegnap pedig visszahelyezték a szobrot a Krisztina téri felállítási helyére.
A nagy változások előtt – Budapest a kiegyezés idején Az 1867-ben létrejött osztrák–magyar kiegyezés hazánk egyik virágkorát indította el. A 155 évvel ezelőtti egyezmény értelmében duális rendszer jött létre – innen származik a közkeletű dualizmus szavunk, mellyel az 1918-ig terjedő korszakot szoktuk jellemezni. Ez a felívelő éra nagy változásokat tartogatott magában: az iparosodás hatására egyre többen költöztek a városokba, különösen Budapest népessége nőtt robbanásszerűen. De milyen is volt a főváros az 1860-as évek második felében?
Pestről Budára – Háborús sebesültek gyógyítására jött létre az Irgalmasrend kórháza A Betegápoló Irgalmasrend, amely több mint 370 éve érkezett hazánkba, elkötelezte magát a harcokban megsebesült katonák gyógyítása mellett, ezt a szolgálatot a rend tagjai a legmagasabb szinten teljesítették már a török háborúk idején is. Első hadikórházuk a volt Invalidus-házban, a mai Központi Városháza épületében nyílt meg az 1700-as években, majd Budán, a Frankel Leó úton alapítottak egy ispotályt. Ez az intézmény ma is működik Budai Irgalmasrendi Kórház néven.
A református egyetem költözik be az egykori BÁV-székházba A Károli Gáspár Református Egyetem költözik be az egykori ferencvárosi BÁV-székházba. Az elképzelés szerint az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Pszichológiai Intézet és a Rektori Hivatal új otthonául szolgálna a IX. kerületi műemléki épület. A cél az egyetem fejlesztése és a korszerű oktatási környezet megteremtése.
Magyaros lelkület – A reneszánsz ihlette Pesterzsébet különleges iskolaépületét A pesterzsébeti Lázár Vilmos Általános Iskola jellegzetes épülete könnyen magára vonzza a figyelmet. Bár fekvése miatt meglehetősen kiesik a főváros vérkeringéséből, tervezője okán mégis szorosan kapcsolódik Budapest építészeti magas kultúrájába: a budavári Bécsi kapu, a Jókai-síremlék tervezője, Lechner Jenő alkotása ez is, aki a terveket 1916. április 11-én, tehát éppen 106 évvel ezelőtt véglegesítette.
Hamarosan elkezdődhet az Artistaképző Intézet építése a Nyugati pályaudvar mellett Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet új központja. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Munkásszállóból irodaház – Még idén elkészülhet az egykori Postás Hotel felújítása Az Ecseri úti metrómegállónál, az Üllői út 114–116. szám alatt toronyház magasodik az ég felé. Egykor a fejlődő posta munkaerőigénye hívta életre az épületkomplexumot, amely modern, gépesített postahivatal, munkásszálló és oktatási központ volt egyben. A torony fél évszázad után most funkciót vált, és a jelenleg is zajló felújítást követően, várhatóan még idén irodaházként nyit újra.
Átadták a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély könyvtárát Ismét látogatható gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter híres könyvtára egykori pesthidegkúti kastélyában. Több mint ezer eredeti kötetet sikerült összegyűjteni a rekonstruált könyvtárszobába.
Az utolsó pillanatban mentették meg, ma már újra régi fényében tündököl a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély Idén lesz 90 éve, hogy elhunyt gróf Klebelsberg Kunó, a Horthy-korszak első felének kultuszminisztere. De az idei évhez egy másik évforduló is kapcsolódik: öt évvel ezelőtt, 2017-ben a nagyközönség számára is megnyitották a néhai miniszter felújított, pesthidegkúti kastélyát, amely mára a főváros II. kerületének egyik kultúrtörténeti kincsévé vált.
Egykori templom helyén épült óvoda Rákospalotán Elkészült a XV. kerület új óvodája, amely a XX. század elején lebontott óvárosi református templom és az ahhoz kapcsolódó egykori iskola telkén épült fel. Az új intézmény szeptembertől fogadja majd a gyerekeket.
A másik Lechner – Hatvan éve hunyt el Kismarty-Lechner Jenő A Lechner név hallatán elsőre mindenki Lechner Ödönre gondol, hiszen a magyar építészeti formanyelv megalkotójaként építészettörténetünk egyik legfontosabb és legnagyobb hatású alakja volt. Családtagjaira is mély benyomást gyakorolt, Jenő nevű unokaöccse is követte a pályán. Noha nagybátyjához nem mérhető, de Lechner Jenő a XX. század első felének egyik legtermékenyebb építésze és műemlékvédője volt. Hosszú és eseménydús élete 1962. február 26-án ért véget.
Európai szintű oktatási intézménnyé alakítják a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumot Letették a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium új épületszárnyának alapkövét. A beruházás során a bencés alapítású csepeli gimnáziumban modern központi aulát, szakoktatási szárnyakat, könyvtárat, pavilonokat is kialakítanak. A középiskola felújítása a kormány 20 milliárd forintos támogatásával várhatóan 2023 októberére fejeződik be.
Megmentik a hegyvidéki Haggenmacher-villát A Magyar Állam megvásárolja az évek óta elhagyatottan álló hegyvidéki Haggenmacher-villát a Fővárosi Önkormányzattól, elővásárlási jogával élve, a ma megjelent Magyar Közlöny szerint. Azt is megtudtuk, hogy a megmentett műemléket közösségi célokra használják majd fel.
A Feneketlen-tó: vadregényes táj Újbudán A XI. kerületi Szentimreváros egyik emblematikus helye a Feneketlen-tó, amely a XIX. század végén mesterségesen keletkezett. A mai Kosztolányi Dezső tér helyén működő téglagyár munkásai ugyanis egy mélyben futó vízfolyást véletlenül átvágtak, a rétegvíz a felszínre tört, és lassan feltöltötte az agyagmedret. A Feneketlen-tó és partja a múlt század derekáig elhanyagolt volt, ide hordták a két világháborúban a törmelékeket, romokat. 1958 és 1960 között azonban rendbe hozták, és parkot alakítottak ki körülötte, azóta a budapestiek kedvelt helye.
Ahol régen kaszárnya állt, most sportcsarnok működik – A Ferenc József gyalogsági laktanya története A Népligettel szemben egy olyan katonai objektum állt több mint száz évig, melynek látványa nagymértékben meghatározta az Üllői út, Könyves Kálmán körút kereszteződését. Helyén ma hatalmas kézilabdacsarnok áll, amelyben éppen most zajlik az első nemzetközi sportesemény. Az új épületnek még nagyon rövid a története, de jó alkalmat kínál ahhoz, hogy megismerkedjünk a régiével.
Közel száznyolcvan épület kerülne helyi védelem alá a fővárosban egy tervezet szerint Elsősorban az 1945 és 1980 között épült, köztük budavári lakóházakat, két lakótelepet, két egykori pártházat és egy munkásszállót is helyi védelem alá helyezne a Fővárosi Önkormányzat egy új tervezet szerint. A Fővárosi Közgyűlés számára készült előterjesztés kilenc oldalon keresztül sorolja a megőrzendő épületek listáját, a közel 180 tételes listán van a budavári Hilton szálló, a Déli pályaudvar főépülete, valamint több kerületben, köztük a Belvárosban a háború után elbontott házak helyére tervezett modern épületek sora.
Ilyen lesz a Nyugati pályaudvar mellé tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ A Fővárosi Nagycirkuszban holnap megnyíló XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál mai előnapján tartott szakmai és tudományos konferencián bemutatták a Nyugati pályaudvar mellett felépítendő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ épületének makettjét is. A résztvevők az európai cirkuszépületek történetével ismerkedhettek, s ennek alkalmából egy kiállítás is nyílt.
Megújul az ELTE Trefort utcai gyakorlógimnáziuma Felújítják az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumának épületét. A Szentkirályi utca, Trefort utca sarkán álló, Bobula János által tervezett, 1887-ben készült, műemléki védelem alatt álló házat a rekonstrukció mellett bővíteni is fogják.
Felújítják a Bajza utca egyik impozáns szecessziós palotáját Felújítják Baruch Sámuel szecessziós bérházát a VI. kerület, Bajza utca 44. szám alatt. A rekonstrukció első ütemeként a földszintet és az első emeleti helyiségeket állítják helyre. A háromemeletes palota 1899-ben épült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján.
Az átadások éve – A 2022-es esztendő legjobban várt építészeti fejlesztései Budapesten A fővárosban az utóbbi időben számos nagy léptékű beruházás a célegyenesébe ért, így hamarosan már a közönség is gyönyörködhet bennük. A teljesség igénye nélkül néhány példa: januárban nyit a Magyar Zene Háza, tavasszal pedig nem messze tőle a Néprajzi Múzeum. Március 15-től lesz látogatható az egykori Budai Postapalotában kialakított Pénzmúzeum. Az Operaház is újra megtelik élettel, valamint a vele szemben lévő egykori Állami Balettintézetben létesített szálloda is fogad már vendégeket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 2022-es a nagy átadások éve lesz.
A budavári Hilton szállót 45 éve, szilveszter napján adták át A 45 évvel ezelőtt átadott Hilton szálló a város egykori legszebb barokk műemléke, a II. világháborúban megsérült jezsuita kollégium helyére épült. A régi épületnek csupán a Hess András tér felé eső nyugati fala maradt meg. Vannak, akik szerint a modern épületet sikerült belekomponálni a vári környezetbe, mások úgy vélik, hatalmas tömbjével zavarja a Mátyás-templom és a Halászbástya harmonikus látképét.
Felújították a Böszörményi úti református templomot, új tornyot is építettek Új tornyot emeltek, kibővítették a templomteret, hittantermeket, korszerű cserkészotthont hoztak létre a Böszörményi úti református templom átépítése során. Az átalakítás már nagyon időszerű volt az eredetileg éttermi funkciót ellátó, és a későbbiekben csak részlegesen átalakított templomban.
Velük indult Budapest világvárossá fejlődése – 150 éves fénykép mesél a városépítőkről A kiegyezést követően valóságos metropolisszá fejlődő Budapest építésében kiemelkedő szerepe volt azoknak az építészeknek, akiket Borsos József 1871-ben csoportképen örökített meg. Ybl Miklós, Baumgarten Antal, Unger Emil, Wéber Antal és munkatársaiknak olyan épületeket köszönhet a város, mint az Operaház, a Fővámház, a Várkert Bazár, az Andrássy út több villaépülete, vagy éppen a Pollack Mihály tér palotái: a Festetics-, Károlyi- és Esterházy-palota.
Ma is áll a Magyar Tanítónők Otthona – A szegény sorban élő pedagógusok költözhettek be a tornyos épületbe Az Orczy út elején, közel a Nagyvárad térhez áll egy középkori várat idéző, toronnyal rendelkező ház, csendesen megbújva a környező fák mögött. Kevesen tudják, hogy egykor ez az épület a fővárosi, szegény sorban élő tanítónők otthonaként működött.
Jövő év elejére készülhet el a Bakáts tér felújítása Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítását 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat. A tervek 2018-ra elkészültek, és a kivitelezést is előkészítették, ám a 2019-es választások után a programot újragondolták, így a munkálatok csak idén kezdődtek el. Ottjártunkkor éppen az új burkolatokat alakították ki a hangulatos, XIX. században formálódott Belső-Ferencvárosi téren, ahova növényeket, padokat, ivókutat, malom- és sakkasztalokat is telepítenek.
Búcsú a Böszörményi úti irodaházaktól A XII. kerületben két Böszörményi úti, valamint egy Beethoven utcai irodaház helyén az önkormányzat nagyszabású ingatlanfejlesztést tervez. Az egyik épületet eredetileg a vidéki postamesterek számára építették, a másik a Dolgozó Ifjúság Szövetségének székháza volt, majd sokféle vállalat és szervezet vette birtokba, a harmadik pedig évtizedekig a fővárosba látogató vidéki és külföldi diákok olcsó szállásául szolgált, de jó pár évig a Schola Europa Akadémia otthona volt.
A legszebb pesti bölcsődét Ybl Miklós tervezte A józsefvárosi Nagy templom utca és Nap utca sarkán egy gyönyörű, neoreneszánsz stílusban készült ház áll. Már a tervezője, Ybl Miklós miatt is fontos, de a megrendelő, az Első Pesti Bölcsőde Egylet is különlegessé teszi a ma is nevelési feladatot ellátó épületet.
Több építészeti stílus mestere volt a 85 éve elhunyt Böhm Henrik Böhm Henrik a XX. század elejének egyik meghatározó magyar építésze volt, akinek munkáival nemcsak Budapesten, de szerte az országban és a Felvidéken is találkozhatunk. Hegedűs Árminnal 125 éve, 1896-ban társult, közös építészeti irodát nyitottak. Évtizedekig tartó együttműködésük során számos közintézményt, lakó- és bérházat, fürdő- és gyógyszállót terveztek a késő historizáló stílusirányzattól a szecesszión át a neobarokkig.